Bámulatos színészi társulatot hoztál össze a Szabadesésre, pedig nem jellemző rád, hogy csupa profi színésszel forgass.
Igen, de ezúttal a szerencse is közrejátszott. Ezt a filmet nagyon gyorsan kellett megcsinálnunk, ezért amikor elkészültünk a forgatókönyvvel, és már tudtuk, hány szereplőre van szükségünk, leültünk Ruttkay Zsófi forgatókönyvíróval, Réthly Attila színházrendezővel és Pál Zsolttal, a Maladype társulat színész-rendezőjével, és összeállítottunk egy ideális szereposztást. Egyetlen kivétellel - valakinek a forgatás hetében volt főpróbahete - minden színész elvállalta.
Úgy találtuk ki a film szerkezetét, hogy minden színésznek csak két napot kelljen dolgoznia, márpedig két napot még a legelfoglaltabb színész is ki tud magának harapni a januárjából. Molnár Piroskát hívtam fel először, mert vele dolgoztam a Taxidermiá-ban, és azóta szerettem volna újra forgatni vele. A többieket már úgy kerestem meg, hogy Piroska elvállalta - ez jó belépő volt. De ennek az egésznek két mozgatórugója volt: egyrészt ilyen gyorsan nem találtam volna amatőr szereplőket. Másrészt most jutottam el odáig, hogy van annyi tapasztalatom, amivel bele merek vágni a színészekkel való közös munkába. Mert be kell vallani, hogy egy kezdő rendezőnek ez veszélyes terep.
Több színésztől, de még casting directortól is hallottam már, hogy a legtöbb filmrendező nem tudja, hogyan kell instruálni, nem is "nyúl" hozzá a színészhez.
Gyakran lehet látni filmekben, hogy egy színész nem találja a helyét. De lejön az is, ha a rendező kifejezetten szeret dolgozni a színésszel. Erre azonban sem képzés nincs, sem gyakorlásra való lehetőség. Az én pályámon tizenkét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy merjek valamit mondani a színészeknek. Ennyi idő alatt tudtam csak annyit gyakorolni a szakmámat, és a velük való közös munkát, hogy merjem őket instruálni. Egy forgatáson ugyanis a rendezőnek ezer dologra kell figyelnie: hogy hová teszi a kamerát, hogy működik-e a forgatókönyv, hogy beleférünk-e a forgatási tervbe, hogy a sminkes, a fodrász, a kellékes, stb. mit csinál, és ez mind borzasztó stressz. Közben pedig meg kéne teremteni egy intim állapotot, amiben a színésszel tisztázzuk, miről szól a szerep és az adott jelenet. Ezt gyakorlat nélkül szinte lehetetlen megcsinálni.
De az nem lehet, hogy éppen erre ne maradjon idő. Ez abszurdum.
Tudod, az életben is gyakran van úgy, hogy a lényeges dolgokra nem marad idő. És ott motoszkál az emberben a félelem, ha egy olyan színésszel találja magát szemben, aki mögött már egy kiforrott életmű van. Tanulni kell, hogyan kell a színésszel beszélni, és mit mondasz neki a forgatás előtt, és mit a büfében. Mert azt is tanulni kell, hogy amikor a forgatáson épp világítás zajlik, és kapsz tíz perc kávészünetet, akkor azt ne magadra költsd, hanem beszélgess a színésszel, mert amit akkor elmondasz neki, az jelenik meg a vásznon. Régen ott volt az a sok tévéjáték, amiken viszonylag kis tét mellett megtanulhatta egy rendező, hogyan kell tartani a stábot, és közben dolgozni a színésszel. A castingok sokszor nem azért vannak, hogy megállapítsuk, alkalmas-e a színész a szerepre, hanem hogy kiderüljön, szót értünk-e. Állítólag Gothár Péter egyszer Törőcsik Marit is behívta castingra, és Törőcsik Mari azt mondta: "De hát Péter, tudja maga, ki vagyok." Gothár meg azt felelte: "Persze, hogy tudom, de azért kell eljönnie, hogy nekem segítsen."
Hát, akkor a Toldi előtt jól jöhetett ez a film gyakorlásnak. Azt bizonyára muszáj színészekkel forgatnod.
Keveredni fognak benne a színészek és az amatőr szereplők, nagyjából úgy, mint a Taxidermiá-ban. Csak ott a főszereplők voltak amatőrök, és a mellékszerepekre hívtunk színészeket, a Toldi-ban meg valószínűleg fordítva lesz. De erről még nem tudok nyilatkozni, mert a Toldi-t újra kell majd castingolnunk. Több, mint egy év telt el azóta, hogy megcsináltuk a szereposztást, és nem lehet tudni, azóta ki milyen állapotban van. Az sem mindegy, hogy ha egyszer kitűzzük a forgatás időpontját, ki ér rá éppen. Rengeteg színész el van kötelezve az évad végéig, el kellene már kezdeni azon meccselni, kit tudunk egyáltalán elkérni a színházból.
Sínen van végre az ügy?
Sosincs sínen, mert Andy Vajnának mindig van egy új ötlete, ami felborítja a terveinket.
De állítólag azt a tesztjelenetet végül mégsem kellett leforgatnotok, amin hosszú ideig ment a vita.
Kiderült, hogy kommunikációs probléma volt köztünk. Naná, hiszen majdnem egy évig nem álltak szóba velünk. Arról volt szó, hogy ők technikai próbát kérnek tőlünk, amit két módon lehet megcsinálni: vagy telefonnal nulla pénzből, csak jelezve, hogy mit képzelünk; vagy teljes felszereléssel, ami viszont sokba kerül, és csak akkor van értelme, ha aztán tudjuk használni a filmben. Ennél a jelenetnél épp a technika lett volna a lényeg, mert olyan kamerát igényel, aminek a bérlése naponta ötmillió forint.
Te csak végletekben tudsz gondolkodni? Kicsiben vagy monumentálisban?
Először ösztönösen jött belőlem, de végül tudatos döntés lett belőle. A kis filmeknél az ember szabad, amiben sok öröme van. A nagy költségvetésűek a gyerekkori álmok megvalósulásai, a kettő között pedig számomra a kompromisszumokkal teli eurokonform filmgyártás van.
A Taxidermia a maga idejében elég nagy film volt.
Magyar viszonylatban igen, de Európában nem, ott egy alsó-közép költségvetésű filmnek számított: kétmillió euróból készült.
De miért néznénk európai mércével? Hány magyar film készül európai büdzsével?
De ez egy francia-osztrák-magyar koprodukció volt, és a külföldi partnereink nem lepődtek meg a kétmillió eurón. Nagyjából ennyibe kerül egy francia rendező első filmje. Most a Filmalap is költ ennyit elsőfilmekre. Nekem akkor nagyon nehéz volt a külföldi partnereknek megfelelni. Hogy csak egy példát említsek: Bécsben kellett a budapesti jeleneteket leforgatnunk, mert az osztrák pénzt ott kellett elköltenünk. Hiába volt ott drágább közterületen forgatni, ráadásul utólag számítógéppel kellett összekoszolnunk a házakat, hogy úgy nézzenek ki, mint Pesten. Persze voltak előnyei is: Bécsben olyan pöpec preparáló műhelyt találtunk, ami itthon nem létezik, mert a gazdag osztrákok odaviszik az Afrikában lőtt állataikat kitömetni. De nagyon sok energia és pénz ment el a koprodukciós partnerek elvárásaira, azok összehangolására és teljesítésére. A végén úgy éreztem: az energiámnak csak tíz százaléka megy arra, ami majd közönség elé kerül, a többi meg az egyeztetésekre, utazásokra, az egymáshoz való alkalmazkodásra. Végül úgy döntöttem: ezt legközelebb csak akkor vállalom, ha a gyerekkori álmomat valósíthatom meg.
Most egyedül a Filmalappal kell egyezkedned, mert az egész költségvetést ők állnák. A Toldi - többször nyilatkoztad - nem lehet nemzetközi koprodukció.
Ennek a filmnek európai viszonylatban is magas a költségvetése, amit kevés producer tud előteremteni. Ráadásul a Toldi egy nagyon magyar történet, amit a külföldi filmes szervezetek fenntartásokkal kezelnek. Itthon pedig valamiért nem tudunk előre jutni.
De nem lehet, hogy valahol te is egy konfliktuskereső ember vagy? A korábbi pénzosztó szervvel, az MMKA-val is meggyűlt a bajod.
Nem, én csak konfliktusvállaló vagyok: azt gondolom, ki- és meg kell beszélni a dolgokat. Én az elkészítendő filmet, a megvalósítás körülményeit védem. Jó filmeket szeretnék készíteni. Ha ennek az az ára, hogy bizonyos érdekekkel összeütközésbe kerülök, akkor azt vállalom, igen.
Állítólag azt a helyzetet, hogy Andy Vajna hónapokig csak a munkatársain keresztül érintkezett veled, úgy oldottad meg, hogy rátörtél az irodájában.
Valóban, így történt. Végre leültünk szemtől szemben egymással.
És sikerült tisztáznotok a helyzetet?
Sok mindent meg tudtunk beszélni, de így is hetente merülnek fel újabb és újabb igények, amik gyökerestül forgatják fel az addig végzett munkát.
Az MMKA-val annak idején miért nem sikerült együttműködnöd?
Mert azt mondták, olyan undorító filmre, mint a Taxidermia, ők nem adnak pénzt. Ott nem volt alku.
De ha nem megy a hazai pénzosztókkal, és nehéz a külföldi partnerekkel is, akkor hogy fogsz filmeket forgatni?
Valószínűleg a végén a külföldi pénzzel szemben leszek engedékenyebb. Ez még kisebb fájdalommal jár. A Taxidermia után döntöttem el, hogy vagy nagyon olcsón filmezek, vagy sok pénzből, de akkor az álmaimat. Az elmúlt nyolc évben azonban az álmaim olyan szinten nem akartak megvalósulni, hogy újra kell gondolnom ezt az egészet. Előbb egy nagyszabású mesefilmet szerettem volna, az nem jött össze. A mesefilm költségvetésének nagyjából a felébe került volna A szőke ciklon, ami szintén nem jött össze, és annak a feléből jönne ki a Toldi. Az álmaim közül tehát a Toldi lenne a legolcsóbb film.
És az is másfél millárd forintba kerül. Nincs benned félelem attól, hogy egy ekkora megaprodukció hadvezére legyél?
Dehogyis. Snittekből áll, mint bármelyik film. Szakmailag egyáltalán nem tartok tőle, sőt. Most vagyok abban a korban, amikor még jó kondícióban vagyok, fel tudok kelni hajnalban, tudok kúszni-mászni a sárban, éjfélkor még meg tudom nézni a musztert, és másnap hajnalban meg tudok jelenni a díszlet-átadásnál. Nagy feladat, de pont nekem való.
Az sem riaszt meg, hogy az utóbbi tíz évben a hasonlóan nagyszabású magyar produkciók végül többé-kevésbé kudarccal végződtek? Sőt, a legnagyobb költségvetésű európai filmek is sokszor elveszítik a lendületüket, mire eljutnak a nézőig. A nagy körítésben gyakran elvész a lényeg.
Az első nagy lendület a Toldi-ból már rég kiveszett. Talán a második, harmadik is. Én már egy Concorde-játékban vagyok. Állítólag így hívja a matematika azt, amikor az ember már csak azért marad egy projektben, mert annyit fektetett bele, hogy már nem szállhat ki addig, amíg el nem készül. Amikor a Concorde repülőket tervezték, akkor történt ez, hogy csak ölték bele a milliárdokat, és egy idő után már ezért nem tudták feladni. Én is, most dobjam ki az ablakon az elmúlt négy évemet? Nem is csak a befektetett energia miatt bántana, hanem az el nem készült filmek miatt, amiket ezalatt el tudtam volna készíteni. Ha az elején megmondják, hogy nem támogatják, kivittem volna külföldre, vagy nekiállok másiknak.
Te mondtad több interjúban, hogy külföldön nem érdekelne senkit. Ami valóban elég nyilvánvaló.
De ha megváltoztatom a sztori körülményeit, például átrakom sci-fibe, akkor ez egy univerzális történet barátságról, szerelemről, és arról, hogy ez a mi Herkulesünk, Toldi a saját döntései következtében bukik el. Ebből simán lehetne izgalmas filmet készíteni nemzetközi közönségnek is. Csak ahhoz kint is kéne élnem, mert ez csak úgy működik. Emlékszel a Facebook-filmre? Abban is azt mondták Zuckerbergnek, hogy ha nem költözik Szilícium-völgybe, nem lesz soha Facebookja. Muszáj ott lenni. De ha most úgy döntenék, hogy akkor forduljunk ebbe az irányba, az is csak két-három év múlva hozná meg a gyümölcsét. Vagy nem. Én meg egyre türelmetlenebb és éhesebb vagyok, mert nekem csak az számít, hogy filmet készíthessek, ami eljut a közönséghez.
Magyar filmben ritka a hőstörténet. Legtöbbször még most is csak tipikus kelet-európai antihősöket látunk, mint amilyen az Utóélet, vagy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan főhőse.
Ha jobban megvizsgáljuk a Toldit, azt láthatjuk, hogy ő sem egy színtiszta pozitív, példamutató hős. Sokszor meggondolatlan és hirtelenharagú, és ezek a tulajdonságai gyakran bajba sodorják. Szerethető karakter, de olyan ember, aki csak a saját igazságát követi. Van egy erős rendszer, amiben hisz - ebben nagyon hasonlít rám -, és ezt próbálja mindenáron a világra vonatkoztatni. De ha a világ nem arra mozdul, akkor ő örökös konfrontációban találja magát. És egy ilyen konfliktushálóból nagyon nehéz kiutat találnia egy karakán hősnek. Így keverednek össze benne az erények és a hibák.
Hát most már értem, miért ilyen fontos neked a Toldi. De mi a tanulsága a számodra? Mi fog veled történni?
Látod, ezért mondom Andynek, hogy ezt nekem kell megcsinálni. Mert megtaláltam benne a személyes történetet, amit csak én tudok elmondani. És ezért sem tudom még elengedni. De nem rólam szólna a film, hanem hogy meddig tudjuk megőrizni a gyerekkori álmainkat, és mennyit vagyunk képesek küzdeni értük. Igen, én sokáig ragaszkodom ahhoz az értékrendhez, amiben hiszek, még akkor is, ha ez már sokszor bajba sodort. Nem véletetlen, hogy már az MMKA szemében is feketeseggű voltam, ahogy most a Filmalap szemében. Ez nem rendszerfüggő, ez az én személyes ügyem.