VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Kisebbfajta csoda érkezett a héten a mozikba. A magyar filmek ócsárolása nemzeti sport nálunk, de bárkivel beszéltünk, mindenki csak dicséri a VAN-t. Reisz Gábor nevetségesen kicsi összegből megalkotta a mai budapesti fiatalokról szóló életérzésfilmet, amiben bárki magára ismerhet, aki rótta már a pesti utcákat szerelmi bánatában, eljátszott a kivándorlás gondolatával, vagy aljasodott már le a bulinegyedben. A film legnagyobb csodája, hogy Budapestről szól, de nem csak budapestieknek. A miskolci CineFest filmfesztiválon szeptemberben vetítették, ott is együtt élt a VAN-nal a közönség, és sok mosolygó arcú néző jött ki róla.
- - -
Piszkos pénz (The Drop)
Dennis Lehane regényadaptációi (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) az elmúlt évek legösszetettebb, legerősebb krimijei közé tartoznak. A Piszkos pénz az író egyik novelláján alapul, ezért kevésbé csavaros a történet, illetve sokkal szűkebb keresztmetszetét adja az alvilágnak, de ezzel az égvilágon semmi baj nincsen, mert a figurák megmaradtak ugyanolyan érdekesnek és kimunkáltnak. Egyszerre izgalmas és nyugtalanító érzés arra várni, hogy mikor fog végre elszakadni a cérna a konfliktusokat kínosan kerülő Tom Hardynál. James Gandolfini élete utolsó szerepében egy bártulajdonost alakít, aki nem tud megbékélni azzal, hogy a csecsen maffia diktál neki.
- - -
Egy szerelem története: a nő (The Disappearance of Eleanor Rigby: Her)
Egy érdekes filmes kísérletnek válhatunk a részeseivé, ha beülünk az Egy szerelem története: a nő című drámára, és az egy hónap múlva mozikba kerülő társdarabjára. Mindkét film ugyanannak a párkapcsolatnak a széthullásáról szól, csak az előbbi a nő, az utóbbi pedig a férfi szemszögéből mesél megindító módon a szerelem elmúlásáról. A két film színvilága is eltér, ezzel is sulykolva a két szereplő eltérő lelki állapotát. Jessica Chastain és James McAvoy ügyesek és szépek együtt.
- - -
St. Vincent
Bill Murray bármihez ér, az arannyá változik, vagy legalábbis részvételével nagyot lendít bármelyik film élvezhetőségén. A St. Vincent nélküle egy lenne a sok jellegtelen édesbús indie-komédia közül, vele viszont életre kel a morcos, háborús veterán főszereplő, és a legapróbb rezzenése is érdekessé válik. Még azt is jó nézni, ahogy egy macskát simogat, hát még azokat a jeleneteket, amikor a rá bízott kisfiút vezeti be az élet szépségeibe, és elviszi lóversenyre, kocsmába, vagy bemutatja neki a Naomi Watts által játszott orosz sztriptíztáncosnőt. Ártalmatlan, sok cukorral leöntött jópofaság.
- - -
Szavak nélkül (Chce sie zyc)
Felületes reklámszövegként elmegy, hogy ez a lengyel Életrevalók, de sokkal egyedibb a Szavak nélkül annál, hogy egy népszerű film másolataként tekintsünk rá. Mateusz súlyos betegséggel született, végtagjai állandóan görcsben állnak, képtelen a külvilággal kommunikálni. Egy kókler orvos szerint nem több ő egy növénynél. Az ő évtizedeken át tartó küzdelméről szól a Szavak nélkül, hogy végre megértesse a világgal, érti mi folyik körülötte. Embert próbáló feladat a film végignézése, de közben jó pár kedves pillanat, a végén pedig katarzis a néző jutalma.
- - -
Harag (Fury)
A Harag felvillantja a nagyszabású hollywoodi filmkészítés legszimpatikusabb arcát, technikailag parádés kivitelezésű film, kicsit mi is a harcok sűrűjében érezhetjük magunkat. Utcáról utcára elfoglalni egy német kisvárosban, úgy, hogy bármelyik ablak mögött egy náci katona rejtőzhet, vagy úgy csücsülni egy gördülő tankban, hogy azt bármikor halálos találat érheti. Sajnos a végén elfelejtkezik az önmérsékletről, és Rambót csinál Brad Pittből, de ettől eltekintve intenzív és magával ragadó filmélményt ad a háború borzalmáról.
- - -
Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit)
Nem kell magyarázni, mekkora trauma egy család életében, ha az egyik kenyérkeresőt kirúgják. A Két nap, egy éjszaká-ban az a csavar, hogy a munkatársakon múlik Sandra sorsa, arról szavazhatnak, hogy a bónuszt kérik, vagy inkább tarthassa meg az állását a kétgyermekes családanya. Sandrának egy hétvégéje van arra, hogy meggyőzze kollegáit ebben a szikár, életszagú, a munkások világát intim közelségből bemutató szociodrámában. A főszerepben korunk legcsodálatosabb francia színésznőjét, Marion Cotillard-t láthatjuk.
- - -
Leviatán (Leviathan)
Senki ne játsszon ivós játékot az orosz, de az itthoni helyzetre is rímelő Leviatán közben, mert legkésőbb a film felénél el fog ájulni, és nem láthatja a végső döfésként érkező filmvégi csavart. Decis poharakba kimért vodkával próbálják kimosni magukból a tehetetlenséget és a fájdalmat a szereplők. Jób bibliai története szolgáltatja az alapját a mesteri filmnek, a tartalom viszont merészen aktuálpolitikai. Először dühödten, aztán egyre rezignáltabban mutatja be a Leviatán a csökönyös orosz kisember küzdelmét a korrupt és zsarnoki hatalommal szemben.
- - -
Holtodiglan (Gone Girl)
David Fincher ismét megcsinálta. Ugyan nem rengeti meg a világot, mint a Hetedik vagy a Harcosok klubja, de a Holtodiglan így is egy lehengerlően profin kivitelezett, ördögi és izgalmas thriller. Szóval pontosan olyan, amilyennek egy letehetetlen bűnügyi regény feldolgozásának lennie kell. Ember legyen a talpán, aki az összes csavart előre látja, minket például teljesen váratlanul ért, hogy milyen sok fekete humor szorult a filmbe. Süt belőle a cinizmus és az emberekből való teljes kiábrándultság, a mozi után még sokáig féregként fogja rágni a lelkünket.
- - -
Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day’s night)
Az 50. évforduló alkalmából több alkalommal levetíti az Uránia mozi az Egy nehéz nap éjszakájá-t, melyben a Beatles-tagok egy napon át tartó liverpooli mókázását követhetjük végig: sikoltozó rajongók elől menekülnek, ostoba újságírói kérdésekre válaszolnak, és persze elhangzik több is a zenekar leghíresebb slágereiből. Az Egy nehéz nap éjszakája messze nem csak az elkötelezett Beatles-rajongók számára lehet érdekes, a film ugyanis egy áldokumentarista stílusban fogant szórakoztató időutazás a hatvanas évek rockandrolltól megőrülő világába.