Ne tököljünk már, gyerekek!

Itt egy film, ami bombajó lehetett volna. A nyugdíjas légiós levesébe beleköp az ellenség, indul a dráma, érdekes karakterek követik az összecsapást. A Parkoló című új magyar filmben van sztori, van szex, Ford Mustang és puska is. De sajnos Miklauzic Bence rendező többet akart egy tisztességes közönségfilmnél. A westernes lassúság üres póz marad, és még Pokorny Liával is csúnyán elbántak. 

Csak egy jó sztorit szeretnénk, profin elmesélve. Első körben ennyit várnánk egy magyar filmtől, nem többet. Úgy tűnik, feladatnak ez nem elég magasztos a rendezők szemében, mert mindig többet akarnak. Pedig tisztességes iparosra legalább olyan szükség lenne, mint a fesztiváldíjakra, mert a díjak még nem hozzák vissza a közönséget.

Miklauzic Bence sztorija megáll a lábán, és rendesen ki is dolgozta. Egy idegenlégiót megjárt, markos legény - olyan, akinek érezhetően "múltja" van - megteremti a maga kis univerzumát egy foghíjtelken a belvárosban. Egy olyan parkolót, ahol nyugi van, és egy idilli lakókocsi. Többszáz bűnügyet megjárt, az alvilággal szakító bérgyilkosok álmodnak maguknak ilyen nyugdíjas éveket.

Megteremti a maga kis univerzumát egy foghíjtelken - Lengyel Ferenc Forrás: A Company Hungary

Csakhogy egy nap ide is beteszi a lábát a valóság egy arrogáns üzletember személyében, aki úgy képzeli, az diktál, akinek a legtöbb pénze van. Máris itt a konfliktus, ami ugyan önmagában kevés lenne egy egészestés játékfilmhez, de Miklauzic és társai (Hegedűs Bálint és a főszereplő Lengyel Ferenc) olyan szépen kidíszítették apró részletekkel és karakteres mellékalakokkal, hogy végül mégis csak elégnek bizonyul.

Csak nekik nem volt elég így, többet akartak. Hogy legyen stílusa, hogy nagyszabásúbb legyen, mint amilyen önmagában. Ezért találták ki, hogy - feltételezhetően a főhős személyiségéből kiindulva - hogy legyen a film westernes. Azt akarták sugallni már az első képsorokkal, hogy lesz még itt lövöldözés, meg autós száguldás, látunk mi még annál is nagyobb magányt, mint amilyet az elején a főhős arcán. De hogy ez nem fog összejönni, hogy csak egy póz lesz, ami úgy lötyög a filmen, mint tehénen a gatya, azt sajnos Lengyel Ferenc első pár lépéséből látni lehetett.

Még szerencse, hogy van egy antagonistánk - Lengyel Ferenc és Szervét Tibor Forrás: A Company Hungary

Nem mintha nem volna jó színész, vagy alkatilag ne felelne meg tökéletesen a szerepre. De ha a rendező olyan tempót diktál, amit nem indokol a jelenet, ha csak annyi az instrukció, hogy "Menj lassan!", de nem tudni, minek, akkor azt le fogja dobni a vászon. Ez történik. Minden egyes snitt háromszor lassabb, mint kéne, különösen a film kezdetén, az építkezés fázisában. Holott aki belevág egy történetbe, épp az ellenkezőjére kellene, hogy törekedjen: röviden felvázolni, mi az alaphelyzet, hogy aztán kezdődhessen a lényeg. Nem tökölni öncélú hangulatfestéssel, fényekkel és árnyékokkal, jelentőségteljes pillantásokkal. Kivéve persze, ha a sztori indokolja, és van mögötte töltet.

De lassú közönségfilmet csinálni öngyilkosság, üresen lassút, csak a póz kedvéért lassút pedig már-már harakiri. Még szerencse, hogy van egy antagonistánk - a bunkó gazdag pali - aki ab ovo nem lehet lassú, hiszen uralkodni és parancsolni jött. Szervét Tibor pedig nemcsak az öltönyét tudja viselni, hanem fel is tudja hozni a film energiaszintjét olyan magasságba, ami már eléri az ingerküszöbünket. És ideig-óráig bekapolcsódnak mások is, Pokorny Lia, Somody Kálmán, Rajkai Zoltán és Rába Roland.

Rideg kékes fényben úszik - Szervét Tibor Forrás: A Company Hungary

De bármilyen erős is Lengyel Ferenc figurája, bármilyen jól áll neki a kapucnis pulcsi és a trottyos gatya, újra meg újra visszazuhanunk a lassúságba, mint egy mézbe pottyant bogár, aminek a szárnyát örökre lehúzza a ragacsos massza súlya.

A kép is ugyanilyen mézesmázos, giccsbe hajló (persze csak a parkolóban, a trendi belvárosi iroda - minő meglepetés - rideg kékes fényben úszik), de közben nem szép, és nem is előnyös. Még azt a csodálatos Mustangot sem sikerül elsőre teljes pompájában megmutatni. Az viszont már tényleg megbocsáthatatlan, hogy Pokorny Liát sikerül úgy mutatnia az operatőrnek profilból, hogy csak egy dolog jut az ember eszébe: minek kellett neki a Társas játék-ban orr-protézis, ha fényekkel is ugyanazt a hatást lehet elérni? Érdekes ellentmondás, hogy szépelgő képeket látunk, melyek ugyanakkor a színészekkel kíméletlenül bánnak.

Csak egy dolog jut az ember eszébe - Pokorny Lia és Lengyel Ferenc Forrás: A Company Hungary

A forgatókönyv mindazonáltal működik, és újra meg újra túllendít minket a holtpontokon. Felkínálja például a tipikus frusztrált magyar családfő figuráját, aki reménytelen küzdelmét a boldogulással alkoholba fojtja, az meg agressziót hoz ki belőle. Ha a részeg jelenet nem is sikerült acélosan, azért Rajkai Zoltán alakításában rá lehet ismerni mindenki szomszédjára.

Pokorny Lia pedig végre egy belevaló hús-vér nőt játszik, akinek a csábítási jelenete egészen bájos, és van egy helyes filmbéli gyereke, Miklauzic Simon, aki otthon érzi magát kamera előtt. De amit leginkább hazaviszünk magukkal, az Szervét Tibor arca, miközben az ellensége szexvideóját nézi - ez az, és még néhány szellemes ötlet, amiért mégis csak szórakoztató a film a Parkoló, csak ki kell böjtölni a jó pillanatokat.

Otthon érzi magát kamera előtt - Somody Kálmán és Miklauzic Simon Forrás: A Company Hungary

Ahogy a vége felé közeledünk, egyre sűrűbb lesz a levegő, sikerül kicsit felpörgetni a hangulatot. Az utolsó fél órában már minden flottul megy: a gonoszról kiderül, hogy esendő,van légiós fékezés, pisztolylövés, szex. Így végül az ember jó érzéssel, egy élménnyel a birtokában áll fel a székből. Annál kevésbé érthető, miért nem lehetett az egészet így csinálni. Miért kellett ráerőltetni egy stílust, ráterhelni rendezői önkényt, belemártani a giccsbe, és az utolsó pillanatban rántani vissza? Végre látunk rendesen felsnittelt jeleneteket, izgalmas autós száguldást, finoman bimbózó szerelmet, hallunk életszerű dialógokat. Hogy valami művészet-e, azt majd úgyis az utókor dönti el. Nekünk most egyszerűen jó filmek kellenek.