Én azért nem voltam ekkora seggfej

A Whiplash az utóbbi idők legnagyobb meglepetésfilmje, öt Oscarra jelölték, a kritikusok az egekig magasztalják. A fiatal rendező, Damien Chazelle saját kamaszkori élményei alapján forgatta le felkavaró zenés drámáját a dzsesszdobos srácról, aki saját végső határáig is elmegy, hogy a legjobb lehessen. Chazelle a film tavalyi cannes-i bemutatója idején mesélt az Origónak arról, hogy ő is véresre dobolta a kezét annak idején, és tanára állandóan terrorizálta. Charlie Parker szólói is szenvedésből születtek, de megéri-e? - számára ma is ez a legnagyobb kérdés a film kapcsán. Damien Chazelle-lel beszélgettünk. 

Az interjú röviden:

• A 30 éves rendezőnek ez a második filmje.
• Oscar-díjra jelölték a filmet legjobb film és legjobb forgatókönyv kategóriában is.
• Chazelle a saját kamaszkori élményeit írta meg, kiélezve az akkori helyzeteket. Még ma is vannak visszatérő rémálmai ebből az időszakból.
• Miles Tellert, akit felkért a főszerepre, Nicole Kidman partnereként látta meg egy filmben. A srác megtanult a kedvéért profin dobolni.
• Olyan zenés filmet akart, ami egy thrillerre emlékezte, ezt a hatást szolgálja a zene és a látvány is.

A Whiplash előtt készítettél egy rövidfilmet is a sztoriból. Tulajdonképpen a rövidfilmet bővítetted ki nagyjátékfilmmé?

Nem, a nagyjátékfilmet írtam meg először. A kisfilmet csak azért csináltuk meg, hogy pénzt gyűjtsünk vele a nagyfilmes forgatáshoz. Nagyon nehéz volt pénzt szerezni, és akartunk valamit mutatni a terveinkből, valami olcsót, ami teaserként is működhet. Igazából a rövidfilm az egész estés egyik jelenete, az első próba. Érdekes volt később újra leforgatni.

Még mindig vannak rémálmaim - Damien Chazelle a Whiplash forgatásán Forrás: Mozinet

A filmet nemcsak rendezted, de te írtad a forgatókönyvet is. Hogy jutott eszedbe épp ez a sztori?

Ezek nagyon közeli, személyes élmények. Tinédzserként nagyon sokat játszottam dzsesszdobon. Volt egy tanárom, aki egyszerre inspirált és tartott félelemben. Érdekes kapcsolat volt köztünk, mert ilyenkor a kedvére is akarsz tenni az illetőnek, ugyanakkor gyűlölöd is. Akartam csinálni egy olyan zenés filmet, amiben megjelennek mindezek az érzelmek: a megfélemlítettség, a harag, az ellenségeskedés. Úgy érzem, hogy a zenés filmek, még ha foglalkoznak is a zenéhez valamilyen módon kapcsolódó szenvedéssel, nem foglalkoznak magával a zenélésből adódó szenvedéssel, a fizikai fájdalommal. Emlékszem, nekem például dobosként sokszor vérzett a kezem, és elviselhetetlenül sajgott a karom, mikor tartanom kellett a ritmust. A tanárom meg mindig megállított, és újra- meg újrakezdette velem a zenekar előtt. Ez csupa olyan élmény, amit korábban sosem láttam filmen, ezért gondoltam, hogy talán érdekes lehet.

A tanárod bátorított a végén, hogy folytasd?

Nem. Igazából az a paradox helyzet állt elő, hogy bár iszonyatosan szenvedtem, tényleg sokkal jobb dobos lettem - miatta. Azért, mert állandó félelemben éltem a mindennapos gyakorlások miatt. Még mindig vannak rémálmaim, hogy kint vagyok a színpadon, és rájövök a közönség előtt, hogy rossz zenét játszok, nem ismerem a darabot. És akkor ő mélyen a szemembe néz, és rámkiabál, hogy "Chazelle!" Ez egy olyan rémálom, ami havonta egyszer rendszeresen visszatér. Szerintem elképesztő, hogy - különösen fiatal korban - bizonyos dolgok milyen mélyen belédvésődnek, és megszületnek ezek a hihetlenül erős és meghatározó, érzelmi töltetű emlékek. Az én esetemben film lett belőlük.

Dobosként sokszor vérzett a kezem - Egy kocka Whiplash című filmből Forrás: A Company Hungary

Szóval a tanárod egyrészt sikerrel járt, másrészről viszont féltél tőle. Mit gondolsz, végeredményben jól tette vagy sem, hogy így bánt veled? Igazolt akkor ez a fajta hozzáállás?

Az én tanárom azért nem egészen olyan volt, mint a filmben. Sosem volt erőszakos. Perfekcionista volt, és egyedülálló muzsikusokat akart kinevelni. Ahol tanultam, ott volt akkoriban a világ legjobb középiskolai dzsesszprogramja. Tíz évvel ezelőtt halt meg, és tényleg egy különleges dolgot hozott létre. Ami engem érdekelt, hogy hogy váltak bennem ezek az érzelmek negatív élménnyé. Mi van, ha még tovább feszíted a húrt, és felteszed azt a kérdést -, ami az én fejemben mindennap ott lebegett, míg a zenekarban játszottam -, hogy mi az a pont, ahonnan már nem éri meg. Szóval ezzel a filmmel végül is az volt a célom, hogy megmutassuk a világ legborzalmasabb, legszörnyűbb fajta tanárát. Az is nagyon izgalmas kérdés, nemcsak a művészetben, hanem általában is, hogy az eredmény mindent igazol-e. Ha meghallgatod Buddy Rich vagy Charlie Parker szólóit, akkor tudod, hogy ez mindszenvedésből született. Az a nagy kérdés, hogy boldogabb ember legyél, de a zenéd kevésbé legyen jó, vagy fordítva. Nem tudom.

Nem próbáltak forgatás közben rávenni, hogy közönségbarátabb formában valósítsd meg a könyvedet? Például hogy ne dzsesszről szóljon?

Hát, igen. Filmet készíteni egy dzsesszmuzsikusról, hát az nem épp egy csillogó, közönségcsalogató dolog. De szerencsés voltam, mert végig olyan producerek vettek körül, akik szerették a forgatókönyvet, és soha nem gondolkodtunk el ilyen változtatásokon. Az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a dzsesszről fog szólni, J.K. Simmons lesz benne Fletcher, és én fogom megcsinálni, mert ez nem az a könyv, amit odaadsz másnak. Az is biztos volt, hogy kicsi lesz a költségvetésünk, de azért szükség lesz valamennyi pénzre. Ott volt ugye a rövidfilm, ami segített, de kellett még hozzá muníció. Talán be voltak rúgva a Bold Filmsnél, amikor úgy döntöttek, hogy "oké, a dzsesszdobolás eladható". Olyasmit mondtak maximum, hogy próbáljam kicsit lágyítani a történetet, hogy inspirálóbb legyen. Vagy hogy a főszereplő srác nem maradhatna-e kedvesebb, vagy a végén visszajöhetne hozzá a lány. De a döntés az én kezemben volt.

Különös a film képi világa, kicsit nyomasztó. Ezt a hatást akartad elérni?

Olyan zenés filmet akartam, ami egy thrillerre emlékeztet. A látvánnyal is a már említett félelmet akartam hangsúlyozni Ezt szolgálták a szűk, zárt terek, a minimális fény. De azért van az egésznek egyfajta bája is ezekkel a keresztapá-ból ismerős faborítású falakkal, a sötétbarna, caravaggiós látvánnyal. És mindehhez még jött a zene, ami olyan, mintha csak Fletcher, a zenetanár vágta volna össze az egészet, hogy nagyon metrikus, ritmusos legyen. Nem vár meg, sodor előre. Az egésznek van egyfajta energiája - ez nagyon fontos volt számomra. Az egész filmhez csináltam storyboardot, el volt tervezve minden kocka, mivel csak húsz napig forgattunk. Nagyon sok felvétel kellett, de közben sietnünk kellett. Kihívás volt.

A főszereplő srác, Miles Teller rengeteget dobol a filmben. Eleve olyan színészt kerestél, aki tud dobolni?

Pont akkor láttam Miles Tellert az Engedd el!-ben, amikor a forgatókönyvet írtam, és biztos voltam benne, hogy őt akarom. Nem érdekelt, hogy tud-e dobolni, azt gondoltam, majd én megtanítom. Van valami különleges az arcában, a játékában. Aztán kiderült, hogy még van is valamennyi tapasztalata a dobolásban. Nem túl sok, de valamennyi. Aztán odaadtam neki a forgatókönyvet, és ő elkezdett elég komolyan dzsesszdobolást tanulni. Ami pedig J.K. Simmonst illeti: ő volt az első színész, akivel aláírtunk. Benne volt már a kisfilmben is. Zeneiskolában tanult, az éneklésből érkezett a színjátszásba. Zeneiskola, Broadway-musicalek, színház, tévé, majd film - ez volt az útja, ismerte ezt a fajta világot.

Van valami különleges az arcában, a játékában - Miles Teller a Whiplash című filmben Forrás: A Company Hungary

Milest te magad tanítottad?

Én kezdtem el, főleg azért, hogy pontosan át tudjam neki adni, mire is gondolok. A legtöbbet az a színész tanította, aki a rivális idősebb dobost, Carlt játssza a filmben, és aki amúgy profi zenész.

De volt dublőr is, aki Miles helyett dobolt, nem?

Igen, néhány felvételben használtunk dublőrt, főleg a kézközeliknél. De a jelenetek nagy részében Miles látható.

Te is elveszítetted a barátnődet, amikor olyan megszállottan doboltál?

Igen. De én azért nem voltam ekkora seggfej. A filmben kicsit olyan, mintha saját magam legrosszabb verzióját írtam volna bele a figurákba, mind ami Andrew-t, mind ami Fletchert illeti. Mintha csak a démonaiddal küzdenél a papíron. Ez a legszemélyesebb dolog, amit valaha írtam. Ez mind én vagyok, de azért nem elejétől a végéig.

Én azért nem voltam ekkora seggfej - Damien Chazelle a Whiplash forgatásán Forrás: Mozinet

Volt esetleg másféle befejezése a történetnek?

Nem, mindig is a szóló volt a vége. Számomra ennek az a tragédiája, hogy nem egyértelmű, mindezzelvégül is ki is nyert igazán.

Milyen érzés volt, hogy nemcsak, hogy nyertetek a Sundance Fesztiválon, de két igen fontos díjat (a zsűri nagydíját és a közönségdíjat) hoztatok el? (A beszélgetés óta a filmet öt kategóriában Oscar-díjra jelölték - a szerk.) Mintha egy álom vált volna valóra, vagy akkora meglepetés volt, hogy igazából még most sem ocsúdtál fel?

Egy kicsit mindkettő. Szerintem jó, ha az embernek vannak ambíciói, még akkor is, ha nem teljesülnek. Mindig reméltük, hogy a film kijut a Sundance-re. És ha már bejutottunk, akkor miért ne kerülhetnénk be a versenybe? És ha már ott vagyunk, akár nyerhetnénk is - és így tovább, ez a sor a végtelenségig folytatható. Szerencsések és nagyon hálásak vagyunk. Mert nem számít, mennyit dolgozol, nagy adag szerencse is kell hozzá, szóval ez így tényleg nagyon jó érzés.

Mérgemben írtam meg ezt a forgatókönyvet - Miles Teller és J. K. Simmons a Whiplash című filmben Forrás: Mozinet

Dolgozol most valamilyen forgatókönyvön, vagy egyszerre csak egy dologra koncentrálsz?

Nem, mindig több projekttel kell foglalkozni, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik összejön. A Whiplash előtt például egy nagyszabású munkán dolgoztam, amivel zsákutcába jutottam, és mérgemben írtam meg ezt a forgatókönyvet, nagyon hamar. Most visszatértem valamihez, amit még a Whiplash előtt kezdtem el fejleszteni. Jövő évben el is kezdjük a forgatást.

És az miről szól majd?

Zenés film lesz, de az inkább egy szerelmes levél a zenéhez, nem mint a Whiplash, "gyűlöletlevél". Musical lesz.

Így lehet betépni drog nélkül

Két fergetes óra a jazz örvényében, amely alatt egy brutálisan kegyetlen zenetanár és egy megszállott dobos srác párbajába feledkezve saját álmainkat is mérlegre tesszük, míg végül vissza nem szédülünk a jazzbe.

Papp Eszter kritikája a Whiplashről

- - - - - - - - - - - - - - - -

Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében készült, a szöveget Vajda Judit fordította magyarra.