Ettől a bombanőtől nem csak a pasik veszítik el az eszüket

Vajon van értelme másfél évszázaddal ezelőtt íródott regények modernizálásának? Valahogyan rá lehet erőszakolni a különböző elemeket a mai szituációkra, de oly sok minden lesz erőltetett, hogy jobb, ha nem vesszük túl komolyan az egészet, és játéknak fogjuk fel a kísérletet. A Gemma Bovery is inkább egy eredetileg súlyos témát feldolgozó könnyed stílusgyakorlat, amely álomszerepet kínál egy bimbódzó angol rózsának. 

Szóval Bovaryné. Az unalmas vidéki életből és kisszerű férje mellől egy izgalmasabb világba vágyó, majd mindenkiben csalódó tragikus hősnő. Érdekel ma ő igazán minket? Komolyan tudjuk venni az ő történetét, vagy mostanra üres szimbólummá vált?

Ne ijedjünk meg, Anne Fontaine rendezőnő új filmje a mai Bovarynéről, azaz Gemma Boveryről, a Normandiába költöző fiatal angol feleségről nem egyszerű regényadaptáció, és nem is halálosan komoly újragondolása az öngyilkosságba menekülő asszony sztorijának, hanem egy könnyed, bájos reflektálás regény és olvasó, fikció és valóság, női és férfi nézőpont viszonyáról.

Őszinte, aranyos mókázás - Gemma Arterton Forrás: Mozinet

Martin Joubert (Fabrice Luchini), a kisvárosi pék és egyben szenvedélyes Flaubert-rajongó élete teljesen felfordul, amikor szomszédjába költözik egy fiatal angol házaspár, Gemma és Charles Bovery. Martin a fejébe veszi, hogy egyrészt nomen est omen, másrészt az élet imitálja a művészetet, azaz a gyönyörű Gemmára biztosan Bovaryné sorsa vár, ezért nekiáll védelmezni és segíteni a lányt: követi sétái során, kukkolja, amint a szeretőjével találkozik, kombinál és manipulál. De ettől se ijedjünk meg, mert nem valami idétlen bohóckodás veszi kezdetét, hanem őszinte, aranyos mókázás.

Ez elsősorban Luchini játékának köszönhető, amelynek lényege: fogjunk egy ripacskodásra kiválóan alkalmas jelenetet, például azt, amikor a kissé besavanyodott, szexuálisan nem túl aktív középkorú férfi szeme láttára az istennő nekiáll izgatóan kenyeret dagasztani, a reakciót tompítsuk a minimálisra, szabadítsuk meg minden ócska vígjátéki eszköztől, és nézzük meg, mi marad. Valami, amire nincs jobb szó, mint az ártatlanság.

Az istennő nekiáll izgatóan kenyeret dagasztani - Fabrice Luchini és Gemma Arterton
Forrás: Mozinet

A kisvárosi pék figurája sok színész keze között visszataszító, nyálcsorgató szatírrá válhatott volna, Luchini viszont szinte minden jelenetben úgy viselkedik, mintha valahonnan egyszerűen odapottyantották volna, kikerekedett szemmel és iszonyú mókás, imádnivaló naivitással figyeli az eseményeket.

A vásznon tökéletes párja a Gemmát alakító Gemma Arterton, hiszen a színésznő is direkt ellensúlyozza a szerepéhez és külsejéhez kapcsolódó elvárásokat. Az egykori Bond-lány ugyanis már-már pofátlanul elementáris szexuális kisugárzását és a minden férfit megőrjítő, unatkozó feleség szerepét próbálja tompítani, már amennyire bírja. Húzhat ugyanis kockás inget és sáros gumicsizmát, lóghat a haja össze-vissza, ezt az elsöprő vonzerőt nehéz fékezni.

Elementáris szexuális kisugárzását nehéz tompítani - Gemma Arterton és Fabrice Luchini Forrás: Mozinet

És mindez azért különösen érdekes, mert egy női rendező kamerája előtt zajlik: Anne Fontaine az őrjítő Gemmát gyakorlatilag másfél órán keresztül füröszti a francia tájban és a francia enteriőrökben, fényképezi világosban és sötétben, napfényben és alkonyatban.

Az eredmény mindig varázslatos, egyúttal pedig elgondolkoztató: máshogy ábrázol egy nőt egy másik nő? Más lesz a perspektíva, ha tudjuk, kinek a szemén át látjuk Gemmát? Flaubert férfiként mesélt Emma Bovaryról, Fontaine-t pedig női rendezőként nem elsősorban maga a flabuert-i hősnő érdekli, hanem az, ahogyan egy másik férfi, most nem az író, hanem egy olvasó szemléli a nőt, Gemmát. Komolyan mondom, mindez van olyan izgalmas, mint a szexi, szeplős Arterton, amint bájos angol akcentussal franciául croissant-t rendel, és virágos miniruhában kilibeg a pékségből. Na jó, majdnem olyan izgalmas.