Van valami jó film a moziban?

Hiba lenne, ha otthon maradna, a mozik ugyanis ezen a hétvégén is elkényeztetnek minket. Beülhet egy mesteri, az átláthatatlan sötétségbe egyre inkább belevesző thrillerre és megismerkedhet az egyik legtehetségesebb kortárs rendező műveivel. Használja ki a hosszú hétvégét még több mozizással!

Sicario - A bérgyilkos

Az Emily Blunt által játszott FBI-ügynöknél nem fog keményebb nőt látni idén a moziban. Ő vezeti a rajtaütést, és ő mondja a hullák láttán hányingerével küzdő társának, hogy menjen ki a levegőre. A magabiztosságot sugárzó felvezetés után azonban egy olyan rettenetes és kiszámíthatatlan világba kerül az ügynök, ami még őt is az összeroppanás szélére sodorja. A Sicario egy hihetetlenül erős hangulatú thriller, amely a mexikói határvidéken tomboló drogháború mocskába nyomja bele a néző fejét. Már akkor a torkunkban ver a szívünk, amikor még egyetlen lövés sem dördült el, és még csak ott tartunk, hogy egy autokonvoj áthaladt a határon.

Jacques Audiard-maraton

Az Arany Pálma-nyertes Dheepan - Egy menekült története jövő heti bemutatója alkalmából levetítik Jacques Audiard összes nagyjátékfilmjét a Toldi moziban, bónusznak pedig a Dheepant is meg lehet nézni premier előtt. Miért olyan nagy szó mindez? Hát mert az alig ismert Halálos szívdobbanás és A próféta is ott van a múlt évtized egyik legjobb filmjei között, és azért is, mert a Rozsda és csont úgy mesél el szívszorító történetet, hogy közben messze elkerüli a szentimentalizmus mocsarát. Audiard korunk egyik legtehetségesebb rendezője, és most egy hétvége leforgása alatt bárki megismerkedhet a műveivel.

Bíborhegy (Crimson Peak)

Először is nézze meg a film előzetesét, gyönyörködjön a gyertyafénnyel megvilágított ódon, recsegő-ropogó kísértetházban, aztán pedig felejtse el azt, amit a trailer sugalmaz. A Bíborhegy nem horror, annak nem elég félelmetes. Guillermo Del Toro (Hellboy, A Faun labirintusa) valójában egy csodaszép, ugyanakkor néha meghökkentően gótikus románcot készített, amelyben nem azért vannak szellemek, hogy ránk hozzák a frászt, hanem hogy a múlt bűneire emlékeztessenek. Gondolja azt, hogy a Jane Eyre rémálomszerű verziójára váltott jegyet, és hagyja, hogy a túláradó érzelmek által keltett gyilkos örvény, illetve és a hihetetlen látványvilág elragadja.

Vissza a jövőbe (Back to the Future)

A héten végre eljött a nap, amikor Marty McFly meglátta a jövőt. Az egész internet felbolydult a jeles dátum alkalmából, mi is írtunk arról, hogy azért nem egészen úgy néz ki 2015, mint ahogy azt a második részben megálmodták. Ha valakit teljesen a hatalmába kerített a nosztalgia, azt most a legideálisabb helyen, a moziban élheti ki. Újból vetítik ugyanis a trilógia első részét. Ez egy olyan klasszikus, amit - a saját példámból tudom - végtelenszer meg lehet nézni, illetve itt az idő, hogy az időközben felnőtt rajongók a gyerekeiket is megismertessék azzal az örömmel, amit a Vissza a jövőbe című film ad.

Victoria

Végre a magyar mozikba is eljutott az idei év egyik legnagyobb durranása. Spanyol lány találkozik a német fiúval a berlini éjszakában; buliznak, beszélgetnek valós időben a filmvásznon, a nézők pedig reménykednek, hogy itt az új évezred Mielőtt felkel a Nap-ja. Csakhogy mielőtt felkel a Nap, a srácnak még van egy kis elintéznivalója. A Victoria nemcsak a film formanyelvével (vágás nélkül rögzítették), hanem a műfajokkal is mesterien bánik. Így lesz a vidámnak induló romantikus sétából kemény bankrablós krimi.

Legenda

A Mad Max: A harag útjá-ban Tom Hardy csak egy szenzációs összetevő volt a sok közül, a Legendá-ban viszont mát kétségtelenül ő áll a középpontban. Ráadásul duplán, ugyanis egy londoni gengszter-ikerpár mindkét tagját ő alakítja. Most aztán minden lehetősége megvan arra, hogy megmutassa, mesteri fokon űzi a színészmesterséget. A külső hasonlóság csalóka, míg Reggie hideg fejjel építi fel a gengszterbirodalmukat, addig Ronnie egy kezelhetetlen pszichopata, akivel csak a baj van.

Mentőexpedíció (The Martian)

Már javában benne járunk az őszben, de jött még egy utolsó nyári látványfilm. Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál után ismét megmutatta, hogy az űrutazás és az idegen bolygók az ő terepe, egy kiváló könyvre támaszkodva intézett ódát a tudományhoz, az egyéni bátorsághoz és leleményességhez. Az egészen kicsi szerepekben magyarokat, a mellékszerepekben hollywoodi sztárokat láthatunk, Matt Damon pedig - ahogy az várható volt - kitűnő alakítást nyújt hétköznapi amerikai jófiúként.

45 év (45 Years)

Egy negyvenötödödik házassági évfordulóra készülő pár életét fenekestől felforgatja a férfi egykori menyasszonyának a svájci Alpokban előkerült holtteste. A 45 év című filmnek nincs egy hamis pillanata sem, és az is a javára válik, hogy két színészóriás, Charlotte Rampling és Tom Courtenay játssza a házaspárt. Teljesen univerzális, bárki számára befogadható és élvezhető dráma, amely éppúgy szól az unokákhoz, mint a nagyszülőkhöz.

A kezdő (The Intern)

A kezdő a klasszikus hollywoodi vígjátékok legjobb fajtájából való, és azzal a kellemes tanulsággal szolgál, hogy a generációk között van átjárás, mindenkinek van mit tanulnia a másiktól. Robert de Niro ismét bebizonyítja, hogy milyen nagy színész, Anne Hathaway pedig Az ördög Pradát visel óta nem kapott ennyire jó szerepet. Ha megnézi, pár napig megint hinni fog abban, hogy vannak még bensőséges emberi kapcsolatok és örök értékek.

Volt egyszer egy Vadnyugat (Once Upon a Time in the West)

Felújított képpel, vágatlan verzióban kerül újból a mozikba a világ egyik legjobb filmje. Ennyi információnak elégnek kellene lennie ahhoz, hogy mindenki rohanjon megvenni a jegyet, de a biztonság kedvéért folytatom: Sergio Leone és Ennio Morricone megalkotta a képek és a zene tökéletes egységét, amit gyakorlatilag a végtelenségig el lehetne nézni. Hallgatag revolverhősök méltóságteljesen járják a haláltáncukat, tudván, hogy körülöttük egy új világ épül. Egy hete láttam a CineFesten, de már most hiányzik. Újból látni akarom Claudia Cardinalét, ahogy elkocsikázik a Monument Valley vörös sziklahegyei előtt.

Everest

Már azelőtt ámulatba ejt, hogy elérnénk a filmben a világ legmagasabb csúcsának az aljához, később meg olyan képeket mutat, hogy a székben ülve is tériszonya lesz az embernek. Az Everest fenséges látványvilágát moziban kell megtapasztalni, de készüljünk fel arra, hogy egyben pusztító élmény is lesz. A telefonba síró nőket és a fagyott szakállú férfiakat ugyan nem tudja közel hozni hozzánk, de ez most nem akkora gond, hiszen a hegy a film igazi főszereplője - és egyben nagyszerű főgonosza.

A (sz)ex az oka mindennek (Sleeping with Other People)

Végre egy romantikus vígjáték, aminek már történetét hallva felkapjuk a fejünket. Lainey és Jake egymással veszítették el a szüzességüket, majd sok évvel később egy szexfüggőknek meghirdetett terápiás csoportban találkoznak újra. A vonzalom tapintható, de nem mernek egymással lefeküdni, mert pont a függőségüktől akarnak megszabadulni. És amit nem lehet, arról aztán nagyon sokat beszélnek, így aztán kapunk egy pikáns poénokkal teli, vidám hangulatú romkomot, amit talán nem is felejt el rögtön az ember a moziból kijövet.

Phoenix bár (Phoenix)

A nézőt a maszkos női alak feltűnésével már az első pillanatban rabul ejtő film noir, Hitchcock Szédülés-ének méltó örököse és egy megrázó történelmi allegória a háború utáni újrakezdésről - a Phoenix bár mindez egyszerre. A sötétséget erotikus vörössel és élénkzölddel vegyítő képeken keresztül elevenedik meg egy holokauszttúlélő története, aki képtelen elszakadni a múlttól, ezért a férjét keresi Berlin romjai között. A férjét, aki lehetséges, hogy elárulta őt. Nina Hossnak már akkor döbbenetesen erős a jelenléte, mikor csak a szemét látjuk, a végén pedig egy akkora katarzissal ajándékoz meg minket, hogy csak tántorogni lesz erőnk utána.

Agymanók (Inside Out)

Ez a rajzfilm megmutatta, hogy igenis érdemes eredeti ötlettel benevezni a folytatások és rebootok által uralt filmes népszerűségi versenybe. Az Agymanók egy iszonyúan komplex, de ezzel együtt bűbájosan aranyos mese a bennünk dúló érzelmekről, személyiségünk kialakulásáról. Ez a film úgy szórakoztat, hogy közben szembesít is önmagunkkal. Sokat elmondhat az emberről, hogy melyik érzelmet megszemélyesítő manó a kedvence. Én a néha lángcsóvát kilövő Haragot imádtam a legjobban.

Saul fia

Nemes Jeles László filmje elsősorban egy mesteri módon elkészített thriller, amely az első percben torkánál ragadja a nézőt, és ezt a szorítást még a film vége után is sokáig érezhetjük. Nem ad biztonságos távolból felvett totálképeket, a hosszan kitartott, szűkített nézőpontból felvett snittekkel bedob minket a káosz sűrűjébe. A képzeletünkkel kell kitöltenünk a földi pokol homályosan hagyott részleteit, és ettől válik igazán borzongatóvá az élmény. Magyar film harminc éve nem aratott akkora sikert nemzetközi szinten, mint a Saul fia. Erre nyugodtan lehetünk nagyon büszkék, de ha tanácsolhatok valamit, emiatt ne kezeljék szent tehénként, vagy utasítsák el elvből. Inkább nézzék meg, és úgy alkossanak róla véleményt!

A kezdőről szóló bekezdés Gyárfás Dorka kritikája, a Mission: Impossible - Titkos nemzetről szóló rész Mesterházy Lili kritikája, a 45 évről szóló rész Onozó Róbert kritikája, A Mentőexpedíció-ról szóló bekezdés Huszár András kritikája alapján készült.