Az új Star Wars olyan, amilyennek régen megszerettük

Eljött hát ez a nap is: új Star Wars film került a mozikba! Viszontlátjuk a régi kedvenceket, megismerkedhetünk az univerzum új hőseivel, újra repül a Millennium Falcon, és a hajdani Birodalom maradványai fölött új, minden eddiginél veszedelmesebb gonosz erők gyülekeznek, hogy romba döntsék a köztársaságot. J. J. Abrams apait-anyait beleadott, hogy kiszolgálja a Csillagok háborújára éhes rajongókat, és túlzásba vitte ugyan a nosztalgiát, mégsem lehet okunk panaszra. Spoilermentes kritikánk alatt egy olyan kollégánk beszámolóját is elolvashatja, aki Az ébredő Erő előtt még sosem látott Star Wars-filmet.

Az ébredő Erő jó film. Úgy érzem, nem volna igazságos, ha bármi mással kezdeném a kritikát, mint e tény leszögezésével. Még el kell telnie néhány hétnek, mire lecsillapodnak a kedélyek a felfokozott várakozás, az őrületes hype után, és helyére kerül a film, de

az már most biztos, hogy ez az a Star Wars, amire tíz éve várunk

- vagy, ha nem veszünk tudomást az előzményfilmekről, akkor harminc éve. Nincs Jar-Jar, nincsenek ócska digitális trükkök, sem végtelenül álmosító kereskedelmi blokádok és tanácsülések. Van helyette nagybetűs kaland, izgalom, humor, a tágas univerzum ígérete, új barátok közti szoros összetartás, nagy tettekre való hivatottság. Egyszóval mindaz, amiért imádjuk a szériát.

Kaland, izgalom, humor - Oscar Isaac a Star Wars: Az ébredő Erő című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon163846864

J. J. Abrams, aki a franchise-tól visszavonuló George Lucastól vette át a stafétát, nem hazudtolja meg önmagát, ugyanazt az ars poeticát alkalmazza a Star Wars esetében is, mint a korábbi filmjeiben (Super 8, az új Star Trek-ek): a Campbell-féle hőstörténet helyét átveszi a "mystery box", azaz a rejtélyes doboz elve, amelynek lényege, hogy egy rejtélynek kell képeznie egy forgatókönyv alapját, mégpedig azért, mert a rejtélyeknél semmi sem mozgatja meg jobban a képzeletünket. Nagy kérdések, amikre egyszerűen muszáj választ kapnunk, annyira furdalja az oldalunkat a kíváncsiság: ez a szemlélet mozgatja az Abrams-féle marketinget, valamint a filmkészítés módját is.

Noha Az ébredő Erő egyik jelenetében felbukkan egy konkrét, felbecsülhetetlen értékű kincset rejtő ládika, a szimbolikus "rejtélyes doboz" ezúttal egy személyhez köthető. Hőseink küldetése ennek az embernek a megtalálása, s egyben a saját múltjukkal, végzetükkel, rendeltetésükkel való szembenézés.

A galaxis békéjét fenyegetik - Adam Driver a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

Ebbe a szituációba csöppennek bele az új szereplők, Rey, a roncsvadász (Daisy Ridley), Finn, a dezertőr (John Boyega), Poe Dameron, a mesterpilóta (Oscar Isaac), valamint BB-8, a helyre kis droid. Nemcsak a hetedik részt, hanem a franchise elkövetkezendő élettartamát tekintve is megnyugtató, hogy

minden új szereplő nagyszerű.

Tényleg, kivétel nélkül mindegyikük szerethető, és Abrams okosan az ő kibontásukra, megismertetésükre szánja a játékidő első nagyobb szeletét. Beszédes, hogy a filmnek ez a szakasza hat a legfrissebbnek: a megváltozott világrend, az új helyszínek, nézőpontok és lények felfedezésének öröme a hajdani kalandok történelemmé kövesedett mementói közepette lórúgásszerűen villanyozza fel az embert.

Rey talpraesett, belevaló, lelkes csaj, a modern kor gyermeke, aki még véletlenül sem szorul megmentésre, ugyanakkor a végsőkig lojális a barátaihoz, és éppúgy elvágyódik sivatagos bolygójáról, akárcsak Luke a kettős naplementét nézve. Olyan karakán, mint Leia, olyan vakmerő pilóta, mint Han, és akkora potenciál rejlik benne, mint Luke-ban. Bár Rey a főszereplő, Finn karaktere ugyancsak önálló, komplett, tétekben és belső konfliktusokat gazdag ívet rajzol ki, ahogy megpróbál leszámolni a rohamosztagos múltjával. Az meg hab a tortán, hogy Boyega és Ridley ennyire nyerő páros.

A nyerő páros és a legmenőbb robot - Daisy Ridley és John Boyega a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

Az új triászból a vagány Poe húzza a legrövidebbet, vele relatíve kevés időt töltünk, inkább csak felvillantja a benne lévő potenciált, BB-8 viszont iziben át is vette a sorozat legjobb droidja titulust R2-D2-tól, minden megmozdulása aranyat ér, a sötét oldalt képviselő Kylo Ren (Adam Driver) pedig

újfajta színfoltot jelent a Star Wars-gonosztevők sorában.

Tök jó, hogy fel fog nőni a rajongóknak egy új nemzedéke, akiknek a szívéhez éppúgy hozzánő majd Rey, Finn és Poe, mint Luke, Leia és Han nőtt hozzánk egykoron.

Idővel aztán visszatérnek a régi szereplők is, s velük a tömény nosztalgia. Abrams olyannyira ki akarta elégíteni a rajongók minden igényét, hogy Az ébredő Erő-ben túltengenek a klasszikus trilógiára rímelő utalások: majdhogynem minden szituáció, minden figura, minden szellemes egysoros megfeleltethető a korábbi részek egynémely ikonikus pillanatának. Részben persze borítékolható volt, hogy így lesz - tekintve, hogy Abrams filmográfiája a nosztalgiára épül -, természetes is, hogy a rendező kikacsint az előzményekre, egy csomószor el is érzékenyültem, az összes régi kedvenc első felbukkanásakor bizsgergés futott végig rajtam.

Felbukkan az összes régi kedvenc - Carrie Fisher és Harrison Ford a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

A nagyobb baj, hogy a cselekmény szervezőelvét szintén a nosztalgia határozza meg, amely voltaképpen egy az egyben leképezi az 1977-es Egy új remény szüzséjét. Így történhetett meg, hogy a film alatt önkéntelenül pipálgatni kezdtem a kötelező köröket, és

a második felvonástól kezdve egyre inkább bosszantóan ismerős, fantáziátlan mederbe terelődik a történetmesélés.

Nem segít az sem, hogy Abrams továbbra sem képes eredeti, ötletes akciókat rendezni, ez elsősorban az űrcsaták során mutatkozott meg.

Azonban véletlenül sem akarom azt a látszatot kelteni, hogy ezek a hiányosságok érdemben romboltak volna Az ébredő Erő élvezetén. A sorozat eddigi részeit sem holmi mérhetetlenül komplikált cselekmény vitte előre, hanem az érzelmi töltet, a sodró lendületű, szentimentális svung, és ezen a téren a rendező és az írók döntései helyesnek bizonyultak.

A csaták nem túl ötletesek - Star Wars: Az ébredő Erő Forrás: Fórum Hungary

Az érzelmi tetőpontokból a szereplők közti viszonyok, a remek színészi alakítások (különösen az újonc Ridley és a veterán Harrison Ford), illetve John Williams zenéje közös erővel sajtolják ki a maximumot. Azáltal pedig, hogy Abrams a filmen belül is tematizálta a Star Wars-mítoszt, azaz a Jedi lovagok, a sötét oldal, meg az Erő mind a legendák részét képezik az új szereplők számára, megadta a történetnek azt a támaszt, ami nélkül a cselekmény összedőlt volna.

Az ébredő Erő-vel kezdetét vette a staféta átadása, a generációváltás, és bár nem bántam volna, ha egy kicsit kreatívabb, merészebb alkotás születik, arra ott lesznek majd a folytatások: drukkolok, hogy Rian Johnson, akinek filmes és sorozatos rendezései meglehetősen szabálytalanok és excentrikusak, a nyolcadik résszel megcsinálja az új trilógia A Birodalom visszavág-ját. És drukkolok, hogy legalább Gwendoline Christie-vel kezdjen valamit, ha már Lupita Nyong’ót elpazarolták egy olyan motion capture technikával életre keltett karakterre, akit gyakorlatilag bárki alakíthatott volna.

Vele kezdhetnének valamit - Gwendoline Christie a Star Wars: Az ébredő Erő című filmben Forrás: Fórum Hungary

Innentől fogva évente a mozikba kerül egy új Star Wars-film; egy darabig még az újdonság erejével fognak hatni, ám idővel óhatatlanul elvesztik a varázsukat, rutinszerűen fognak legördülni a futószalagról, "na, megint egy Star Wars", vonjuk majd meg a vállunkat tíz év múlva, miközben megvesszük a mozijegyet.

Most még könnyes a szemünk, amikor megjelenik a vásznon a híres kezdőmondat, a négy ponttal a végén, majd felcsendül a főcímzene, és beúszik a felirat.

Ez most még varázslat. Túlteng a nosztalgia? Annyi baj legyen. Élvezzük ki, amíg tart.

Így veszítettem el a Star Wars-szüzességemet

Bevallom, nem láttam korábban a Star Wars egyik részét sem. Vagy lehet, hogy láttam úgy, hogy ment a tévében vagy sítáborban a buszon, ilyesmi, de nem emlékszem rá, és semmilyen szinten nem volt része a gyerekkoromnak. Persze, tudom, hogy fénykardjuk van a Jediknek, hogy Darth Vader a gonosz, és megismerem Yodát meg Csubakkát, de megszállott filmrajongó létemre valahogy sohasem éreztem késztetést arra, hogy bepótoljam a lemaradást.

Ezen nem segített az sem, hogy George Lucas ezredforduló környéki előzménytrilógiájáról csak rosszat hallottam, így a felnőttkor küszöbén már nagyjából beletörődtem, hogy ez a Star Wars-őrület nekem egyszerűen kimarad, a kamaszkori filmrajongás mindig úgyis David Lynchet, Lars von Triert és Almodóvart fogja jelenteni számomra és ez így is van jól.

December elejétől pedig már előre féltem, tudva, hogy a csapból is az új Star Wars fog folyni, én pedig még az előzetest se láttam. Amikor az egyik barátom felvetette, hogy nézzük meg, először kategorikusan elutasítottam, és mondtam, hogy inkább megnézném másodjára az Ifjúságot Paolo Sorrentinótól. Azt mondta, hülye vagyok. Mármint nem az Ifjúság miatt, azt igenis érdemes kétszer megnézni.

Kicsit magamba szálltam, és elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e makacsul ragaszkodni a kívülállósághoz egy olyan dolog esetében, ami ennyi embernek örömet okoz. Maximum utána lesz egy témám a 6 és 7 éves unokaöcséimmel, akik persze óriási Star Wars-rajongók (noha először legó és Angry Birds formájában kattantak rá), és legalább látom, hogy az utóbbi években megkedvelt színészeim közül Oscar Isaac, Adam Driver és Lupita Nyong'o hogyan teljesít ebben a blockbuster-univerzumban.

Brüsszelben meglepően könnyű volt jegyet kapni az első napi vetítésre, bár ekkora sort rendes mozivetítés előtt még sohasem láttam, és elég jó mókának tűnt a sok jelmezbe öltözött rajongóval átélni ezt az élményt. A lelkesedés persze ragadós, nehéz lett volna megőriznem a hűvös külső szemlélő pózát egy olyan vetítésen, ahol már a főcímkor, majd minden egyes régi szereplő feltűnésekor tapsviharban tör ki a nézőtér. Nyilván nem kezdek el most kritikát írni Az ébredő Erőről, hiszen van épp elég rátermett Star Wars-fanatikus a rovatunkban, de annyit elmondok, hogy összességében jó élmény volt most bekapcsolódni a Star Wars világába.

Tetszett, hogy ráismertem egy rakás olyan motívumra, amit más filmek a Star Warstól nyúltak le, és tetszett, hogy nagyon szépen, ízlésesen keverték a retrót a modernnel. Modern például, hogy egy lány az egyik és egy színes bőrű fiú a másik főhős, és ízléses retró, hogy az eredeti trilógiából átmentett, nem ember kinézetű hősök sohasem hatnak idétlennek a csilli-villi CGI-világban. A történet végig érthető és követhető azok számára is, akik nem fújják kívülről az eddigi filmeket, sőt érezhetően pont az a cél, hogy minél több új hívet bevonzzanak minden korosztályból, a régieknek tett gesztusok mellett. Nem mondom, hogy most rohanni fogok megvenni Blu-rayen a hat korábbi Star Wars-filmet, de a korábbi szkepszisem teljesen elillant, és az új Star Warstól két és fél óráig újra úgy éreztem magam, mint egy nyolc-tíz éves, aki előtt kitárul egy új világ ajtaja.

Onozó Róbert

A cikk alatt azért szüntettük meg a kommentelés lehetőségét, mert egyesek sportot űztek a spoilerkedésből.