A Demolition témája ismerősen cseng: fiatal férfi elveszíti egy balesetben a feleségét, kicsúszik a lába alól a talaj, majd egy új nő kerül a képbe, és az ő segítségével megpróbálja összeszedni magát, újra sínre állítani az életét. Kismillió módon el lehetett volna rontani ezt a sztorit, elvinni szirupos, közhelyes vagy hiteltelen irányba, de Jean-Marc Vallée rendező ügyesen kikerülte a buktatókat, és mindig tud meglepetést okozni, amikor a néző azt hinné, hogy már pontosan tudja, mire megy ki a játék.
A nézői reflexeket ugyanis nem lehet kikapcsolni; mihelyt meglátjuk, hogy a vásárlói panaszokat fogadó nőt, akinek a kissé bekattant özvegy önéletrajzi elemekkel dúsított reklamációkat küldözget, Naomi Watts alakítja, elégedetten hátra dőlhetünk, hogy akkor ők nyilván összejönnek. Erre a film hirtelen teljesen más irányba kezd el száguldani.
Feltűnik a nő labilis kamaszfia - csettintünk, hogy áhá, akkor ez az a film, ahol a felnőtt férfit a gyerekkel való kapcsolata teszi jobbá! De nem. Olyannyira nem, hogy az egyik legszürreálisabb jelenetben a szétcsúszott pali pisztolyt ad a kamasz kezébe, hogy azzal vezesse le a benne felgyülemlett feszültséget, majd azzal a remek ötlettel múlja felül saját felelőtlenségét, hogy
felvesz egy golyóálló mellényt, és a gyereket arra biztatja, hogy rajta gyakorolja a célra lövést.
Nem nehéz egyetérteni, amikor a tinédzserből kiszalad, hogy "Te aztán egy igazán elcseszett felnőtt vagy!"
A Demolition tehát el mer menni egészen sötét irányba, de közben megtart egy viszonylag könnyed hangvételt, tele cinikus, fekete humorral. A főhős lehet, hogy az életét ideiglenesen vakvágányra csúsztató tragédia miatt most tényleg egy elcseszett alak, de mivel egészséges öniróniával kommentálja saját cselekedeteit, soha nem veszíti el a néző szimpátiáját és bizalmát azzal kapcsolatban, hogy kilábalhat a gödörből.
A kilábalás viszont nem világmegváltó bölcsességekkel, hanem az eddigi életét jelentő dolgok szó szerinti lerombolásával történik, és rengeteg helyzetkomikumot eredményez, ahogy az apósa cégénél pénzügyi munkát végző öltönyös férfi felfedezi a fizikai pusztítás örömét. Néha eszünkbe juthat a Harcosok klubja, amire a szenvtelen narráció rá is játszik, ám a film előzetese és szinopszisa alapján a legtöbb néző biztos nem ilyen hangulatú és humorú filmre számít, ezért csak reménykedni tudunk benne, hogy nem marketingelik félre a filmet (mint annak idején a Harcosok klubjá-t).
Főleg, hogy tavaly ilyenkor még sokan az Oscar-szezon egyik biztos befutójának várták a Demolition-t, arra alapozva, hogy Jean-Marc Vallée előző két filmje (Mielőtt meghaltam, Vadon) igazi Oscar-mágnesnek bizonyult; előbbi két férfi szereplőjének nyert szobrot, utóbbi pedig a női fő- és mellékszereplői kategóriában jutott jelölésig.
A Demolition-t bemutatták ugyan a díjszezonban a torontói filmfesztivál nyitófilmjeként, de az amerikai mozipremiert végül átcsúsztatták 2016 áprilisára. Lehet, hogy a döntés meghozatalakor még Jake Gyllenhaal másik, díjra érdemes, ám végül teljesen figyelmen kívül hagyott Mélyütés-beli alakítása elől akartak kitérni, vagy csak sejtették, hogy az Oscar-szavazók nem annyira értékelnék egy lehangoló téma fekete humorral való megközelítését.
Jake Gyllenhaalból kitört a vadállat
Egy vérben forgó szemű, megvadult izomkolosszus - ez lett a Mélyütésben a Brokeback Mountain szomorú szemű szerelmes cowboyából, a Donnie Darko fura fiújából és az Éjjeli féreg gátlástalan paraarcából. Határokat nem ismerő, elkötelezett alakítása újra nyomatékosítja, hogy Jake Gyllenhaal napjaink legnagyobb és legsokoldalúbb színésze, csak ebből a rémes filmből mentené ki valaki.Pedig pont ez a baj, hogy Hollywoodban csak bizonyos műfaji sémáknak megfelelő filmek pályázhatnak reálisan díjakra és a stúdiók nem is feltételezik, hogy egy olyan kiváló színészt, mint Gyllenhaal elismerhetnének akkor, ha nincs elcsúfítva, megöregítve vagy csontra fogyva. A Demolition-ben nyújtott alakítása ott van az eddig is csúcspontoktól hemzsegő karrierje legjobbjai között, sőt,
talán soha nem volt még ennyire könnyed, természetes és azonosulást megkönnyítően szimpatikus a játéka.
A Demolition-t nézve eszünkbe juthat színészi pályafutásának kezdeti szakaszából a Holdfényév, ahol a menyasszonyát gyászolta, vagy a Donnie Darko, ahol ő volt a fura fiú, akitől picit tartani lehetett, hogy egy nap felgyújtja az iskolát. Közben eltelt tizenöt év, és már 35 évesen olyan filmográfiát tudhat maga mögött, amilyenről sok színész 70 évesen is csak álmodhat.
De nem nyugszik. Továbbra is következetesen keresi a minőséget és a bátor színészi kihívásokat. Ha idén az Akadémia végre letudja a tartozását Leonardo DiCaprióval szemben, akkor itt az ideje, hogy elinduljon a mozgalom Jake Gyllenhaal Oscarjának kikövetelésére is. Aki megnézi a Demolition-t, rögtön tudni akarja majd, hol kell aláírni.
A Demolition-t a rotterdami filmfesztiválon láttuk, a magyarországi bemutató időpontja még nem ismert, Amerikában április 8-tól lesz látható.