Érdemes volt még egy bőrt lehúzni A dzsungel könyvéről

Szükség van A dzsungel könyve sokadik adaptációjára? Megfordítom a kérdést: miért ne filmesíthetnék meg újra Kipling örökzöldjét? Főleg, ha ilyen jól sikerül a végeredmény. Ebben a modern változatban az állatokat és a dzsungelt digitális trükkök helyettesítik, ám a mese így is megelevenedik: gyerekek milliói szerethetik meg ismét a bohókás Balut, retteghetnek a zsarnoki Sir Kántól, és képzelhetik magukat a liánokon lengő Maugli helyébe.

Rudyard Kipling örök érvényű állatos meséje a dzsungelben nevelkedett embergyerekről számtalan feldolgozással büszkélkedhet. Gondolom, sokan vagyunk, akik az 1967-es Disney-rajzfilmen nőttünk fel. Aki a klasszikusokra esküszik, az visszanyúlhat Korda Zoltán 1942-es kalandfilmjéhez. Nekünk, magyaroknak ráadásul még van egy titkos fegyverünk is, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál azonos című musicalje.

Digitális állatsereglet – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

Néha persze nem árt modernizálni a régi történeteket, új köntösbe öltöztetni, hogy az aktuális fiatal generáció egy, a saját nyelvén megszólaló változatban is találkozhasson vele. Jó hollywoodi szokás szerint egyszerre két mozgóképes adaptáció versenyzett az elsőségért: Andy Serkis verzióját, amelynek bemutatóját a Warner 2018-ra tűzte ki, méretes orrhosszal előzte meg a Disney élőszereplős kalandja.

Már ha élőszereplősnek lehet nevezni egy olyan filmet, amelynek kilencven százalékát számítógéppel hozták létre. Az már biztos, hogy

A dzsungel könyve újabb technológiai mérföldkőként vonulhat be a filmtörténetbe az Avatar 3D-s forradalma után

, különösen, ami az állatok megjelenítését illeti. A majmok bolygója: Lázadás-ban motion capture technika kellett ahhoz, hogy a majomszereplők élethűnek tűnjenek, míg a Pi életé-ben javarészt elég volt Richard Parkerre, a tigrisre fókuszálnia a vizuális effektes gárdának.

Maugli Balu hasán ülve hajókázik – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

Jon Favreau (A Vasember 1-2) meséjében ehhez képest a tigris csak egy a megannyi CGI-állat közül: az apró termetű cickányoktól a gigantikus elefántokig terjed a digitális állatsereglet. Az élethűségnek azért megvan a határa, senki sem fogja ezeket a figurákat összetéveszteni valódi, hús-vér élőlényekkel, és nem csak azért, mert be nem áll a szájuk.

Főleg olyankor ütközik ki a műviség, amikor a farkasok vagy a bivalyok egy helyben állnak. A mozgásuk azonban elképesztő, aprólékosan kidolgozták az egyes fajok jellegzetességeit: a cammogó Balunak lomhán ringatózik a zsírtömege, míg Bagira ébenfekete bőre alatt ruganyosan feszülnek az izomkötegek.

Bagira ruganyosan lépked – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

Még talán az állatoknál is lenyűgözőbb a háttér, azaz a vadon megvalósítása.

A dzsungel könyve azon ritka filmek egyike, amelyeknél a 3D-s változat megtekintését szorgalmazom.

Favreau és csapata kihasználja a térhatás nyújtotta lehetőségeket, körülölel bennünket az élettől duzzadó, vibráló őserdő.

A dús növényzet, a dübörgő vízesések, a fény-árnyék hatások textúrája szinte tapintható. A CGI-központú filmeknek valahol az a fokmérőjük, hogy meg tudunk-e feledkezni az effektek jelenlétéről, és elmerülünk-e a teremtett világban, A dzsungel könyvé-t nézve pedig negyed óra után már nem a trükkmesterek munkáját sasoltam.

Lélegzetelállító a látvány – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

Ehhez szükség volt egy épkézláb történetre, márpedig Kipling meséje nagyon jól össze van rakva, és Justin Marks forgatókönyve egy kivételtől eltekintve nem is tér el az eredeti történettől. Aki olvasta a könyvet, vagy látta a rajzfilmet, az nem sok újdonsággal fog találkozni.

Mauglit most is farkasok nevelik, és amikor Sir Kán bosszút forral ellene, bölcs mentora, Bagira haza akarja vinni, csakhogy a gyerek minden eszközt megragad, hogy otthonában, az indiai őserdőben maradhasson.

Éppen forralja a bosszút – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

Más kérdés, hogy ezt az adaptációt kinek is szánták pontosan, mert ebben mintha nem lett volna teljes az egyetértés az alkotók részéről: a film tónusa majdhogynem jelenetről jelenetre változik, mintha egyszerre többféle megközelítés vetélkedne egymással.

A film elején, amikor az erdő apraja-nagyja összecsődül az itatónál, még a cukiság dominál, egy pillanatra zavarba jöttem, nem a Jégkorszak-ra ültem-e be véletlenül. Aztán megjelenik Sir Kán, aki sosem volt még ennyire félelmetes, és az intenzív akciójelenetek – különösen a majmok romvárosában játszódó epizód – egy magasabb korhatár-besorolású blockbusterbe is beillenének.

Itt jobb, ha befogjuk a kisgyerek szemét – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

Nem egészen világos továbbá, hogy ez most akkor egy musical-e, vagy sem,

a szereplők ugyanis időnként dalra fakadnak, felcsendülnek a leghíresebb betétdalok a Disney-rajzfilmből.

Balunál ez még csak-csak érthető, ugyanolyan szeretnivaló, lusta élvhajhász, mint régen, belefér, hogy henyélés közben együtt dudorászik Mauglival. Lajcsi király, az orangután azonban nem a rajzfilmből megismert karikatúra, hanem egy életveszélyes szörnyeteg, ezáltal fenyegető színezetet kap, amikor dzsessznótát énekel arról, hogy emberi életre vágyik.

Az ijesztőbb részeket összességében ellensúlyozza, hogy Maugli mindig kivágja magát a csávából, és a hangsúly azért mégiscsak az önfeledt kalandozáson van, a gyerekkor határtalan örömein, a dzsungel felfedezésén. A Mauglit játszó gyerekszínésznek, Neel Sethinek nem volt irigylésre méltó dolga, hiszen a forgatáson kék háttér előtt semmi kézzelfoghatóra nem reagálhatott, és az alakítása nagy jóindulattal is csak közepes, de a gyermeki lelkesedést sikerül átadnia.

Lali király egy életveszélyes szörnyeteg – A dzsungel könyve Forrás: Fórum Hungary

És ami talán a legfontosabb, hogy a film közérthetően, a kisebbek számára is fogyasztható módon tolmácsolja a kalandok során felmerülő konfliktusokat, döntéshelyzeteket, a morális értékrendek ütköztetését.

Valahányszor Maugli találkozik egy újfajta szemlélettel, nem csupán alkalmazkodik, hanem a maga képére formálja, kiválasztja belőle azt, amit helyesnek gondol.

Számol a tettei következményeivel, és képes ötvözni a dzsungel szabályait, a farkasok törvényeit, Balu individualizmusát, valamint az állatok által kárhoztatott emberi „trükköket”.

Valódi hőssé pedig akkor válik, amikor segít a bajbajutottakon: empatikus készsége éppoly rendíthetetlen, mint kalandvágya.

A szinkron miatt sajnos elesünk attól, hogy Idris Elba (Sir Kán), Bill Murray (Balu) vagy Scarlett Johansson (Ká) hangján szólaljanak meg a szereplők, de a célközönséget ez aligha fogja zavarni. A lényeg úgyis az, hogy

a vizuális trükkökkel feltupírozott köntös jól áll Kipling meséjének.

Favreau ráadásul még egy meglepetést is tartogat számunkra: a befejezés radikálisan szakít mind az eredeti művel, mind a Disney-rajzfilmmel, és az összefogás, a békés együttélés, az emberi gondolkodás és az állatok viselkedésének szintézise mellett teszi le a voksát.