Három magyar nőnek is drukkolhatunk Szarajevóban
![Reményvasút](https://cdn.origo.hu/2023/12/HrcDoZT_KFuhlK8-VZoya9cTzB3_o_0kTcJHdZN_gwE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZDc1MTVmNTUzNzRiNzI5OWE4NDA0ZjI0NTU3ZWRl.webp)
Az idén nyolc játékfilm, huszonegy dokumentumfilm és tíz rövidfilm száll versenybe a Balkán legjelentősebb fesztiváljának a fődíjáért, Szarajevó szívéért. A fesztivált a Die Liebhaberin (A szerető) című osztrák film nyitja meg.
A dokumentumfilmek között versenyez Trencsényi Klára Reményvasút című filmje, ami a budai gyermekvasútnál dolgozó három fiatal életét, anyagi és érzelmi problémáit, felnőtté váláshoz vezető útját mutatja be. A filmet tavasszal a magyar mozik is vetítették, jelenleg az HBO műsorán lehet vele találkozni.
A rövidfilmes versenybe került az idei cannes-i filmfesztiválon bemutatott Superbia című animációs kisfilm. Tóth Luca tizenhat perces alkotása a nemek közti feszültségekről és az előítéletekről beszél úgy, hogy egy érdekes és látványos világba kalauzolja el a nézőt, ahol felcserélődtek a sztereotip nemi szerepek.
Ilyen különös óriásmelleket még nem látott a világ
A nők nem mások, mint a kezük helyett is a gigantikus melleiket használó ősanyák, akik hol férfiakat üldöznek, hol pedig őket üldözik férfiak – legalábbis így történik Tóth Luca animációs rövidfilmjében, a Superbiában. Olvassa el kritikánkat!Ugyanebben a szekcióban tartják Szőcs Petra Csoszogj úgy című rövidfilmjének világpremierjét is. A történetben az anyuka felbérel egy színészt, hogy helyettesítse a meghalt apát, és segítsen a gyászoló kislányának továbblépni. Szőcs korábbi kisfilmjét, A kivégzés-t 2014-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában vetítették.
A szarajevói filmfesztivál keretében megrendezett Talents Sarajevo programon 71 fiatal filmes vesz részt, köztük két magyar: Breier Ádám rendező és Pozsonyi Janka kritikus, aki amúgy rendszeresen szokott fotózni az Origo Filmklubnak.
A fesztivál teljes idei programját itt találja.