Nem kell ide más, csak egy jó nő meg egy cápa

A hollywoodi nyári moziszezon az idén buktát buktára halmozott, de végre itt egy igazi meglepetéssiker. A zátony azt bizonyítja, hogy felhőtlen nyári szórakozáshoz nem kell húsz szuperhős, kétszázmillió dollár és évtizedekre előre beütemezett franchise-terv, csak egy jó csaj, egy vérmes cápa és ügyesen adagolt feszültség.

Hollywoodban katasztrófa az idei nyár. Igazából az egész 2016-os év tanulsága az, hogy

már nem tuti recept a folytatás, a reboot, a spin-off és a képregényhősök egymásnak eresztése.

Elhasalt a Warcraft, az Alice Tükörországban, A függetlenség napja: Feltámadás, csalódást okozott az X-Men – Apokalipszis, a Tarzan legendája és a Szellemirtók, a Suicide Squad-ért pedig csak az rajong, aki még nem látta. Ráadásul az évtizedekre előre tervező szuperhőshalmozás kifejezetten drága mulatság, ha a nyolc számjegyű produkciós költségekhez még hozzáadódik a marketingre költött több tízmillió dollár.

Blake Lively A zátony című filmben Forrás: InterCom

A nagyszabású reklámkampány persze elég lehet egy ütős nyitóhétvégére, ahogy azt a Suicide Squad esete is bizonyítja, de ha a film egyébként nem elég jó, akkor a negatív kritikák és a csalódott nézői reakciók végül úgyis megbuktatják. Ennek a tendenciának pont az ellenkezője történt A zátony-nyal (The Shallows). A szörföző Blake Lively-t megtámadja egy cápa egy B kategóriás Liam Neeson-filmeket gyártó fiatal spanyol rendező filmjében – ettől ugyan senki nem várt nagy dobást, sőt, akár mehetett volna rögtön a Netflixre vagy az akciós DVD-k kosarába.

Jaume Collet-Serra rendező azonban minimalista koncepciójával valahogy nagyon eltalálta, mire van szükség idén nyáron a moziban. Egymásnak feszülhet Superman és Batman, Batman és Joker, Vasember és Amerika kapitány, Magneto és X professzor, de a huszadik tét nélküli, világrengető összecsapás után már csömöre van a nézőnek, és

nem még nagyobb, még hangosabb, még látványosabb akcióval lehet lekötni a figyelmét,

hanem egy extrém, de bárki számára átérezhető élethelyzet valódi feszültséggel való megtöltésével.

Blake Lively A zátony című filmben Forrás: InterCom

Nem kellett semmi forradalmit kitalálni. Az emberhúsra éhes gyilkos cápa évtizedek óta jól bevált filmes gonosz, a szorult élethelyzetbe került főhős szinte egész játékidőn át tartó egyszemélyes küzdelme pedig kedvelt alműfaj lett az utóbbi években, gondoljunk csak a Gravitáció-ra, a Pi életé-re, az Élve eltemetvé-re (amiben pont Blake Lively férjét, Ryan Reynoldsot zárták egy koporsóba), a Számkivetett-re, A fülké-re, a Locke-ra vagy a 127 órá-ra. Feszültség és izgalom tekintetében bármelyik itt felsorolt filmmel felveszi a versenyt A zátony, de azért ezeknél jóval kevésbé komolyan vehető darab.

Az alaptörténet, miszerint az orvostanhallgató lány (Blake Lively) azért utazik egyedül egy elhagyatott mexikói tengerpartra, mert az rákban elhunyt anyja kedvenc helye volt, nem több, mint egy giccses klisé, és egyébként is a kelleténél jóval többször mondják el egymásnak a szereplők, hogy mennyire szeretik egymást.

Blake Lively A zátony című filmben Forrás: InterCom

Van jó pár hihetetlen részlet, ami emlékezteti a nézőt arra, hogy ez a film sem áll sokkal közelebb a valósághoz, mint az Amerika kapitány vagy az X-Men. Miért ilyen éhes ez a cápa? Miért nem keres magának kevésbé macerás eledelt? Hogyan tud kettéharapni egy embert? Miért gyullad meg a vízen a bálnazsír? Hogyan színezheti vörösre a fél öblöt egy vérző seb? És még sorolhatnánk.

Amiért mégis érdemes mindezen hibák felett szemet hunyni, az a szórakozás.

A zátony nem elgondolkodtatni, Oscar-díjat nyerni vagy filmtörténelmet írni akar, csak nyolcvanöt nagyon feszült, de élvezetes percet nyújtani.

Szépek a képek, szép Blake Lively bikiniben (persze a sminkje félholtan és szétázva is hibátlan), a kamera elegánsan siklik és szökell együtt a szörfdeszkával, az ijesztő pillanatok pedig egytől egyig remekül működnek.

A 3D-s parasztvakítás helyett pedig a mozi eredeti közösségi élményt nyújtó szerepe kerül előtérbe. A zátony-t nagy vásznon érdemes nézni, mert kifejezetten hozzáad az élvezethez, hogy együtt lehet visítani, hüledezni, majd megkönnyebbülten fellélegezni ötven-száz másik emberrel.