Egy óráig elfelejtettünk levegőt venni

A javarészt Magyarországon forgatott Vaksötét az utóbbi idők egyik legizgalmasabb filmje. A történetet nem cifrázták túl, viszont a szinte már elviselhetetlen mértékű feszültséget olyan mesterien tartják fenn és fokozzák, hogy a vetítés végén úgy kellett lefejteni a karfáról a kezünket.

A Vaksötét (Don't Breathe) cseles darab, mert az egyszerű felütés szinte azonnal alacsonyra helyezi a néző elvárásait: adott egy detroiti rablótrió, akik menekülnének Amerika leggyorsabban pusztuló metropoliszából, így a korábban bevált szabályaikat felrúgva bevállalnak egy olyan utolsó melót, ami pont elég szajréval kecsegtet ahhoz, hogy siker esetén meg se álljanak a napfényes Kaliforniáig.

Dylan Minnette, Jane Levy és Daniel Zovatto a Vaksötét című filmben Forrás: InterCom

Az összeszokott csapat (a bevállalós erőember, a nehéz sorsú barátnő és az utóbbiért epekedő okosfiú) célpontja ráadásul iszonyú könnyű préda, hiszen egy vak veteránról van szó, aki egy családi tragédia nyomán rengeteg pénzhez jutott. Hogy a nagy balhé még simábbnak tűnjön, a helyszín az elhagyatott külváros, így az első negyedóra végére a fiatalok meg is érkeznek, hogy gyorsan kipucolják az egyedül élő férfi meglepően sok lakattal tarkított házát.

Reszkessetek, betörők!

Az nyilván senkinek nem lesz meglepetés, hogy a pofonegyszerűnek tűnő meló viharos gyorsasággal válik rémálommá, az viszont már annál inkább, hogy az első sokk után a Vaksötét egy pillanatra sem ereszti a grabancunkat, és úgy játszik velünk, mint az alábecsült vak férfi a háza falai között ragadt rablópalántákkal.

Dylan Minnette és Jane Levy a Vaksötét című filmben Forrás: InterCom

A Gonosz halott 2013-as remake-jével berobbanó Fede Alvarez alkotása nem a világ legokosabb filmje, hiszen tele van logikai buktatókkal és nyilvánvaló bakikkal, viszont feszültségkeltésben annyira mesteri szintet üt meg, hogy egész egyszerűen nincs lehetőségünk elmélázni a forgatókönyv kisebb-nagyobb hiányosságain.

Amint a vak háztulaj rádöbben a rablók jelenlétére, a kényelmes tempót kilapítja egy elszabadult úthenger, és innentől szinte a film végéig nincs megállás:

szusszanni sincs idő, egyik feszült jelenet követi a másikat,

és miközben a srácok az életükért küzdenek, a nézőtéren rohamosan csökkenni kezd az egy percre jutó lélegzetvételek száma.

Daniel Zovatto és Stephen Lang a Vaksötét című filmben Forrás: InterCom

A hangsúly pedig ezúttal tényleg a tapintható feszültségen van. Amíg a júliusban mozikba került Amikor kialszik a fény-nek csak olcsó ijesztgetésre futotta, addig

a Vaksötét úgy teremt sokszor már egészen elviselhetetlen atmoszférát, hogy a vásznon valójában semmi igazán brutális nem történik.

A hosszú snittek, a folyamatosan mozgó és a szereplőkre tapadó kamera, az egyszerű, mégis hatásos zene, a zseniálisan bevilágított belső tér együttese olyan hangulatot teremt, hogy a szájra tapasztott kézzel bujkáló szereplőkkel együtt rajtunk is úrrá lesz a félelem, és visszatartjuk a levegőt, mikor Stephen Lang (Avatar) dermesztő figurája feltűnik a színen.

A cím sem véletlen

És a Vaksötét nemcsak az atmoszféra, de a dinamika terén is parádésan teljesít. Habár a film nagyjából felére időzített, Törőcsik Franciskát is felvonultató csavar azért elég kiszámítható (ráadásul a film második előzetese le is lövi), itt még ezen sincs idő lamentálni.

Törőcsik Franciska a Vaksötét című filmben Forrás: InterCom

Az ötletes magyar címhez igazodva ugyanis a film egy pontján tényleg beüt a feketeség, beindulnak az Ideglelés-t megszégyenítő éjjellátós felvételek, és egy életre belénk ég a halálra rémült színészek fekete-fehér arca, akiknek a koromsötétben egy vakkal szemben esélyük sincsen.

Pattanásig feszítve

Fede Alvarez ráadásul nemcsak a hangulatkeltéshez ért, de a jól megkoreografált jelenetek mellett ügyesen feszegeti a nézők határait is. A rendező nem sokkal a finálé előtt az idegeink mellett a gyomrunkat is megdolgozza, hogy aztán levezetés, vagy éppen kiengesztelés gyanánt még beleférjen egy kis tisztelgés Stephen King Cujó-ja előtt.

Jane Levy a Vaksötét című filmben Forrás: InterCom

A Vaksötét talán egyetlen hibája, hogy a végére kicsit megbillen az egyensúly, a film csak nehezen akar véget érni, illetve az alkotók képtelenek voltak kihagyni az esetleges folytatás lehetőségét megteremtő befejezést. Mindezek viszont nem olyan vétségek, amelyeket ne tudnánk elnézni az amúgy tényleg borzongatóan kiváló összkép fényében.

Alvarez egy igazi műfaji klasszikussal ajándékozott meg minket: régen nem tapasztalt idegőrlő atmoszféra, igazi karfamarkolós jelenetek és egy olyan Stephen Lang, aki másodpercek alatt lényegül át szánnivaló vakból megállíthatatlan gépezetté, majd undorító emberi ronccsá.

Stephen Lang a Vaksötét című filmben Forrás: InterCom

Már csak miatta is érdemes beülni a moziba, no meg azért, mert a stáblistán felbukkanó rengeteg magyar nevet olvasva lehet büszkélkedni, hogy a javarészt itthon forgatott thriller mennyi hazai szakembernek köszönheti a mesteri végeredményt.