Tényleg ez az év legjobb sci-fije

Az Érkezés játszva teljesítette a vele szemben támasztott elvárást: a földönkívüliekkel való első kapcsolatteremtésről filmet forgató Denis Villeneuve tényleg az év sci-fijét alkotta meg, de még az is lehet, hogy az évtized eddigi legjobbját. Hivatkozási pontot teremtett, amire hosszú éveken át bátran lehet majd úgy visszautalni, hogy látjátok, ilyen fantasztikus dolog kerekedik ki abból, ha egy sci-fi az agyat és a szívet egyaránt megdolgoztatja. Amy Adams félelemmel vegyes kíváncsisága ránk is rögtön átragadt, Jeremy Renner laza humora a legjobb pillanatokban oldotta a feszültséget, a végkifejlet pedig durván taccsra tett minket érzelmileg.

Az Érkezés üdítően más, mint a mostani sci-fik túlnyomó többsége. Intimebb, mélyebb. A lecsupaszított látványvilága legalább annyira ámulatba ejt, mint az az intelligencia és megfontoltság, amivel az első kapcsolatfelvételt ábrázolják benne. Ahogy egy megsodort kötélben az összefonódó szálak, úgy erősítik egymást a filmben a hibátlan arányérzékkel összekapcsolt személyes és globális, illetve érzelmi és intellektuális dimenziók.

Amy Adams az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

Már a legelején letér a járt útról. Az idegenek felfedezése helyett egy anya és lánya bensőséges és érzelemdús kapcsolatának felvázolásával indul a film, ezzel pedig eléri, hogy fogalmunk legyen róla, mi is okozhatja a főszereplő nyelvészprofesszor arcára kiülő, szelíd egykedvűséggel viselt szomorúságot. Amy Adams karrierje eddigi legjobb szerepét kapta itt, a karakteréből áradó melankólia, elszántság és félelem izgalmas keveréke hamar a hatása alá vonja a nézőt.

Az Érkezés később sem hódol be a műfaji kliséknek: pánikoló tömeget, fosztogatást, elharapódzó káoszt, vagyis a földönkívüliek érkezéséről szóló hollywoodi sci-fikben megszokott képsorokat sokáig csak a háttérben futó hírműsorokban láthatunk. Kikerüli a személytelenség csapdáját, végig a nyelvészprofesszorra koncentrál, és az ő példáján keresztül mutatja meg, mennyire mélyreható személyiségváltozást idézhet elő egy idegen civilizációval való találkozás.

A Fogságban-t és a Sicario – A bérgyilkos-t jegyző Denis Villeneuve-ről már tudtuk, hogy mestere a hangulatteremtésnek, borzongató képei gyakran hipnotikus élményt nyújtanak. Most azt bizonyította be, hogy a thriller mellett a sci-fi műfajában is otthonosan mozog, ebben a közegben is képes arra, hogy néhány finom ecsetvonással jelenítse meg azt, ami másoknál az egész vásznat befedné.

Amy Adams az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

Neki nincs szüksége összedőlő épületekre a várt érzelmi hatás eléréséhez, ő egy hirtelen a fejünk fölött elzúgó repülőgéppel és a parkolóban összekoccanó két kocsival is eléri, hogy ugyanúgy összerezzenjünk, mint Amy Adams, és ugyanúgy megérezzünk valamit abból a bénító hatású felismerésből, hogy az általunk ismert világnak vége,

a földönkívüliek megérkeztével egy új időszámítás kezdődik.

Ahogy Emily Blunttal behatoltunk egy kiismerhetetlen, idegen világba a Sicarió-ban, úgy most Adams vezetésével lépünk át újabb és újabb határokat. A feszültség először akkor hág a tetőfokára, amikor az egyetemi katedra biztonságát elhagyó nyelvészt elnyeli az űrhajó sötétsége. Még úgy is majdnem pánikrohama lesz, hogy nem egyedül, hanem stresszhelyzetekhez inkább hozzászokott katonák, a tisztet megformáló Forest Whitaker, valamint tudóstársa (Jeremy Renner) társaságában indul el felvenni a kapcsolatot az űrlényekkel.

Forest Whitaker, Amy Adams és Jeremy Renner az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

Villeneuve és Eric Heisserer forgatókönyvíró egy megfilmesíthetetlennek tűnő novellát adaptált. Ted Chiang Életed története című, már magyarul is olvasható műve nagy részét ugyanis bonyolult nyelvelméleti fejtegetések teszik ki.

Azt taglalja, milyen nehézségek árán lehet érdemi kommunikációt folytatni egy idegen fajjal. Vagy, általánosabban fogalmazva, mennyi csapda és akadály vár ránk, ha kölcsönös megértésen alapuló kapcsolatot akarunk kialakítani. Ezzel párhuzamosan azt is szemlélteti, milyen hatást gyakorol a személyiségre egy új nyelv elsajátítása. Például milyen különös érzés tud lenni az, ha már nem is az anyanyelvünkön álmodunk.

Amy Adams az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

Denis Villeneuve – aki Hollywoodban dolgozó francia anyanyelvű quebeciként saját magán is megtapasztalta a nyelvek személyiségformáló hatását – nagyon helyesen érintetlenül hagyta a novella magját, így aztán a film is a gondolkodásmódunkat alapvetően befolyásoló tényezőkre irányítja rá a figyelmet. Ritkán lehet ilyet leírni egy hollywoodi produkcióval kapcsolatban, de

az Érkezés segíthet abban, hogy tudatosabban és bölcsebben forgolódjunk a minket körülvevő világban.

Szintén nagyon helyesen, ahol a film megkívánta, ott eltértek a novellától. Sokkal jobban kibontották azt a konfliktusokkal teli világot, amelyben a kapcsolatfelvétel megtörténik, új fordulatokat találtak ki a történethez, és a már az eredeti szövegben is meglévő, mindent újraíró felfedezést is sokkal drámaibb módon adagolták. Ezekkel a változtatásokkal tovább növelték a tétet, és végeredményben filmszerűvé tették a nyelvész és fizikus társa küldetését.

Amy Adams és Jeremy Renner az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

Az Érkezés központi témája a kommunikáció, és mint minden igazán jó sci-fi, egy lehetséges jövőkép felvillantásán túl jelenkori problémákra is reflektál: a film több nagyon is aktuális példát szolgáltat arra, hogyan teszi lehetetlenné a másik megértését a bizalmatlanság és az egyoldalúság.

Sajnos könnyű egyetérteni az Érkezés ítéletével, miszerint túlontúl is gyanakvóan, rosszat feltételezve tekintünk a másikra, az idegenre, és ezeket az érzéseket csak tovább erősítik a párhuzamos valóságokat teremtő, vonalas médiatermékek. A film szerint kisebbfajta csoda kell ahhoz, hogy a körénk épült láthatatlan falak leomoljanak, és teljes bizalommal forduljunk a másik felé.

Amy Adams az Érkezés című filmben Forrás: InterCom

Azt a csodát, amelyet egy bizalmi kapcsolat hordozhat magában, az egyik legszorosabb és legintimebb viszonnyal, anya és gyereke kapcsolatával ábrázolja a film. A nyelvész újból és újból felbukkanó emlékei szerves részévé válnak az Érkezés-nek, miattuk válik könnyfakasztóan katartikussá a végkifejlet.

Az igazán nagyszerű filmek ismérve, hogy újbóli megnézésre ösztönzik az embert. Az Érkezés napokkal később sem eresztett el, lefoglalta a gondolataimat, és most azt érzem, hogy a legjobb az lesz, ha minél hamarabb visszatérek a világába. Bőven van még mit felfedezni ott.