Daniel Craig tavaly az eleve nem túl jól sikerült SPECTRE sajtókörútján tett pár olyan megjegyzést, amelyből arra lehetett következtetni, hogy végleg szögre akasztja James Bond szmokingját, így újra megindult a tízévente szokásos nagy James Bond-casting. Az internet Idris Elbát akarja, a producerek kitartanának Craig mellett (és egy nyolc számjegyű ajánlat után állítólag meg is tudják tartani), de Tom Hiddleston szerint az ideális 007-es nem más lenne, mint Tom Hiddleston.
A Marvel-filmek Lokijaként befutott brit színész ötlete nem ördögtől való, főleg az Éjszakai szolgálat című minisorozat láttán, de az „ajánlom magamat” kampány a huszadik talk show-szereplés után már kezdett izzadságszagúvá válni, a lesifotósoknak előadott, pár hetes Taylor Swift-szerelem után pedig már egyenesen kínossá.
Milyen szép is volt a világ öt évvel ezelőtt, amikor a Drive csodálatos képsorai láttán azt hittük, hogy az őrült dán rendező David Lynch örököse lehet! Két filmmel később viszont inkább csak egy önmagát remekül elszórakoztató troll hatását kelti, akinek a vizuális érzéke ugyan tagadhatatlan, de mondanivalója semmi.
A kannibál modelleket felvonultató Neon démon egy fokkal kevésbé volt bosszantó, mint a Csak Isten bocsáthat meg, de Ryan Gosling nélkül még kevesebb embert érdekelt. Amerikában óriásit bukott a mozikasszáknál, és a cannes-i filmfesztiválon is csak kiröhögték a kritikusok.
Az, hogy egy női főszereplőkkel leforgatott Szellemirtók ekkora gyűlölethullámot tud kiváltani, nevetséges. Nem újdonság, hogy Hollywood mindent reciklál; ha olyan klasszikusok sem minősülnek szentnek, mint a Ben-Hur vagy a Carrie, akkor miért kellene azon meglepődnünk, hogy a Szellemirtók-at is újjáélesztették?
Csak éppen női főszereplőkkel, amitől sokan látatlanban olyan szinten kiakadtak, hogy Paul Feig (Koszorúslányok, A kém) filmjének előzetese minden idők legrosszabb értékelését érte el a YouTube-on. Pedig a négy főszereplőnő imádnivaló, a film pedig kellemes, ártatlan szórakozás, ami nem gyalázza meg az eredeti film emlékét. Az, hogy mégis nőgyűlölő és rasszista kommentek áradatát indította el, többet mond el a világ jelenlegi állapotáról, mint a filmről magáról.
Persze, tudjuk, hogy Hollywoodban már egy-két év is egy örökkévalóságnak számít, és álompárok jönnek-mennek, de Angelina Jolie és Brad Pitt valamiért kicsit másnak tűnt. Talán mert egy ideig a legjobbat hozták ki egymásból, és a folyamatos önpromózás és pózolás helyett megpróbálták a hírnevüket pozitív dolgokra használni.
Ez a törekvés a filmes karrierjükön is érződött; jobbnál jobb fiatal rendezőket karoltak fel, szinte mindig előnyben részesítették a minőségi filmkészítést a kommersz tucatszórakoztatással szemben. Pittnek így sikerült levetkőznie a szívtipróstátuszt, Jolie-ból pedig egészen komolyan vehető rendező lett. Ráadás, hogy kapcsolatuk elejét, a szerelembe esést (Mr. és Mrs. Smith) és a végét, az elhidegülést (A tengernél) is megörökítette egy-egy film.
A 2016-os cannes-i versenyprogram emberemlékezet óta a legjobb szelekciót vonultatta fel, csak hüledeztünk minden nap a jobbnál jobb remekművek láttán. A George Miller vezette zsűri, tagjai közt Nemes Jeles Lászlóval, Mads Mikkelsennel és Donald Sutherlanddel viszont mintha egy teljesen más rendezvényen vett volna részt.
A kritikusok által mennybe magasztalt (és általunk azóta is az év egyik legjobb filmjének tartott) Toni Erdmann-t egyetlen díjra sem találták érdemesnek, de hoppon maradt az Elle, a Sieranevada, az Acquarius, a Julieta, A sors kegyeltjei... és a Paterson is. Nagydíjat kapott viszont Xavier Dolan eddigi leggyengébb filmje, az Ez csak a világ vége, és rendezői trófeát Olivier Assayas a hihetetlenül idegesítő Personal Shopper-ért. Ken Loach második Arany Pálmájával már nehezebb vitatkozni, de az biztos, hogy a sok feltörekvő fiatal rendező között a nyolcvanéves brit rendező díjazása is meglehetősen retrográd döntésnek bizonyult.
A nyári szezon előtt még akármi is lehetett volna 2016-ból, hiszen, a rémes Batman Superman ellen-t kompenzálta a Deadpool és az Amerika kapitány: Polgárháború, de utána beindult a hagyományos blockbusterszezon, és csak záporoztak a bukták.
Elhasalt a Warcraft: A kezdetek, az Alice Tükörországban, A függetlenség napja: Feltámadás, az X-Men – Apokalipszis és a Tarzan legendája, de alulteljesített a Szellemirtók és a Jason Bourne is. Az egyetlen film, amire tódultak a nézők, a bűnrossz Suicide Squad volt. Tanulság nincs, bár abban talán lehet bízni, hogy némileg alábbhagy majd a reboot/remake láz, és több eredeti ötletnek adnak esélyt a hollywoodi stúdiók.
Állítólag a Birdman forgatókönyvének volt egy olyan verziója, amely szerint az utolsó jelenetben Johnny Depp ül ugyanabban az öltözőben a tükör előtt, és Jack Sparrow kapitány kísérti. Ez egyrészt nyilván azért nem valósulhatott meg, mert jövőre újabb Karib-tengeri kalózok-epizód érkezik a mozikba, másrészt pedig Depp nem valószínű, hogy túl önironikus hangulatban lenne mostanában.
A filmjei sorra buknak el, még az olyan folytatások is, mint az Alice Tükörországban, a nagy Oscar-esélyesnek kikiáltott Fekete mise által kínált diadalmas visszatérés elmaradt, és mindezek tetejébe jött még egy csúfos, szaftos magánéleti botrány. Amber Heard alig több, mint egyévnyi házasság után bántalmazással vádolta a színészt, és hiába állt ki Depp mellett több korábbi szerelme (köztük Vanessa Paradis és Winona Ryder) és barátja, innen már nem lesz egyszerű visszajönni.
Nem új információ, hogy a 81 éves Woody Allent molesztálással vádolja lánya, Dylan, akit Mia Farrow-val közösen fogadtak örökbe. A két évvel ezelőtti újságcikkháború után idén Ronan Farrow is kiállt a húga mellett, és a Hollywood Reporterben megjelent, szenvedélyes hangvételű esszében támadta nevelőapjukat és a kínos ügyet elkendőző filmipart.
A cikk pont aznap jelent meg, amikor Allen legújabb filmjét, a Café Society-t a cannes-i filmfesztivál nyitófilmjeként bemutatták, és az újra fellángolt botrány szinte teljesen elnyomta a Woody-filmográfia egyik kifejezetten jól sikerült darabját.
Woody Allen karrierjére már nem valószínű, hogy nagy hatással lesz a múltból előásott botrány, de idén arra is akadt példa, hogy egy hasonló ügy derékba tör egy ígéretesen indult karriert.
Nate Parker fiatal, ambiciózus színész, aki a januári Sundance-filmfesztiválon bemutatott rabszolgafelkeléses eposzával, a The Birth of a Nation-nel nagyon beletrafált a közhangulatba. Az egyébként meglehetősen hatásvadász, bár erős alakításokat felvonultató film rekordáron kelt el, és a Fox Searchlight, az idei hófehér Oscart (lásd első helyezettünket) ellensúlyozandó, a díjszezonra időzítette.
Nyáron azonban kipattant, hogy Parker és forgatókönyvíró-társa, Jean McGianni Celestin főiskolás korukban megerőszakolhattak egy nőt, aki évekkel később öngyilkos lett, és a film diadalútja azonnal rémálomba csapott át. Parker nem a legjobban reagált az ügyre, és máig ártatlannak tartja magát (a bíróság csak Celestint ítélte el, de másodfokon őt is felmentették), de a The Birth of a Nation-ön már semmi sem segíthet, a kasszáknál megbukott, sokan pedig elvből nem hajlandóak megnézni.
Utólag az a konszenzus alakult ki, hogy a The Birth of a Nation soha nem is volt igazán jó film és csak azért lett januárban a Sundance filmfesztivál szenzációja, mert éppen akkor a filmvilág teljesen fel volt bolydulva az interneten #oscarsowhite címszó alatt terjedt felháborodás miatt, és a zsűri és a közönség (mindkettő fődíját megnyerte a fesztiválon) kompenzálni akart az Akadémia bigottsága miatt.
Hogy valóban rasszisták lennének az Oscart odaítélő testület tagjai, valószínűleg túlzás, elvégre nyert már Oscart Denzel Washington, Halle Berry, Lupita N'yongo, Jamie Foxx, Forest Whitaker, Octavia Spencer és még sorolhatnánk, de az tényleg nagyon rosszul jött ki, hogy két egymás követő évben egyetlen színes bőrű színész sem jutott be a négyszer öt legjobb közé.
Mellőzték a Beasts of No Nation-t és a Straight Outta Compton-t is, a Creed-ből pedig sikerült a szereplőgárda egyetlen fehér tagját, Sylvester Stallonét kiemelni. Egy abszolút megérdemelt Idris Elba (Beasts of No Nation)-jelöléssel egyébként simán megúszhatták volna az egész balhét, de utólag nagyon is szimbolikus, hogy a Black Lives Matter mozgalom évében Hollywood is ettől a témától volt hangos. Egyelőre egyébként úgy tűnik, hogy a balhé nem ismétlődik meg, és a következő Oscar-díj-átadón a négy színészi kategóriából akár hármat is fekete színész nyerhet meg.