Hétköznapi jelenet forog éppen a Duna-parti InterContinental hotel első emeletén: a tágas bálteremben szinte elvész az a nyolcvan-száz kicsípett statiszta, akik az elegánsan megterített asztaloknál ülnek egy konferencián.
Egyikük Polgár Csaba, az Örkény Színház színésze, aki elmélyülten nyomkodja a mobiltelefonját, hébe-hóba felnéz, rámosolyog valakire a terem túlsó végében lévő pódiumon, majd kis idő múlva illedelmesen tapsol a közönség. Ezt a pár másodpercet örökíti meg különböző plánokban, alulnézetből Pohárnok Gergely operatőr kamerája.
Csakhogy a látszat ellenére mégiscsak jeles alkalommal látogatunk el Pálfi György új filmje, Az Úr hangja forgatására: ez az utolsó forgatási nap, egész pontosan a negyvenötödik.
Úgy tűnik, a Taxidermia és a Hukkle szédítően tehetséges rendezője lezserül, oldottan irányít, nem mikromenedzseli túlságosan a főszerepet játszó Polgár Csabát. Amikor a színész rákérdez, mikor mosolyodjon el, Pálfi ráhagyja, ahogy jólesik, „utólag úgyis szétvágom”.
Az instrukciók többsége arra irányul, hogy az asztal körül ülők a megfelelő irányba nézzenek, hol a forgatókönyvet jegyző Ruttkay Zsófia (aki egyébként a rendező felesége), hol a pódium megfelelő pontjára állított Kiss Diána Magdolna színésznő felé vezetik a statiszták tekintetét. Az ő karakterének szól a taps, de egyelőre nem tudunk többet, csak a reakciókat veszik fel.
Kiss és Polgár egy-egy rövid beszélgetés során megerősítik a forgatáson tapasztalt benyomásokat, mindketten kiemelik, hogy Pálfi bőven hagy teret a színészeinek, nagyon megengedő típus. „Simogatja a lelkedet, mint a legjobb barátod” – fogalmaz Kiss. Ő egyébként Dórát alakítja, egy szociológust, aki barátjával, a főszereplő Péterrel utazik ki egy New York-i konferenciára, ahol aztán a párja faképnél hagyja. (Rajtuk kívül szerepel még a filmben Fekete Ádám, aki a főhős itthon maradt testvérét alakítja, édesanyjuk személyében pedig Bánsági Ildikót üdvözölhetjük.)
„Kiemelkedő mellékszerep, és az motivált, hogy Gyuri azonnal rám gondolt, nagyon nagy örömként éltem meg, hogy újfent velem szeretett volna dolgozni” – meséli Kiss, aki előzőleg a Szabadesés-ben alakította azt a nőt, akibe Hegedűs D. Géza szabályosan visszatuszkolta a gyerekét.
Erőteljes személyiségnek tartja a karakterét, aki a kedves álarc mögött nagyon komolyan veszi magát, sőt, a forgatókönyv alapján Kiss még keményebbre vette volna a figurát, mint amilyen lett belőle. „Én egy kicsit hiszteroidabbnak gondoltam, a forgatás során aztán finomodott. De azért nem egy mimóza virágszál.”
A filmet Stanislaw Lem azonos című tudományos-fantasztikus regénye inspirálta, ám vadonatúj főszálat kreáltak hozzá, melyben Péter odakint, az Egyesült Államokban egy tévés híradásban felfedezni véli az édesapját, aki jóval a rendszerváltás előtt, Péter egyéves korában kiment egy svéd tudományos konferenciára, és onnan soha nem tért haza. A 34 éves Polgárt az apakeresés motívuma fogta meg a legjobban a történetből, mivel ő maga is közeledik ahhoz az életkorhoz, amikor az embert elkezdi érdekelni, honnan jött, mit örökölt az apjától, ugyanazokat a hibákat követi-e el.
Az Úr hangja tehát arról szól, hogy sikerül-e megtalálni az édesapát (akit a kanadai Eric Peterson alakít), valós apa-fiú kapcsolatot kialakítani vele ennyi év után; Lem regényének premisszáját csak háttértörténetként emelték át. Az édesapa ugyanis disszidálását követően egy tudományos kutatás vezetője lett az Egyesült Államokban, amely az űrből érkező zajokat vizsgálta, vajon hordoznak-e üzenetet. A rejtélyes halálesetekkel tarkított múltbéli kutatást dokumentumfilm-részleteken, archív VHS-felvételeken keresztül mutatják be, ezek váltakoznak a mai képi formátummal.
Az eredeti sci-fi történetből csupán a filozófiáját tartották meg, azt a gondolatkört, amiért Pálfi mindig is szerette olvasni Lem regényeit: az emberiség előtt kinyílik a világ, a tudás újabb és újabb lépcsőfokait lépi meg, a laposföld-elmélet megdöntésétől a geocentrikus világkép cáfolatáig, mígnem Az Úr hangjá-ban megszólal az univerzum, ami addig némán hallgatott.
Pálfit a nagy, egyetemes kérdések és a köznapi cselekmény összeházasításában rejlő kihívások foglalkoztatták a legjobban: „Nagyon érdekelt, hogyan lehet egy apa-fiú kapcsolaton keresztül elmesélni egy olyan történetet, amely az egész univerzumot magában foglalja. Ez azért nem kicsi rendezői és forgatókönyvírói feladat” – ecsetelte lelkesen.
Részben azért is esett erre a könyvre Pálfi választása (a szavaiból azt szűrtem le, hogy szinte mindegyik Lem-kötet filmadaptációját látja maga előtt), mert megfilmesíthetetlen regénynek titulálják, ami egy olyan, folyton nagy megmérettetéseket kereső rendező számára, mint amilyen Pálfi, felhívás keringőre. Másrészt viszont praktikus okok is közrejátszottak: Az Úr hangja megfilmesítése nem igényel hatalmas díszleteket, űrhajókat, idegen bolygókat és űrlényeket.
Azért Pálfiban mindig dolgozik a kisördög, a bizonyítási vágy, mert a 600 millió forintos gyártási támogatás adta keretek között mégiscsak becsempészett a filmbe űrhajót, űrutazást, fura víziókat, nagyon bonyolult filmes trükköket – „csak szerényen, hogy ilyet is tudnánk”. Polgár Csaba is elejtett egy félmondatot a film sokoldalúságáról, miszerint játszott kék háttér előtt, érzelmes kettős jelenetekben, és verekedett is a filmben, amolyan filmes gyorstalpalót járhatott ki Pálfi vezénylete alatt.
A lelkes nyilatkozatok alapján fellélegezhetnénk, hogy na, végre, egy Pálfi-film, aminek a forgatása mentes a problémáktól, ahol nem kellett emberfeletti akadályokat leküzdeni, gigantikus sziklákat görgetve dolgozni. A látszat azonban csalóka, vagyis nem ad ki teljes képet.
A projekt eleve régóta érlelődik, Pusztai Ferenc producer elmesélte, hogy még 2012 tájékán fogant meg az ötlet, csak aztán mindig hátrébb sorolódott egyéb filmtervek, például az akkor még fejlesztés alatt álló Toldi vagy a Szabadesés mögött.
Adjon már valaki kétmilliárdot ennek az embernek!
Az utolsó pillanatban mégis elkaszálták az utóbbi idők legdrágább magyar filmjének tervét, pedig úgy nézett ki, végre sínre került Pálfi György Toldi-projektje. Tényleg Andy Vajna sajtolta ki ezt a döntést a Filmalap bizottságából? Inkább Arnold Schwarzeneggert akarta benyomni Toldinak? Utánajártunk, mi történt a Filmalap zárt ajtói mögött az utolsó pár hétben, ami miatt végül kukába került a mi tökös magyar Gladiátor-filmünk. Itt a teljes Toldi-sztori.
A Filmalappal ezúttal zökkenőmentesen ment a közös munka, Pusztai azt érezte, szinte végig élvezték az állami szerv támogatását, a döntőbizottság valamennyi fázisban áldását adta arra, ahogy Pálfiék a megvalósítást elképzelték. A gondok a külföldi forgatáson adódtak: mivel a történet Amerikában játszódik, a jelenetek több mint kétharmadát Kanadában és az Egyesült Államokban – Ottawában és környékén, New Yorkban, Chicagóban, Las Vegasban, a nevadai sivatagban – vették fel. (Az InterContinental báltermében is New York-i transzparens lógott.)
A színészek számára az angol nyelven való megszólalás jelentett akadályt, a karakterek a szituációktól függően magyarul és angolul is beszélnek. Kiss Diána Magdolna fél év alatt gyúrta fel magát, idén fog nyelvvizsgázni, Polgár Csaba meg az akcentusára görcsölt rá.
Pusztai még finoman, diplomatikusan fogalmazta meg, milyen nehézségekkel szembesültek: „Valóban másfajta kihívás volt, mint Magyarországon magyarként magyar filmet gyártani, ám Gyuriék az esetlegesen felmerülő problémákra mindig találtak kreatív megoldást.”
Pálfi nevetve, egy fokkal szókimondóbban mesélt a kanadai tapasztalatokról, ahol a legtovább forgattak.
Azt hiszem, ez volt életem legkeményebb, legkontrollálhatatlanabb forgatása.
Az első harmincöt napot túl kellett élni, fogat összeszorítva, kicsit le kellett mondani a nagy álmokról.”
Nemcsak az idegen nyelv, a külföldi környezet nehezítette meg Pálfiék dolgát, a kanadai mentalitás is, az ottani stáb munkamódszere nem bizonyult kompatibilisnek a magyarokéval. „Nehezen értették, milyen filmet csinálunk, máskor kellett instruálni őket, előre részletezni mindent”, miközben Pálfi inkább a forgatáson szeret döntéseket hozni.
A rendező egy társas úthoz hasonlította az élményt, ahol egy rossz partnerrel ver minket meg a sors, akit nem lehet lecserélni, együtt kell végigcsinálni a hajóutat, csak a legközelebbi kikötőnél lehet kiszállni. „A kérdés csak az, hogy túléljük-e, vagy elsüllyed a hajó” – foglalja össze egy cseppet zaklatottan, rögtön hozzátéve, hogy az anyag szerinte nem látta kárát. „Nem rontottuk még el a filmet.”
Hogy a magyar közönség mikor bizonyosodhat meg efelől, az mindenesetre még kicsit odébb van. Az utómunkálatok várhatóan jövő év második feléig tartanak, utána dönthetnek majd a forgalmazóval a bemutató dátumáról, ami valószínűleg 2017 végén lesz.