A zsenit senkinek sem könnyű elviselni

Egy izgalmas, összetett személyiség akár elég is lehet egy filmhez. Stanley Tucci Berlinalén versenyző rendezői munkája, a Final Portait a világhírű szobrászművész, Alberto Giacometti lenyűgöző világában merül el, akiben minden érdekes: az alkotáshoz, a nőkhöz, a pénzhez vagy a kortársaihoz fűződő viszonya. Már csak azért is, mert egy olyan zseniális színész kelti életre, mint Geoffrey Rush.

Hollywood egyik legkedveltebb és legjobb karakterszínésze, Stanley Tucci (Az éhezők viadala-sorozat, Julie & Julia) már nem kezdő rendező: a hatodik filmjével érkezett a Berlinaléra, és pár korábbi munkájával ellentétben ezúttal nem is bukkan fel benne színészként. A berlini sajtótájékoztatón elmondta, többek között azért sem, mert akkor úgy tűnne, hiúságból csinálta meg a filmet.

Geoffrey Rush a Final Portrait című filmben Forrás: Parisa Taghizadeh

Egy 1965-ös könyv, James Lord Egy Giacometti-portré című műve ihlette arra, hogy újra kamerát ragadjon, de csaknem tíz évébe került, míg sikerült rá összeszedni a pénzt. A Final Portrait tehát mindössze azt meséli el, hogyan alkotta meg a már világhírű, idős szobrászművész, Alberto Giacometti a könyv fiatal szerzőjének olajjal festett portréját, nem sokkal a halála előtt.

Egyszerűnek hangzik, de annál sokoldalúbb és izgalmasabb történet: egy művész küzdelme az alkotással, önmagával, és ezzel párhuzamosan az őt körülvevő világgal. Biztos van, aki szerint ez unalmas, és tény, hogy nem túl látványos vagy mozgalmas történet, viszont akit mindig is foglalkoztatott, mi különbözteti meg a zsenit az áltagembertől, és a művészt a polgártól, az igazi csemegét láthat Tucci munkájában. Nem beszélve arról, milyen varázslatos beköltözni pár órára egy ekkora szobrászművész műtermébe és a hatvanas évek Párizsába.

A film bár gyönyörűen van fényképezve, lehetne akár színdarab is, hiszen a nagy része ebben a műteremben játszódik, és mindent a két főszereplőjére, a Giacomettit alakító Geoffrey Rushra, és a jóvágású fiatal amerikait játszó Armie Hammerre bíz.

Armie Hammer és Geoffrey Rush a Final Portrait című filmben Forrás: Parisa Taghizadeh

Felbukkannak mellettük érdekes mellékalakok is, de mondanunk sem kell, hogy a prímet Rush viszi, aki megint olyan magas fokát mutatja be a színjátszásnak, amitől tátva marad a szánk. Amellett, hogy minden pillanatban elképesztően szuggesztív, kiszámíthatatlan és karizmatikus, még elbűvölően bölcs és humoros is. Mint állítólag maga Giacometti.

Armie Hammer nem véletlenül fogalmazott úgy a vetítés utáni sajtótájékoztatón, hogy nem volt nehéz dolga: egyrészt, mert olyan rendezővel dolgozott, aki pontosan tudja, mi kell a színésznek; másrészt, mert szerepe szerint közelről figyelheti az általa rajongott zsenit munka közben, és a valóságban pontosan ugyanez történt vele Rush partnereként. De ő is megállta a helyét, és ha nem unja még, hogy folyton a skatulyából kihúzott úrifiú szerepét osztják rá (aki ő valójában), akkor igazán jó stratégiát választott, mert egyre jobb és komplexebb feladatokra tűnik alkalmasnak.

Clémence Poésy és Geoffrey Rush a Final Portrait című filmben Forrás: Parisa Taghizadeh

Stanley Tucci pedig valóban megérdemli, hogy rendezőként egy A kategóriás fesztivál versenyébe kerüljön: van stílusérzéke, ritmusérzéke, mély emberismerete és mondandója, és ha nem is markolt hatalmasat ezzel a kamaradarabbal, a vállalását magas színvonalon véghezvitte. Giacometti ugyan azt állítja a filmben, hogy a portréfestésnek a fényképezés korában már nincs értelme, és úgysem lehet soha befejezni egy művet, Tuccinak sikerült egy szép, kerek, gondos munkát létrehoznia, és benne egy kivételes emberről hiteles képet festenie.

A Final Portrait című filmet a berlini filmfesztiválon láttuk, a magyarországi bemutató időpontja egyelőre nem ismert.