Nekünk, magyaroknak teljesen egyértelmű, miért marad örökre emlékezetes a 89. Oscar-díjátadó. Mindössze egy évvel az után, hogy együtt ünnepelhettük a Saul fia győzelmét az idegen nyelvű film kategóriájában, David Oyelowo Deák Kristóf életigenlő rövidfilmjének, a Mindenki-nek a címét mondta ki, miután felbontotta a legjobb rövidfilm borítékját. Igen, zsinórban másodszor kapott Oscar-díjat egy magyar alkotás, ennél szebbet álmodni sem lehetett volna.
A színpadra Deák Kristóf rendező, Udvardy Anna producer, az énekkar vezetőjét játszó Szamosi Zsófia színésznő és a rendező felesége és a film koreográfusa, Nina Kov vonulhattak fel a film képviseletében. Deák teljes sokkban, boldogan vette át a díjat, rövid beszédében a családjának, tanárainak, a stábjának, a színészeinek és feleségének köszönte meg a díjat, és a gyerekeknek ajánlotta, „akik egyedül képesek jobbá tenni ezt a világot”. Többek közt e miatt a filmben is megnyilvánuló pozitív üzenet miatt szerethetett bele az Akadémia a Mindenki-be.
Nézze meg, ahogy fülig érő szájjal lépdel Deák Kristóf az Oscarért!
Jó megérzései voltak Deák Kristófnak a díjkiosztó előtt az Akadémia-tagok reakciói alapján. És amikor tényleg a Mindenki című kisfilmje címét olvasták fel, arcán fülig érő mosollyal lépdelt lefelé a lépcsőn, hogy átvegye a szobrot. Nézze meg Deák Kristóf köszönőbeszédét magyar felirattal!A világ többi része azonban egy másik, egészen szürreális esemény miatt fogja jegyezni a Jimmy Kimmel által levezényelt ceremóniát. A műsor első bő három és fél órája alatt minden úgy zajlott, ahogy az általában egy Oscar-díj-átadón szokott. Akadtak kisebb meglepetések, itt-ott borult a papírforma. De a kategóriák többségében azok foghatták a kezükbe a szobrocskát, akiket a szakértők jósoltak.
Róluk persze később még szó lesz, de a gála utolsó néhány perce elhomályosította mindazt, amit addig láttunk. Történt ugyanis, hogy az ötvenedik jubileumát ünneplő Bonnie és Clyde főszereplő párosa, Warren Beatty és Faye Dunaway lépett a mikrofonok elé, hogy bejelentsék, ki kapja a legjobb filmnek járó Oscart. Beatty kibontotta a borítékot, hosszan tanácstalanul forgolódott, mint aki furcsa tréfát űz, húzza az időt, majd megmutatta Faye Dunaway-nek, aki közölte: győzött a Kaliforniai álom.
A musical csapata örömittasan lepte el a színpadot, és a producerek egymást váltva mondtak köszönőbeszédet, ám a háttérben mozgolódás támadt, mígnem Jordan Horowitz producernek be kellett jelentenie, hogy tévedés történt, rossz nevet olvastak fel, valójában a Holdfény kapta meg az Oscar-díjat. Láthatóan senki nem értette, mi történik, én egy darabig azt hittem, ez Jimmy Kimmel egy különösen rosszízű tréfája. De nem. Soha, egyszer sem fordult elő ekkora baklövés az Oscar nyolcvannyolc éves fennállása alatt.
Az interneten a díjátadó után egyből megindult a nyomozás, hogyan eshetett meg ilyesmi, egymásnak ellentmondó magyarázatok születtek, mintha a JFK-merényletet próbálnák megfejteni. Az biztos, hogy Warren Beatty a női főszereplő borítékját kapta meg, amin Emma Stone neve és a filmje címe állt, és amit éppen előtte osztottak ki, a helyzetet viszont bonyolítja, hogy a színésznő azt állította, magával vitte a borítékot, amelyben a neve szerepelt.
Valószínűleg a színpad két oldalán állhatott egy-egy táskás ember, mindkettejüknél ott volt az összes boríték, és előre meg volt szabva, melyik prezentáló melyik oldalról vonul a színpadra. Ezt ronthatták el Warren Beattyék: Stone tényleg magával vitte a borítékját, de Beatty kezébe annak másodpéldányát nyomták véletlenül.
Akárhogy is, a Kaliforniai álom csapata méltósággal, nagyvonalúan viselte a megaláztatást. „Büszke vagyok arra, hogy átadhatom ezt a díjat barátaimnak, a Holdfény alkotóinak” – mondta Horowitz. Milyen ironikus: a Kaliforniai álom készítői egy pillanatra átélhették a nagy fantáziát, hogy aztán visszarántsák őket a valóságba, ahogy a film szereplőivel is történik. Ez az a sztori, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk, és ami beírta magát Hollywood történelmébe.
A Holdfény győzelme azonban a botrány nélkül is hatalmas szó lett volna. Szinte mindenki a Kaliforniai álom győzelmére fogadott, hiszen Barry Jenkins lírai művészfilmje szembement mindazzal, amit az Akadémia általában fel szokott karolni. Nem játszanak benne sztárok, szokatlan a szerkezete, kvázi ismeretlen rendező munkája, és színes bőrű meleg főszereplővel sem találkozhattunk még a legjobb film győztesei között. A Holdfény konkrétan az első LMBTQ-film, ami megkapta a legfontosabb Oscart.
A film ezenkívül még két jelölését tudta díjra váltani. A legjobb férfi mellékszereplőnek választott negyvenhárom éves Mahershala Ali fogott egy típuskaraktert – az érző szívű drogdílert –, és gyengédséggel, sebezhetőséggel ruházta fel, végig is nyerte vele a díjszezont, amire az Oscar tette fel a koronát.
Barry Jenkins pedig a forgatókönyvért vehetett át aranyszobrot a film alapjául szolgáló kiadatlan színdarab szerzőjével, Tarell Alvin McCraney-vel. Az Érkezés talán nagyobb teljesítmény adaptációként, de Jenkinsnek sem volt könnyű dolga, amikor a belső folyamatokra fókuszáló, bonyolult időszerkezetű darabot filmre vitte.
A Kaliforniai álom brigádjának beletelik majd néhány napba – vagy hétbe –, mire feldolgozza a hirtelen elvett győzelmet, de így sem kell búslakodniuk, hat Oscar-díjukkal magasan dominálták az idei gálát. Érdekes ívet írt le a musical számára a díjátadó: az első egy órában sorra elhappolták előlük a kisebb technikai díjakat: a jelmezt meglepetésre nem a díj nélkül maradó Jackie, hanem a Legendás állatok és megfigyelésük, a hangvágást az Érkezés, a hangkeverést és a vágást pedig A fegyvertelen katona orozta el.
A ceremónia közepétől aztán úgy látszott, hogy a papírforma fog érvényesülni. Csont nélkül behúzta a két zenei kategóriát, Justin Hurwitz először a soundtrack díjáért mehetett a színpadra, másodszor Sebastian és Mia duettjét, a City of Stars-t hirdették ki a betétdal kategóriában. Utóbbiból sok erős versenyző – a Sing Street vagy a Zootropolis – el sem jutott a jelölésig, míg előbbiben Mica Levi formabontóbb zenét szerzett a Jackie-hez, de a Kaliforniai álom ellenállhatatlan taktusai és ötletesen fűzött témái miatt nem került rossz helyre végül a szobor.
A technikai kategóriák közül még az operatőri munkát és a látványtervet ismerték el, teljesen megérdemelten, majd az utolsó harmadban először Damien Chazelle vehette át a legjobb rendezésért járó Oscart – mindössze harminckét évesen, első rendezői jelölését váltva díjra. „Akkor estem szerelembe, amikor a Kaliforniai álmot forgattam” – dobogtatta meg a szívünket a feleségének címzett köszönőbeszédével.
Utána Emma Stone mondhatott őszinte, lelkes, szívből jövő beszédet a legjobb női főszerepért járó szobrocskával a kezében, amitől Isabelle Huppert és Natalie Portman esett így el. Stone-nak ez már a második jelölése, tavalyelőtt a Birdman-beli alakításával indult: ott elég hullámzó volt a teljesítménye, örülök, hogy az Akadémia várt egy erősebb szerepig. Ekkor jött az ominózus fiaskó.
A két éllovas mellett csurrant-cseppent egy-két fontosabb díj még néhány jelölt filmnek a legjobb kilencből. A súlyos családi tragédiákról meglepő humorral és életszagú érzékenységgel mesélő A régi város eredeti forgatókönyve többek közt épp a Kaliforniai álom szkriptjét ütötte ki a nyeregből. Az írás mellett a rendezésért is felelős Kenneth Lonergan komoly mélypont után térhetett így vissza a csúcsra, előző filmjénél, a Margaret-nél évekig tartó pereskedésbe bonyolódott a stúdióval, újravágatták vele, és még úgy is csak egy-két moziban mutatták be. (A Margaret kálváriájáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.)
Akár véget is érhetett volna itt Lonergan pályafutása, de régi barátja, Matt Damon felkérte A régi város forgatókönyvének megírására, amit eredetileg ő akart megrendezni, és a főszerepet is eljátszotta volna. Végül mindkettőtől elállt, így most nem ő, hanem Good Will Hunting-beli partnere, Casey Affleck vehette át az Oscart a férfi főszereplő kategóriában. Affleck megrázóan minimalista, karriercsúcsnak tekinthető játékával maximálisan megérdemelte ezt.
Ez kisebbfajta meglepetés, a szexuális zaklatási ügye miatt azt lehetett hinni, hogy az Akadémia inkább Denzel Washingtont választja majd, aki a Fences-ben nagyszabásúbb, „több” alakítást is nyújtott, forgószélként söpör végig a vásznon, Tony-díjat is kapott már a színdarabért, amiből a filmet adaptálta. A tavalyi #oscarsowhitebotrány is az ő malmára hajthatta volna a vizet. Láthatóan Washington is arra számított, hogy átveheti harmadik Oscarját, morcosan, szinte haragos könnyekkel a szemében nézte az elúszó szobrot.
Az Akadémia így is kiköszörülte a csorbát, a Holdfény váratlan diadala mellett Viola Davis Oscart kapott a Fences-ért, amelyben Denzel Washington karakterének feleségét játszotta. Lehet persze háborogni, hogy Alicia Vikander tavalyi győzelméhez hasonlóan kategóriacsalás történt, és azért indították mellékszereplőként, mert itt nagyobb esélye volt nyerni. A film második felében egyenrangú félként szegül szembe Washingtonnal. De az ilyen trükközések mindig is hozzátartoztak az Oscarhoz, és Davis érdemeiből nem vesznek el.
Apropó, Viola Davis: nyert egy másik film is, amiben 2016-ban szerepelt. Mától fogva elmondhatjuk, hogy az Öngyilkos osztag, a DC egyik legrosszabb képregényfilmje Oscar-díjas alkotás – a sminkkel és frizurákkal jutott ehhez a kétes dicsőséghez. A technikai kategóriákban akadtak még emlékezetes sztorik. A fegyvertelen katona hangkeverőjét, Kevin O’Connellt például huszonegyedszerre jelölték, és most először sikerült győzelmet aratnia, így véget ért az Oscar történetének egyik legtovább tartó pechszériája.
A gála előtt sokan jósolták, hogy rengeteg politikai töltetű beszéd fog elhangozni, ezt végül visszafogták a díjazottak. Ettől függetlenül kaptak Oscart fontos társadalmi témákat és etnikai feszültségeket érintő alkotások, elsősorban az animációs és dokumentarista kategóriákban: a Zootropolis állatmese köntösébe csomagolta a faji ellentéteket, az O. J.: Made in America a hírhedt afroamerikai sportoló és színész gyilkossági perét járta körül, abban pedig, hogy az idegen nyelvű Oscart az iráni Asghar Farhadi filmje, az Az ügyfél gyűjtötte be, bizonyosan politikai megfontolások is közrejátszottak.
Maga a ceremónia egyébiránt zavartalanul, bár olykor kissé vontatottan telt, Jimmy Kimmel profi magabiztossággal, viszont biztonságos és nem mindig ülő poénokkal vezényelte le a műsort. Nagyot koppant például egy visszatérő szkeccs, amelyben „átlagembereket” hozatott az auditóriumba, ahol aztán kínkeservesen hosszú percekig olvadozhattak a sztárok előtt, és álmélkodva tapogathatták Mahershala Alit vagy Meryl Streepet.
Időnként ejtőernyős csomagok hullottak az égből, amiben élelmet szolgáltattak a közönségnek, harmadszorra már ez is inkább csak fárasztó volt. És rengeteg szegmens nyújtotta el a gálát, amelyekben színészek meséltek kedvenc filmjeikről – Charlize Theron a Legénylakás-ról, Seth Rogen a Vissza a jövőbé-ről –, majd azok eredeti szereplőivel – Shirley MacLaine-nel, Michael J. Foxszal – léptek a színpadra. Kimmel és a producerek mindent megtettek, hogy Hollywoodot, önmagukat istenítsék, de ezt kevés fantáziával tették.
Ezért is vettem biztosra, hogy a műsor végeztével azt írhatom majd az összefoglalóban, hogy egy eleinte mérsékelt meglepetésekkel szolgáló, majd kiszámíthatóvá váló Oscar-díj-átadót láthattunk. A felfoghatatlan finálénak köszönhetően azonban most már nem az a nagy sztori, hogy a Kaliforniai álom-nak nem sikerült megdöntenie a 11 Oscar-díjas Ben-Hur, Titanic vagy A gyűrűk ura: A király visszatér rekordját.
Senki sem számított hasonlóra, még Kimmel is kizökkent nyugalmából, és passzív-agresszív poénokkal adta ki mérgét. Az érintett két film alkotói azonban irigylendően sportszerűen kezelték a helyzetet, bizonyítva, hogy mindenkinek egy a célja: jó filmeket készíteni, amelyek megérintik a nézőket. Hogy nem esküdt ellenségek, hanem egy hajóban eveznek. És ez az idei Oscar legfőbb tanulsága.
Legjobb film:
Kaliforniai álom (La La Land, rendezte: Damien Chazelle)
A régi város (Manchester By The Sea, rendezte: Kenneth Lonergan)
Holdfény (Moonlight, rendezte: Barry Jenkins)
Érkezés (Arrival, rendezte: Denis Villeneuve)
Hell or High Water (rendezte: David Mackenzie)
Oroszlán (Lion, rendezte: Garth Davis)
A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, rendezte: Mel Gibson)
A számolás joga (Hidden Figures, rendezte: Theodore Melfi)
Fences (rendezte: Denzel Washington)
Legjobb rendező:
Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Kenneth Lonergan (A régi város)
Barry Jenkins (Holdfény)
Denis Villeneuve (Érkezés)
Mel Gibson (A fegyvertelen katona)
Legjobb női főszereplő:
Natalie Portman (Jackie)
Emma Stone (Kaliforniai álom)
Isabelle Huppert (Elle)
Ruth Negga (Loving)
Meryl Streep (Florence – A tökéletlen hang)
Legjobb férfi főszereplő:
Casey Affleck (A régi város)
Ryan Gosling (Kaliforniai álom)
Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
Denzel Washington (Fences)
Viggo Mortensen (Captain Fantastic)
Legjobb női mellékszereplő:
Viola Davis (Fences)
Michelle Williams (A régi város)
Octavia Spencer (A számolás joga)
Naomie Harris (Holdfény)
Nicole Kidman (Oroszlán)
Legjobb férfi mellékszereplő:
Mahershala Ali (Holdfény)
Jeff Bridges (Hell or High Water)
Lucas Hedges (A régi város)
Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)
Dev Patel (Oroszlán)
Legjobb idegen nyelvű film:
Toni Erdmann (Németország)
Az ügyfél (Irán)
Az ember, akit Ovénak hívnak (Svédország)
Tanna (Ausztrália)
Homok alatt (Dánia)
Legjobb adaptált forgatókönyv:
Eric Heisserer (Érkezés)
August Wilson (Fences)
Allison Schroeder és Theodore Melfi (A számolás joga)
Luke Davies (Oroszlán)
Barry Jenkins (Holdfény)
Legjobb eredeti forgatókönyv:
Yorgos Lanthimos és Efthimis Filippou (A homár)
Taylor Sheridan (Hell or High Water)
Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Kenneth Lonergan (A régi város)
Mike Mills (20th Century Women)
Legjobb operatőri munka:
Bradford Young (Érkezés)
Linus Sandgren (Kaliforniai álom)
Greig Fraser (Oroszlán)
James Laxton (Holdfény)
Rodrigo Prieto (Némaság)
Legjobb animációs film:
Kubo és a varázshúrok
Vaiana
A vörös teknős
Zootropolis – Állati nagy balhé
Életem cukkiniként
Legjobb egész estés dokumentumfilm:
Tűz a tengeren
I Am Not Your Negro
Life, Animated
O.J.: Made in America
13th
Legjobb rövid dokumentumfilm:
Extremis
4.1 Miles
Joe's Violin
Watani: My Homeland
The White Helmets
Legjobb vágás:
Érkezés
A fegyvertelen katona
Hell or High Water
Kaliforniai álom
Holdfény
Legjobb betétdal:
The Fools Who Dream (Kaliforniai álom)
Can't Stop the Feeling (Tollok)
City of Stars (Kaliforniai álom)
The Empty Chair (Jim: The James Foley Story)
How Far I'll Go (Vaiana)
Legjobb filmzene:
Mica Levi (Jackie)
Justin Hurwitz (Kaliforniai álom)
Dustin O'Halloran and Hauschka (Oroszlán)
Nicholas Britell (Holdfény)
Thomas Newman (Utazók)
Legjobb vizuális trükk:
Mélytengeri pokol
Doctor Strange
A dzsungel könyve
Kubo és a varázshúrok
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
Legjobb animációs rövidfilm:
Blind Vaysha
Borrowed Time
Pear Cider and Cigarettes
Pearl
Szalonka
Legjobb élő szereplős rövidfilm:
Ennemis Interieurs
La Femme et le TGV
Silent Nights
Mindenki
Timecode
Legjobb hangvágás:
Érkezés
Mélytengeri pokol
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Sully – Csoda a Hudson-folyón
Legjobb hangkeverés:
Érkezés
A fegyvertelen katona
Kaliforniai álom
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
13 óra: Bengázi titkos katonái
Legjobb látványterv:
Érkezés
Legendás állatok és megfigyelésük
Ave, Cézár!
Kaliforniai álom
Utazók
Legjobb jelmez:
Szövetségesek
Legendás állatok és megfigyelésük
Florence – A tökéletlen hang
Jackie
Kaliforniai álom
Legjobb smink:
A férfi, akit Ovénak hívtak
Star Trek: Mindenen túl
Suicide Squad – Öngyilkos osztag