Richard Gere-t sosem szabad leírni

Amióta Richard Gere kiöregedett a középkorú csábító szerepköréből is, egyre ritkábban látjuk a moziban, pedig éppen azóta derült ki róla, hogy valójában milyen jó színész. Az idei Berlinale egyik versenyfilmjében, a The Dinnerben például bravúrosan oldja meg, hogyan váljon narcisztikus politikusból erkölcsi példaképpé, miközben mellette hasonló csatákat vív magával Steve Coogan, Laura Linney és Rebecca Hall is. De nemcsak az ő játékuk kivételes minőségéért, hanem az okosan megírt történetért is érdemes volt látni a Testről és lélekről egyik vetélytársát.

A Berlinale versenyprogramjának ígéretes darabja volt a The Dinner című amerikai film, amit egy kortárs holland író, Herman Koch nálunk is megjelent könyve, A vacsora alapján készített Oren Moverman (A harcmező hírnökei) rendező. Bár végül vegyes fogadtatásban részesült – ami jó hír abból a szempontból, hogy most épp nem tűnik a Testről és lélekről nagy riválisának –, azért voltak olyan értékei, amikért érdemes ajánlani a magyar nézőknek, annál is inkább, mert könnyen lehet, hogy lesz esélyük a hazai mozikban látni. (Ugyanis már akadt forgalmazója.)

Laura Linney és Richard Gere a The Dinner berlini sajtótájékoztatóján Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Frederic Kern/Geisler-Fotopress

A legtöbben a Nem félünk a farkastól-hoz vagy Roman Polanski hat évvel ezelőtti filmjéhez, Az öldöklés istené-hez hasonlítják a The Dinner-t pusztán azért, mert ebben is két házaspár esik egymásnak egy decensnek induló vacsora során, de a témája valójában egész máshová fut ki, és az említett filmekkel ellentétben nem egy klasszikus kamaradráma, mert tele van flashback jelenetekkel, a végső vitát megágyazó vagy megmagyarázó előzményekkel.

De amiért végképp tévedés az említett filmekkel összevetni, hogy azok azt akarták megmutatni, milyen rövid idő alatt képesek kulturáltnak tűnő, intelligens emberek – némi alkohol segítségével –kivetkőzni magukból, és felszínre hozni állati indulataikat; ez pedig egy morális dilemma elé állítja a főhőseit, amiben ők egyre vehemensebben képviselik azt, amit szívük szerint helyesnek tartanak, és aminek valóban hatalmas tétje van.

A két jómódban élő, elegáns házaspár elkényeztetett fiai (akik unokatestvérek) egy görbe estén nagyon rossz kalandba keveredtek. Annyira rosszba, amit már nem lehet kamaszos éretlenségükkel mentegetni: megtámadnak és súlyosan bántalmaznak egy hajléktalant, majd elszelelnek, és sorsára hagyják. Pechjükre velük volt egy örökbe fogadott testvérük, aki kezdettől ellenezte a csínynek induló bűncselekményt, és a maga módján meg is bünteti őket érte, mert a telefonnal megörökített esetet felrakja a netre.

Richard Gere a The Dinner című film berlini sajtótájékoztatója előtt Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Kay Nietfeld

De amíg a két fiú kilétét nem deríti ki a rendőrség, még akár meg is úszhatják. A két házaspár tehát azért ül össze, hogy megbeszéljék, mit kell tenni ilyenkor: befolyásukat latba vetve eltussolni az esetet, vagy a rendőröket megelőzve feladni magukat, és vállalni a felelősséget, valamint az ezzel járó következményeket.

A sztori igazából attól válik érdekessé, hogy előtte alaposan megismertük a felnőtteket és saját, kiváltságos életük küzdelmeit, és ez alapján egészen mást gondoltunk róluk, mint ahogyan ebben a vitában megnyilvánulnak. Az addig főszereplőnek hitt Pault (Steve Coogan) egy neurotikus igazság bajnokának ismertük meg, aki azért nem tud beilleszkedni a felnőttvilágba, mert képtelen tolerálni a hazugságot és a képmutatást, és hiperérzékenysége erényként hatott.

Steve Coogan és Laura Linney a The Dinner című filmben Forrás: Tesuco

A feleségét, Claire-t (Laura Linney) egy családját odaadóan egybetartó nőnek láttuk. Paul testvére, Stan (Richard Gere) önző, egomán politikusnak látszott, aki semmi másért nem él, csak hogy önnön fontosságában fürdőzzön, az ő felesége, Kate (Rebecca Hall) pedig egy elhanyagolt, szenvedő, csak a reprezentációra tartott nőnek tűnt.

A The Dinner azonban éppen attól okos és trükkös film, hogy végül minden másképp van, mint ahogy hittük. A hosszú előjáték azért kellett, hogy belássuk: nem a hétköznapi maszkjában mérettetik meg az ember, hanem azokban a vészhelyzetekben, amikor a maszk lekerül. És előfordulhat, hogy akkor épp az képviseli az igaz értékeket, akire korábban egy lyukas garast sem tettünk volna. De nem ez a film üzenete, mert lássuk be, akkor kimerülne a közhelyekben.

Oren Moverman, Laura Linney, Richard Gere és Steve Coogan a The Dinner berlini sajtótájékoztatója előtt Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Dave Bedrosian/Geisler-Fotopress

A fő célja inkább az, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan döntenénk, ha a saját erkölcsi elveinket kellene szembeállítani a családi összetartással? Mit választanánk: a lelkiismeretünket vagy a családunkat? És mi a család egyáltalán, ki tartozik bele? Túl lehet-e lépni a benne rögzült szerepeken és viszonyokon, amik valójában mindenkit megnyomorítanak? És nem nyomnak-e össze legalább ennyire a kiváltságos társadalmi helyzetből, a jómódból és vezetői szerepből fakadó kötelezettségek?

Laura Linney, Steve Coogan, Rebecca Hall, Richard Gere és Oren Moverman rendező a The Dinner berlini díszbemutatóján Forrás: AFP/Tobias Schwarz

A film végére annyi zavarba ejtő kérdés ostromolja az ember agyát, és a fantasztikus színészi alakítások még az egyes karakterekből fakadóan is annyi gondolatot ébresztenek, hogy szinte zsongó fejjel állunk fel a székből. A The Dinner nem könnyíti meg a dolgunkat: nem rangsorol a lehetséges válaszok között, és nem állítja be egyiket sem helyesebbnek vagy igazabbnak. Örülhetünk végül, hogy egyelőre csak elméletben kell latolgatnunk magunkban.

A The Dinner című filmet a berlini filmfesztiválon láttuk, a magyarországi bemutatója időpontja egyelőre nem ismert.