Ezt a totál őrült nőszemélyt napokig bámulnánk

Az Őrült boldogság című olasz film, amelyet a cannes-i fesztivál Rendezők kéthete programjában láttunk, részben egy pszichiátriai intézetben játszódik, van benne öngyilkossági kísérlet, válás, depresszió, végül mégis elementáris boldogságbombaként robban. Egy olasz Thelma és Louise ez, amelyben két öntörvényű nő száguld végig a napfényes Toszkánán, le a viareggiói strandokig, hogy szembenézzenek a múltjukkal.

Az európai művészfilmek egyik emblematikus színésznője, Valeria Bruni Tedeschi, egy kicsit mindig merészebb és egyénibb, mint a többiek, és bátran feszegeti a határokat (isteni volt például félkegyelmű úrinőként Bruno Dumont szintén az idei fesztiválon bemutatott abszurd vígjátékában, A sors kegyeltjei... meg a többiekben). Amit az Őrült boldogságban nyújt, talán nem olyan kifinomult és precíz, mint a különféle díjakra pozícionált alakítások, azonban teljesen magával ragadó.

Valeria Bruni Tedeschi az Őrült boldogság című filmben Forrás: Vertigo Media

Nem hűvösen és elismerően hajolunk meg előtte, hanem két órán át habzsoljuk az élményt, és közben rájövünk, micsoda gyönyörűség egy ilyen színészi munkát nézni. Az Őrült boldogságot, amely egyébként egy korrektül összerakott, szórakoztató, de kissé kiszámítható film, az ő alakítása teszi felejthetetlenné.

Micaela Ramazzotti és Valeria Bruni Tedeschi az Őrült boldogság című filmben Forrás: Vertigo Media

Amint megjelenik a színen, és a kastély úrnőjeként napernyővel vonul fel-alá a közhelyesen gyönyörű, kissé megkopott toszkán villa parkjában, miközben intézkedik, rendezkedik, beszólogat és rendreutasít, azonnal belezúgunk. Ki ez a nő? Tényleg a ház úrnője vagy valami zizis őrült? Néhány pillanat, és megvan a válasz: az egykori nemesi palotában most pszichiátriai intézet működik, a Bruni Tedeschi által alakított Beatrice pedig nem úrnő itt, hanem bentlakó, bár azt állítja, az épület valaha az ő családjáé volt.

Szépen lassan kirajzolódik a kép. Ennek a nőnek nem jópofa dilijei vannak, hanem bipoláris zavarban szenved, és legtöbbször a valóság totális kizárásával a saját világában él. Amikor pedig megérkezik a villába az új lakó, az öngyilkossági kísérletéből lábadozó, súlyos depressziós Donatella (Micaela Ramazzotti), a két nő egymásba kapaszkodik.

Őrült boldogság Forrás: Vertigo Media

Paolo Virzì rendező tökéletes ízléssel nyúl a témához, és végig szépen egyensúlyban tartja a komédiázást és a komolyságot. Nem csinál karikatúrát Beatricéből, pedig a nő olyan szórakoztató figura, akit egyszerűen megbabonázva kell nézni. Nem ismeri a korrektséget („Van nekünk pénzünk, nem vagyunk mi bevándorlók!”), nem áll be a sorba („Berlusconi? Hogy meghurcolták azt a talpig becsületes úriembert!”), és mindenről megvan a véleménye („Milyen gagyi üzletek! Pont, mint maga Olaszország!”). A film ugyanakkor nem vicceli el azt, hogy mit jelent pszichés problémákkal élni, nem akarja, hogy kiröhögjük a két nőt, és lassan kibontakozik mindkettőjük múltja, az, ahogyan tönkretette emberi kapcsolataikat a betegség.

Azonban mégsem lesz padlóra küldősen nyomasztó a film, mert hiába küzd Beatrice és Donatella is az életüket megkeserítő állapottal, az őket körülvevő világ nem ellenséges. Nem csak arról van szó, hogy az Instragamosra színezett toszkán tájban minden, még egy pszichiátriai intézet is barátságosan hívogató, hanem arról, hogy megnyugtatóan jó emberek népesítik be ezt a világot.

Micaela Ramazzotti és Valeria Bruni Tedeschi az Őrült boldogság című filmben Forrás: Vertigo Media

Hiába hagyták a szülei magára Donatellát a betegségével, és dobta el őt a szerelme, fordított hátat Beatricének is szinte mindenki és verte át csúnyán a szeretője, mindegyikükre jut egy gondoskodó pszichiáter, aki fütyül a bírósági ítéletre, ha egy betege jövőjéről van szó, egy hozzáértő szociális munkás, aki éjjel kocsiba pattan, hogy maga keresse meg a szökevényeket, vagy egy becsületes taxis, aki nem engedi, hogy Beatrice hülyeséget csináljon.

Ki tudja, mennyire idealizált ez a kép az olasz társadalomról, mindenesetre a toszkán vidéken végigszáguldó két nőt sehol nem bántják. Sem az étteremben, ahonnan fizetés nélkül lépnek le, sem a bankban, ahonnan Beatrice pofátlanul próbál meg pénzhez jutni, sem a buszon, ahol naná, hogy nincs jegyük.

Valeria Bruni Tedeschi és Micaela Ramazzotti az Őrült boldogság című filmben Forrás: Vertigo Media

Érdekes színt ad ez az egyébként teljesen hagyományos történetmondásnak. Az ugyanis, ahogyan flashbackekből összeáll a kirakós, nem túl eredeti, de ezt ellensúlyozza a csavar, hogy a hősöknek legalább a külvilággal nem kell megküzdeniük. Épp elég nagy a feladat így is. Nem őrült boldogságot akarnak, hanem egyszerűen csak kicsit jól lenni.