A pofon szagát nem érezheti, aki nem kapta

Dragomán György József Attila-díjas magyar író, műfordító 2017.03.08.

Viszonylag ritkán fordul elő – úgyszólván soha –, hogy magyar regényből angol nyelvű filmet forgassanak angol sztárokkal, mégsem csoda, hogy épp Dragomán György A fehér király című regényével esett ez meg, annyira átélhető, plasztikus és filmszerű a története. Kár, hogy a két brit rendező valami egészen mást látott benne, mint azok, akiknek saját tapasztalata van a könyvben ábrázolt diktatúráról, így a filmen hiába keressük a könyvélményt. Dragomán Györggyel beszéltünk arról, miért fulladtak kudarcba a korábbi megfilmesítési kísérletek, milyen kikötései voltak a két rendező felé, és milyen tapasztalatai vannak a magyar filmesekről.

Vajon megértheti az, aki sosem élt diktatúrában, hogy milyen az?

Másképp érti meg, az biztos. Más belülről és más kívülről látni, illetve más elképzelni és átélni. Aki nem élte át, máshonnan közelíti meg. Erre már akkor rájöttem, amikor Paul Auster Végső dolgok országában című könyvét olvastam. Nagyon szeretem Austert, de ebből a regényéből kiderül, hogy ő sem tudja elképzelni, hogy üresek a boltok, csak azt, hogy neked nem adnak árut. Egy igazi diktatúrában viszont üresek a boltok.

Dragomán György Fotó: Mudra László - Origo

Ilyen konkrét részleteket illetően akár adhatott is volna tanácsot A fehér király készítőinek, hiszen náluk is tele a bolt.

Ez már nem az én dolgom. Beszélgettem a két rendezővel, de csak annyit, amennyit ők akartak. Beleszólni nem akartam, és nem is láttam át mindent. Nem jártam a forgatáson, amikor a boltos jelenetet vették fel épp. Egyébként is igyekeztem hagyni, hogy csinálják, ahogy ők képzelik, mert ők tudják, mit látnak a regényben, és miről akarnak beszélni.

Onnantól fogva, hogy az a világ, amiben a regényem játszódik, nem került bele a filmbe, mert nem Ceausescu Romániájában játszódik a történetük, az meghatározta az egészet. Azt mondták, nekik is vannak tapasztalataik a diktatúráról, az egyikük édesanyja ugyanis lengyel volt. Volt egy víziójuk, én meg azt mondtam: hajrá!

És mielőtt eladta a könyv megfilmesítési jogát, érdekelte, ki veszi meg, és mi a terve vele?

Persze. Beszélgettünk arról, hogy mit akarnak vele kezdeni. De ezt egy hosszú folyamat előzte meg, ami alatt rájöttem, hogy illúzió azt hinni, hogy túl nagy kontrollom van felette. Hacsak nem szánok rá iszonyú sok időt és energiát, nem lesz befolyásom a végeredményre. Erre már a harmadik megfilmesítési kísérletnél ráébredtem. És arra is, hogy jobb, ha nem is áldozok rá időt, mert úgysem rajtam múlik.

Milyen kísérletek voltak előtte?

Sok minden volt, de ezeket nem lehet elmesélni. Arra is rájöttem közben, hogy a filmezés egyik leglényegesebb eleme a titkolózás. Mindig mindent titkolni kell. De volt minden, aztán sosem lett belőle semmi. Aztán egyszer csak, amikor már azt hittem, nem lesz belőle semmi, akkor lett valami – így működött. Alex Helfrecht és Jörg Tittel (a filmváltozat rendezői – a szerk.) viszonylag későn jelentkeztek, nagyjából négy évvel ezelőtt, amikor hirtelen megint szabadok voltak a jogok.

Sosem merült fel, hogy a forgatókönyv megírásában részt vegyen?

Nem, sosem akartam forgatókönyvet írni.

Hogy lehet ez? A honlapja tanúsága szerint nemcsak szereti a filmeket, de nem is akármilyen szinten ismeri és érti őket.

Pont ezért. Az egy másik műfaj. Lehet, hogy egyszer írok majd egy eredeti forgatókönyvet, de nem a saját regényemből. Nem tudom átírni, amit már egyszer megírtam, és nem vagyok jó csapatjátékos.

Alex Helfrecht, Dragomán György és Jörg Tittel A fehér király forgatásán Forrás: The White King Instagram

Egyszer Enyedi Ildikóval közösen szerepeltünk egy interjúban, és ő mondta, hogy szerinte ha egy író forgatókönyvet ír, az olyan, mint ébenfával fűteni. Ebben van igazság. Annyit dolgozom a regényeimmel, hogy szeretem, amikor készen vannak. És én mondom meg, mikor készültek el. Szabad vagyok.

Sosem írtam megbízásra, vagy legalábbis nem jellemző rám. A forgatókönyvírás nem ilyen jellegű munka. Ahány írót ismerek, aki forgatókönyvet írt, egyikük munkájából sem lett semmi. Vagy nem olyan lett, amilyennek akarták. Én azt a tanulságot vontam le, hogy az írás adta szabadságot csak úgy tudom megőrizni, ha minél távolabb tartom magam a filmírástól.

Rendben, de amikor eladja a regénye megfilmesítési jogát, nem is akar valamiféle kontrollt vagy legalább vétót gyakorolni a forgatókönyv felett, hogy mégis megmaradjon a regény lényege?

Ez sem lehetséges, mert a forgatókönyv alapján még nem lehet tudni, milyen lesz végül a film. És a forgatókönyvből is készül harminc verzió. Az elsőt elolvasom, az ikszediket még elolvasom, de egy idő után abbahagytam az olvasást, mert már nem érdekelt. Volt azért egy-két kikötésem a filmváltozattal kapcsolatban: például, hogy a történet nem lehet radikálisan más, és ne legyen happy end a vége. És Dzsátá nevét se változtassák meg, mert az fontos nekem.

Dragomán György Fotó: Mudra László - Origo

Miért?

Mert az az én nevem, tartsák meg kabalából. Nincs benne semmi racionalitás, de akkor még nem gondoltam, hogy ilyen sokszor fog elhangozni – a regényben csak ritkán hangzik el. Amikor pedig nevet kellett adni a többi szereplőnek (akiket a könyvben nem neveztem meg), annyit kértem, hogy ne lehessen őket egy országhoz kötni. Ha már elemelik a filmet a konkrét helyszínétől, akkor ne adjanak a szereplőknek román vagy magyar neveket, hanem csináljanak, amit akarnak. És ha használják a macskás jelenetet, azt se változtassák meg, ne végződjön happy enddel. Szóval nem szerettem volna, ha ebből egy vidám történetet csinálnak.

Így is nagyon más lett a macskás jelenet, nem arról szól, amiről a regényben.

Minden más, mert ezt a verziót ők írták. Én viszont nem tudtam volna filmre írni. De azt gondolom, egy film sosem írja felül a könyvet. Író vagyok, tehát a könyveket mindig maradandóbbnak tartom, nekem a könyv mindig fontosabb.

De nem fordulhat elő egy olyan változat, amire azt mondja: erre ne írják ki a nevét, mert ez már nem az ön könyvének adaptációja?

De, lehetne, csak nem éreztem ilyet. A filmnek van köze a regényemhez, csak a két rendező verziója belőle. Onnantól kezdve, hogy ők nem egy történelmi filmet akartak készíteni, hanem sci-fit, radikálisan más irányba mentek, de nem én bántam.

Nyilván, mert a nyugat-európaiak számára sci-fi, hogy milyen egy diktatúrába élni.

Egyre kevésbé az. De számukra a diktatúra azt jelenti, hogy a technológia az ember ellen fordul – Helfrechtet és Tittelt is ez érdekelte a legjobban.

Mi viszont a gyerekkoromban azt hittük, a technológia megváltás lesz a számunkra. Azt hittük, ha mindenkinek lesz kétkazettás magnója, nem lehet többé a diktatúrát fenntartani, mert az információ terjedni fog. És a rendszer valóban félt a kétkazettás magnótól. Aztán kiderült, hogy egy olyan fejlett technológiájú országban, mint a mai Kína, sem szűnik meg a diktatúra. Nyilván máshogy működik, de azt nem lehet mondani, hogy Kínában szólás- és vallásszabadság van.

Dragomán György Fotó: Mudra László - Origo

De Helfrecht és Tittel hogyan találta meg a regényben ezt a szálat, amikor nem is volt benne? És miért nem találta meg azt, ami viszont benne volt?

Ezt tőlük kell megkérdezni. Nekem nagyon meggyőzően beszéltek arról, hogy számukra ez milyen fontos könyv, aztán megcsinálták belőle a saját filmjüket. Én ezt tényleg lazán tudom kezelni. Engem a könyv addig érdekel, amíg megírom. Utána a következő könyvemet írom. Az igazán jó filmadaptációk pedig nem a legjobb könyvekből készülnek.

Szabó István szerint remekműből nem is lehet jó filmet készíteni.

Mindenképp nehéz. Meglátjuk, ha például Enyedi Ildikó elkészíti a Feleségem történeté-t – bár igazából azt sem Füst Milán miatt várom kíváncsian, hanem mert szeretem, amit Enyedi Ildikó csinál. Valószínűleg ha a telefonkönyvet filmesítené meg, azt is kíváncsian várnám. És nem fogom rajta számonkérni a könyvet.

Mondjon olyan filmadaptációkat, amiket jónak tart!

A Trainspotting, mert azt a könyvet nem tartom világszínvonalúnak, csak jónak. Egy jó könyv – amihez volt némi közöm, mert én fordítottam –, és egy nagyon jó film. És mivel Kubrick-fanatikus vagyok, mondok egy filmadaptációt tőle is: szerintem a Barry Lyndon nagyon jó lett, ő abban a filmben teljesen újrateremtett valamit.

Ryan O'Neal a Barry Lyndon című filmben Forrás: Mokép

Én a Tágra zárt szemek eredeti Schnitzler-novellája olvastán döbbentem rá, hogy Kubrick mennyivel többet hozott ki belőle, mint amennyi benne volt.

Egy novellát mindig könyebb adaptálni, a regény a probléma. Ha rendező lennék, csak novellákat adaptálnék, nem regényeket. A regényt vissza kell bontani, a novellát viszont tovább kell építeni. Egyszer egy novellámból meg is próbáltam forgatókönyvet írni, de nem lett belőle semmi. Ahányszor gesztust tettem a filmeseknek, az mind fölösleges erőfeszítés volt.

Volt olyan jelenet a regényben, amit fájlalt, hogy kimaradt a filmből? A vállfákkal házaló kisfiú történetét például le mertem volna fogadni, hogy felhasználják, és nem szerepelt a filmben.

Mit változtatna, ha lett volna? Én nagyon részletesen, plasztikusan látom magam előtt azokat a jeleneteket, amiket megírok, ők mégis mást láthatnak benne. Szimbolikus példa, hogy a fehér király maga hogy néz ki. Az enyém egy aprólékosan kidolgozott elefántcsont figura, ami mögött meghúzódik egy történet. Az övék egy áttetsző üveg. Más a dizájn, mert ez egy másik film. Nem írja felül a könyvet, csak egy kiegészítő olvasata.

Mennyire voltak kíváncsiak a rendezők önre és a véleményére?

Az elején még igen, később nem annyira. Miután megmondtam nekik, hogy nem írok forgatókönyvet, és békén hagyom őket, onnantól nem zavartak. Nem néztem musztereket, és nem kérdezgettek a részleteket illetően.

A szereposztásban sem kérték ki a véleményét?

Nem, de az is egy hosszú folyamat, közben rengeteg név fordul meg. Amikor az első nevek felmerültek, még megnéztem a színészek korábbi filmjeit, de aztán rájöttem, hogy fölösleges, mert úgysem én döntöm el, ők játsszák-e a szerepet. Egy rendező más szemmel nézi őket, mint egy író. Nekem valószínűleg senki sem lett volna elég jó. Mert ki néz ki úgy, mint az a nagyapa, akit én elképzelek? Nincs olyan.

Lorenzo Allchurch és Jonathan Pryce A fehér király című filmben Forrás: Vertigo Média

A saját nagyapja jut eszébe róla?

Egyáltalán nem. Legfeljebb egy-egy gesztusa, de az sem feltétlenül ebben a figurában köszön vissza. Senkit sem tudok egy az egyben megfeleltetni a bennem élő képnek. Még tárgyaknál sem működik ez, nemhogy emberek esetében.

Írtam például a könyvben egy halas bicskáról, ami egy tipikus tárgy volt az akkori Erdélyben. Egyszer Bartis Attilával jártunk együtt a kisinói ócskapiacon, és látta rajtam, hogy céllal nézelődöm, keresek valamit. Csak arról volt szó, hogy én így szeretek piacra járni, ez a trükköm: mintha keresnék valamit, így nem kell vásárolnom. Csak megfogom a tárgyakat, nézegetem őket, aztán visszarakom, és nekem ez elég. Neki is azt mondtam, hogy a halas bicskát keresem, mire ő később szerzett nekem egyet. Nagyon jó kis tárgy, de csalódás volt abból a szempontból, hogy nem olyan, mint amilyenre emlékeztem. Pedig pontosan ugyanilyenem volt gyerekkoromban. Jó iskola volt arra, hogy többé ne kérjem számon a látomásom a valóságon.

Tényleg csak ez a két véglet létezik egy író számára, akinek a könyvéből film készül: a teljes kontroll vagy a teljes elengedés?

Igen, vagy-vagy. A legszebb példa Samuel Beckett: ő azt is meghatározta, hogy a Godot-ra várva díszletén a fának hány levele legyen, és nincs olyan, hogy valaki ezen változtasson, mert akkor a jogtulajdonos betiltja az előadást. Ő tudott hinni ebben a hatalomban és rituális dologban, gyakorlatilag előre megrendezte a darabjait. Én inkább írnék.

Pedig amikor a Kalucsni című darabomat vitték színre Kolozsváron, felajánlották, hogy rendezzem én, de nem akartam. Ezek után nincs más út, mint azt mondani: „Hajrá! Mit érdekel engem?” Most nálam van egy színpadi adaptáció a Máglyá-ból, amit Stuttgartban fognak előadni Armin Petras rendezésében, de még nem olvastam el, mert igazából maga az előadás érdekel, nem a vázlata.

Kézdi Imola, Kali Andrea és Sigmond Rita a Kalucsni című előadásban Fotó: Kolozsvári Állami Színház

Filmre nem akarják adaptálni?

De, abból is sokan szeretnének filmet csinálni.

És nem határozta el, hogy akkor a következő legalább kelet-európai legyen? Vagy magyar? Esetleg román?

Nem én határozom el, nekik kell akarniuk. Az eddigi próbálkozások sokszor már ott elbuktak, hogy azt mondtam: nem írok belőle forgatókönyvet. Az a tapasztalatom, hogy a magyar filmesek azt várják, lelkesedjek, és kezdjek el rajta dolgozni. És ha nem csinálom, akkor semmi nem lesz belőle.

Ezt sosem értettem. Nem én dolgozom a filmnek, dolgozzon a film nekem. Nekem nem prioritás, hogy a könyveimből film készüljön. Nekem az a prioritás, hogy írjak. Volt, akivel tízszer is találkoztam, aztán be sem adta a pályázatot. Ez kidobott idő, ilyet többé nem csinálok. Én nagyon lassan írok, ezért nem szeretek időt pazarolni semmire.

Dragomán György Fotó: Mudra László - Origo

A gyerekei olvasták már a regényt, és látták a filmet?

Csak a nagyobbik olvasta, és látta is a filmet – ő azt mondta, hogy a könyv jobb. Nyilván máshogy képzelték. De élvezték, hogy kint lehettek a forgatáson.

Nekik el lehet magyarázni, hogy mi a diktatúra?

Próbáljuk, az biztos. Szerintem mindenkinek el lehet.

Úgy képzeltem, ha valami, akkor ez a könyv el tudja magyarázni.

Én is úgy képzeltem.

De én úgy látom, most nem sikerült, és ez nem a könyv hibája.

Nem tudom, mit értettek belőle, mert nem biztos, hogy azt mesélték el, amit megértettek. De szerintem ezt a könyvet elég nehéz adaptálni. Csalóka regény, mert miközben olvassa az ember, olyan, mintha egy filmet nézne, de nem biztos, hogy olyan könnyű is átültetni filmre.

Pont a lényeg maradt ki A fehér király-filmből

Dragomán György az erdélyi gyermekkorából és a fantáziájából kiindulva felkavaró és bizsergetően szürreális portrét rajzolt a kelet-európai diktatúrák működéséről, az elnyomott emberek küszködéséről. Sajnos a kelet-közép-európai hangulat és a gyerekszereplő csibészsége is nagyjából elveszett a filmre való átültetéskor. Egy jó szándékú, de erőtlen disztópikus sci-fi sült ki belőle, amely látványban és mondanivalóban sem tud újat mutatni. Olvassa el kritikánkat!

Mit mondott a film készítőinek, miután először látta a művüket? Gondolom, kíváncsiak voltak a véleményére.

Hát, hogy „gratulálok, megcsináltátok a saját filmeteket”. Nem tudom igazán kritikus szemmel nézni, sőt, nem is akarom. Csak az örömöt szeretném átélni belőle. Én azt írtam meg, mitől féltem gyerekkoromban. Ők meg azt mesélték el, mitől félnek most.

Szóval ön szerint a számukra ennek aktuálpolitikai üzenete volt?

Szerintem igen, persze, ezért lett ilyen a mondanivalója. Csak szerintem akkor is ilyen lett volna, ha nem aktualizálják, hanem meghagyják az eredeti környezetében. Az én történetem a közepén kezdődik, az övék az elején. A film előtt, a főcím alatt megjelenik egy animáció, amiben megpróbálják elmagyarázni, hogyan jön létre egy diktatúra.

Szerintem ezt nem lehet így megmagyarázni, a diktatúra kialakulásának szerteágazó okai vannak. Komoly előzménye van annak, ha hagyjuk, hogy erőszakot tegyenek rajtunk. Ez a könyvben magától benne van, a filmben meg kívülről nézzük. De nem állítom, hogy nem lehetne egy olyan filmet készíteni, amikor mindezt belülről nézzük – ha valakinek ez nem tetszik, tessék, csináljon remake-et. Ez már nem rajtam múlik, csak azon, hogy valaki nagyon akarja-e.

Amerikai és angol szerzők nagyot kaszálnak azzal, ha a könyvüket valaki filmre viszi. Ön is jól járt vele?

Azért ez nem egy hollywoodi stúdiófilm, csak egy angol független film. És a könyv jogait sem én árulom, hanem az ügynököm New Yorkban, akinek van még egy partnere Los Angelesben. Hál’ Istennek nem az én dolgom az egész, ők tudják, milyen árat reális kapni érte. Konkrétumot nem mondhatok, mert a szerződésünket titoktartási záradék terheli.

Dragomán György Fotó: Mudra László - Origo

A fehér király és a Máglya is a Ceausescu-diktatúráról beszél. Kiírta magából ezt a korszakot, vagy van még benne muníció?

Egy könyv még van benne, amin évek óta dolgozom, tulajdonképpen párhuzamosan készült a Máglyá-val. Eddig mindig távolról mutattam meg a hatalmat, azt meséltem el, milyen, ha az ember nem ott van. Most megpróbálom közelről is megmutatni, mert a harmadik regény úgy kezdődik, hogy egy gyerek elkerül a tábornok palotájába. Szkeptikus vagyok még, mert amíg nem fejezem be, addig benne van a kudarc lehetősége, de ezt még meg kell, hogy próbáljam. Ez a kísérlet zajlik.

Volt valaha olyan érzése, hogy a Ceausescu-rendszert még a magyarországi magyarok sem igazán értik, mert abban a korszakban már ők is csak puha diktatúrában éltek?

Máshogy látják, az biztos. Amikor egyetemre jártam, volt egy óránk, amin Bodor Ádámot olvastunk. Azt vettem észre, hogy Magyarországon abszurdnak olvasták, pedig amit leírt, valóságos volt, de aki nem élt benne, nem hitte el. Az erőszak önmagában abszurd. Azt a szagot, amit egy kapott pofon után érez az ember, nem érezheti az, aki nem kapta.

Dragomán György Fotó: Mudra László - Origo

De olyan élményem is volt, hogy aki velem együtt élte át ezt a korszakot, a könyvem olvasása után azt mondta: nem ilyen volt, ő szebbre emlékezett. Vagy volt olyan élményem is, hogy előkerült egy negyedikes osztályfotónk, amin mindenki komor arccal nézett, és az osztálytársaim azt mondták rá: „De jó is volt a gyerekkorunk!” Jó volt, de nem az iskolában. Azt írtam nekik: „Akkor a képen miért nem mosolyog senki, miközben jutalomkönyvet szorongat a kezében?” Nem szeretnék igazságot tenni a múltnak, és nem akarom kisajátítani sem. Mindenki másképp emlékszik, és másképp olvas.

Látott valami jó filmet mostanában?

Persze. Nagyon tetszett az új Ken Loach-film, az Én, Daniel Blake. Utána láttam a Dardenne fivérektől Az ismeretlen lány-t, az is elég jó volt.

Vicces, hogy csak a szociális témájú európai művészfilmeket említ, miközben Star Wars-pólót visel. A Zsivány Egyeshez mit szólt?

Ha többet láttunk volna Forest Whitekerből, jobban szerettem volna, de a Star Wars-t is nagyon szeretem, természetesen. Mindent megnézek, most például a King Kongot várom, ami biztos nagyon rossz lesz, de minden King Kongot megnézek, mióta egy tábortűznél láttam diafilmről.

Forest Whitaker a Zsivány Egyes című filmben Forrás: Fórum Hungary

Diafilmről? Tábortűznél? De hová vetítették?

Sehová! Kitekertem magam előtt a tekercset.

És ezt is filmélménynek tekinti?

Abszolút! Nagyon komoly filmélményeim voltak.