Egy vak srác rányomult a barátnőmre a sötétben

Egy kiállításon ráhajtott a barátnőjére egy vak fiú, innen jött a kisfilm ötlete – mesélte az Origónak a 29 éves rendezőhallgató, Szentpéteri Áron, akinek Láthatatlanul című félórás rövidfilmje bekerült az idei cannes-i filmfesztivál Cinéfondation-versenyébe. Ezzel egy újabb magyar kisfilm kapott esélyt, hogy elinduljon világhódító útjára. A Láthatatlanul szokatlan módon közelít a vakok és látók viszonyához; főszereplője egy vak fiú, akinek megtetszik egy látó lány, és mindent megtesz, hogy megszerezze – talán még annál többet is. Miért jó, ha nem feltétlenül szimpatikus a főszereplő fiú? Hogy udvarol egy vak pasi? Ezekről is kérdeztük a kisfilm rendezőjét, Szentpéteri Áront.

Hogyan értesült arról, hogy a filmjét beválogatták a cannes-i programba?

Március elején írt egy e-mailt a Cinéfondation szekció vezetője, hogy megnézte a filmet, és lenne három kérdése. Hogy ez tényleg iskolai film-e, hogy még ugye nem mutatták be sehol, és hogy kész van-e, mert amikor elküldtem, még nem volt teljesen kész. Ez volt szombaton este, válaszoltam neki, hogy igen, igen, igen. Másnap reggel felébredtem, és akkor már ott volt az e-mail, hogy örömmel értesítjük.

Szentpéteri Áron Forrás: Polyak Attila

Hogyan jutott eszébe ez a történet?

Sok évvel ezelőtt voltam a Láthatatlan kiállításon egy volt barátnőmmel, és utána hazafelé a buszon ő elmesélte, hogy azt érezte, hogy rányomult a tárlatvezető csávó ott a sötétben. Megfogta a fenekét, de lehet, hogy csak derekát, nem is tudta pontosan… Nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel. Egy vak ember vezet ott bent, és a sztereotípiák arrafelé dolgoznak, hogy a vakok nagyon kedves, aranyos emberek. És ha tudod, milyen kiszolgáltatottnak lenni, nem lépsz meg ilyet. Közben meg valahol egy emberi dolog.

Gondolkoztam ezen az egész helyzeten, ami lassan történetté alakult a fejemben. Eredetileg az volt a fókuszban, hogy a pár mit kezd ezzel a helyzettel, és hogy egy belső konfliktust, ami amúgy is megvan köztük, ez felszínre hoz. Utána rájöttem, hogy ennél sokkal érdekesebb a másik oldala ennek a dolognak.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

A vak fiú és a lány?

Igen. Amikor az első verzióhoz kerestem szereplőket, megismerkedtem Barkó Tamással, aki a főszereplő lett. Leültünk dumálni, és szóba jöttek a férfi-női kapcsolatok. A bizonytalanság, hogy minek szól az érdeklődés: az egzotikumnak, vagy egy igazi vonzódás van mögötte. Ezt sokszor nehéz szétválasztani, és sokszor tud csalódással járni. De a flörtölés határai amúgy is nagyon képlékenyek: amíg nem történik valami konkrét, mondjuk egy csók, addig bármikor lehet mondani, hogy én nem csináltam semmit, csak kedves voltam.

Ahogy beszélgettünk, nagyon megfogott Tomi személyisége. Nagyon érzékeny; a benyomásokat, amik érik az életben, egy illat, egy textúra, ezeket ő elviszi magával hosszan. Hetek vagy akár hónapok múlva is visszajön egy-egy félmondat, amit valaki mondott neki. Ez nem abból adódik, hogy nem lát, ez része a személyiségének. Nagyon mélyen megél dolgokat.

Szentpéteri Áron Forrás: Polyak Attila

Végzett kutatásokat is a vakok életével kapcsolatban?

Tomival kapcsolatban fontos volt, hogy ő nem egy vak ember, hanem vak, és emellett van egy nagyon izgalmas személyisége. Én pedig inkább azt találtam érdekesnek, hogy ő milyen, és nem azt, hogy milyenek a vakok, ezért nem is végeztem kutatásokat. Inkább csak sokat dumáltunk Tomival. Persze valamennyi van a filmben arról is, hogy a vakok hogyan érzékelhetik a világot, de az inkább vizuálisan érdekes szerintem.

Engem amúgy is a történet univerzálisabb, emberi vonatkozásai érdekeltek. Vágyak, szorongások, kíváncsiság, bizonytalanságok, azok a dolgok, amik belül vannak, és ugyanúgy működnek, ha lát az ember, ha nem.

Hogyan találták ki azokat a részeket, amik azt mutatják be, hogyan érzékeli a vak fiú a világot?

Zolival (Dévényi Zoltán a film operatőre - a szerk.) sokat gondolkodtunk ezen. Végül egy olyan megoldásra jutottunk, aminek nem a pontosság fő célja, az amúgy is lehetetlen vállalkozás lett volna. Hanem inkább, hogy ezek a részek érzékien tudják szolgálni a film globális mondanivalóját. Nekem nem is feltétlenül az érzékelés, hanem inkább az érzelmi világ vagy a belső figyelem kivetülésének pillanatai ezek.

Józsa Bettina haja és Barkó Tamás ujjai a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

Tamástól kérdezgetett?

Sokat gyakoroltunk Tomival, játszottunk. Szeptember elején kezdtünk forgatni, de már áprilistól hetente találkoztunk, és csináltunk gyakorlatokat. Impróra, szövegtanulásra, hogy szokja a kamerát, hogy hogyan tudom instruálni. Edzettünk tulajdonképpen.

Az elején sokszor próbáltam arról kérdezni, hogy ő hogyan él meg egy dolgot. Ő nem vak iskolába járt, hanem integráltan tanult, folyamatosan látó közegben volt. A kifejezéseink pedig a látó emberekre vannak kitalálva. És nem tanítja meg a vak embereket a társadalom arra, hogy tudatosítsák magukban, ahogy ők belülről megélik a dolgokat.

Mondok egy példát, hogy világosabb legyen ez. Játszottunk olyat, hogy valamit el kellett képzelni. Tomi azt mondta, képzeljük el, hogy ő a király valahol. Megkérdeztem, hogy miért jó királynak lenni? Azt mondta, azért, mert akkor egy magas trónon ülhet az ember. De miért jó magasan ülni? Mert akkor fentről lehet lenézni a dolgokra. Mondtam, oké, de nem látom, hogy neked ez mit jelent. Született vakként ő megtanulta ezeket a kifejezéseket, és aztán sokáig tartott, mire eljutottunk oda, hogy magasan ülni neki azért jobb, mert nagyon picit más érzete van tőle. Ha például leül a földre, és a hátát nekinyomja egy fának, az jobban nyomja alulról és hátulról is. A tér kisebb. De ha felül egy pad támlájára, érzi, hogy szabadabb a tér körülötte.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M

Ahogy egy vak ember él, abban miket talált meglepőnek?

Tulajdonképpen mindent. Az, hogy főznek a vak srácok otthon, azért van benne a filmben, mert egyszer láttam, hogyan főz Tomi teát. Meggyújtja a gázt, megfog egy forró kannát, kitölti a forró vizet úgy, hogy beleteszi egy picit a bögrébe az ujját. Néztem őt, gyakorlatilag semmi nem történt, mégis olyan volt, mint a legdurvább thriller. Az a feszkó, hogy Jézusom, mikor fogja leforrázni magát.

Vagy az, hogy hogyan mos fel. Az is egy hétköznapi szitu, de arra rájönni, hogy honnan tudja, hogy mit mosott már fel, és mit nem. Ezt is egy próbán csinálta meg, és kérdeztem, mi ez a hülyeség, miért huzigálod oda a lábadhoz azt a felmosórongyot. És akkor persze kiderült, hogy ezzel tudja bemérni, hogy mit csinált már meg, és mi van még hátra. Ez is egy halál egyszerű dolog, de kicsit átkattintja az agyadat.

A filmben párszor nagyon közelről látjuk Tamás szemét, ami egyesek számára ijesztő lehet. Tartott attól, hogy ezekkel a felvételekkel kicsit kihasználja őt?

Jó kérdés. Ha született vak vagy, az ad egyfajta felszabadultságot. Persze Tomi is felvesz néha napszemüveget, mert mondták neki, hogy ijesztő lehet a szeme, de nincs meg az a folyamatos vizuális önkontroll, ami bennünk megvan.

Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

Nem féltem attól, hogy kihasználom, mert arra gondoltam, hogy ha folyamatosan párbeszédben vagyunk, hogy mit csinálunk, és meg tudom mutatni az ő lényegét, vagy legalábbis azt, ami nekem fontos vagy izgalmas abban, ahogy ő létezik, akkor az nem lehet rossz. És akkor az nem lesz olyan, mintha egy vakszafarira mennénk.

Tamás szülei látók?

Igen.

És már látták a filmet?

Ők talán még nem, de ismerősei, barátai és egyéb rokonai már látták. A lakótársa is, neki ráadásul az volt belőle a kedvenc képe, amikor a két szem meg van mutatva egymás mellett.

Szentpéteri Áron Forrás: Polyak Attila

Nehezebb vak szereplőt instruálni?

A szövegtanulás nehéz, mert ha elküldöm Tominak, akkor felolvassa neki a gép, és ettől elég gépies volt a játéka. Utána áttértünk arra, hogy én olvastam fel neki.

Amatőrökkel azért nehezebb dolgozni, mert az improvizálás gyakran szétfolyik, ha meg szöveget kell tanulni, akkor az papírízű lesz. Tomival nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy milyen szinten tanulja meg a szöveget ahhoz, hogy már tudja, hogy merre megy a jelenet, de közben megmarad az a szabadság is, hogy adott esetben akár a saját szavait használja. Ez az a munka, amiről beszéltem, ami négy hónapig tartott. Hogy ezeket belőjük.

A lány karakteréhez mit keresett, amit Józsa Bettinában talált meg?

Hogy legyen egy külső világ, egy felszín, amiben ő él, és egy belső világ, ami ettől különbözik. Egy jóképű srác van mellette, egy könnyed, picit felületes társaság, amiben benne vannak. Sokfelé mennek, sok minden történik velük, mégsem kapcsolódnak igazán. Közben meg ő belül másmilyen, egyszerűbb, nyugodtabb dolgokra vágyik. Van benne egy tétova szándék, hogy változtasson, de nem tudja, hogyan. Van egyfajta kiábrándultság, megrekedtség az életében.

Józsa Bettina a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

Betti nagyon tudta ezt a kettősséget. Hogy néha alig látsz rajta kívül valamit, közben meg a szeméből vagy egy egészen apró gesztusából megérzed, hogy bent mennyi érzelem meg gondolat dolgozik. Nemcsak eljátssza, hanem megéli ezeket a helyzeteket belül, és ezt a kamera látja. Szerintem ilyen egy igazi filmszínész.

Az is érdekes a figurájában, hogy nagyon direkt, egyenes módon beszél a vak fiúval. Sok ember hajlamos úgy beszélni egy fogyatékkal élővel, mint egy gyerekkel, de ő nagyon nem ezt csinálja.

Igen, neki csak akkor lehet ez a dolog izgi, ha egy picit másmilyen, mint a többi kapcsolata, például a barátjával. Ha egyszerűbb, őszintébb, ha a belső dolgokban tudnak egymáshoz kapcsolódni, akkor lehet ez számára több annál, mint hogy jófejkedik egy testi fogyatékossal.

Nem igazán tudjuk, hogy mit gondol a lány a vak fiúról. Megfordult az ön fejében, hogy ír neki mondjuk egy barátnő figurát, akivel ezeket ki tudja beszélni?

Lehetett volna, de az egészben az az érdekes, hogy minden bizonytalan. Hogy magáról sem tudja, hogy mikor milyen szinten érdekes neki a másik: férfiként is, vagy inkább barátként, mert jó vele dumálni, vagy tényleg csak egzotikus, hogy másmilyen, mert vak? Ha ezt kibeszélné valakivel, az kevésbé lenne izgalmas.

Szentpéteri Áron Forrás: Polyak Attila

Nekem az tetszett a legjobban a Láthatatlanulban, hogy a testi fogyatékos szereplőt nem avatja szentté, nem végtelenül jóságos valakiként ábrázolja, hanem gyarló emberként. Ezt eddig nagyon kevés filmben láttam.

Amikor megnézték páran ezt a filmet, azt mondták, jó, de azt tudod, hogy ez a csávó néha nagyon erőszakos. Hogy nem mindig szimpatikus. És sokkal kevesebbet beszéltek a vakságáról, mint arról, hogy milyen. És ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy tök jó, mert szerintem nem tudsz ennél többet csinálni, hogy egy vak embernek ne a vaksága legyen az első számú tulajdonsága. Hanem az, amiben ugyanolyan, mint mindenki más.

Tominak az első beszélgetésünkkor megmondtam, hogy ez egy olyan ember lesz, aki jó is, rossz is, ugyanolyan, mint mindenki más. Ő meg mondta, hogy oké, akkor csináljuk.

Viszont azt is megmutatja a film, hogy ő valahol kihasználja a testi fogyatékosságát. Talán még vissza is él vele egy kissé.

Lehet. Bár az jó kérdés, hogy én visszaélésnek hívnám-e, ha valaki kihasználja mondjuk az utazási kedvezményét arra, hogy ismerkedjen. Nekem a barátnőm mondta erre, hogy nem hülye gyerek ez a Balázs (Barkó Tamás karaktere a filmben - a szerk.), azzal főz, amije van.

Barkó Tamás és Józsa Bettina a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M

Hogyan próbálta balanszírozni azt, hogy túl negatív se legyen a figura?

Például azzal, hogy van egy lakótársa, akinek mesél ezekről a dolgokról. Azért is kellett a lakótárs karaktere, hogy lássuk valakivel, akivel bensőséges viszonya van. És hogy ne legyen az, hogy ő a Vak a történetben. Hogy legyen mellette valaki még, akihez képest ő a személyiségében különbözik, mivel a lakótársa is vak.

Furcsa, hogy nem tudja megmutatni a főszereplőnek a filmjét?

Tulajdonképpen meg tudom. Neki ez annyiban más, mint egy másik film, hogy ő van benne. Vannak, akik azt is kihasználásnak tartják, hogy filmre tettem Tamást, amikor ő nem láthatja viszont magát, de ezzel pont olyan helyzetbe kerül, mint amikor lemegy a közértbe parizert venni. A boltos néni is valamilyen szempontból fölényben van hozzá képest.

Tamás a többi filmet is úgy nézi, hogy meghallgatja. Néha van hozzájuk audiokommentár, vagy valaki ott ül mellette, és mondja neki, hogy mi történik, de nem mindig.

Szentpéteri Áron Forrás: Polyak Attila

És ön ott ült mellette, és mondta neki?

Persze.

Ebből a történetből, vagy ezekkel a figurákkal el tudna képzelni egy nagyjátékfilmet?

Volt egy olyan gondolatom, hogy mi lenne, ha a film a felénél átfordulna egy nyomasztásba, ha a "szent vak" karakter tematikája teljesen megdőlne, a fiú menne a lány után, sokkal jobban beakadna neki ez a dolog. Megszerezné a címét, elmenne a lakására, fura dolgokat csinálna. Ez egy nagyjátékfilmnyi történet lett volna, de nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg működne. Mostanra pedig már eleget dolgoztam ezzel a filmmel, ebből már nem lesz nagyjátékfilm. Nem is kell, hogy legyen, jó így.

Milyen filmeket akar csinálni?

Mindig van valami, ami megfog, és ez a valami általában egy ember. Tominál egy izgalmas karakter és egy izgalmas élethelyzet találkozott, aminek a problematikája túlmutat saját magán. Remélem, benne vannak ebben a filmben azok a fura, bizonytalan határok is, amik az emberi kapcsolatokban mindig ott vannak. Amiket vagy átlépünk, vagy nem, és amikor átlépjük, akkor vagy közelebb kerülsz valakihez egy kicsit, vagy eltávolodsz. Azt hiszem, ez érdekelt most a legjobban. A következő filmeknél is hasonló helyzetekből szeretnék elindulni.

Szentpéteri Áron Forrás: Polyak Attila

Nyilván most ezzel a cannes-i bejelentéssel sok ember kíváncsi lesz a filmre. Mikor lesz lehetőségük megnézni?

Nem tudom, hogy Cannes előtt lesz-e még vetítés. Úgy tudom, az a szabály, hogy a saját országban, ahol készült a film, lehet vetíteni. A netre pedig majd egy-két év múlva kerülhet ki. Ez rossz, de a fesztiválszereplések miatt muszáj.

A Mindenki Oscar-díjából milyen tanulságokat vont le?

Hogy miután befejezted a filmet, nagyon oda kell figyelni az utóéletére. Muszáj minél több helyre eljuttatni, hogy minél többen nézzék meg. Nyilván ez fontos amúgy is, nem csak azért, hogy eljusson Oscar-kvalifikáló fesztiválokra. Cannes-nal mi most elég jó helyzetben vagyunk, ennél jobban nem tud indulni egy film.

Egy magyar film már biztosan lesz Cannes-ban

Megnyugodhatunk, az idén sem marad magyar film nélkül a Riviéra. A 29 éves Szentpéteri Áron Láthatatlanul című vizsgafilmje bekerült a cannes-i Cinéfondation válogatásába, ahova minden évben több ezer alkotást neveznek a világ szinte összes filmes iskolájából. Olvassa el az örömhírt!

Látott valami jó filmet mostanában?

A régi város tetszett, azzal együtt is, hogy soknak éreztem a drámát a háttérsztoriban. Nagyon jó Casey Affleck, szinte végig ugyanolyan az arca, de mindig nagyon éreztem, hogy mi van ebben a csávóban. Meg persze a Testről és lélekről-t. Az nagyon jó, azt nézze meg mindenki.

Minikritikánk a Láthatatlanul című filmről

Sötét a képernyő, várjuk a felblendét - nem jön. A Láthatatlanul első jelenetei koromfeketeségben játszódnak, csak a szereplők hangját halljuk, akik egy interaktív kiállításon vesznek épp részt. A vak tárlatvezetőnek, Balázsnak (Barkó Tamás) itt tetszik meg Anna (Józsa Bettina), aki a pasijával jött a kiállításra, aztán egy nap összefut a lánnyal az utcán. Ezt már mi is láthatjuk. A félórás kisfilm lehetne csupán egy szívmelengető szerelmi történet egy jó fej vak fiú és egy kedves látó lány között, de Szentpéteri Áron izgalmasabb jellemekkel, bonyolultabb motivációkkal dolgozik. Vajon Annában vonzalom ébred Balázs iránt, vagy valóban csak mint kuriózum érdekli, amitől a fiú tart? Jogosak-e Balázs keserűségei, amikor azzal vádolja a lányt, hogy „ő is olyan, mint a többi"? A kisfilm ügyesen teremt feszültséget a bizonytalan kapcsolatban, amelyben a két fél nem egyenlő arányban invesztálja az érzelmeit, de azok az életképek is nagyszerűek, amik Balázs és vak szobatársa mindennapjaiba vezettek be. A táncművész Barkó Tamás egy kései jelenetben izzó erővel fojtja vissza a fiúban tomboló indulatokat, az apró részletekre fókuszáló közelik és a hangkeverés pedig még azután is átad valamit a látássérültek észleléséből, hogy kijövünk a sötétből. (Huszár András)