Az új Alien akkor a legjobb, amikor tombolnak a szörnyek

Ridley Scott biztosra ment a Prometheus folytatásával: nemcsak magától, azaz A nyolcadik utas: a Halál-ból emelt át jeleneteket, de a második és harmadik részből is inspirálódott, csak hogy a rajongók kedvére tehessen. Az eredmény egy biztos kézzel levezényelt, feszült és gyomorforgató folytatás lett, ami ugyanakkor híján van a meglepetésnek és az eredetiségnek. Katherine Waterston megállja a helyét a legújabb Ellen Ripley szerepében, szimpatikus arányban keveredik benne az érzékenység, a düh és a keménység. Michael Fassbender dupla szerepben brillírozik. 

Ridley Scott a szívére vette a Prometheus-t ért kritikákat. Az Alien: Covenant nézése közben szinte láttam magam előtt, ahogy a forgatás elején az asztalra csapott, és félig magának, félig a stábnak dühösen annyit mondott, hogy ezúttal nem újítunk, nem kísérletezünk, azt adjuk a rajongóknak, amit eddig is szerettek a sorozatban. Küzdést, szörnyeket, zsigeri félelmet, azt az érzést, hogy a halál bármikor lecsaphat az emberre. Scott A nyolcadik utas: a Halál után ismét leforgatott egy sci-fi környezetbe helyezett túlélőhorrort.

Katherine Waterston az Alien: Covenant című filmben Forrás: InterCom

Nagy szorgalmában nem csupán a saját jeleneteit hasznosította újra, de A bolygó neve: Halál és A végső megoldás: Halál néhány emlékezetes részét is megidézte. Scott ezúttal biztosra ment. Feltérképezte, mitől működtek, mi volt a jó az eddigi epizódokban, és ebből sok mindent beépített a Covenant-be. Az alien mindig is az emberek szexuális félelmeire erősített rá, de annyira egyértelmű áthallás még sosem volt a szörny támadása és a nemi erőszak között, mint a mostani rész zuhanyzós jelenetében.

A brit rendező legújabb műve messze áll attól, hogy eredetinek lehessen mondani: az újrahasznosítás miatt nincs már bénító félelem, csak kellemes izgatottság és némi undor a belezős részeknél. Cserébe viszont azt a Prometheus-szal szemben gyakran felmerülő vádat, hogy zagyvaság a film, a Covenant-re már nem lehet elmondani. Van néhány pillanat, amikor nagyvonalúan szövi tovább a történetet, de ezúttal nincsenek idióta húzásaik a karaktereknek, és a teremtőink utáni kutatás sem olyan fontos szál már, mint régen.

Scott továbbra is mestere az atmoszférateremtésnek: van időnk elvegyülni a telepesűrhajó legénysége között, majd pedig velük együtt fedezhetjük fel az új bolygót, ahol a növényzet ugyan dús, de valami furcsa oknál fogva semmilyen állatot nem találnak rajta. Egy pillanatig sem bántam, hogy a régi, bevált receptet követve a film nem sieti el az alien felbukkanását. Aztán amikor elkezdenek ropogni a fegyverek, akkor is hatásosan adagolja a különböző szörnyeket.

Képkocka az Alien: Covenant című filmből Forrás: InterCom

A szakítópróba akkor jön el, amikor a sorozatra jellemző feszültségkeltés helyett a Prometheus történetét folytatva ismét a teremtés misztikumára helyeződik a hangsúly, és egy gyanúsan viselkedő, magát isteni szerepbe helyező karakter válik a történet mozgatórugójává. Különösebb baj nincs azzal, hogy ismét felmondják a leckét arról, milyen veszélyes is az, ha valaki istent játszik, azzal viszont annál inkább, hogy több fordulat kilométerekről látható előre.

Scott jól használja a szörny késleltetett felbukkanásával járó suspense-t, azzal viszont többször is komolyan csökkenti az izgalmi faktort, hogy elnyújtva vezet fel amúgy egyértelmű fordulatokat.

Képkocka az Alien: Covenant című filmből Forrás: InterCom

Alien-film továbbra sem létezhet egy Ellen Ripley-hez hasonlító erős női karakter nélkül, és Waterston kiválóan oldja meg a feladatot. Szimpatikus módon vegyül benne az érzékenység, a düh és az eltökéltség. Szegény Billy Crudupról már az első pillanatban lerí, hogy alkalmatlan vezetőnek. Akkor kemény, amikor gesztust gyakorolhatna, amikor pedig szükség lenne a határozottságára, bepánikol. Több rossz döntést is hoz, de szerencsére addig nem megy el a forgatókönyv, hogy az egész katasztrófát a nyakába lehessen varrni.

Michael Fassbender az Alien: Covenant című filmben Forrás: Origo

Michael Fassbender dzsókert kapott azzal, hogy dupla szerepet játszhatott el a horrorban, is élt is ezzel a kivételes lehetőséggel: a jellembeli különbségeikre finoman ráerősítve formálta meg a két, külsőre ugyanolyan androidot. A legénységből még az eddig főleg vígjátékokból ismert Danny McBride emelkedik ki: alulírt ugyan a szerepe pilótaként, de így is megcsillan valami a közvetlen személyiségéből.

Az Alien-sorozat már a hatodik résznél tart, és ezeknek immáron a felét Ridley Scott rendezte. Készített egy műfaji klasszikust, amelynek a legjobb horrorokat és a legjobb sci-fiket összesítő listán is helye van. Hosszú szünet után a Prometheus-szal tért vissza, egy ambiciózus, de hullámzó minőségű előzményfilmmel, amelynek lelkes védelmezői és csalódott ellenzői egyaránt vannak, így a mai napig képes vitákat generálni.

Katherine Waterston az Alien: Covenant című filmben Forrás: InterCom

Ehhez képest a Covenant-nek sokkal egyszerűbb a helyzete: ez egy biztos kézzel megalkotott, a sorozat gyomorforgató hagyományaihoz hű folytatás, amely pont annyi újdonságot tartalmaz, hogy ne lehessen remake-nek hívni. Rajongást és ellenszenvet sem tud kiváltani, csak gyorsan tovatűnő elégedettséget. A filmtörténet talán legocsmányabb szörnye megint tombolt egyet.