Ez az Artúr király inkább maradna a kurtizánjai között

Artúr király legendáját már sokszor vitték filmre, de ilyen feldolgozást még tutira nem látott. Egyszerre érezheti, hogy A Gyűrűk Ura helyszínén jár, illetve azt, hogy pár kisstílű londoni gengszter társaságában visszament az időben a középkorba. Guy Ritchie vizuális trükkjei csak felerészben sültek el jól, az akciók néha homályosak, az események néha nehezen követhetők, de mindig ott van Charlie Hunnam, aki a kevésbé sikerült jeleneteken is átsegíti a nézőt.

Guy Ritchie-t, a Blöff és a Sherlock Holmes-filmek villámkezű, vizuálisan innovatív rendezőjét nem igazán hozta lázba Artúr király legendája. Ezt a fickót nem a tiszta szívű lovagok érdeklik. Ezzel persze nem árultam el újdonságot, elég arra gondolni, mekkora megértéssel és szeretettel bánt a kisstílű gengszterekkel két legjobb rendezésében, A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső-ben, illetve a Blöff-ben.

Charlie Hunnam az Arthur király: A kard legendája című filmben Forrás: InterCom

Charlie Hunnam Artúrja fényévekre van Sean Connery méltóságban megőszült, bölcs királyától, és az Excalibur Nigel Terry által megformált, kissé nyápic, de jó szándékú és a feladathoz végül felnövő főszereplőjével sem lenne sok közös témájuk. A mostani Artúrt csak minimálisan kellene átszabni, és simán lehetne a Blöff egyik nagydumás szélhámosa, aki egy görbe este után véletlenül áttámolygott egy időkapun, és a mágikus középkorban találta magát.

A mostani Artúr bordélyházban nevelkedett, és az utca faragott belőle férfit. Mindezt egy huszonöt évet magába sűrítő, energikus és videoklipszerű montázzsal szemlélteti a film, amelyről messziről lerí, hogy kinek a keze műve. Ritchie úgy próbálta meg élvezetessé tenni a maga és közönsége számára az Artúr-legendáriumot, hogy a saját képére formálta. A legfontosabb újítása, hogy az általa elképzelt kerekasztalnál művelt lovagoknak és városi suttyóknak egyaránt helyük van.

Az ő Artúrja egy vonakodó hős, aki kezdetben mindent megtesz azért, hogy maradhasson a bordélyházban, építgethesse tovább a saját üzletét, és ne kelljen beteljesítenie a sorsát. Vagyis ne ő legyen az, aki legyőzi a trónbitorló Vortigernt (Jude Law).

Jude Law az Arthur király: A kard legendája című filmben Forrás: InterCom

Ritchie bátran játszik a film időkezelésével, az akciójeleneteket állandó gyorsításokkal és lassításokkal dobja fel, és mindig szán időt egy kis verbális csipkelődésre a karakterek között. Az Excalibur kihúzása is főleg azért válik emlékezetessé, mert előtte a katonatisztet alakító David Beckham még odaszúr párat a tétovázó Artúrnak.

A rendező minden általa ismert trükköt bevet, és ezek körülbelül felerészben sülnek el jól, illetve rosszul. A hektikus vágás, az idő összesűrítése, illetve megkeverése néha valóban ügyes húzásnak hat, felpörgeti vele a filmet, és karaktert ad neki.

Máskor viszont csak azt jelzi a képekkel való trükközés, hogy mi az, ami nem érdekelte Ritchie-t, vagyis mi az, amin minél hamarabb túl akart lenni. A kard legendája eleve túl van zsúfolva szereplőkkel, és Ritchie a hiperaktív, kísérletező stílusával néha csak azt éri el, hogy még nehezebben lehet követni az események folyását.

Aidan Gillen az Arthur király: A kard legendája című filmben Forrás: InterCom

Ha pedig híján van az ihletnek, akkor más fantasykből nyúl. Az Arthur király-t legrosszabb pillanataiban a szemnek hamar fárasztóvá váló, homályos akciók jellemzik, a színskála a fekete és a szürke árnyalataira korlátozódik, a háttér és a szereplők összemosódnak, a látvány pedig kimerül A Gyűrűk Ura Mordorjának fantáziátlan lekoppintásában.

Arthur király: A kard legendája Forrás: InterCom

Szerencsére bőven van mit pakolni a mérleg másik oldalára is.

A rendezőnek sikerült belevinnie jellegzetes humorát Artúr király világába, és ezzel vérpezsdítőbbé tette.

A fantasyelemek néha egészen kreatívak és ámulatba ejtőek: a szent kard ezúttal nem egy egyszerű sziklába ékelődve várja jogos gazdáját, Jude Law egy egyszerre hátborzongató és szépséges teremtménnyel találkozik a kastély mélyén, illetve úgy tűnik, hogy Guy Ritchie a vérebek mellett a kígyókat is szereti.

Charlie Hunnam magabiztos jelenléte, a belőle áradó könnyedség a kevésbé sikerült jeleneteken is átsegíti a nézőt, Jude Law nagy élvezettel gonoszkodik a hatalomtól megrészegült, paranoid király szerepében, és a máguslányt játszó Astrid Berges-Frisbey is képes kitűnni ebből a férfiak uralta világból.

Astrid Berges-Frisbey az Arthur király: A kard legendája című filmben Forrás: InterCom

Guy Ritchie hullámzó minőségű szuperprodukciója távol áll attól, hogy mostantól hozzá viszonyítsuk az Artúr-feldolgozásokat. Inkább egy érdekes, néha magával ragadó kísérlet ez, amelyben a fantasyk és a rendező gengszterfilmjeinek kedvelői egyaránt fognak kedvükre valót találni.