A rossz tanuló felel. Izzad, mert késett, és mert nem igazán tudja a válaszokat. Pedig készült, látszik rajta az igyekezet, csak hát az kevés lesz a nyelvvizsgához. Nem egy kócos süvölvény ő Karinthy regényéből, hanem egy hatvanas nagymama, aki a lányához szeretne kiköltözni Angliába, talán munkát is vállalni, miközben vigyáz az unokára – ehhez kéne a papír az angol nyelvtudásról.
Nem megy neki, nagyon nem. Olyan életszerű ez a vizsgaszituáció, hogy átrakja a gyomrunkba a görcsöt, amit akkor érez az ember, ha megállíthatatlanul menetel a kudarc felé, de még nem hiszi el, és útközben minden egyes szalmaszálba belekapaszkodik. Talán majd eszembe jut, talán mást kérdeznek, talán rendesek lesznek, kivételt tesznek…
Hát nem. És nem tesznek a hivatalban, a költözésnél és az orvosnál sem. Egy nap kálváriája Kis Hajni 27 perces diplomafilmje, a Last Call, és egy nagymamáé, aki lezárja az ügyeit, mielőtt felszáll a repülőre: intézi az új lakcímkártyát, a költözést, és valakit – bárkit –, aki öntözné az ő Guzmán broméliáját. És közben csak fut és fut, meg sem áll a film végéig.
De ha nem futna, akkor sem lenne nyugta, mert nincs hol megpihennie. Lohol az élete után, mert kicsúsztak a kezéből a dolgok, a munkahelyén elfelejtették, a lányának már teher, a volt férjével pedig, ha találkoznak, csak szemrehányást tesznek egymásnak: és te miért nem hívtál?
Úgy játssza ezt a csupa igyekezet nőt Zsurzs Kati, olyan belső erővel, és valami mélyről fakadó empátiával, hogy legszívesebben a kezébe nyomnánk érte az Oscart.
Mert nemcsak érzékeny az alakítása, de okos is és kifinomult.
Zsurzs lenyűgöző intenzitással ábrázolja a nagymama szorongását, hogy nem kell ő már senkinek, de a kétségbeesése mögött mindig megvillan a dac, és a megviseltségén átüt néha az életöröm.
Kis Hajni és Szántó Fanni forgatókönyve megadja neki a lehetőséget, hogy sokszínű legyen, és sosem csak törődött. Hogy kiálljon magáért, és elkönyveljen egy apró sikert, amikor végre beleáll egy konfliktusba, és azt is, hogy örüljön, gondtalanul és önfeledten, amikor Skype-on keresztül táncol az unokájával, és közben azt se bánja, hogy hülyét csinál magából a netkávézóban.
Jó forgatókönyvből persze könnyű dolgozni. Öt perc se telik el, és már érezzük: itt minden klappolni fog.
Jók a figurák, csíp a humor, és a végén megvan a katarzis.
A mondatok mögött pedig ott a megélt tapasztalat. Ahogy távoztában a férj még odaszúrja Anikó hátának a kérdést, hogy tudja-e a lányod, hogy mész hozzá – ilyet csak sokévnyi együttélés után lehet, ebben ott van minden, amit a másikról gondol, hogy milyen figyelmetlennek, életképtelennek tartja őt.
A Last Call legjobb mondataival – akad ebből három-négy – komplett sorsokat sejtet, vagy érdekesen kiforgatott archetípusokat rak fel, mint például a flegma, de rendes punk gyerekét (Csoma Zsolt), aki felsegíti a nagymama bőröndjét a vonatra, de a köszönömre már csak azt veti oda: „Tessék hagyni a picsába!”. Szebb világban ez aranyköpés lenne.
De azért elég szép ez így is, ha a filmművészeti egyetemen olyan diplomafilmek születnek, mint a Last Call, ami
megkapó érzékenységgel mutatja meg, milyen elveszett tud lenni az ember, aki úgy érzi, elfelejtették még a szerettei is.
De közben nem lesz szentimentális, és nem akar nagyokat mondani az idősek problémáiról, csak csendben, empátiával odafordul egy olyan ember felé, akin a hétköznapokban valószínűleg átnéznénk.
A 26 éves Kis Hajni egyébként már előző kisfilmjében, a diák-Oscar-díjra jelölt Szép alak-ban is ezt tette, mintha érzékenysége a keserédes történetek felé húzná, amelyekben középkorú nők navigálnak a mindennapokban, és egy kis szeretetre vágynak, de a legtöbb, amit kaphatnak, egy beismerő pillantás a másiktól, hogy értem én, de mégis mit tehetnék?
A Szép alak és a Last Call is visszafogottan, finom humorral és sok-sok szívszorító pillanattal meséli el egy margóra szorult nő történetét – és eközben gondosan kikukázza a közhelyeket. A Szép alak-ban a főhősnek megtetszik a kosárlabdacsapat sztárja (Milovits Hanna), és amikor megtudja a telefonszámát, flörtölni kezd vele SMS-ben. De amikor másnap találkoznia kéne vele, nem mer, mert fél, hogy majd megszólja, kineveti a lány.
Ha csak egy félénk kamaszsrácról lenne szó, unalmas lenne a történet. De mivel egy harmincas, kisfiús kinézetű takarítónőről (Egyed Brigitta) van, aki még mindig az anyjánál lakik, és nem éli az életét, rögtön kap egy csavart a történet, amitől sokkal mélyebbé, szebbé, drámaibbá válik, hiszen olyasvalaki szemszögéből éljük át ezt a jól ismert szituációt, aki mellett gondolkodás nélkül megyünk el a mindennapokban.
Mi más a mozi, mint empátiagép? – írta egyszer a híres filmkritikus, Roger Ebert, és a Szép alak-ot vagy a Last Call-t nézve igazat kell adnunk neki. Mert nemcsak arról van szó, hogy beleshetünk olyan emberek életébe, akikébe másképp nem tudnánk, hanem arról, hogy ezek a szürke takarítónők és megviselt nagymamák valójában mi vagyunk. Ilyen hajszoltak, elveszettek, és kétségbeesetten igyekvők. És jó, ha valaki néha emlékeztet erre. Pláne, ha ilyen vicces és megható filmekben teszi.
A Last Call című filmet múlt kedden láttuk az SZFE 6x6 teltházas diplomafilmvetítésén a budapesti Uránia moziban, a Szép alak a tavalyi Filmhéten debütált, jelenleg a világ filmfesztiváljait járja. Mindkét film vetítéseivel kapcsolatban ezen a Facebook-oldalon lehet informálódni.
Olyan, mint az Oscar, csak nyalóka van a szájában
1746 film közül válogatták be a legjobb hét közé az övét: Kis Hajni huszonöt éves, frissen végzett rendező, és csak hajszál választja el attól, hogy Oscar-díjat kapjon Szép alak című kisfilmjéért. Igaz, egyelőre az aranyszobornak csak a kistestvérét, a diák-Oscart nyerheti el, de ha az megvan, a nagy Oscar-versenybe is meghívást kap. Kis Hajni még a Sparban is folyamatosan vizslatja az embereket, elképzeli az életüket, így született meg a leszbikus takarítónő figurája is, aki reménytelenül belezúg egy csinos diáklányba. Olvassa el interjúnkat!