Levett a lábunkról ez a csodanő

A Wonder Woman a DC legjobb szuperhősfilmje Christopher Nolan Batman-trilógiája óta. Aki nem bírta Zack Snyder próbálkozásait, de az Amerika Kapitány-filmeket, vagy az 1978-as Supermant szerette, az ezt a filmet egyenesen imádni fogja. Gal Gadot isteni az amazon istennő szerepében, aki varázslasszóval és empátiával menti meg a világot. A filmnek nemcsak a szíve, de a humora is annyira a helyén van, hogy még azt is megbocsátjuk neki, hogy a végén prédikálni kezd, és nincs mersze végiggondolni azt az ötletét, ami kiemelhetné a szuperhősfilmek sorából.

Pár hónapja még mindenki tele volt kételyekkel a Wonder Woman-film kapcsán. Nem elég, hogy Patty Jenkins rendezőnek tíz évig kellett győzködnie a DC-t, hogy filmet csinálhasson Wonder Womanről, sokan azt is megkérdőjelezték, vajon jó választás-e a szupervékony Gal Gadot egy harcos amazon szerepére. A filmet gyártó DC-ből pedig szép lassan még a rajongók is kiábrándultak, mert olyan kapkodva kezdte építeni a mozis univerzumát, hogy sorra szúrta el a filmjeit.

Gal Gadot a Wonder Woman című filmben Forrás: InterCom

Ki bízik még Zack Snyderben, aki zavaros és fárasztó filmet forgatott a tömeggyilkossá tett Supermanről és az elvakult idegengyűlölővé váló Batmanről? Vagy a stúdióban, ami azzal szúrta el az Öngyilkos osztag-ot, hogy kivette a rendező kezéből, újraforgatta és újravágta, majd átvert mindenkit a trailerrel, hogy egy vagány, humoros és laza filmet fognak látni a moziban, nem pedig egy értelmetlen katyvaszt?

Nos, mindenki bízni kezdhet, aki megnézi a Wonder Woman-t. Most örülhetnek azok, akiknek nem jöttek be a DC próbálkozásai Christopher Nolan Batman-trilógiája óta, mert a stúdió meghallgatta a kritikákat, és végre csinált egy szuperhősfilmet, amiben a szuperhős imádni való, a poénok tényleg viccesek, az amazonok akciói pedig olyan látványosak, mintha nőkkel forgatták volna újra a 300-at.

És ott van még ez a csodanő is, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Gyönyörű, karakán, és tökösebb, mint a legtöbb férfi. Azt már a Batman Superman ellen-ben bizonyította, hogy jól bánik a karddal, de most az is kiderül, hogy az egészséges feminizmus is olyan jól áll neki, mint a harci öltözék. Arról nem is beszélve, hogy Gal Gadot tökéletesen játssza a tökéletes nőt. Hagyján, hogy az ő neve is alliterál, de olyan természetes és meggyőző alakítást nyújt, hogy nem kétséges: az izraeli szupermodell, aki eddig sajnos csak karosszéria-tartozék, a kötelező „jó csaj” volt a Halálos iramban pár részében, most végre színésznővé érett.

Gal Gadot a Wonder Woman című filmben Forrás: InterCom

Ha kell, frivol, ha kell, harcias tud lenni, máskor meg dacos és büszke. És meglepően vicces. A DC jól érzett rá, hogy Amerika Kapitány is akkor volt igazán szórakoztató, amikor kiszakadt a saját idejéből és átkerült a modern világba, ahol idealizmusa már idejétmúltnak, merevsége és elhivatottsága pedig viccesnek tűnik. A Wonder Woman ebből a szempontból olyan, mint Az első bosszúálló és A tél katonája keveréke: elmeséli Diana hercegnő eredettörténetét, de amikor beleveti a világháborúba (a második helyett az elsőbe, hogy ne legyen teljes a hasonlóság), akkor jópofa gegek sorát fűzi fel arra, milyen furán viselkedik a karddal, pajzzsal és az igazság varázslasszójával közlekedő nő Londonban.

Diana az 1910-es években is megőrzi azt a karakánságot, ami megkülönbözteti őt a többi szuperhőstől, és a soviniszta tábornokokat ugyanúgy kiosztja, mint a német ellenséget. Őt nem a tévedhetetlen igazságérzete, sokkal inkább az empátiája miatt lehet szeretni, amivel a környezetéhez fordul. Ha harcba indul, akkor is aggodalom lobog a szemében.

Gal Gadot a Wonder Woman című filmben Forrás: InterCom

Anyja, az amazonok királynője (Connie Nielsen) arra nevelte, hogy kiálljon magáért, a bajtársaiért, az elesettekért, és amikor bekerül az első világháború mocskos lövészárkaiba, ott sem a győzelemért harcol, hanem hogy fejezzék be az emberek a harcot. Az pedig Patty Jenkins rendezőt dicséri, hogy ezt a naiv amerikai idealizmust, amit a 21. században már igencsak nehéz komolyan venni, felemelő csatajelenetekben álmodja a vászonra. A Wonder Woman a leghatásosabb pillanataiban meghatott kis lurkókká varázsolja a nézőjét – és ha az embernek felnőttként van épkézláb indoka arra, hogy miért néz szuperhősfilmeket, akkor ez az.

És annyira jó érzés elhinni a film gyermeteg fantáziáját a csodanőről, aki az első világháborúba csöppenve sem veszíti el a tartását meg a tökéletes sminkjét, hogy nem akarjuk észrevenni: ez a film egyáltalán nem annyira jó, mint amilyennek első blikkre látszik. Mert a problémák kiszúrása helyett inkább arra szeretnénk figyelni, ahogy Gal Gadot Chris Pine-nal csipkelődik, hiszen a köztük lévő kémia a nagy amerikai színészpárosok emlékét, Spencer Tracy-t és Kathleen Hepburnt, vagy Fred Astaire-t és Ginger Rogerst idézi föl.

Chris Pine és Gal Gadot a Wonder Woman című filmben Forrás: InterCom

És ha egy filmben ilyen jól működik a humor, a mátrixos lassításokkal és elegáns balettmozdulatokkal dolgozó akciók alatt pedig – bár semmi eredeti vagy újszerű nincsen bennük – kicsit visszatartjuk a lélegzetünket, akkor mit számít, hogy a mellékszereplők csupán biodíszletek, a főgonoszok pedig sablonosak? Vagy hogy a finálé, amiben most is két sérthetetlen ember pofozkodik és hajigálja egymásra a berendezést, pont olyan túlzó és ostoba, mint a szuperhősfilmekben lenni szokott?

Nem sokat, mert ezeket már megszoktuk. Ezeknél sokkal jobban zavaró, hogy a film nem egyszer ellentmondásba keveredik magával. Azt csak halkan vetem fel, hogy ha már feminista ikonnak állítják be Dianát, akkor az alkotóknak nem ártott volna szembenézniük azzal, hogy Wonder Woman egy megelevenedett férfifantázia, mert manapság színésznők és modellek – élükön Emily Ratajkowskival – amellett kampányolnak interjúkban, de még inkább az Instagramon, hogy a nők egyszerre lehessenek feministák és a vágy nem épp titokzatos tárgyai.

Gal Gadot (@gal_gadot) által megosztott bejegyzés, 2016. Dec 18., 08:00 PST

Az viszont már jóval problematikusabb, hogy a film lépten-nyomon azt a tanulságot sulykolja, milyen szörnyű dolog a háború, miközben menthetetlenül menő akciójeleneteket mutogat az első világháború frontvonalában. Bár nagyra tartjuk – már csak A rém miatt is – a rendezőnőt, de Patty Jenkins nem egy Stanley Kubrick, a Wonder Woman pedig nem az Acéllövedék, így nem is tudja elkerülni a háborús filmek örök paradoxonját.

Most sem tudjuk átélni a háború borzalmait, mert közben azon kell álmélkodnunk, milyen vagány lassításban csapja szét az ellenségét egy szupererős amazon, vagy hogyan nyilazza le felugorva, visszakézből, három nyílvesszővel a katonákat. Ha most törne ki az első világháború, az amerikai hadsereg nem tudna jobb toborzófilmet forgatni annál, mint amikor Diana kiemelkedik egy lövészárokból és először beszáll a harcokba, mert aki megnézi, garantáltan rohanni akar vele a csatába.

De a legfájóbb mégiscsak az, hogy a filmnek nincs mersze végigvinni a legérdekesebb ötletét. Nevezetesen azt a felvetést, hogy mi van, ha ez az egész szuperhősködés elavult dolog, ami csak a mitológiák világában állja meg a helyét, a modern korban már nem? Hiszen ahogy Diana mellett ott terem egy kicsit kiábrándult, de azért kötelességtudó angol katona a világháborúból, azonnal nevetségessé válik az amazon elképzelése, hogy elég megölni a háború istenét, Árészt, és rögtön béke köszönt a Földre.

Aki nem aludt be a történelemórán, az tudja, hogy ez az istennő bizony téved, és a film is magabiztosan halad afelé, hogy alátámassza ezt a merész gondolatot, ami nemcsak a szuperhősfilmek, de az egész amerikai filmkultúra alaptételét cáfolja, amikben elég csak kinyírni a főgonoszt, és azzal minden el van intézve. De mit számít egy ember ott, ahol komplett nemzetek eltérő ideológiák miatt háborúznak egymással? És mit kezd magával a szuperhős, amikor szembesül vele, hogy egy háborúban nem tud mindenkit megmenteni? Hogyan menti meg így a világot?

Gal Gadot a Wonder Woman című filmben Forrás: InterCom

Hát, a készítők szerint szeretettel. Gal Gadot néha olyanokat mond a világot megváltó szeretetről, hogy amellett Coelho egy morcos kis mizantrópnak tűnik. A film pedig eltáncol a saját felvetése elől, vissza a biztonságos fantáziavilágba, ahol egy szuperhős képes megnyerni egy világháborút, és eltörölni az emberi gonoszságot. Hogy akkor miért tör ki majd a második világháború?

Ilyen kellemetlen kérdésekkel Jenkinséknek már nem kell törődniük, mert Az Igazság Ligája, amiben Diana legközelebb felbukkan, napjainkban veszi fel a fonalat. Jobb, ha mi sem törődünk vele, és inkább azzal nyugtatjuk magunkat, hogy bár nem sokkal jobb a Wonder Woman a többi szuperhősfilmnél, de legalább profibban megcsinálták. És akkor nyugodtan élvezhetjük a filmet annak, aminek szánták: egy kedves mesének egy alulöltözött istennőről, aki német tankokat meg szerethető poénokat hajigál fél kézzel.

Nagy mellek nélkül is mindenben szupererős

Amikor Gal Gadot-t kiválasztották Wonder Woman szerepére, a rajongók felháborodtak, mondván, a színésznőnek kicsi a melle, egyáltalán nem olyan alakja van, mint a szuperhősnek. Azóta eltelt három év, bemutatták a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalát, és hiába nem szerepel a címben, az uralkodó vélemény szerint a Csodanő elhomályosítja a két másik szuperhőst. Ki ez a vékony, de annál keményebb nő?