Olasz Renátó még csak 25 éves. Mozifilmes szerepet egyelőre csak egy bizarr belga drámában kapott, a tévében eddig egyetlen produkcióban, az Aranyélet-ben élvezhettük a játékát, mégis generációjának egyik legismertebb színésze. Mindez az HBO remekül sikerült sorozatának köszönhető, melyben óriási lángon égve, letaglózó intenzitással formálja meg Miklósi Márkot, a nagypofájú kamasz-gengsztert.
Jóval kevesebben tudják róla, hogy a színházi életben is aktív, ráadásul duplán. Színészi munkái mellett rendez is, az SZFE Ódry színpadán mutatta be tavaly Az utolsó estém a földön, idén pedig a Kitagadottak című darabot. Most filmrendezőként is kipróbálta magát, a belvárosi Kincsem-ház romos épületében forgatta le a Közös sziget című rövidfilmes bemutatkozását. Mi is kint voltunk a forgatáson, és egy elvadult házibuli utolsó perceibe csöppentünk bele.
A rendetlenség, a biliárdasztal szélén sorakozó, jobbára üres viszkisüvegek, az elektronokról elmélyülten magyarázó srác és a mindenkin eluralkodó nyúzottság egyértelművé tette, hogy itt mindenki egy durva éjszakán van túl, és a csúcspontot már régen maguk mögött hagyták. Miközben újból és újból felvették a búcsút, az extravagáns, érdekes kacatokkal teli és színes fényekkel bevilágított díszletet szemlélve szabadon járhatott a képzelet, hogy vajon hová fajulhatott el ez a házibuli.
A Közös sziget egy éjszaka történetét meséli el. Két művészlélekről, egy fiúról (Gyöngyösi Zoltán) és lányról (Józsa Bettina) szól, „akik már fél éve be vannak zárkózva, szeretkeznek, jól érzik magukat, fent vannak egy tündérvilágban” – avatott be a részletekbe Renátó. „Aztán megérkezik hozzájuk öt ember, akik ezt az idillt szétrombolják.” Tulajdonképpen azt vizsgálja a film, hogy a partnerünk másik oldalát megismerve kell-e ő még nekünk vagy sem.
„Semmiképpen sem a kisszerű magyar valóságot akartuk megmutatni, hanem a szerelem elemeltségét. A szerelem velejárója, hogy ködbe burkolja az embert, és csomó mindent nem enged felismerni, ami egyébként ott van a külvilágban” – csatlakozott be a beszélgetésbe a Közös sziget társírója, Horváth János Antal.
A magyar valóságtól való elszakadást olyannyira komolyan vették, hogy filmes inspirációként is csupa külföldi művet soroltak. Szóba került az Álmodozók, a Biutiful, a Pusher-trilógia, de legtöbbször David Lynch Veszett a világ-át hozták szóba, amely a szerelem stilizációja miatt volt számukra fontos ihletforrás. Ők is egy szűrőt használva szeretnék megmutatni azt, amit egy szerelmes lát a világból.
A cél, hogy a film képi világa rímeljen a szereplők felfokozott érzelmi állapotára, és hogy a néző hamar elfogadja, hogy itt bármi megtörténhet. „Onnantól kezdve, hogy belépünk a lakásba, és Szűz Mária van az órán, reményünk szerint a néző érezni fogja, hogy ez egy stilizált, a valóságtól elemelt világ.”
A díszletbe sok energiát fektettek a kétszeres Emmy-jelölt díszlettervező, Varga Judit "Csuti" irányításával és a Propclub segítségével, és valóban letaglózó élmény volt körbesétálni benne. A harsány színűre festet falak, a szarvasagancs, a barokk nőideált hirdető festmény és a többi nehezen összeegyeztethető berendezési tárgy együttesen olyan érzést keltett bennem, amit ha huzamosabb ideig tapasztalna meg az ember, a legtöbben begolyóznának, viszont egy David Lynch-karakter otthonosan mozogna benne.
Emir Kusturica és Nicolas Winding Refn világa közé próbálták belőni a Közös sziget-et, amit a költőiség és a durva taplóság egyaránt jellemezni fog. Egy finom miliő megteremtésével indul a film, amit később durvaságokkal ellenpontoznak majd. „Azt, ahogy a vendégek betörnek a szerelmespár világába, minél koszosabb dolgokkal szeretnénk szemléltetni.”
Drogozás és káromkodás bőven lesz a Közös sziget-ben, meztelenkedés is tervben volt, de attól végül elálltak. Az egyik producer, Iványi Petra szerint tévében 18-as karikával menne le a film, az író ennél megengedőbb, ő 16-ost adna, mivel pucérkodás nem lesz benne.
Inarritu filmjeihez hasonlóan itt is az volt a koncepció, hogy „mindig az érzelmeket kövesse a kamera”. Ebből kaptam némi ízelítőt az utolsó forgatási napon, amikor az operatőr Bántó Csaba és a steadicam-legenda Pfeffer Attila bejárta az egész lakást egy kamerával, és egyetlen hosszú és bonyolult snittben vette fel a búcsúzás pillanatait. Két befejezést is írtak a filmhez, az egyikben az Ossian együttes Nincs menekvés című dalából énekel el néhány sort Gyöngyösi Zoltán, miközben forog körülötte a kamera.
„Olyan csávó a főszereplő, aki nem tudja kifejezni az érzelmeit. Ahogy Nicolas Cage a Veszett a világ-ban, ő is csak dalban tudja elmondani.” Ez a befejezés vitát generált a forgatáson: „Én erőltettem az Ossiánt, senki másnak nem tetszett” – mondta el Renátó.
Mindez abból fakadhatott, hogy a színész-rendező szereti a musicaleket, és az olyan, sokak által giccsesnek tartott dalok is bejönnek neki, mint a Homok a szélben vagy a Ha volna két életem. A forgatáson még nagyon lelkes volt, a kontrollmonitort nézve együtt mozgott a szája az éneklő Gyöngyösivel, majd ökölbe szorított kezekkel örült a sikeres felvétel végén. De negyedórával a forgatás vége után, amikor a stáb több másik tagjával együtt leültünk a Kincsem-ház építési hulladékkal teli udvarán, már jóval bizonytalanabb volt.
„Az Ossian-dallal azt a hatást szeretném elérni, amit Lynch a Love Me Tender-rel a Veszett a világ-ban. De ezt valószínűleg nem lehet, mert ő ezt egy kétórás film végén csinálta meg, nekem meg csak 25 percem volt rá. Ez egy kurvajó snitt, de egy másfélórás film végén.”
A buli forgatásából kimaradtam, és a beszámolók alapján ezt nagyon sajnálhatom. A megvadulás pillanatait délelőtti órákban vették fel, ami kihívás elé állította a színészeket. „Felkelés után egy órával nyilván csak nehezen tudsz kihozni magadból olyan dolgokat, ami ehhez kell” – mesélte Gyöngyösi Zoltán. Félig viccesen, félig komolyan azt mondták, hogy a Method-technikát próbálták ki.
„Nem rúgtunk be, nem estünk-keltünk, csapkodtunk, de megittunk két sört, hogy legyen egy alaphangulatunk” – mondta Gyöngyösi. Hatan beszélgettünk, és a többiek nevetgéléseiből ítélve voltak, akik többet fogyasztottak két sörnél a bulijelenet során.
A film egyik főszereplője, Stork Natasa szerint izgalmas a tudatos színészi munkát egy fedél alá terelni az ösztönös buliőrülettel. „Egy csipet éberség, egy csipet önfeledtség. Kissé ellentmondásos állapot, de nagyon lehet élvezni. És kell is, ez is része a munkának. Mint a jó prostituáltaknál.”
Elmesélte azt is, hogy a kokaint tejporral helyettesítették a forgatáson, azt kellett sok jelenetben felszívni, és az ismétlések miatt többször is egymás után. „Négy napig buliztunk” – foglalta össze a színésznő, aki pár éve az Isteni műszak-ban játszott szerepe kedvéért megtanult horvátul, valamint rászokott a cigire.
Natasa mindig nagyon örül annak, ha egy más karakterrel találják meg, mint amiket addig megformált. Egyszer például egy szénné tetovált lány szerepére nézték meg, de nagy bánatára nem kapta meg. Most viszont végre eljátszhatott egy harsány nőt, és nevetve mesélte, hogy sikerült elérnie azt a pontot, amikor már Renátó is azt mondta egy ötletére, hogy az sok. Lehetetlenül magas tűsarkú cipőt viselt, és kitalálta, hogy az egyiket berakja a hűtőbe. Az író rábólintott, de a rendező szerint ez már túlzás lett volna.
Több színész is beszélt arról, hogy nagy segítség volt nekik, hogy Olasz Renátó nem csupán rendező, hanem az ő mesterségüket is gyakorolja. Gyöngyösivel már tíz éve ismerik egymást, értelemszerűen gördülékenyen ment a közös munka, de a Cannes-t is megjárt Láthatatlanul főhősnője, Józsa Bettina is arról beszélt, hogy hiába volt ez az első közös filmjük, szavak nélkül is megértették egymást. „Miközben instruál, Renátónak van valami őrület a szemében, és abból érzem, mit és hogyan kellene csinálnom.”
Amikor Stork Natasát kértem arra, hogy jellemezze a rendezőt, ő egy történettel válaszolt: „Egyik éjszaka összefutottam Nagy Zsolttal a Színművészeti büféjében. Kérdeztem tőle, hogy mit keres itt. >>Olasz Renátóval próbálok<< – válaszolta. Én akkor még nem ismertem Renátót, így megkérdeztem, hogy ki ő. >>Egy állat<< – felelte. Most, hogy már ismerem, helytállónak gondolom ezt a jellemzést”.
A leírtak alapján arra a téves következtetésre is lehetne jutni, hogy anarchia uralkodott a forgatáson. Én azonban ennek az ellenkezőjét tapasztaltam az utolsó napon: délután négyig be kellett fejezni a forgatást, és a határidőre meg is lettek az összes snittel. A producer is azt mesélte, hogy rendkívül felkészült Renátó, a jelenetek már jó előre ki voltak találva és sokszor elpróbálták őket. „Tapasztalt rendezőket meghazudtoló módon tudja, hogy a hét színésznek milyen ritmusban kell beszállnia, hová kell állnia, mikor kell megszólalnia.”
A Major István által vezetett Filmteam régóta támogatja az elsőfilmes rendezőket. SZFE-s vizsgafilmekbe is gyakran beszállnak, az ő produkciójuk volt a Fekete kefe és a Liza, a rókatündér, most a Közös sziget-ben láttak fantáziát. Készülnek a nagyszerű Ischler című kisfilmet jegyző Hartung Attila első játékfilmjére, a Senki nem megy sehová-ra a Filmalap Inkubátor programjának segítségével és a Víziváros-t jegyző Moll Zoltán következő filmjére, szintén saját finanszírozásban.
A film tartalma, a nyelvezete és a nyersessége miatt Iványi Petra szerint nem kaptak volna állami támogatást, ezért, illetve a gyors megvalósítás érdekében úgy döntöttek, nem is pályáznak. A Közös sziget így magánfinanszírozásból valósult meg rengeteg jótevővel és segítséggel, mint a Brody Hous Group vagy a Visionteam.
A film hosszával kapcsolatban még megy a szkanderozás: a rendező most körülbelül 26 percesre lövi be. Ha minden jól megy, az idén szeptemberben nézhetjük meg, mit gondol a szerelemről Olasz Renátó és alkotói csapata.