Hagyunk bármilyen nyomot rövid életünkkel a világban?

Casey Affleck lepedő alatt riogatja Rooney Marát? Mi ez a marhaság? Az A Ghost Story elsőre tűnhet bugyutaságnak, vagy akár elcsépelt horrornak, ám inkább olyan, mint egy elveszett Andersen-mese, és nem a disney-sített verzió. Mitikus, mélyen emberi művészfilm, amely tudomást vesz a leples kísértet abszurditásáról, de pátoszt és melankóliát is elő tud idézni. Nem magyaráz túl, csak rengeteg gondolatot ébreszt az idő múlásáról, az élet rendjéről, és arról, mit hagyunk örökül magunk után.

Az A Ghost Story című film vízválasztója egy viszonylag korai jelenet. A frissen megözvegyült Rooney Mara egy részvétnyilvánítás gyanánt kapott pitével leül a konyhája padlójára, és enni kezd. És eszik. És eszik. Hosszú, hosszú perceken keresztül. Semmi nem mozdul a kezén és a száján kívül: sem a fix pozícióba leszúrt kamera, sem a vágóolló. Sem a fehér lepedős kísértet a szoba túlsó végében, akit csak mi észlelünk, Mara nem.

Casey Affleck és Rooney Mara az A Ghost Story című filmben Forrás: A24

Abszurd, mulatságos, lenyűgöző, hipnotikus jelenet, ami sokaknál be fogja tenni a kaput. A filmet egy fesztiválos vetítésen láttam, a közönségnek egy tetemes része ekkor már javában fészkelődött, sóhajtozott, voltak, akik dühösen bekiabáltak. Erre szokás mondani: semmi nem történik. Ami a felszínen igaz, ám ettől még a jelenet rengeteget elárul. A gyászról, amikor a legegyszerűbb pótcselekvés is gátat emelhet a fájdalomnak. Meg a filmről: a pités jelenet leszögezi, mire számítsunk, megtanítja, hogyan fogadjuk be a filmet, ha vállalkozunk rá.

Mindenekelőtt az A Ghost Story tárgyát önti formába. A tavaly az Elliot, a sárkány-t remake-elő David Lowery filozofikus, varázslatos modern tündérmeséje nem ijesztgetni akar, inkább az idő természetét firtatja egy túlvilági entitás szemszögén keresztül. A meditatív tempó – ami nem is fejezi ki pontosan a bonyolult időkezelést – nem öncélú művészieskedés: igazodunk a kísértethez, aki olyan lomhán vánszorog, mintha elfelejtette volna, hogyan kell mozogni, és aki máshogy érzékeli az időt, mint ahogy az múlik körülötte. Nem csak nézünk, megmerítkezünk.

Ha eddig nem említettem volna, a főhős egy klasszikus halloweenes jelmezt viselő szellem, a lepel alatt az Oscar-díjas Casey Affleckkel.

Röhejes koncepció, ha őszinték akarunk lenni, a felbukkanását nem lehet nevetés nélkül nézni.

Ezt tudja Lowery is, hagyja, hogy kikacagjuk magunkat. Tudja, hogy a nevetségesség és a mély igazságok nem zárják ki egymást, a néző pedig arra lehet figyelmes, hogy idővel megszokja a néma kísértet különös nézőpontját, és mindent kicsit máshogy kezd szemlélni.

Casey Affleck az A Ghost Story című filmben Forrás: A24

Az A Ghost Story-ról nehéz úgy írni, hogy ne lőjem el a film meglepetéseit, amelyek nem hagyományos értelemben vett fordulatok, inkább csak a felfedezés öröméről van szó. Én például előzetesen, a szinopszis alapján teljesen máshogy építettem fel a fejemben a filmet, olyasmire számítottam, mint a hasonló felütésű A stylist, amelyben Kristen Stewart kergeti elhunyt fivére szellemét, és dolgozza fel veszteségét. Lowery mást, többet hozott ki az alapötletből:

mind filmnyelvileg, mind témáiban magabiztosabb, sokrétűbb alkotást.

Szóval a sztoriból legyen elég annyi, hogy Rooney Mara és Casey Affleck egy házaspárt játszanak, akikről egyébként nem sokat tudunk meg. Még a nevüket sem: a stáblista „M”-mel és „C”-vel hivatkozik rájuk. Amikor összebújnak, megtapasztaljuk köztük az intimitást, de feszültségek is érzékelhetőek, mint bármelyik kapcsolatban. Aztán Affleck baleset áldozata lesz, és visszatér a halálból, vissza a feleségéhez, vissza a közös otthonukba.

Casey Affleck az A Ghost Story című filmben Forrás: A24

Most akkor tényleg az ifjabbik Affleck asszisztálta végig a filmet a lepedő alatt? Az alkotókkal készített interjúk választ adnak a kérdésre: először igen, ám arra jutottak, jobban működik a szellem, ha személytelenebb, ha nem érzékeljük, ki van alatta. Ez a radikálisabb, rendhagyóbb megközelítés. A szellem érdekes módon azáltal tud lebilincselő lenni, hogy egyénből absztrakcióvá válik. Még csak azt sem igényli, hogy életében kibontsák a karaktert.

David Lowery újszerű képet fest vele a túlvilágról, mintha épp csak egy picit fordította volna arrébb a kameráját, hogy egy ismerős gondolatkör új színben tűnjön fel előttünk. Olyan lassú filmes, kísérletező kortársaktól inspirálódik, mint a thaiföldi Apichatpong Weerasethakul, a maga hasonlóan csendes szellemvilágával. És most érdemli ki valóban a Terrence Malickkal való összehasonlítást, amely a 2013-as, szintén Mara és Affleck főszereplésével készült Ain’t Them Bodies Saints óta kíséri: most már nem csak stílusjegyeiben imitál, a személyes és a kozmikus lépték összeházasításában is Az élet fája rendezőjének szellemiségét viszi tovább.

David Lowery és Casey Affleck az A Ghost Story forgatásán Forrás: A24

A gondolati gazdagság, a spirituális, metafizikai kérdések feszegetése persze akár száraz okoskodásba is fulladhatna, ha nem társulna mellé érzelmi katarzis és formai bravúr. A 4:3-as arányú, diafilmesen lekerekített képek a meseiséget domborítják ki: simán el tudnám képzelni, hogy a nyitójelenet előtt Bánffy György felcsap egy ódon könyvet. Bár Benedek Elek helyett találóbb párhuzam Hans Christian Andersen történeteinek olykor hátborzongató melankóliája.

A képarány, a kitartott snittek, az egyedi vágástechnika, Daniel Hart álomszerű zenéje egyazon célt szolgálnak, egy minimalista, mégis nagyszabású audovizuális élményt. Egy szimfónia megszületését, amelynek középső tétele az élet értelmét firtató nagymonológban éri el tetőpontját (Will Oldham szenzációs egyetlen jelenetében). Ahogy beúszik Beethoven Örömódá-ja, a monológ meggyőzően érvel, miért badarság hinni abban, hogy bármilyen nyomot hagyunk rövid életünkkel a világban. A film pedig nekiveselkedik, hogy megcáfolja.

Hogy sikerül-e, azt minden nézőnek magának kell meghánynia-vetnie magában. Ha hajlandó rá. Az A Ghost Story megosztó rétegfilm, nem fog mindenkinek tetszeni. Karlovy Varyban is szélsőséges reakciót váltott ki, a szűk másfél órás játékidő alatt folyamatosan özönlöttek ki a moziteremből az emberek. Én a stáblista után kiérve csak úgy szédelegtem attól, hogy valami különlegeset láttam. Az év egyik legjobb filmjét. Alig várom, hogy újra lelassulhassak hozzá.

Az A Ghost Story című filmet a Karlovy Vary-i filmfesztiválon láttuk július elején, egyelőre nem tudni, mikor fogják vetíteni Magyarországon.