Clint Eastwood lánya nem ezt érdemelte

Francesca Eastwood lánya Miskolcra jött, és meggyőzött minket: arról is, hogy jó színész, és arról is, hogy sztárnak született. Láttuk színpadon lazán mosolyogni, sajtótájékoztatón profin nyilatkozni, és hallottuk, hogy a miskolci éjszakában is tökéletesen elvegyült – a testőrével együtt. Francesca Eastwood sugárzó jelenség, aki forgatott már David Lynchcsel, szerepelt a Fargóban, és felfigyeltek rá a Sundance-en, de a nagy sikerek még előtte állnak. A CineFesten megnéztük az új filmjét, és azt is, hol tart most a karrierjében.

Volt egyszer egy kétméteres, kékszemű, jó vágású férfi. Ha tehette, statisztált, matrózokat játszott és katonákat, de ha kellett, szénát is lapátolt a díszletrancson. Egy nap felfigyelt rá és a jó vágására egy asszisztens, és odatessékelte az operatőr elé: tessék megnézni, sztáralapanyag. Az operatőr megnézte, de fanyalgott, amatőrnek találta, hogy azt se tudja, hova kell állni a kamera előtt. Azért adott neki egy lehetőséget, meg egy tanácsot is: menjen színésziskolába, olyat mégse lehet, hogy lazán, a fogán szűrje át minden mondatát!

Clint Eastwood a Rawhide című tévésorozatban Forrás: AMC

A férfit Clint Eastwoodnak hívták, nem sokkal később munkát kapott egy westernsorozatban (Rawhide), és mindenki megtanulta a nevét. Arra már senki nem emlékszik, hogyan vezette rohamra a lovasokat az Óriáspók című filmben, de azt mindenki fel tudja idézni, hogyan veti oda lezserül a mondatait a fogán keresztül.

Francesca Eastwood a Fargo című sorozatban Forrás: FX

Az atyai úton indult el Francesca Eastwood is, akire mostanság kezd felfigyelni a filmvilág. Csábított már züllött filmsztárként a Fargó-ban, szolgált fel kávét Dale Coopernek a Twin Peaks-ben, de filmekben egyelőre csak a B-kategóriába váltott bérletet.

Véres westernnel (Outlaws and Angels) és olcsó pincehorrorral (The Vault) köszönt be, Miskolcra pedig egy rape revenge thrillerrel érkezett, amiben a nemi erőszakot elszenvedő nők általában brutális bosszút állnak az elkövetőkön.

Francesca Eastwood a Twin Peaks című sorozatban Forrás: Showtime

Noelle (Francesca Eastwood) képzőművésznek tanul az egyetemen. Visszahúzódó, különc lány, aki a festményeiben sem tud megnyílni: gondolhatjuk, mennyire megörül, mikor az évfolyam sármőre őt is elhívja a házibulijába. Hogy utána mi következik, azt wikipédiás segítség nélkül is kitalálhatják (nemi erőszak, bosszú és gyilkosság), Natalia Leite filmje mégis tartogat pár meglepetést.

Például azt, hogy milyen sok mindent ki lehet hozni ebből a zsánerből, ha komolyan veszik a kiindulópontot. Az (amerikai) egyetemeken a mai napig nagy számban követnek el nemi erőszakot, hiszen az alkohollal, droggal bőven ellátott bulik jó terepet biztosítanak az elkövetőknek, az egyetemek pedig nem abban érdekeltek, hogy felderítsék az eseteket.

A rendező bele is veri a fejünket a falakba, amikbe az áldozat is beleütközik: a hallgatásba, amit a bűntudat miatt választ, mert nem akarja, hogy ő legyen „a megerőszakolt lány”, akit egy életen át kísért a címke, ha bejelenti a bűntettet a rendőrségen, és feljegyzik az adatlapjára. És a hiábavaló próbálkozásokba, amikkel az egyetem pszichológusához fordul, aki nem az áldozatot, hanem az intézményt védi, és elbagatellizálja a nemi erőszakot, hogy ne sérüljön az egyetem hírneve, és ne essen el súlyos pénzektől azáltal, hogy az aggódó szülők nem oda íratják be a gyereküket.

De a leginkább az a meglepő a filmben, hogy mennyire ügyetlenül fejezi ki magát. Hiába talált egy fontos és kibeszéletlen témát, és hiába vannak róla gondolatai, ha azokat didaktikus monológokban fogalmazza meg. Hiába dob be sokkoló történeteket arról, hogyan ítélik el az egyetemek a nemi erőszakolót csak azért, hogy aztán felmentsék, amiről már nem számolnak be az újságok, ha csak sután tudja összecsapni az egészet.

Francesca Eastwood (felül) A bosszú angyala című filmben Forrás: CineFest

A bosszú angyala bűvészmutatványt csinál abból, hogyan kell két szék között pofára esni. Kerekedhetett volna ebből az alapanyagból egy megrázó dráma, ha a rendező, Natalia Leite arra megy tovább, amerre elindult, amikor megrázó hitelességgel rendezte a nemi erőszakot, empatikusan az áldozat arcán tartotta a kamerát, és a trauma helyezte a hangsúlyt. Vagy csinálhatott volna belőle brutális rape ’n’ revenge thrillert, ha elrugaszkodik jobban a valóság talajáról, és azzal veri ki a levegőt a tüdőnkből, hogy minél kreatívabb módokon képzeli el a véres bosszúfantáziát.

Csakhogy egyik se jön össze neki: a lelki traumát és a feldolgozását csak elnagyolt vonásokkal tudja érzékeltetni, a dráma hamar elsikkad a revansvétel mellett. Leite viszont abba sem tudja beleélni magát, hogy ő valójában exploitationnel kacérkodó filmet forgat, ami közelebb áll a horrorhoz, mint az inspirációként szolgáló dokumentumfilmhez, ami letaglózó erővel dolgozta fel ezt a témát (The Hunting Ground).

Leite nem Hitchcock vagy Peckinpah filmjein nevelkedett, ha gyilkosságot rendez, csak közhelyek jutnak eszébe, és már megint az arrébb csúszott fegyverért nyújtózkodik a földre döntött hősünk (fojtogatják, de vajon eléri a kalapácsot az utolsó pillanatban?), és a mosdókagyló is mindig pont jó helyen van, ha bele kell verni valaki fejét.

Impotensek ezek a bosszújelenetek, Leite nem tudja igazságosztó fantáziává túlozni őket, amivel kiprovokálhatná, hogy a néző átlépjen egy morális határt, és élvezze, ahogy a bűnösök meglepően kreatív és ötletes módon haláloznak el. A miskolci sajtótájékoztatón el is magyarázta, hogy azért fogta vissza magát, mert visszanézte a régi rape revenge thrillereket, és úgy találta, azok dicsőítik az erőszakot, és ezt ő mindenképpen el akarta kerülni a saját filmjében.

Zoe Lund a Ms. 45 - A bosszú angyala című 1981-es filmben Forrás: Mokép

Pedig lehet ezt stílusosan csinálni, elég megnézni a harminchat évvel ezelőtti Ms. 45 (aminek a magyar alcíme A bosszú angyala volt) elejét, amelyben a néma varrónő egy vasalót állít az erőszaktevő fejébe, de Abel Ferrara csak sugallja az erőszakot, és sejteti, hogyan sújt le az ominózus vasaló. És feminista rape revenge thrillert is lehet rendezni, ehhez pedig a Ms. 45 végét érdemes megtekinteni, amikor a varrónő apácának állt Palvin Barbiként ránt pisztolyt, hogy megölje a macsónak öltözött kollégáit a Halloween-partiban: a cowboyt, a focistát és a Drakulának maszkírozott főnökét, aki korábban molesztálta őt.

Ehhez persze olvasni kell a metaforák között, A bosszú angyala viszont szájba rágni szeret, és a kamerába szavalni a művészetről alkotott koncepcióját, miszerint az igazságot ki kell mondani akkor is, ha az kényelmetlen. Csak azt felejtették el hozzáfűzni, hogy hiába ismételgetik az igazságot, abból még nem lesz feltétlenül művészet. A bosszú angyala például egyáltalán nem kényelmetlen – egyszerűen csak érdektelen. Kriminek pocsék (a nyomozás viccbe illik), drámának elnagyolt, bosszúfilmnek töketlen.

Francesca Eastwood A bosszú angyala miskolci vetítésén Fotó: Orosz Péter / Jameson CineFest

Csak Francesca Eastwood jön ki jól belőle: ha nem a száraz dialógusokkal birkózik, hanem magába süppedve emészti a megemészthetetlen traumát, akkor hirtelen meglátjuk az embert, akit fojtogat a düh és a tehetetlenség, és aki soha nem akart mást, csak egy szimpla bocsánatkérést attól, aki megerőszakolta.

Előnye is van annak, hogy a rendező nem Piszkos Harry utódjának tekinti Clint Eastwood lányát, mert így több arcát is megismerhetjük a színésznőnek: Francesca megtört áldozatként és vérengző igazságosztóként is ugyanolyan hiteles.

Francesca Eastwood A bosszú angyala című filmben Forrás: CineFest

Egy jobb rendező kezében talán nagy dolgokra is képes lenne. Talán A bosszú angyala volt az ő Óriáspók-ja, amire később egyáltalán nem fogunk emlékezni, csak azt jegyezzük meg, milyen tehetséges volt már huszonévesen. Natalia Leitére pedig úgy fogunk gondolni, mint arra az asszisztensre, aki odarángatott egy Eastwoodot a kamera elé, hogy más is lássa: ez a színész sokkal többre hivatott annál, mint hogy ilyen filmekben szerepeljen.

A bosszú angyala című filmet a miskolci Jameson CineFesten láttuk, magyarországi forgalmazásáról egyelőre nem érkeztek infók.

Sose tudtam filmsztárként tekinteni az apámra

Francesca Eastwood arcán vegyülnek híres szülei vonásai: kék szemét édesanyjától, kemény állát, arcformáját az apjától örökölte. Clint Eastwood és a Titanicból ismert színésznő, Frances Fisher lánya nagy kerülővel jutott el odáig, hogy Hollywood új kiszemeltje legyen. A színésznőt Miskolcon arról is faggattuk, milyen volt kisgyerekként a Titanic forgatásán ténferegni, és fura-e, ha Clint Eastwood jön érted suli után. Olvassa el interjúnkat!