„Akartam még egy filmet csinálni vele, mielőtt meghalok” – mondta kertelés nélkül Robert Redford a velencei sajtótájékoztatón, amikor arról kérdezték, hogy miért Jane Fondát kérte fel partnerének a legújabb filmjéhez. A két hollywoodi legenda először 51 éve dolgozott együtt A hajsza című krimiben, aztán két évre rá jött leghíresebb közös munkájuk, a Mezítláb a parkban, majd 1979-ben A Las Vegas-i lovas. Mindháromszor szerelmespárt játszottak, ahogy most is a negyedik közös filmjükben, a velencei filmfesztiválon versenyen kívül bemutatott Our Souls at Night-ban is.
„Tetszik, hogy ez a két film (a Mezítláb a parkban és a most bemutatott, a szerk.) keretbe foglalja a pályánkat” – nyilatkozta Jane Fonda, amikor Velencében átvette az életműdíjat, amit ebben az évben Redfordnak és neki ítéltek oda. „Csodásan csókol” – árulta el ugyanekkor Redfordról. „És szerettem volna megint beleszeretni. A Mezítláb a parkban-ban alig bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Az Our Souls at Night-ban hasonló a dinamika a szereplők között.”
Addie (Fonda) és Louis (Redford) szomszédok egy olyan barátságos amerikai kisvárosban, amilyen valószínűleg csak a filmekben és a Szívek szállodájá-ban létezik. Mindketten özvegyek, a gyerekeik már rég kirepültek a fészekből, napjaikat olyan tevékenységek töltik ki, mint a keresztrejtvényfejtés, a híradónézés vagy a főzés. Egy este Addie bekopogtat Louis ajtaján, és megkéri, aludjon vele – na, nem úgy, csak tényleg alvás, mert az éjszakát a legnehezebb egyedül átvészelni.
Louis kér egy kis gondolkodási időt, aztán másnap már megy is az asszonyhoz, kezében a papírzacskóba gyömöszölt pizsamájával és fogkeféjével. A beszélgetés kissé nyögvenyelősen indul, de jót alszanak együtt, úgyhogy másnap újra egy ágyban kötnek ki, és harmadnap is. Fokozatosan bevonódnak egymás életébe, megismerkednek egymás gyerekeivel, egy idő után felvállalják a kapcsolatukat a kisváros előtt is, illetve eljutnak oda is, hogy már nem csak egymás mellett akarnak feküdni az ágyban.
Az Our Souls at Night bájos film. Nincs semmi forradalmi abban, ahogy az időskori szerelmet ábrázolja (tehát nem egy Hetedik mennyország), de végig méltóságteljesen kezeli a figurákat, egyszer sem kerülnek elő benne a szokásos „kiesett a protkóm”-típusú öregemberes poénok.
Fura is lenne mondjuk, mert a 79 éves Jane Fonda és a 81 éves Robert Redford is elképesztően jól tartja magát. A filmben nem említik a főhősök korát, de mindkettőnek 40 körüli gyereke van, úgyhogy a történet szerint simán lehetnek akár hatvanasok is. Én mindenesetre nagyon meglepődtem azon, hogy döbbenetesen csinos Fonda – akit már rég nem láttam filmben - úgy mozog, úgy beszél, és úgy ugrik be az ágyba, mint egy fiatal nő, de Redfordnak sincs szégyenkeznivalója: amikor lehuppant a parkettre összerakni egy modellvasutat a nő unokájával, nekem már attól is megfájdult a hátam, hogy csak néztem.
Fonda és Redford is visszafogott, finom alakítást nyújt, a 38 éves szünet ellenére még mindig megvan közöttük a vibrálás, és az is rendkívüli, hogy az ő bámulatos karrierjükkel és életükkel a hátuk mögött még mindig ilyen hitelesen el tudnak játszani teljesen hétköznapi embereket. Mindkettőjüknek jut jó pár varázslatos pillanat: például Redford összes jelenete az öregfiúkkal a kávézóban (itt jó érzékkel beültették a csapat falkavezérének a mindig remek Bruce Dernt), Fonda pedig elragadó, ahogy kocsikázás közben pont úgy nem bírja ki, hogy ne érintse meg Redfordot, mint egy szerelmes kamasz.
Az Our Souls at Night a velencei világpremier után alig pár héttel, szeptember 29-én kerül majd be a Netflix kínálatába.