Roscoe „Fatty” Arbuckle Hollywood (h)őskorának egyik legnépszerűbb komikusa volt. Az első sztárok egyike, akinek a Paramount Pictures álomgázsit fizetett: évente egymillió dollárt, mindezt 1920-ban.
Az erősen túlsúlyos, 130 kilós Arbuckle hihetetlen termete ellenére rendkívüli akrobatikus képességek birtokában volt, a burleszk műfajához illően úgy tudott elesni és felpattanni, kerítésen átrohanni, hogy az nem csak látványos, de vicces is volt.
Nem hinném, hogy lenne annál szebb hivatás a világon, mint hogy az embereket megnevettessük”
– mondta a csúcson a „Fatty” (azaz hájas) gúnynevet viselő Arbuckle.
1921-ben újabb hároméves szerződést kötött 3 millió dollárra, legújabb filmjét, a Crazy to Marry-t mindenütt játszották az Egyesült Államokban. Sikereit akarta megünnepelni filmes és szórakoztatóipari barátaival a San Franciscó-i St. Francis Hotelben. Arbuckle barátja, Fred Fishback rendező 1921. szeptember 5-én három szobát bérelt ki, ahol – a szesztilalom idején – bőséges inni- és ennivalóval várta a sztárt és vendégeit, köztük ledérebb színész- és táncosnőket, modelleket is.
A tivornya tragédiába torkollott. A hétvégét Arbuckle már a San Franciscó-i rendőr-főkapitányság 12-es számú cellájában töltötte.
Szeptember 10-én két nyomozó keltette Los Angeles-i otthonában, és rögvest közölték vele a vádakat: a pár nappal korábbi partin megerőszakolta Virginia Rappét, aki belehalt az erőszak közben elszenvedett sérüléseibe.
Hamar híre ment, hogy Arbuckle-t vizsgálati fogságba helyezték. A sajtó rászállt az ügyre, a William Randolph Hearst sajtómágnás (ő az, akiről Orson Welles az Aranypolgár főhősét részben mintázta) tulajdonában lévő Examiner már másnap reggel cikket jelentetett meg „Arbuckle gyilkosság miatt a rács mögött” címmel.
Három tárgyalást is tartottak Arbuckle ügyében, mire sikerült tisztáznia magát a vádak alól. 1921 novemberében és 1922 januárjában még nem tudott egyhangúlag dönteni az esküdtszék, nagyrészt azért, mert az eléjük tárt bizonyítékokat elhomályosította a hatalmas sajtóvisszhang. A lejárató cikkek folyamatosak voltak, az Examinerben olyan karikatúra jelent meg, amelyben Arbuckle-t hatalmas pókként ábrázolták, kezeiben alkohollal, hálójában pedig hét vergődő nővel – azt sugallva, a termetes színész visszaeső erőszaktevő volt.
Az utolsó, 1922. március 13-án lefolytatott tárgyalás idejére Hollywood kihátrált Arbuckle mögül. A Paramount szerződést bontott vele, és a filmjeit visszavonták a forgalmazásból.
Holott a vád eleve gyenge lábakon állt.
San Francisco kerületi ügyésze, Matthew Brady jó lehetőséget látott az ügyben, hogy beindítsa vele politikai karrierjét, ezért igyekezett kihasználni a sajtóérdeklődést, és minden kézzelfogható bizonyíték nélkül hangoztatta Arbuckle bűnösségét.
Az ügy koronatanújának, Maude Delmontnak a szavahihetősége elég gyorsan megingott. Delmont volt az, aki Rappe barátnőjeként megtette a legsúlyosabb, terhelő tanúvallomást a sztár ellen, azt állítva, hogy szemtanúja volt annak, hogy Arbuckle berángatja a szobájába a kapatos lányt. A vallomás szerint Delmont félóra múlva sikoltozást hallott, ekkor dörömbölni kezdett az ajtón. Kisvártatva Arbucke ajtót nyitott, fején Rappe kalapjával és „őrült mozis vigyorával” az arcán.
Rappe az ágyon feküdt, kínok közepette. Ekkor átsegítették egy másik szobába, orvost hívtak hozzá, de csak két nap múlva szállították kórházba, ahol a következő nap meghalt.
Arbuckle és a védelem minden szemtanújának egybehangzó vallomása szerint azonban a színész nem maradt kettesben Rappéval. Sőt, amikor a lány rosszul lett, többedmagával segített neki lefeküdni a szobában, jeget vitt neki, intézkedett, hogy orvost hívjanak. Minden vendég azt gondolta, Rappe egyszerűen csak túl sokat ivott.
Már az első tárgyaláson kiderült: nem történt erőszak, sem bántalmazás.
Ezt az igazságügyi orvosszakértő véleménye is megalapozta, mivel a holttesten nem voltak külsérelmi nyomok. A halál oka hashártyagyulladás volt, amit a megrepedt húgyhólyag okozott. Ennek okát a szakértők pedig egy korábban rosszul végrehajtott abortuszban, s nem pedig nemi erőszakban látták. Ráadásul a hotelbe hívott orvos szerint Rappe egyenesen kijelentette: senki sem bántotta.
Delmont is állandóan önellentmondásba keveredett: hol azt mondta évek óta ismerte Rappét, hol azt, csak a parti előtt pár nappal találkoztak először. Ráadásul az sem volt egészen biztos, hogyan kerültek a partira, a vendégeket részben Fischback „szervezte”, részben jöttek maguktól, de azt többen megerősítették, Arbuckle egyáltalán nem volt felvillanyozva a sok hívatlan vendégtől – sőt attól is tartott, hogy egyesek jelenléte a rendőrség figyelmét is felkeltheti.
Maude Delmont ugyanis „Madame Black” néven volt közismert, és bevett módszere volt, hogy fiatal hölgyeket vigyen tehetősebbek partijaira. A nők dolga annyi volt, hogy elcsábítsák a férfiakat, akiket aztán Delmont erőszakkal vádolt, a vallomás visszavonásáért tetemes összeget követelve.
A védelem meg is szerezte azt a táviratot, amit „Madame Black” küldött társainak, miszerint Rappe véletlenszerű halálából meg fognak gazdagodni.
Az már Arbuckle tisztességén múlt, hogy a halott becsületére való tekintettel nem engedte ügyvédeinek, hogy rámutassanak, milyen úton jutott Rappe a filmvilágba, s lett Henry Lehrmann rendező-producer szeretője.
A vád állításai sorozatban dőltek meg, a harmadik tárgyalás után mindössze hat perc kellett az esküdteknek, hogy kimondják Arbuckle ártatlanságát.
A felmentés nem elegendő Roscoe Arbuckle számára. Úgy érezzük, hatalmas igazságtalanság történt vele”
– kommentálta a bíró a döntést, hozzátéve, hogy a sztár mindvégig őszintén és becsületesen viselkedett egy olyan ügyben, amelynek eleve nem kellett volna bíróság elé kerülnie.
Ám hiába próbálta lemosni a bíróság a szégyent Arbuckle-ről: a karrierje romokban hevert.
A színész, aki támogatta Charlie Chaplint és elindította Buster Keaton filmes pályafutását feketelistán maradt Hollywoodban. A stúdiók nem álltak vele szóba, mivel az újonnan kinevezett filmcenzor William Hays egyenesen megtiltotta, hogy Arbuckle vászonra kerüljön. A következő években „Fatty” William Goodrich álnéven rendezett szkeccseket a másodvonalbeli Educational Pictures számára.
Eközben Chaplin és Keaton művészetileg is megérkeztek a csúcsra – mindketten az után vágtak bele első egészestés játékfilmjükbe, hogy Arbuckle-t letartóztatták, és A kölyök (1921), az Aranyláz (1925), illetve az Ifjabb Sherlock Holmes (1924) és A generális (1927) nélkül a „film” ma nem lenne az, ami.
Arbuckle-nek egészen 1932-ig kellett várnia a visszatérésre, ekkor a Warner ajánlott neki szerződést, és a saját nevén játszhatott 6 rövidfilmben. Hamar kiderült, hogy a hangosfilmhez is megfelelő adottságokkal rendelkezik: 1933-ban a Warner felajánlott neki egy egészestés mozifilmfőszerepet.
„Ez életem legjobb napja” – mondta állítólag feleségének és barátainak.
Másnap, 1933. június 29-én, az akkor 46 éves Roscoe Arbuckle szívrohamot kapott és meghalt.