Mitől jó egy film? Három pilléren nyugszik. Először is elmesél egy olyan történetet, ami viszi magával a nézőt, és utólag nem sajnálja, aki megnézte, hogy rászánt másfél-két órát. Másodszor van egy igényesen felépített képi világa. A kamera kezelésének, a fényforrások alkalmazásának átgondolt rendszere van. Harmadszor pedig a színészek: nagyon sok múlik a szereplők kiválasztásán, és persze az sem árt, hogy ha kiválóan játszanak.
A Moszkva tér mindhárom pillére stabil, része lett a magyar filmtörténetnek.
Akik 1989-ben érettségiztek, azoknak akár már tizenéves gyerekeik is lehetnek. Mára lett egy újabb közönségréteg is: nemcsak a saját fiatalságuk iránti nosztalgiából ülhetnek be nézők a Moszkva tér-re, hanem azért, mert a szüleik fiatal éveinek a világára kíváncsiak. Persze van, ami ennyi év alatt sem változik. A ballagás-szerenád-érettségi-bankett eseményfolyam ugyanolyan álságos, kényelmetlen, ugyanúgy nem tudja sajátjának érezni egyik 18 éves sem.
A Moszkva tér-nek egyszerű története van, és a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a filmek nyerik el a nézők tetszését, amik nem vállalnak sokat magukra, nem bonyolítják túl a meséjüket. 1989-ben vagyunk, április és július között, a háttérben zajlik a történelem, de azért nincsen túladagolva a filmben. Érettségiző diákok a főszereplők, akiknek maga az érettségi a legfontosabb, meg hogy mi lesz velük utána.
Na és a szerelem minden mennyiségben, csak úgy tombolnak a hormonok.
Ezért nem fog elavulni például soha az 1980-as évben készült két francia film, a Házibuli és az Éretlenek sem. A Moszkva tér meséje meg van fűszerezve még két egzotikummal: a kiszivárgó érettségi tételek és a nemzetközi vonatjegyek hamisításának motívumával.
2001-ben sikerült teljesen hiteles 1989-es miliőt teremteni. Ehhez tulajdonképpen csak annyi kellett, hogy megtalálják azokat a lepusztult helyeket, amik ugyanolyan kopottasak voltak 2001-ben, mint 1989-ben. A Pajtás önkiszolgáló éttermet csak most zárták be pár hónapja, a Déli pályaudvar is ugyanolyan nyomasztóan néz ki már vagy negyven éve. Plusz egy piros Zsiguli, mint a vágyak netovábbja, amivel sikerült egy nagyon valóságosnak ható, átélhető ütközést kivitelezni. Garas Dániel kamerája pedig valahogy mindig úgy mozog, mintha mi is részei lennénk az adott térnek: ott vagyunk benne.
Török Ferenc bravúros szereposztónak bizonyult. A főszereplő szerelmespár, Karalyos Gábor és Balla Eszter halványabbak egy kicsit, de hát már évszázadok óta színészi probléma, hogy milyen legyen egy pozitív főhős azonkívül, hogy naiv és üde.
Szabó Simonnak első filmszerepében minden mondata, minden gesztusa a helyén van.
Ezt a figurát már többször újrahasznosította, de az eredeti belőle a legjobb. Csuja Imre életet habzsoló „maszekja” is tele van lendülettel. Béres Ilona mint igazgatónő tűpontos, nemcsak iskolákban lehet találkozni ezekkel a hataloméhes hárpiákkal. A filmekben ritkán látható Kovács Zsolt egészen kiváló az osztályfőnök szerepében. Miközben Béres Ilona bravúrosan adja elő az igazgatónő értelmetlen mondatokból álló beszédét a ballagási ünnepségen, Kovács Zsolt becsületből próbálja csitítani a nyüzsgő osztályát.
Színészi remeklés, ahogy az egészben benne van egy élet tapasztalata, hogy ezek bizony nem fognak nyugton maradni, de hát mit lehet tenni.
Mindent összevetve a Moszkva tér maradandó értékű filmnek bizonyult, és ha tömegek nem is tódulnak rá a mozikba, fontos gesztus a magyar filmtől, hogy emlékezik a saját közeli vagy távolabbi múltjára.