Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Elisabeth Moss a legkeresettebb televíziós színésznők egyike, akit egyre gyakrabban láthatunk mozifilmekben is. Karrierje Az elnök emberei-vel kezdődött, majd a Mad Man – Reklámőrültek női főszerepével tévétörténelmet írt. A hét évadot megélt zseniális sorozat hat évadjáért is jelölték Emmy-díjra és Peggy Olson, a titkárnőből PR-guruvá fejlődött karakter igazi feminista ikonná vált.
Másik nagy tévés sikere A tó tükre minisorozat, amelynek nemrég mutatták be a második évadját. Közben Moss olyan független filmekhez adta a nevét, mint a Kísértő emlékek, az Egyetlen szerelmem, az Úton vagy a High-Rise.
Karrierje idén újabb csúcsokat döntöget, hiszen övé a legfontosabb női szerep A négyzet című svéd filmben, amely Cannes-ban elnyerte a filmvilág egyik legfontosabb kitüntetését, az Arany Pálmát. Négy hónappal később pedig végre az Emmy-díjat is megkapta A szolgálólány meséje című tévésorozatért, amit az év legjobb drámai sorozatának is kikürtölt a televíziós Akadémia.
A négyzet cannes-i bemutatója utáni napon kilenc másik nemzetközi újságíró társaságában adott interjút a Filmklubnak.
Ez az első cannes-i premierje?
Igen, eszméletlen volt! Pedig nem vagyok az a típusú ember, aki odavan a csilli-villi premierekért, de ez a cannes-i bemutató elképesztő, teljesen szürreális élmény volt. Nem ma kezdtem ezt a pályát, és tudom, milyen a hangulat egy nemzetközi filmfesztiválon, de a cannes-i glamúr valami egészen más szint. Sokkal durvább, mint amilyennek elképzeltem előtte; a fotósok hada, a gigantikus méretű vörös szőnyeg és az ünnepélyes hangulat – hihetetlen, hogy van egy hely, ahol ilyen szinten megadják a tiszteletet a nemzetközi filmnek.
Tudatos karrierdöntés volt, hogy egy feltörekvő európai rendezővel dolgozzon?
Igen, abszolút. Az utóbbi években volt szerencsém pár fantasztikus rendezővel forgatni, például a brit Ben Wheatley-vel (High-Rise – a szerk.), majd Rubennel, és feltett szándékom, hogy több európai filmben szerepeljek. Az európai film egy tartós magas szintet képvisel művészileg, ami a szerzői filmeseknek sokkal nagyobb alkotói szabadságot biztosít, és úgy látom, hogy Európában jobban meg is becsülik a művészeket még akkor is, ha a filmjeik megosztóak vagy nagyobb elköteleződést követelnek a nézőtől. A szakmán belül mindig is felnéztem azokra a színésznőkre, akik nemzetközi karriert tudtak felépíteni, és nem csak a saját országukban dolgoznak, ráadásul úgy látom, hogy ez recept lehet egy hosszabb, izgalmasabb karrierre és arra, hogy idősebb koromban is foglalkoztassanak majd.
Milyennek találta Ruben Östlund humorát?
Könyörtelennek. Könyörtelen és intelligens. Brutális, ahogy felismered, hogy volt már részed ilyen kényelmetlen helyzetekben, és bár nevetsz rajta, valójában kicsit elbújnál vagy eltakarnád az arcod közben. Szinte szégyelled magad, amiért nevetsz – nekem nagyon bejön az ilyen humor. De közben csomót lehet vele hülyéskedni, és vannak kifejezetten ártatlan poénjai is.
Melyik filmje kapcsán figyelt fel rá?
A Laviná-t láttam először, rögtön, amikor kijött. Kifejezetten vártam, mert már előtte hallottam róla, Amerikában nagy felhajtás volt körülötte, és még az Oscar szűkített listájára is felkerült. Mindenki a látványos lavinás jelenetet emlegette, de amikor megnéztem, csak ámultam, hogy mennyivel többről szól, és milyen komplex, meglepő film. Manapság nagyon ritka, hogy úgy tudj beülni egy filmre, hogy nem tudsz előtte már mindent róla, és tényleg meglepetést tudjon okozni.
Mennyiben más Rubennel dolgozni az amerikai rendezőkhöz képest?
Óriási szerepe van nála az improvizációnak, szinte minden jelenet, ami bekerült a filmbe, improvizáció eredménye. Volt forgatókönyvünk, de az csak arra szolgál, hogy az alapgondolatokat felvázolja. A történethez persze ragaszkodtunk, de vegyük például a szexjelenetet; csak annyit tudtunk, amikor elkezdtük forgatni, hogy feljön a lakásomra, hogy megjelenik majd a majom, és hogy az óvszer felhúzása pontosan annyi ideig tart, mint a valóságban tartana. A filmben benne is maradt minden perc, bár ha őszinte akarok lenni, egy kicsit tovább is húztuk, mint kellett volna. De a forgatókönyvben csak annyi instrukció volt, hogy a szex a lehető legkevésbé legyen szexi és a végén veszekedjünk az óvszeren. De a többi dialógust mind ott rögtönöztük.
Ezt a végtelenül bizarr és komikus jelenetet egyfajta nemek háborújaként kell értelmezni, amelynek keretében a nő és a férfi azért harcol, hogy ki a dominánsabb?
Persze, mondhatjuk azt, hogy a nemek háborúja ott dől el, hogy ki dobja ki a kotont, de nem hiszem, hogy a karaktereink nemi alaptípusokat képviselnének. Ruben célja inkább az, hogy vesz egy viszonylag normális alapszituációt, ami bárkivel megtörténhet, jelen esetben a használt óvszer kidobását, és hogy ki tegye meg; vigye ki a nő magával a mosdóba szex után, vagy várjon, hogy a férfi takarítsa el, és ebből a normális, már-már unalmas helyzetből valahogy sikerül a lehető legkényelmetlenebb és legfurább jelenetet kihoznia. Szóval, amikor nézed, először lehet, hogy arra gondolsz, hogy már történt veled is ilyen, majd egy percen belül már százszor bizarrabb az egész.
Önnel történt már hasonló?
Nem, még sose feküdtem le senkivel, aki ne tudta volna a nevemet. Vagy csak nem kérdeztem rá külön, hogy tudják-e. De olyan helyzetben természetesen már voltam – szerintem a legtöbb emberhez hasonlóan –, hogy nem voltam biztos abban, hogy egy kapcsolat mi is valójában, kapcsolat-e egyáltalán, hova tart, illetve tart-e valahova egyáltalán. A filmbéli karakterem azért okoz igazán kínos pillanatokat, mert felteszi ezeket a kérdéseket, a lehető legkényelmetlenebb helyzetbe hozva ezzel a főhőst, és hirtelen az egész női nemet képviseli azzal, hogy pellengérre állítja ezt a seggfej pasit, aki soha bele sem gondolt abba, hogy mennyire seggfejként viselkedik a nőkkel.
Az ön figurája egy emberi dimenziót ad a kortárs művészeti világban játszódó személytelen, steril világnak. Ez vonzotta ebben a karakterben?
Pontosan ez. A nagyobb témák, mint a kortárs művészet, a média és az emberek közti bizalom között az én figurám pontosan arra hivatott, hogy felfedje a főhős emberi arcát, vagy éppen annak hiányát. Ez megkönnyebbülés is volt, mert a kortárs művészetről egyébként sem tudok sokat, a médiáról pedig csak annyit, hogy interjúkat adok.
A film egyik jelenetében viszont ön is interjút készít.
Igen, de szerencsére nem kellett túl jónak lennem benne. Az volt a koncepció, hogy elég tapasztalatlan a karakterem, talán ez lehet a második interjú életében, amit készít, és előtte otthon talán a barátaival gyakorolta be a kérdéseket. Egyébként az volt az első jelenet, amit leforgattunk, így az idegesség, ami látszik a vásznon, valódi volt. Ráadásul, amint említettem, nem is vagyok túlságosan képben a kortárs művészetek terén, szóval a kiállításhoz kapcsolódó inkompetens kérdéseim akár a sajátjaim is lehettek volna.
Volt része ilyen interjúkban a valóságban is?
Szerencsére nem. De ha látom, hogy valaki remeg az izgalomtól, akkor próbálok segítőkész lenni, és inkább megkönnyíteni a dolgát. Egyébként pedig szívesen adok interjút, amikor büszke vagyok a munkámra, és olyankor sokkal könnyebb is beszélni róla. Tisztelem az újságírókat, és fontosnak tartom a munkájukat. A mai világban pláne felértékelődik a média szerepe, és szükségünk van elkötelezett, jó újságírókra.
Tartott az átmenettől a televíziózás és a mozi között?
Nem érzek nagy különbséget a kettő között, de valószínűleg azért sem, mert szerencsém volt, és olyan tévésorozatokon dolgoztam, amelyekre nagyon büszke lehetek. Igazából nincs is szó átmenetről, mert továbbra is dolgozom tévés és mozis projekteken is, de ha a karrierem további részében csak tévésorozatokban szerepelnék, azzal sem lenne problémám. Jó sztorikat és jó forgatókönyveket keresek. Vannak rendezők, akikkel szeretnék együtt dolgozni, de igazából mindegy, hogy mozifilmet vagy tévésorozatot forgatunk együtt. A Mad Men – Reklámőrültek befejezése után már egy hét múlva Írországban forgattam a High-Rise-t, és arra gondoltam, hogy minden rendben lesz a pályámmal.
Az idén egész Cannes a Netflix-botránytól hangos. Ön hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy egyes mozifilmek kikerülik a mozikat, és egyből elérhetőek a streamingszolgáltatók választékában?
Mindenkit megoszt ez a téma a filmes világban, és nem vagyok biztos benne, hogy készen állok egy frappáns válasszal erre a kérdésre. De tény, hogy a határok a tévé és a mozi között egyre jobban elmosódnak, és szinte az egyetlen különbség, ami még megmaradt, hogy a filmet a moziban is megnézheted, és ez egy fontos érték. Némely tévésorozatot is, ha moziban nézel, még nagyobb élmény (másnap a cannes-i filmfesztiválon egészben le is vetítették Moss főszereplésével A tó tükre második évadját – a szerk.). A Mad Men vagy A szolgálólány meséje nagy vásznon fantasztikus, akinek van rá lehetősége, ki ne hagyja az élményt!
Viszont azt se szabad elfelejtenünk, hogy már sokkal kevesebben járnak moziba, és Amerikában például egyre kevesebben hajlandóak húsz dollárt kiperkálni egy mozijegyre, amikor tévében a töredékéért megnézhetik. Ezért a megváltozott fogyasztói szokásokat követnie kell egy rendszernek, nem tudom pontosan,hogyan, de fontos lenne, hogy mindannyian belássuk, hogy az érdekeink végső soron megegyeznek.
Ha már említette a Mad Ment, amikor A négyzetben a PR-ügynökség felvázolja a botrányos reklám ötletét, lehetetlenség volt nem asszociálni a Mad Menre. Hogyan adta volna el ezt az ötletet Peggy Olsen?
Úristen, még sose gondoltam erre a párhuzamra! Micsoda idióta vagyok, hogy nem jutott ez eszembe! Egyébként szerintem egész jó munkát végeztek, leszámítva, hogy nem említették, hogy a végén felrobban a gyerek. Peggy mindenesetre biztos több rajzos illusztrációval készült volna, szépen bemutatva kockáról kockára, hogy mi lesz majd a reklámban, és így elkerülhették volna az egész botrányt.
Időközben ön a főszereplője a tavasz televíziós szenzációjának, A szolgálólány meséjének. Számított ilyen kitörő sikerre?
Nagyon izgalmas az egész! Amikor elkezdtük, csak annyi volt a célunk, hogy hűek maradjunk a regényhez, és ne rontsuk el. Fantasztikus könyv, és mi, akik producerként is dolgoztunk az adaptáción, abból indultunk ki, hogy mi ilyen témákról szeretnénk sorozatot látni, és reménykedtünk, hogy lesz majd elég néző, aki hasonlóan érez. Márpedig ha igen, akkor lehet második évad, és ez volt a maximum, amiről akkor álmodni mertünk.
Ehhez képest a fogadtatás elképesztő, és nagyon meghat engem személyesen is, mert nagyon keményen dolgoztunk rajta, és nagyon hittünk benne, illetve mindenben, amiért ez a sorozat kiáll. Ha tehetném, személyesen megköszönném minden embernek, aki megnézte, annyira fontos nekem A szolgálólány meséje. Nyilván azért is, mert nemcsak főszereplőként, hanem producerként is a szívügyem, és már több mint egy éve az életem szerves része, amitől egy percig sem szabadultam. Most, hogy zöld utat kapott a második évad, pláne.
Ez azt jelenti, hogy szeretne gyakrabban producerkedni?
Igen, nőként pláne szeretnék hozzájárulni, hogy több nő dolgozzon a kamera túloldalán. Ahhoz, hogy olyan filmeket és sorozatokat nézhessünk, ami valóban érdekel bennünket, el kell érnünk, hogy több női rendező, producer és forgatókönyvíró dolgozhasson, óriási elmaradásokat kell behoznunk ezen a területen.
De egyébként is élvezem a döntéshozatalt; szeretem kiválasztani a színészeket és a rendezőket, és még abba is szeretek belefolyni, hogy hogyan alakítsuk a forgatókönyvvázlatokat. Színészként nincs semmiféle kontrollod a végeredmény felett; reggel bejössz, eljátszod, amit kell, hazamész, és majd lesz belőle valami. Néha kellemes meglepetés a végeredmény, néha kevésbé.
Nekem áldás, ha ennél nagyobb kreatív kontrollt kapok. Ezért igen, folytatom a produceri munkát, és már van is pár alakuló projektem, amiről hamarosan beszélhetek, Cannes után be is jelentik az egyik következő szívügyemet. (A Variety egy héttel későbbi híre alapján a Fever című BBC-sorozatra utalhatott – a szerk.)
A rendezés is szerepel a tervei között?
Még az is lehet. A forgatókönyvírástól rettegek, arra biztos nem lennék képes, de rendezőként később el tudnám képzelni magam, csak az a baj, hogy vágni nem tudok, pedig a legjobb rendezők értenek a vágáshoz, és a legtöbb dolog a vágószobában dől el. Ezért először szeretnék többet tanulni az utómunkálatokról, illetve a vágásról, hogy ne keserítsem meg mindenki életét.
Amerikaiként nem aggódott, hogy azzal, hogy A négyzet kifigurázza a politikai korrektséget?
Egy dolog egy filmben kifigurázni a politikai korrektséget és egy egészen másik megsérteni az alkotmányt. A művészetben az a csodálatos, hogy feltehetsz kérdéseket anélkül, hogy megválaszolnád őket, és elég, ha arra készteted a nézőket, hogy ők is feltegyék e kérdéseket maguknak vagy a környezetüknek. Szerintem fantasztikus, ha humorral tudod nevelni a közönséget és a művészetben igenis ki lehet figurázni bármit. Egy politikusnak viszont mindig tiszteletben kell tartania a jogszabályokat, illetve az alkotmányt.
Megvan Cannes első idei polgárpukkasztó szenzációja!
A Lavina svéd rendezője, Ruben Östlund ravasz és kifinomult intelligenciával figurázza ki a politikai korrektséget. A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott A négyzet bámulatosan bizarr, de közben metszően aktuális. Olvassa el kritikánkat!
