Nemzetközi társfinanszírozót szerzett az Oscar-jelölt magyar rendező új filmjéhez

Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című filmjéért nyert Arany Medve-díjjal
Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című filmjéért nyert Arany Medve-díjjal Berlinben.
Vágólapra másolva!
Az Arte német-francia közszolgálati kulturális televízió is támogatja Enyedi Ildikó Feleségem története című új filmjének gyártását, az alkotás főszereplője pedig egy világsztár, a francia Lea Seydoux lesz - számolt be Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Az Arte képviselői a Filmalap hétfő esti, a 68. Berlini Filmfesztiválon megrendezett fogadásán jelentették be, hogy támogatják a Testről és lélekről című munkájával Oscar-díjra jelölt, és a tavalyi Berlinalén a fődíjjal, Arany Medvével kitüntetett rendező új filmjét. Az Arte nemcsak a költségvetéshez járul hozzá, hanem műsorra is tűzi majd Enyedi Ildikó alkotását- mondta Havas Ágnes.

A napokban vált véglegessé az is, hogy a Feleségem története című Füst Milán-regény alapján készülő filmben a többi között az Adéle élete című filmből ismert Léa Seydoux alakítja Lizzy-t, a holland hajós, Störr kapitány feleségét.


Enyedi Ildikó az idén is szerepel a Berlinalén, első nagyjátékfilmje, Az én XX. századom felújított változatának világpremierjét a szemle klasszikusokat felvonultató sorozatában (Berlinae Classics) tartják kedd este, a rendező és az operatőr, Máthé Tibor jelenlétében. A vetítésre egy nap alatt elkelt az összes jegy.

Szintén a Belinalén tartották Bogdán Árpád Genezis című filmjének világpremierjét, a fesztivál szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket bemutató Panorama Special szekciójában. Havas Ágnes szerint a filmet nagyon jól fogadta a közönség, és máris meghívást kapott több nemzetközi fesztiválra.

A Genezis így "szép siker" a magyar filmgyártásnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!