Fantomszál: lenyűgöző lett Daniel Day-Lewis "utolsó" filmje

Vágólapra másolva!

Mindenki arról beszél, hogy ez Daniel Day-Lewis utolsó filmje. Mondott már ilyet máskor is, majd meglátjuk. Vicky Krieps a másik főszerepben viszont beköszönt az amerikai filmgyártásba: itt vagyok, lehet rám szerepet osztani. A harmadik fontos szereplő, Lesley Manville is hibátlan alakítást nyújt. Ráérős tempójú filmben érzelmi játszmák három figura között. Háttérnek pedig ott van egy elit divatház ezoterikus világa az ötvenes évekből. A Fantomszál színvonalát mutatja, hogy hat Oscar-díjat is kaphat a márciusi gálán.

Lajos Sándor

Vágólapra másolva!

Daniel Day-Lewis Vicky Krieps Fantomszál

Paul Thomas Anderson 26 évesen debütált rendezőként. Az elmúlt huszonegy évben nyolc mozifilmet készített el. Maga írja a forgatókönyveit, és amíg azok nincsenek elég jól megírva, addig nem kezd el forgatni. A filmipar tele van gyenge forgatókönyvekkel, amiknek a hiányosságait aztán nagy csinnadrattával próbálják elfedni a filmekben. A jó forgatókönyvet még mindig el lehet rontani, mire film lesz belőle. De ha nem elég jó a forgatókönyv, akkor a filmkészítés további fázisai már csak arról szólnak, hogy az alkotók próbálnak megküzdeni ezzel az alapvető hiányossággal. Paul Thomas Anderson populáris témákat választ és összetett, de jól eljátszható figurákat talál ki. Aztán a színészek krémjével dolgozik. Ezek a filmek azért lassúak, mert időre van szükség érzelmeket eljátszani. Ahol félpercenként felrobban valami, két robbanás között meg üldözés van, oda minek színész, kaszkadőrök is meg tudják oldani a feladatot.

Paul Thomas Anderson forgatókönyvíróként ezúttal nagyon ravasz módon dolgozott: először megírt egy romantikus, egyenes vonalvezetésű történetet, aztán kicsavarta és bizarr fordulatokat helyezett el benne. Mindezt hatalmas rutinnal, amitől minden mondatnak jelentősége van. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre árnyaltabbak lesznek a figurák és a viszonyaik. Anthony Hopkins színészi remeklése a festőművész megformálása a Túlélni Picassót című filmben: undok zsenit játszik, mert persze egy zseni mindig elviselhetetlen.

Ezen a közhelyen lép túl a Fantomszál.

Megmutatja, hogy milyen iszonyatos erőfeszítés egy tervezőnek határidőre teljesíteni, hogy nemcsak szeszélyek vezérlik, amikor próbálja megteremteni a koncentráció légkörét. Rabszolgaként kezelt áldozatáról pedig kiderül, hogy legalább olyan „zakkant", mint a sztártervező: zsák a foltját.

Londonban vagyunk, az ötvenes években. Reynolds Woodcock (Daniel Day-Lewis) jónevű divatházat működtet a nővérével, az egész életüket ennek rendelik alá. A felső tízezernek készülnek itt egyedi ruhák, minden kuncsafttal szoros a személyes kapcsolat: centire ismerik a testüket, mindig életük valamely fontos eseményéhez kell ruhát kreálni. Ugyanabban a házban van a műhely és a lakás is, tucatnyi varrónő dolgozik a mester keze alá. Része a működésnek egy fiatal lány is, aki egyszerre asszisztens, múzsa, szerető és rabszolga a „gyógyíthatatlan agglegény" Reynolds számára, akit kemény kezű nővére (Lesley Manville) menedzsel. A tervező éppen ráun egy lányra, és elég lazán felszed egy pincérnőt egy kávéházban, viszont Alma (Vicky Krieps) nem elégszik meg ezzel az alárendelt szereppel, Reynolds felesége akar lenni.

Egy sima romantikus film itt véget is érne, de nem így a Fantomszál.

A vibráló feszültség továbbra is megmarad, érzelmi hullámvasút a pár élete, amíg aztán a forgatókönyv eljuttatja odáig a főszereplőket (meg a nézőt is), hogy belássák: minden tartós párkapcsolathoz fel kell adnunk magunkból valamennyit, változni kell a másik kedvéért. Persze ez így egy mondatban összefoglalva lapos közhely a „pszichológus válaszol" rovatból. Viszont a Fantomszál megmutatja ezt színéről és visszájáról, humorral meg fordulatokkal.

Legendák szólnak Daniel Day-Lewis radikális felkészülési módszereiről, ez bulvárvonalon mindig jó téma. Egyébként pedig egyike azoknak a brit színészeknek, akik klasszikus színházi képzést kaptak és nagyot nyert velük a hollywoodi filmipar, mert ők figurát teremtenek és nemcsak reakciókat produkálnak a kamerának. A 60 éves Daniel Day-Lewis bejelentette, hogy ez volt az utolsó filmje, felhagy a színészettel. Ha az Oscar-díjat nézzük, ő a filmtörténet legsikeresebb férfiszínésze. Háromszor elnyerte: A bal lábam, Vérző olaj, Lincoln, háromszor jelölték: Apám nevében, New York bandái, Fantomszál, és ez utóbbi jelölésből még díj is lehet. Sok idősebb színészt ostoroznak miatta, hogy nem tudják elképzelni az életüket filmezés nélkül és gyengébb forgatókönyvekre is igent mondanak. Reménykedjünk benne, hogy habár Daniel Day-Lewis el tudja képzelni az életét filmezés nélkül, azért lesz még olyan forgatókönyv, aminek a kedvéért visszatér.

A 35 éves Vicky Krieps tíz éve filmezik már német nyelvterületen, a Fantomszálban egyenrangú partnere az élő legendának és alkatánál fogva huszonéves szerepeket is el tud játszani. Ez a film most kiugrási lehetőség volt számára és élt is vele. Igazság szerint övé a hálásabb szerep, hiszen a néző neki szurkol végig. Lesley Manville-t a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték a Fantomszálban nyújtott alakításáért, teljesen megérdemelten. Maga Paul Thomas Anderson végezte az operatőri munkát is, és nagyon jó egyensúlyt talált: minden egy kicsit meseszerű attól, hogy az ötvenes években játszódik a történet, de közben nagyon valóságosak a helyszínek és a cselekvések. Ki kell emelni még Jonny Greenwood zeneszerzői munkáját, zsinórban ez a negyedik film, amelyen együtt dolgoztak Paul Thomas Andersonnal. A Fantomszál zenéje nemcsak aláfesti a szereplők érzéseit, nemcsak lopakodik a történet nyomában, hanem gyakran a visszafogott színészi játékhoz a zongora és/vagy a vonósok merészen, önálló jogon társulnak, így kifejezve, hogy mi dúl éppen a szereplők lelkében. Munkájáért a Golden Globe-ot már megkapta és az Oscarra is jelölték Jonny Greenwoodot.