1940: Az első afroamerikai győztes
1929-ben rendezték meg az első Oscar-gálát, ezt követően pedig 11 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első afroamerikai győztes is átvehesse az aranyszobrát. A díjazott 1940-ben Hattie McDaniel lett, aki az Elfújta a szél című romantikus történelmi filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat.
Scarlett O'Hara rabszolgaként tartott dadájának megformálója 1895-ben látta meg a napvilágot egy rabszolgacsalád 13. gyermekeként. Pályafutását énekesnőként kezdte, színészként pedig csak a harmincas évek elején mutatkozott be.
A szívem túlságosan teli van érzelmekkel ahhoz, hogy elmondjam, mit is érzek most, de hadd köszönjem meg mindenkinek
- mondta megható köszönőbeszédének végén, mielőtt elsírta volna magát, majd visszatért a leghátsó sorba, ahová a szegregáció miatt ültették. Hattie McDaniel 1952-ben 57 éves korában hunyt el mellrákban, az Oscar-díjának pedig rejtélyes körülmények között veszett nyoma – a legvalószínűbb feltételezések szerint valamikor a hatvanas években tűnhetett el egy tüntetés során.
Hattie McDaniel győzelme után több mint fél évszázadig kellett várnunk a következő afroamerikai színésznő győzelméig: 1991-ben Whoopy Goldberg a Ghost-ban nyújtott alakításáért kapta meg az aranyszobrot. 2010-ben pedig Mo'Nique lett a negyedik afroamerikai színésznő, aki átvehette a legjobb női mellékszereplőnek járó aranyszobrot, a gálán viselt kék ruhájával és a gardéniákkal pedig nem más, mint Hattie McDaniel előtt tisztelgett, akinek külön meg is köszönte a díját.
1964: az első Oscar-díjas fekete férfi színész
Sidney Poitier már 1959-ben történelmet írt azzal, hogy ő lett az első Oscar-díjra jelölt fekete férfi színész, az elismerést abban az esztendőben A megbilincseltek című drámában nyújtott alakításával vívta ki. A legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot végül öt évvel később vehette át a Nézzétek a mező liliomait! című filmért.
A díjat Anne Bancroft adta át neki, aki meg is puszilta a színpadon, ez a gesztus pedig igazán bátor tett volt a színésznő részéről, hiszen akkoriban a fehérek és feketék közötti házasság még tilos volt.
Nagyon hosszú utazás volt ez számomra eddig a pillanatig
- kezdte meghatottan meglehetősen rövid köszönőbeszédét, ami után 38 évnek kellett eltelnie a második fekete színész díjazásáig: 2002-ben Denzel Washington lett a legjobb férfi főszereplő, aki az aranyszobrot a Kiképzés című filmért vehette át, ugyanezen a gálán Sidney Poitiert pedig életmű-díjjal tüntette ki a Filmakadémia. Sidney Poitier február 20-án ünnepelte 91. születésnapját, utoljára pedig 2001-ben állt a kamerák elé egy tévéfilmben. A 2014-es Oscar-gálán Angelina Jolie-val együtt adta át a legjobb rendezőnek járó díjat, ahol szintén állva tapsolta meg a közönség.
1969: A második és egyben utolsó megosztott színészi Oscar-díj
Ritka pillanatnak lehettek szemtanúi az 1969-es Oscar-gála résztvevői és nézői, hiszen amikor Ingrid Bergman felbontotta a borítékot, hogy kihirdesse a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díj nyertesét, kiderült, hogy a megosztott díjat ketten kapják:
Katherine Hepburn Az oroszlán télen című történelmi filmért, Barbra Streisand pedig a Funny Girlért.
Mindketten ugyanannyi, szám szerint 3030 szavazatot kaptak a Filmakadémia tagjaitól, ami az Oscar-díj eddigi történetében mindössze hatszor fordult elő, színészi kategóriában pedig Wallace Beery (A bajnok) és Fredric March (Ember vagy szörnyeteg?) 1932-es megosztott díjazása után ez volt a második és egyben utolsó ilyen eset.
Az akkor már kétszeres Oscar-díjas Katherine Hepburn nem volt jelen a gálán, ezért a díját Anthony Harvey rendező vette át a nevében, a 26 éves Barbra Streisand pedig úgy kezdte sokat idézett köszönőbeszédét, hogy "Szia, gyönyörűm!", ami az első mondata volt a Funny Girl-ben.
1972: a csavargó 20 év után hazatér
Az FBI az ötvenes évek elején indított rágalomhadjáratot a baloldali és liberális nézeteit sokat hangoztató Charlie Chaplin ellen, akit kommunista szimpatizánsnak bélyegeztek meg többek között amiatt is, hogy nem fogadta el a neki többször felajánlott amerikai állampolgárságot.
Az 1952-ben bemutatott Rivaldafény londoni premierje után már nem is tudott visszatérni az Egyesült Államokba, mivel érvénytelenítették a beutazási engedélyét, és nemkívánatos személyként nem kapott vízumot.
1953-ban ezért Svájcba költözött feleségével és nyolc gyermekével, ahonnan 20 év száműzetés után 1972-ben tért csak vissza egy rövid időre Amerikába, ahol életműdíjjal jutalmazta a Filmakadémia a némafilmek legendás színész-rendezőjét. A 83 éves Charlie Chaplint 12 percen át tapsolta állva a közönség, aki a meghatottságtól alig tudott megszólalni:
A szavak most olyan haszontalannak és erőtlennek tűnnek
- kezdte köszönőbeszédét, aminek a végén az idős csavargó magához vette védjegyévé vált kis kalapját és botját is.
1973: A keresztapa egy indiánjogi aktivistát küld maga helyett
George C. Scott volt az első színész, aki 1971-ben visszautasította a Patton-ért neki ítélt Oscar-díjat, mivel úgy érezte, hogy alakítása nem összemérhető a többi jelölttel. Két évvel később pedig Marlon Brando volt az első színész, aki politikai üzenetet közvetített távolmaradásával. A keresztapá-ért neki ítélt Oscar-díjat ugyanis Sacheen Littlefeather indiánjogi aktivista tradicionális apacs ruhában vette át a nevében, rögtönzött köszönőbeszédét pedig tapssal és fújolással fogadta a közönség.
Amikor díjra jelöltek A keresztapáért, teljes képtelenségnek éreztem, hogy elmenjek a ceremóniára. Nevetséges lett volna magasztalni azt a szakmát, ami hat évtizeden keresztül következetesen hazugul ábrázolta és rossz fényben tüntette föl az indiánokat – és éppen akkor, amikor Wounded Knee faluban kétszáz indiánt tartottak ostrom alatt. Viszont rájöttem, hogy – feltéve, ha nyerek – a történelem során először kapna lehetőséget egy indián ember, hogy hatvanmillió honfitársához szóljon – kis elégtétel ez azért, hogy Hollywood annyi éven át befeketítette őket. Ezért megkértem egy barátomat, Sacheen Littlefeathert, hogy vegyen részt helyettem a gálán, és olvassa föl a nyilatkozatomat, amelyben elítélem az indiánokkal szembeni bánásmódot, illetve a rasszizmust általában. De a műsor producere, Edward Koch megállította őt, és önhatalmúlag úgy döntött, hogy nem olvashatja föl, így aztán szegény nőnek ott, a helyszínen kellett rögtönöznie pár szót az indiánok ügye érdekében. Büszke voltam rá. Nem tudom, mi történt azzal az Oscar-szoborral. Lehet, hogy az Akadémia kiküldte nekem, de ha úgy van, fogalmam sincs, hová lett mára
- írta évekkel később Marlon Brando az E dalra tanított anyám című önéletrajzi könyvében.