A fa alatt: elviselni egymást meg az életet

Vágólapra másolva!

Egy férj lebukik a felesége előtt, hogy nem törölte le a számítógépéről egy korábbi barátnőjével készített házi pornóját. Egy középkorú pár, akik előző házasságaikból kilépve találtak egymásra eredménytelenül próbálkozik új család alapításával, az asszony nem esik teherbe. Egy anya felnőtt fia valószínűleg öngyilkosságba menekült, de mivel a holttest nem került elő, nem tud továbblépni, amíg valami biztosat nem tud. A világ bármely pontján előfordulhatnak ezek az élethelyzetek. Akár megoldást is lehet rájuk találni. Ez a jól sikerült izlandi film viszont azt meséli el, hogy mi van, ha nem.

Lajos Sándor

Vágólapra másolva!

Izland A fa alatt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson

A 2016-os foci EB-n története során először vett részt az izlandi válogatott, nagy meglepetésre a legjobb nyolc közé jutottak. Nem torpantak meg, szintén először a sportág történetében idén az oroszországi VB-n is ott lesznek. Az izlandiaknak eredetileg nem kifejezetten a focival voltak terveik, hanem egy ifjúságvédelmi program keretében, hogy értelmes elfoglaltságot kínáljanak a fiataloknak, fedett focipályákat építettek. Hiszen az izlandi éghajlati viszonyok nem kedveznek a szabadtéri sportoknak. Izland kicsit nagyobb területű, mint Magyarország, de nagy része lakhatatlan,

mindössze 330 ezren lakják a szigetet.

Tudatos építkezéssel elérték, hogy jelenleg több mint száz izlandi születésű játékos játszik Európa különböző focibajnokságaiban. Mikor fog ide eljutni a 10 milliós Magyarország?

A filmek terén szerencsére egy ideje egyre-másra jönnek a magyar sikerek. De Izland filmben is „kijut" EB-re, VB-re. A Reykjavík 101 című 2000-es film óta szinte minden évben készül olyan izlandi film, amelyik nemzetközi figyelmet kelt. Például Hafsteinn Gunnar Sigurdssonnak, A fa alatt rendezőjének egyik korábbi filmjéből készített David Gordon Green amerikai remake-et, amit a 2013-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medvére jelöltek. Kifejezetten erős A fa alatt forgatókönyve is, Hafsteinn Gunnar Sigurdsson mellett Huldar Breidfjörd jegyzi.

Tíz év távlatából már látszik, hogy rendezőként és főszereplőként filmklasszikust hozott létre Clint Eastwood, amikor bizalmat szavazott Dave Johannson és Nick Schenk forgatókönyvének. Mindenkit meglepett vele, hogy esendő, hétköznapi emberek történetét mesélte el a Gran Torinó-ban, egyáltalán nem pozitív befejezéssel. Egészen más világ Michael Hanekéé, de utóbbi két filmjében ő is „földhözragadt" történetekkel foglalkozott. A Szerelem és a Happy end szereplőinek élethelyzetei bárkinek ismerősek lehetnek, a filmek mégis szuggesztívek. Az elsőfilmes Szilágyi Zsófia díjat hozott el az idei Cannes-i Filmfesztiválról. A filmje egy háromgyerekes anya egy hétköznapjáról szól, de egyáltalán nem nélkülözi a drámaiságot. Ezek a nagyon különböző példák mutatják, hogy létezik még az a valami, amit jobb híján „realista filmnek" nevezhetünk.

Olyan szereplők, akik szembe jöhetnek az utcán. Olyan élethelyzetek, amik sok nézőnek ismerősek lehetnek.

A tömegfilmek által teremtett világ egyre jobban elrugaszkodik a valóságtól, ez magával hoz mindenféle dramaturgiai problémákat, amikről a látványvilág felturbózásával igyekeznek elterelni a figyelmet.

A fa alatt nagyon jó példa arra, hogy ha valaki tömegfilm helyett valami mást akar csinálni, akkor nem kell feltétlenül szembemenni annak minden jellemzőjével. A realista film nem kell okvetlenül zsibbasztóan lassú vagy nézőriogatóan naturalista legyen.

A fa alatt forgatókönyve olyan szakszerű, magabiztos kézzel létrehozott munka, hogy oktatásban szemléltetésre is fel lehetne használni.

Két cselekményszál van, dinamikát hoz a filmbe, hogy lehet őket váltogatni. Hat főszereplő van, változatos figurák, megfelelő motivációkkal (mindenki cipel valamilyen terhet magával), erős konfliktusokkal és szövetségekkel egymás között. Színes mellékfigurák bukkannak fel. Erősödik a feszültség, de időnként oldja valami, hogy aztán a bűnügyi rovatba való eseményekig fajuljon el a történet. Majd egy utolsó snittben slusszpoén. Rövid jelenetek, pergő párbeszédek jó riposztokkal. Kihagyásos technika: nem kiszámíthatóan araszol előre a sztori, hanem ugrunk benne egyet, hogy ez meglepje a nézőt, majd elég gyorsan pótlódnak a hiányzó információk, hogy ne veszítse el a fonalat.

De végig maradunk két lábbal a földön. Csupa hétköznapokból ismerős figura. Drámai, de reális helyzetek.

Eldurvuló háborúság a szomszédok között, mert az egyikük fája árnyékot vet a másik teraszára,

ahol az öregedéstől tartó, sportos, középkorú feleség napozni szeretne. Válófélben lévő szülők huzakodása a gyerekük birtoklásáért. Kínos jelenet az óvoda folyosóján tanácstalan óvodai alkalmazottakkal. (Sikerült találni egy kamera előtt természetesen viselkedő, elbűvölő kislányt.) Nyári szünet a hivatalban, amitől megáll az élet. Társasházi közgyűlés folyton ismétlődő, meddő vitákkal. Felnőtt fia elvesztését feldolgozni képtelen, a külvilággal egyre ellenségesebb anya kezében állandóan cigarettával vagy vörösboros pohárral. A felesége felőrlődésével kapcsolatban tehetetlen férj, aki alig várja, hogy mehessen az amatőr kórus próbájára.

Gyönyörűen szólnak a kórusművek. A kamera hosszan elidőzik a vita tárgyát képező fa lombján. Kevés szebb dolog van annál, hogy a nap átsüt egy fa levelei között és a zöld ezerféle árnyalatát hozza létre. Szóval nem tűnik teljesen reménytelennek a világban való értelmes létezés. Úgy tűnhet, hogy bár mindkét történetszálon egyre durvábbak a helyzetek, előbb-utóbb mindenki észhez tér és kompromisszumot köt.

De aztán nem így lesz, minden összeomlik.

De vajon miért? Mert az ember sárkányfogvetemény? Vagy mert a sors kegyetlen? Ezt már mindenkinek magának kell mérlegelnie. Ahogy megy hazafelé a moziból azt gondolja-e inkább, hogy megpróbál kicsit türelmesebb lenni embertársaival, akármilyen idegesítő is a szomszéd. Vagy megborzong, mert eszébe jut, hogy már 2444 évvel ezelőtt írt egy Szophoklész nevű szerző egy történetet, amelyben Oidipusz mindent igyekszik jól csinálni, mégis elbánik vele a sors. Mert csak.

Erős a szereposztás is, a szemmel láthatólag jó képzést kapott izlandi színészeknek súlyos a jelenléte a kamera előtt. Viszont mindegyikük pontosan érzi, hogy csak kis gesztusokkal reagálhat, többet nem bírna el a szituáció.

Sokat elmondó nézésekkel van tele a film.

Azért tudnak ilyenek lenni ezek a nézések, mert minden szereplőnek igaza van a maga módján, és ezzel az igazsággal a színészek teljesen tisztában vannak. Még a mellékszereplők is a maguk pár percére. Ebből a szempontból is olyan tiszta, precíz munka A fa alatt, hogy oktatási segédanyag lehetne.

Látszik ebből az alkotásból, hogy manapság is lehet „realista filmet" csinálni. Már csak az a kérdés, hogy a nap mint nap extremitást fogyasztó néző érzékenysége megmaradt-e még. És mintha ettől szorongana Hafsteinn Gunnar Sigurdsson is,

brutalitásba torkollik a történet, pedig talán ez nélkül is megállna ez a film a lábán.

Az mindenesetre biztató, hogy akárhol tart is mostanság a mainstream, még mindig lehet hétköznapi emberekkel, hétköznapi helyzetekkel operálva olyan drámai erejű filmet csinálni, ami a megnézése után másnap és harmadnap is eszébe jut az embernek.

Élénk élet zajlik Magyarországon a kisfilmek világában, sok jó alkotás készül. Példamutató kezdeményezés, hogy A fa alatt kísérőfilmjeként látható a mozikban az Aki bújt, aki nem Schwechtje Mihálytól. Ő számos minőségi kisfilmet készített már, megérett a nagyjátékfilmre.

Ez a rövidfilmje pontosan úgy van felépítve, ahogy egy tízperces rövidfilm működni tud.

Igen hamar megteremti az atmoszférát, minden snitt sokat elmond arról, hogy hol vagyunk: a reménytelen mélyszegénységben. Jól castingolt gyerekszereplők létrehozzák azt a kontrasztot, hogy a gyerekek még ilyen élethelyzetben is milyen önfeledten tudnak játszani. Megérkezik egy luxusterepjáró és a néző fokról fokra megérti, hogy miért jött. Hogy a borzalom hogyan válhat megszokhatóvá, hétköznapivá. Érdemes tovább folytatni ezt a gyakorlatot, odavinni a mozinézőkhöz a jól sikerült kisfilmeket, hogy azok is lássák őket, akik maguktól nem tennének ennek érdekében semmit.