Gotti: Izgalom helyett szerecsenmosdatás

Gotti Day 20 8_19_16-1961.dng

Az 1940-es születésű John Gotti utcagyerekből küzdötte fel magát a New York-i maffia legfelsőbb köreibe. Sohasem kerülte a nyilvánosságot, kifejezetten élvezte a sajtó figyelmét. Kicsit rájátszott a Keresztapa-filmekből megismert imázsra. A Keresztapa 3-ban viszont részben róla mintáztak egy negatív figurát. 1992-ben ötszörös életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A börtönben évekig küzdött a rák ellen. Ahogy ő mondta: minden nap, amikor még életben marad, az egy-egy újabb beintés az államnak. Most film készült róla, amely keresi vele kapcsolatban a pozitívumokat, csak nem nagyon találja.

John Travolta huszonévesen lett sztár mint énekes-táncos színész a Szombat esti láz-zal és Grease-zel. 1983-ban, hat évvel a Szombat esti láz után elkészült a folytatása, az Életben maradni. Aztán Quentin Tarantinónak támadt az az ötlete, hogy a „lányok kedvence" státuszból kiöregedett és kihízott Travoltával egy nem túl eszes gengsztert játszasson el a Ponyvaregény-ben. Ez Oscar-jelölést hozott Travoltának. Azóta ahogy öregszik, egyre marconább a kinézete, és sorra játssza el a különböző katonákat, ügynököket, bűnözőket.

Az agresszió specialistája lett.

Ma már ott tartunk, hogy senki sem csodálkozik, ha John Gotti, a médiát sohasem kerülő, bűnöző voltát provokatívan felvállaló gengszter szerepét John Travoltára osztják.

A valódi John Gotti a bíróság előtt és John Travolta a Gotti című filmben Forrás: AFP

Miért van ekkora kultusza a tömegkultúrában a szervezett bűnözésnek? A törvényt tisztelő, becsületes emberek miért néznek olyanokról filmeket, akik életmódjuknak választják a társadalmon kívüliséget? Talán azért, amiért háborús filmek is folyamatosan készülnek, miközben a közönségük saját maga egyáltalán nem szeretne érintett lenni bármilyen háborúban. A szélsőséges élethelyzetekben felerősítve jeleníthetőek meg a drámai konfliktusok. A maffia élete olyan, mint egy királydráma: szövetségkötések és árulások szövevénye, amelyben mindig mindenki az életével játszik.

Forrás: Big Bang Media/Brian Douglas

1972-ben az olasz maffia tagjai egyáltalán nem örültek neki, amikor értesültek róla, hogy Francis Ford Coppola milyen filmet készül forgatni. Azóta már a Keresztapa-trilógia népszerű a maffiózók körében, mert jóval pozitívabb képet fest róluk, mint amilyenek valójában. Martin Scorsese már közelebb merészkedett a valósághoz a filmjeivel: Aljas utcák, Nagymenők, Casino. Mike Newell filmje, a Fedőneve: Donnie Brasco a fedett ügynök beépülésének pszichológiájával foglalkozik, de közben láthatjuk, hogy milyen pitiáner civakodások zajlanak a maffiában és

nem mindenki gazdagszik meg, csak a hierarchia csúcsán állók.

Az alárendelteknek meghatározott havi összeget kell átadni a felettük állónak, ezt igyekeznek bármilyen eszközzel előteremteni.

Forrás: Big Bang Media/Brian Douglas

Brian de Palma kultfilmje, az 1983-as A sebhelyesarcú egy Gottihoz hasonló figura felemelkedését és bukását mutatja be. Keménysége és elveihez való ragaszkodása hozza meg Tony Montana sikerét - és később ez okozza a vesztét is. Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy Robert de Niro az egyik főszereplője Martin Scorsese említett filmjeinek, és A Keresztapa2-nek. Al Pacino pedig lenyűgöző színészi tudással három teljesen különböző személyiséget formál meg a Keresztapa-trilógiában, A sebhelyesarcú-ban és a Fedőneve: Donnie Brasco-ban.

Forrás: Big Bang Media/Brian Douglas

A felsorolt maffiafilmek mindegyikének gondosan kidolgozott dramaturgiai íve van. Kevin Connolly rendező, illetve Lem Dobbs és Leo Rossi forgatókönyvírók munkája azért nem tartozik a bűnfilmek élvonalába, mert csak állóképek sorozatát villantja fel a címszereplőről. Temérdek mellékszereplő jön-megy, él-hal a Gotti-ban, annyian vannak és többségük annyira elnagyolt, hogy még számon tartani is nehéz őket. John Gotti ellentmondásos személyiségéről szól minden, ezt próbálja árnyalni a film egy és háromnegyed órán keresztül.

Látjuk brutális állatnak és szerető családapának.

A saját törvényeihez következetesen tartja magát, az állam törvényeit nagy élvezettel veszi semmibe. Minden habozás nélkül öl vagy ad parancsot ölésre, de egyik emberét odaküldi segíteni, amikor azt látja, hogy az utcán egy apró termetű néni bevásárlásból hazafelé nehezen boldogul a „banyatankkal".

Forrás: Big Bang Media/Brian Douglas

A film igyekszik egyensúlyba hozni pozitív és negatív tulajdonságokat. Sok filmidőt szánnak arra, hogy az ötből Gotti egyik gyerekét 12 évesen elütötte egy autó és meghalt, ami a családot nagyon megviselte. Pedig ennek a történet fősodrához nem sok köze van. Ezzel szemben nem kap elég figyelmet az a szál, hogy Gotti szerette volna, ha a gyerekei közül mindenki normális szakmát tanul, aztán a legidősebb fia mégis beltag lett a Gambino-családban, aminek Gotti volt vezetője. Szívesen ütik rá a pecsétet egy-egy filmre, hogy „megtörtént események alapján", de az iménti nagyon jó példa arra, hogy még a történeti hűség esetén is mennyit számít a dramaturgia.

Forrás: Big Bang Media/Brian Douglas

Martin Scorsese A Wall Street farkasá-ban meg tudta oldani, hogy a maga műfajában nem is olyan nagymenő tőzsdei szélhámos, drogfüggő figura elnyerje a néző szimpátiáját azáltal, hogy ő a narrátora végig a filmnek, és mint csínytevéseket tálalja a bűncselekményeket. Ő lesz az alulról jövő, népi hős a mindenkit elnyomó hatalommal szemben. A Wall Street farkasa kiváló dramaturgiájú film, biztos kézzel öntötték formába Jordan Belfort élettörténetét. A Gotti-ban is a címszereplő a narrátor, mindenhez hozzáfűzheti a saját véleményét. John Gotti esetében azonban nehezebb eset az alapanyag. Ő utcagyerekként került a maffiába, gátlástalan agressziója vitte felfelé a ranglétrán. Amikor atyai mentora, az alvezér meghalt, akkor az ő korábban adott tanácsai alapján puccsot szervezett az általa nem kedvelt fővezér ellen és megölette. Mindössze hét évig volt az egyik klán élén, majd életfogytiglanra ítélték, és tíz évvel később a börtönben meghalt rákban.

Mivel sohasem titkolta, hogy ki ő valójában, még a Times címlapján is mint „keresztapa" szerepelt.

Állandóan folytak ellene jogi eljárások, egy ideig ravasz trükkökkel és nem kevés szerencsével mindent meg tudott úszni, de aztán elérte a végzet. Ahogy el is hangzik a filmben, a maffiózó kétféleképpen végezheti: vagy megölik, vagy végleg börtönbe kerül. Az első osztályú bűnfilmekben arra koncentrálnak az alkotók, hogy az előbbi alaptétel ellenére miért maradnak bizonyos emberek bűnözők.

A filmbeli John Gottinál ezt azért nem lehet érteni, mert a valódi John Gottit jellemző mérhetetlen hatalomvágyat és erős exhibicionizmust „kioperálták" a film főszereplőjéből. John Travolta jól hozza a tagbaszakadt, nagydumás alfahímet. Rajta nem múlik semmi. Egy-egy jelenetnek megvan a maga atmoszférája, legyünk bírósági tárgyalóteremben, börtönben vagy a maffia fejeseinek gyűlésén.

Sokat verekszenek és lövöldöznek, akcióban sincsen hiány. Csak maga a film nem áll össze egységes egésszé.

Ennek talán az lehet az oka, hogy az igazi John Gotti nem volt több, mint egy önkritika nélküli tahó, aki mindenen erőből próbált meg átgázolni és közben hajszolta a népszerűséget. Ezért aztán sehogyan sem lehet úgy szimpatikussá tenni, mint például az Al Pacino által eljátszott vívódó, őrlődő gengszter főhősöket.