Jean Reno: az ember a borosta mögött

Vágólapra másolva!

Az egyik védjegye a tekintete: végtelen szomorúság tükröződik benne, mint egy ázott kóbor kutyáéban, ami fedél alá kéredzkedik. Ettől még fergetegesen komédiázik vígjátékokban. A másik védjegye a borosta. De nagyon különbözőre komponált borostákkal jelenik meg a különböző filmekben, és játszott már bajusszal, különböző szakállakkal és simára borotválva is.

Lajos Sándor

Vágólapra másolva!

Luc Besson Leon, a profi Jean Reno

Stílusos dolog egy filmszínésztől, ha a szülővárosa Casablanca. Juan Moreno y Herrera-Jiménez spanyol szülei úgy gondolták, hogy Franco tábornok rendszerénél jobb hely lesz számukra a francia fennhatóság alatt álló Marokkó. Amikor Marokkó független lett, akkor pedig Franciaországba költöztek. Juan Moreno y Herrera-Jiménez

francia nyelven tanulta a színészet mesterségét, és a Jean Reno nevet választotta magának,

ami tiszteletadás Jean Renoir (1894–1979) kiemelkedő filmrendezőnek is. Jean Reno egyébként négy nyelven képes játszani: spanyolul, franciául, angolul és olaszul is.

Színházban kezdte a pályáját, és tévésorozatokban játszott kisebb szerepeket. Egyértelműen Luc Besson fedezte fel. Már első két filmjében (Élethalálharc, Metró) is felbukkan, A nagy kékség-nek pedig főszereplője. A Nikitá-ban igen hálás mellékszerep jutott neki, és Jean Reno ki is használta a ziccert. Viktor, a takarító figurája ma már filmtörténeti legenda. Luc Bessoné a filmtörténet egyik legtragikusabb karrierje. Mindenkit lenyűgözött eredeti látásmódjával, kreativitásával, a műfaji filmekhez való igényes hozzáállásával, aztán egyszer csak valami eltörött, és Luc Besson már jó ideje nem találja saját magát. Tündöklése idején azonban még világsztárt csinált Jean Renóból, amihez persze Jean Reno teljesítménye is kellett.

Ha nincsen a Leon, a profi, Jean Renóból akkor is sikeres színész vált volna.

A kilencvenes évek elején forgatta Az aranyálarcos férfi-t, ami egy árvaházat fenntartó mexikói papról szól, aki a szükséges pénzt pankrátorként keresi meg. Kémfilmparódia a Marhakonzerv-akció, időutazós komédia a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, amely olyan sikeres lett, hogy később három folytatása is készült. A Jean Reno–Christian Clavier páros annyira bevált, hogy szintén velük készült a Nagy zűr Korzikán is 2004-ben.

Jöttünk, láttunk, visszamennénk Forrás: AFP/Nicolas Schul

Luc Bessont foglalkoztatta a bérgyilkos mint gyakori filmes motívum, és a közhelyes figurában megérezte az emberit: a magányosságot. Akkori feleségének, Anne Parillaudnak megírta a Nikitá-t, majd bevált színészének, Jean Renónak a Leon, a profi-t. Az alaptéma azonos, de nincs semmi önismétlés. Luc Besson, a később sorozatgyártásban gagyit termelő, pöffeszkedő filmcézár ihletetten alkotott.

Az 1994-es Leon, a profi egy kemény akciófilm, de többet mond el a szülő–gyerek viszonyról, egyáltalán szeretetről és hűségről, mint számos cizellált művészfilm.

Merész húzásként felemelően tragikus a vége, és biztos kézzel kerüli el végig, hogy giccsbe csússzon át. Jean Reno kevés eszközzel, visszafogottan (hiszen zárkózott, magányra ítélt figurát játszik), de mégis nagyot alakít. A még zseniális korszakában lévő Luc Besson pedig megtalálta mellé főszereplőnek az akkor még nem olyan híres Gary Oldmant, és az élete első filmjében játszó, tizenkét éves Natalie Portmant. Túlzás nélkül: tökéletes a szereposztás. Nem minden jó gyerekszínészből lesz jelentős színész felnőttkorában is, Natalie Portman viszont már az Oscar-díjnál tart. Lus Besson elszomorító hanyatlásával megszakadt a munkakapcsolat közte és Jean Reno között, még egy forgatókönyvet írt kifejezetten Jean Reno számára. Az alaptémát együtt találták ki: egy odaérkező európai rácsodálkozik Japán hétköznapjaiban a furcsaságokra. Ebből lett 2001-ben a pörgős akciófilm, a Wasabi – Mar, mint a mustár, de Luc Besson a rendezést kiadta bérmunkába Gérard Krawczyknak, aki többek között a Taxi-sorozatot készítette.

A Leon, a profi sikere után Jean Reno francia színész maradt, de megtalálta magának Hollywood is. Talán a Jöttünk, láttunk, visszamennénk sorozat poénjainak hullámzó színvonalán lehet kicsit fanyalogni, de Jean Renóra jellemző, hogy inkább vállal mellékszerepeket is, de soha életében nem mondott igent kifejezetten gyenge forgatókönyvre. Nem a saját sztárkultuszát építette, hanem jóféle színészi munkákat keresett. Az 1998-as Godzilla nyilván nem a filmművészet csúcsa: egy gigahüllő átrendezi benne New York utcaképét. Szokásos borostájával feltűnik Jean Reno is, mint hidegvérű katona. Viszont egy közepes poént úgy tudott odatenni, hogy szállóige lett belőle:

„Azt hiszem, futhatnánk is.”

Vannak olyan színészek, akiknek nem túl széles az eszközeik palettája, viszont olyan markáns figurák, olyan erős a jelenlétük, hogy csak bele kell helyezni őket egy filmbe, és ott jól funkcionálnak. Elhamarkodott dolog lenne Jean Renót is ilyen színésznek nyilvánítani. Nem virtuóz technikájú színész, de nagyon kifejező pillantásai és reakciói vannak. Különösen jól megy neki a zárkózott, magukat nem könnyen kiadó figurák érzéseinek megjelenítése. Ennek is köszönhető, hogy nem ragadt bele a marcona akcióhős szerepkörébe. 188 cm magas, erős fizikumú ember, de nem a bicepszei miatt került bele sok akciófilmbe,

hanem mert el lehet hinni róla, hogy veszélyes, hogy bármi kitelik tőle.

És a félelmetes akcióhősben is meg tud mutatni valami esendően emberit.

Jean Reno két neves partnerrel is eljátszotta egy-egy kialakuló barátság finom folyamatát. Kiváló forgatókönyvvel, parádés szereposztással készült 1998-ban a Ronin című kémfilm.

Robert de Niro

és Jean Reno igazi bajtársakká válnak benne egy rejtélyes táska után folytatott hajszában. A 2003-as Pofa be! sztorija szerint együtt szökik meg a börtönből az együgyű, jó szándékú Quentin, őt

Gérard Depardieu

játssza és a félelmetes hírű, kegyetlen bűnöző, Ruby, őt játssza Jean Reno. Ruby mégsem képes sorsára hagyni a mindenről idegesítő elméletekkel előálló, egyfolytában fecsegő Quentint.

Jean Reno főszerepei két vonulatot mutatnak: van az akciófilmes munkássága, és van a vígjátéki (természetesen vannak akcióvígjátékok is).

Akciófilmekben hol morcos rendőrt, hol még morcosabb bűnözőt játszik, és ugyanennek a színésznek vannak könnyed vígjátéki alakításai is.

Komor rendőr a hátborzongató atmoszférájú Bíbor folyók első és második részében, a Farkasok birodalmá-ban nyomozás közben alámerül a párizsi török maffia kegyetlen világába, és ki más lehetett volna a párizsi rendőrfelügyelő a Da Vinci-kód című szuperprodukcióban, mint ő.

Jean Reno főszereplőként tévésorozatot csak 2013-ban forgatott, ebben ő a vezetője egy különleges rendőri egységnek. A Jo, a profi nyolc részében minden bűntény Párizs egy-egy nevezetességéhez kapcsolódik. A belső kör-ben a franciaországi örmény maffia, a 22 lövés-ben a marseilles-i alvilág tekintélyes vezetője, a Mission: Impossible legelső részében pedig áruló kém volt. Nagyon furcsa korszakot élünk: bizonyos akcióhősök képtelenek visszavonulni, és nem csak rajtuk múlik, a közönség is kifejezetten követeli, hogy bőven nagypapakorú színészeket lásson harcolni a vásznon.

Jean Reno ebben dicséretes önmérsékletet tanúsít, egy ideje már nem rohangál fegyverrel a kezében semmilyen filmben. Ezt ő könnyen megteheti, mert teljes értékű vígjátéki színész, és komoly filmekben is emeli a színvonalat, ha mellékszerepben felbukkan.

Terry George rendező két népirtásról is készített megrázó filmet: Hotel Ruanda (2004), Az ígéret (2016), amelyekben szerepet osztott Jean Renóra is. Sean Penn nemcsak színészként, hanem rendezőként is bizonyított, legutóbbi filmje, Az utolsó próba az Arany Pálmáért versenyzett Cannes-ban. Szereplői között Charlize Theron és Javier Bardem mellett ott van Jean Reno is.

Jean Reno vígjátékokban befutott karrierjének jelentős állomása volt 1997-ben a Sírba viszel: egy amerikai gyártású film, amely egy olasz faluban játszódik (főszerepben a francia színésszel, aki spanyol születésű és angolul játszik). A történet szerint Marcello felesége halálos beteg, és az a kívánsága, hogy elvesztett kislányával egy temetőben szeretne nyugodni. Viszont a kis falu temetője majdnem betelt, úgyhogy Marcello lesz a környék őrangyala, minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy újabb halálesetek forduljanak elő. Ez az a filmje Jean Renónak, ahol aztán nem lehet a szemére vetni, hogy túlságosan visszafogott eszközökkel játszana. Kamaradarab a 2002-es Felix és Rose, Juliette Binoche és Jean Reno jutalomjátéka. Két esendő, sőt esetlen ember élete egyaránt hullámvölgyben van, amikor egymás útjába sodorja őket a sors, és van kinek kiönteni a szívüket.

Jean Reno megmutatta, hogy romantikus vígjátékban méltó partnere az egyik legnagyobb francia színésznőnek.

Az Oscar-díjas olasz színész-rendező, Roberto Benigni sem nyúlt mellé, amikor Jean Renót választotta partneréül a Tigris a hóban című komédiában. A 2014-es Provence-i vakáció-ban Jean Reno ősz szakállú nagypapa, de nem egy kisebb hadsereget igyekszik likvidálni (mint a visszavonulni képtelenek), csak az unokáival igyekszik megtalálni a közös hangot.

Szóval Jean Reno nem csak borosta és szomorú tekintet. Jean Reno jelentős színésszé nőtte ki magát. Távol áll tőle, hogy sztároltassa magát,

minden külön felhajtás nélkül harmincöt év alatt jelentős életművet épített fel,

ami még egyáltalán nincsen befejezve: jelenleg is forgat, és az előkészítés szakaszában van két filmje is. Azt pedig nem túlzás kijelenteni, hogy az ő személyiségére megkomponált Leon, a profi helyet követel majd magának mindenféle örök ranglistákon.