A sajtótájékoztatón egy tűt nem lehetett leejteni, Cardinale saját bevallása szerint is soknak találta az iránta mutatott érdeklődést. Késett egy kicsit, a kísérője szerint
nehezen tudta elhagyni a sminkszobát.
A sajtótájékoztatón, ahol a lánya is segítette tolmácsként, a híresen mély hangú színésznő azzal köszöntötte az újságírókat, hogy imádja Budapestet, és felidézte azt is, hogy három éve már járt az országban a miskolci CineFesten.
A két filmről, aminek a felkonferálására meghívták, elmondta, hogy
175 filmet csináltam, de ezt a kettőt szeretem a legjobban, így mindig örülök, ha megemlékezhetünk róluk. Luchino Viscontival négy filmet is készítettünk, Leonénak pedig imádtam a zenéjét.
Nem is kérdezték arról, hogy mennyiben volt más a két legendás rendező munkastílusa, elmondta magától:
Viscontinál minden előre meg volt tervezve, Leonénál nem volt forgatókönyv se, csak improvizáció.
Ezután visszaugrott a pályája elejére: örül annak, hogy a Maratonon vetítik a Gohá-t, ami az első szerepe volt Omar Sharif oldalán, Jacques Baratier rendezésében.
16 éves voltam, nem is akartam filmezni, ők erőltették. Sok évvel később együtt szerepeltünk Omarral a Mayrig című, a török-örmény konfliktusról szóló filmben, amiben házasok voltunk, és mondta nekem, hogy látod, végül össze is házasodtunk.
Szülőhazájába, Tunéziába azóta is szeret hazalátogatni: nagyon népszerű ott a mai napig, annyira, hogy
nem engednek fizetni az éttermekben és a boltokban.
Kérdésünkre elmondta, hogy karrierje során a forgatókönyv, azaz a történet volt számára a legfontosabb kritérium, ami alapján elvállalt egy szerepet.
Ha nem tetszett a könyv, a rendezővel sem akartam találkozni. Nagyon sok rendezőt utasítottam vissza.
A legszebb dicséret, amit valaha kapott, az volt, amikor David Niven, A rózsaszín párduc főszereplője azt mondta neki, hogy
a spagetti mellett te vagy az olaszok legnagyszerűbb találmánya!
Kifejezetten szereti támogatni a független, elsőfilmes kezdő rendezőket. Szerinte a mai olasz filmekkel az a baj, hogy nehéz összeszedni egy rendes büdzsét, pedig
Martin Scorsese és Woody Allen mondták nekem, hogy mennyire inspirálta őket a régi olasz mozi.
Kapott egy kérdést arról, „hogyan érte el, hogy egész élete során sztár maradjon”, amire azt mondta,
nem is értem a kérdést, de 80 éves vagyok, és még mindig folyamatosan dolgozom. A filmszerepeknek köszönhetően elmondhatom, hogy nagyon sok életet éltem.
Rákérdeztek az esetre, amikor tavaly a cannes-i fesztiválon kiretusálták a fiatalkori fotóját egy plakáton, mire ő azt válaszolta, hogy
nem is retusáltak ki, tényleg olyan vékony voltam!
A lánya rávilágított, hogy Cardinale akkora megtiszteltetésnek vette, hogy vele reklámozták a fesztivált, hogy már akkor se akart hallani az ügyet övező vitákról.
Amikor az alkotótársairól kérdezték, elmondta, hogy Viscontival közel laktak, így rengeteg időt töltöttek együtt, a rendező pedig Cartier ékszerekkel halmozta el. Ami a színészeket illeti, négy filmben játszott Marcello Mastroiannival, Jean-Paul Belmondóval és Alain Delonnal is. Utóbbi rettentően féltékeny volt, amikor Burt Lancasterrel táncolt A párduc-ban, Belmondóval pedig
rengeteg mindent csináltunk együtt.
Ezt nevetés fogadta, de aztán Cardinale csak annyit árult el, hogy a színész nagy mókamester volt, különféle csínyekbe is bevonta őt.
Végezetül megkapta a kérdést, hogy mit gondol arról, hogy neves kolléganője és barátnője, Brigitte Bardot leszólta a MeToo-mozgalmat. Azt mondta, az első filmben, amit gyerekként Tunéziában látott, Bardot szerepelt, és közös filmben is játszott „CC és BB” (Olajkeresők, 1971), de Bardot
megváltozott egy férfi miatt, de nem akarok belemenni...
Ezzel zárta a sajtótájékoztatót, az újságírók derültségére.