Október végén elárasztják az országot a jobbnál jobb rajzfilmek

Vágólapra másolva!
Országszerte több mint száz helyszínen ünneplik ingyenes vetítésekkel az animáció világnapját október 26. és 28. között az Országos Rajzfilmünnep keretében.
Vágólapra másolva!

M. Tóth Géza animációsfilm-rendező, producer, a Rajzfilmünnep ötletgazdája és a programsorozatot szervező Kedd Animációs Stúdió alapító-vezetője az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: amikor


Kiemelte:

Budapest mellett az ország mind a 19 megyéjében tartanak programokat, több mint 90 település csatlakozott a rendezvényhez.

A Rajzfilmünnep programja több mint 130 animációs alkotásból, egész estés és kisfilmből, illetve sorozatból áll, amelyekből a résztvevő helyszínek szabadon választhatnak.

A filmkínálat nemcsak a gyerekeknek szól, felnőtteknek készült magyar és nemzetközi animációs filmeket is beválogattak a szervezők a programba.

Abból az alkalomból, hogy Richly Zsolt és Marék Veronika népszerű rajzfilmsorozata, A kockásfülű nyúl négy évtizede volt először látható a tévében, a rendezvény kiemelten foglalkozik az alkotással és áttekintést ad a rendező műveiből.

Látható lesz a tavaly megjelent Luther című rajzfilmsorozat, a Háry János és a Kíváncsi Fáncsi több része is.



Az animáció világnapján, október 28-án záruló rendezvény programjában hazai klasszikusok és az elmúlt években készült magyar művek egyaránt helyet kaptak. A külföldi animációk között az egész estés alkotások mellett különböző országok rövidfilmes válogatásait is láthatja a közönség.

A programról bővebben itt lehet olvasni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!