Az utóbbi évek remake-dömpingje egy-egy vállalat részéről racionális kockázatcsökkentés: ha egyszer működött egy történet, akkor megint fog. Régebben jobban tisztelték a mestereket és a mesterműveket, jobban meggondolták, hogy kihívják-e őket erre a furcsa versenyre: melyikünk tud többet kihozni ugyanabból az anyagból.
Ennek ellenére most már ez a negyedik film ugyanazzal a sztorival (és így a King Konggal együtt csúcstartó), az előző három egy-egy nagyon különböző korszak fontos filmje tudott lenni, díjakat is kaptak.
Az alaptörténet kitalálói, William A. Wellmann és Robert Carson annak idején például Oscart eredeti forgatókönyv kategóriában. 1954-ben a két főszereplőt, Judy Garlandot és James Masont Oscar-díjra jelölték, de a film fő slágerét is. Az 1976-os verzióba kerültek bele radikális változtatások, ehhez képest a 2018-as változat nem sok újat hoz, hiába dolgozott rajta három forgatókönyvíró is. De ez az új Csillag születik nem is a történelmi versenyben akar részt venni a többi verzióval szemben, hanem egyrészt Bradley Cooper önmegvalósításának a terepe, másrészt bevételt akar generálni, újabb bőrt lehúzni a Lady Gaga brandről.
Az alaptörténet szerint az alkoholproblémákkal küzdő sztár, akinek a karrierje már lefelé tart, véletlenül megismerkedik egy tehetséges lánnyal, akinek segít elindítani a pályáját. Közben egymásba szeretnek, összeházasodnak és a feleség egyre sikeresebb, miközben a férjnek kicsúszik a lába alól a talaj. Ebből konfliktusok adódnak közöttük, végül a férfi öngyilkos lesz, mert nem tudja legyőzni a démonait és nem akarja tönkre tenni a nő karrierjét és életét.
Ennyi az egész, de ennél nem is kell több,
mert ez a történetváz kiváló jelenetekhez kínál lehetőséget. Például a részeg férj botrányt csinál a felesége díjkiosztóján.
Bradley Cooper 43 éves, türelemmel és sok munkával jutott el oda, hogy filmet lehet a személyére alapozni. Egyre jelentősebb filmekben kapott egyre jelentősebb szerepeket. A szórakoztatóiparban sok múlik a szerencsén, de az is fontos, hogy ha jön a szerencse, akkor készen találja az embert. Ráadásul Bradley Cooper nem csak várakozott vagy tizenöt éven keresztül, hanem nagyot fejlődött mint színész, és akármilyen kicsi is volt a szerep, mindig bizonyított benne.
Sőt, a sors nem csak úgy ajándékba adta neki, hogy zsinórban három évben jelölték Oscar-díjra,
mert ezeknek a filmeknek (Napos oldal, Amerikai botrány, Amerikai mesterlövész) már producere is volt, nem csak egy-egy szerepre kiválasztott színész. A Csillag születik-nek pedig nemcsak főszereplője, producere, de társforgatókönyvírója és rendezője is egyszerre. Már előkészítés alatt van a következő ilyen projekt: Leonard Bernstein, a kiemelkedő zeneszerző, karmester, zenepedagógus életéről szóló film lesz. A Csillag születik-nek megvannak a maga hibái, de azért olyan otrombán nincsen elrontva benne semmi.
Majd meglátjuk, hogyan sikerül a következő film, még az is lehet, hogy egy fontos alkotóvá növi ki magát Bradley Cooper.
Atyai jóbarátja, Clint Eastwood is úgy kezdte, hogy olasz spagetti westernekben nézett szúrósan a kék szemeivel. Ki gondolta volna akkor arról az emberről, hogy a filmtörténet fontos rendezője lesz belőle, hogy milyen intelligens, milyen érzékeny és milyen jó az ízlése? Bradley Cooper eredetileg azt szerette volna, hogy Clint Eastwood rendezze a Csillag születik-et, de egy bizonyos ponton ő kihátrált a projektből. Vélhetőleg az ízlése miatt, mert ez a film közelebb van a giccshez, mint bármi Clint Eastwood rendezői életművében. Ő elképesztő arányérzékkel tud úgy filmet csinálni, hogy nem feszíti szét az adott műfaj kereteit, mégis van mélység az alkotásban. Nem jó dobálózni ezzel a szóval, de ne is kerülgessük: művészi mélység. Szakmailag pedig képtelenség belekötni az érett Eastwood-filmekbe: minden a helyén van.
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy Bradley Cooper szeretett volna egy nyersebb, vadabb, keserűbb Csillag születik-et csinálni, mint az előző három. Valószínűleg Clint Eastwood meg felismerte, hogy az alaptörténet szentimentálisabb annál, hogy a valóságoshoz lehessen közelíteni, nem lehet kiirtani belőle a meseszerűséget még akkor sem, ha a díjkiosztón a részeg férj nemcsak botrányt csinál, de be is vizel a nadrágjába.
Bradley Cooper első rendezésében nem tudott egységes stílusú filmet csinálni, de rengeteg erős jelenet van benne: az egyik érzelmes, a másik sokkoló.
De hát milyen legyen egy tömegfilm, ha nem hatásvadász? És nem is olyan könnyű ám eredményesen vadászni a hatásra, sokan mellélőnek... Megjósolható a magas nézettség, hiszen a néző nem keveset kap a mozijegy áráért, és nem mélyelemzésre ül be kezében a popcornos vödörrel.
Ahogy Clint Eastwood idővel biztos kezű rendezővé vált, úgy megtörténhet ez Bradley Cooperrel is, viszont ezt a filmet mint újdonsült alkotó több szempontból elügyetlenkedte, ettől van benne, ami felszínes és hazug. Maga az alkotói szándék sem volt teljesen tiszta. Ugyan melyikünk ne szeretett volna rocksztár lenni? Kevés annál jobb dolog van, mint nyakadban gitárral kiállni a tomboló közönség elé. Bradley Cooper most megvalósította a gyerekkori álmát, de hát ettől azért nem fogunk meghatódni.
A marketing nem győzi hangsúlyozni, hogy a koncertfelvételek valódiak. Akkor most legyen könnyes a szemünk?
Az 1991-es, a The Doorsról szóló filmben Val Kilmer úgy vélte, hogy kínos lenne számára a nagy Jim Morrison hangjára tátogni, mivel amúgy jó énekes és beletette a megfelelő munkát, Val Kilmer énekli végig a filmet – kiválóan. Russell Crowe-nak mindig is volt rockbandája a színészi karrierje mellett, bár színésznek jóval sikeresebb. Viszont Jared Leto legalább annyi időt és energiát tesz a 30 Seconds to Mars-ba, mint a filmezésbe és legalább olyan sikeres is vele. Ha a másik oldalról közelítünk, akkor például ott van az alapvetően rockzenész Sting, aki többször bizonyította, hogy egészen használható filmszínész. Arról már nem is beszélve, hogy amikor az 1976-os Csillag születik-kel Barbra Streisand akarta bizonyítani, hogy ő nemcsak énekes-színész, hanem képzett zenész és dalszerző is, akkor rögtön kéznél volt egy olyan partner Kris Kristofferson személyében, akinek már akkor sem kellett semmit bizonyítania.
Kris Kristoffersonnak csak a színészi vagy csak a dalszerző-gitáros-énekes karrierje is bőven elég lenne egy sikeresnek mondható embernek.
Szóval Bradley Cooper amatőr rockzenész megvalósította gyerekkori álmát, ki lehet pipálni. Nyilván Leonard Bernstein zenei zsenijéhez ő sehol sincsen, abban a filmben már tiszta színészetet láthatunk tőle, amivel egyébként az ő részéről a Csillag születik-ben sincsen semmi baj.
Mire gondoljon az ember, ha azt látja a stáblistán, hogy három forgatókönyvíró van: az önmegvalósító főszereplő, egy viszonylag tapasztalanabb szakember (Will Fetters) és egy igazi vén róka (Eric Roth)? Gyanítható, hogy a legtapasztaltabb író csatlakozott később, mert egyébként ő egyedül is elvégezte volna a munkát. Sőt, nem anonim scriptdoctorként segített, hanem társírói státuszt kapott. Van az a szokás Hollywoodban, hogy egy neves szakember átnézi a forgatókönyvet egy fix összegért, tanácsokat ad, amiket az író(k) vagy elfogadnak, vagy nem, és mindkét fél diszkréten kezeli az együttműködés tényét.
A Csillag születik esetében három forgatókönyvíró van, pedig olyan sokat nem is fejlesztettek az 1976-os verzióhoz képest.
Megpróbáltak egy édesbús történetet kitalálni annak indoklására, hogy a főszereplő miért alkoholista, ami teljesen érdektelen a fő cselekményszál szempontjából. Ráadásul az alkoholizmusban az a félelmetes, hogy nincs egyértelmű oka. Ugyanabban az élethelyzetben egyesek az italhoz menekülnek, mások meg nem. Megpakolták mellékszereplőkkel a filmet: az énekesnőnek van vicces barátja meg apja, és még az apjának is vannak vicces barátai. A rockzenésznek van egy féltestvére, aki a pótapja és elég bonyolult a viszonyuk.
Sikerült túlírni a filmet, sőt úgy tűnik, hogy túlforgatni is, aztán a vágóasztalon kellett menteni a menthetőt.
Több jelenetnek kurtán-furcsán van vége, időnként nagyokat zökken a történet és elvesznek az információk, bizonyos dolgokat úgy kell kikövetkeztetni. Ezek a radikális megkurtítás jelei szoktak lenni, és még így is hosszabb a film, mint ideális lenne.
Szóval van még hová fejlődnie Bradley Coopernek, mire olyan biztos kezű rendező lesz, amilyen Clint Eastwood. Viszont kétséges, hogy a jó ízlést meg lehet-e tanulni. Furcsa helyzet, hogy ez a film attól fog nagy bevételt hozni, amitől nem tud igazán jó lenni. Egy nagy hazugság terpeszkedik a kellős közepén, és ez a hazugság maga Lady Gaga úgy, ahogy van. Nemhogy rossz színész, hanem egyáltalán nem színész, csak egy civil, aki betévedt a díszletbe. Másrészt átveszi a film története azt az ordas nagy hazugságot a Lady Gaga brand marketingjéből, hogy a Lady Gagát körülvevő csinnadratta ellenére ő csak egy egyszerű csaj, aki leül a zongorához és a saját dalait előadja. Mert ő egy autonóm művész, akiből csak úgy süt a tehetség. Pedig csak egy szórakoztatóipari szakmunkás, annak egyébként kiváló és sikeres.
A marketing szerint Lady Gaga és Bradley Cooper együtt írták a filmben elhangzó dalokat. Azzal is eltelik feleslegesen egy csomó idő a Csillag születik-ben, hogy bölcselkednek a művészetről, a művészlétről. Közben meg végig közepes slágereket hallunk. Hol itt a művészet?
Ez ugyanaz a jelenség, hogy a kapuzárási pánik arra sarkallta Tom Cruise-t, hogy megtanuljon helikoptert vezetni. Pedig ettől nem lett jobb a filmje. A Forma-1-ben az a dolga egy pilótának, hogy minél gyorsabban vezessen. Nem terjesztik azt Lewis Hamiltonról, hogy ő tervezte az autót, és még arra is szokott időt szakítani, hogy főzzön egy jó ebédet a szerelőinek. Lady Gaga egy üdítő jelenség a showbizniszben. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen dívaprojekt működtetéséhez hatalmas stábra van szükség. A sztár emberfelettiségének mítoszát úgy táplálják, hogy azt kommunikálják, Lady Gaga mindent maga talál ki. Teljesen mindegy, hogy ki mit talál ki, ha az egész működik. Tíz évvel ezelőtt, 22 évesen Lady Gaga tényleg berobbant a szórakoztatóiparba, de nagyon naivnak kell ahhoz lenni, hogy valaki azt higgye, ez Stefani Germanotta veleszületett képességeinek volt egyedül köszönhető. Már jó előre nagyon ki volt találva az egész brand zenében, látványban, mindenben, és valaki igen sok pénzt költött arra, hogy egyszer csak a csapból is Lady Gaga kezdjen el folyni. A maga műfajában Lady Gaga igen jó, nincsen vele semmi baj, überel sok más hozzá hasonló előadót. De azért az mégiscsak túlzás, hogy a produkcióit jellemző látványvilág kapcsán Andy Warholt, sőt Salvador Dalít emlegetik. Ahogy az is elég olcsó fogás, hogy a koncertjein megmutatja, hogy nemcsak arra képes, hogy kirakja mindenét és így kezdjen vonaglani a színpadon, hanem ő igazi zenész és leül egy zongorához. De finoman fogalmazva is csak közepes zongoristáról van szó.
A Csillag születik tovább építi a mítoszt Lady Gaga körül, hogy ő egy félisten, de legalábbis negyed.
A film főszereplője is belekerül a showbizniszbe, élénk színűre festi a haját, megtanul táncolni, de végig ugyanaz a dalszerző, autonóm lány marad, mondjon bármit is a rámenős menedzser.
Madonna sokáig szívósan próbálkozott vele, hogy popzenei sikereit filmszínészi sikerekké konvertálja, de ez nem ment neki. Sőt amikor férjül vette Guy Ritchie-t és vele rendeztette magát, olyan gyűlöletáradat zúdult a Hullámhegy-re, amit nem is indokol annak a filmnek a csendes középszerűsége. A szórakoztatóipar már csak olyan, hogy ha egyszer nekilódul egy karrier, a felépített branddel megpróbálnak minél több dolgot eladni. Aki eredetileg csak popdalokat énekelt az adjon ki szakácskönyvet, vegyenek fel vele hangoskönyvet gyerekmesékkel, és ki tudja mi még. Lady Gaga nem most kezdte a színészkedést, az Amerikai Horror Story-ban egy vámpírnőt játszik hullafehérre sminkelve. Olyan mereven mozog, mint egy robot és színészi játék gyanánt meresztgeti a szemét. A kiváló magyar színésznő, Létay Dóra nagyon megdolgozik a szinkronnal, hogy megteremtse a mindenkin uralkodó, mindenkit manipuláló figurát.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Csillag születik-kel még nincsen vége, továbbra is megpróbálják a nyájas közönség torkán lenyomni Lady Gagát mint színésznőt.
Bradley Cooper sokat tett az ügy érdekében, hogy elviselhetővé tegye Lady Gagát a vásznon. Amúgy is irgalmatlanul nehéz belülről rendezni, bár az igazsághoz tartozik, hogy ilyen esetekben szokott lenni a kamera túloldalán valaki (mindegy, milyen beosztásban), aki bizalmi viszonyban van a főszerepet is eljátszó rendezővel és konzultál vele. Mivel úgyis az a koncepció, hogy a filmbeli Ally egy hétköznapi csaj, ezért Lady Gagát többnyire beállítják egy pózba és az lehet az instrukció, hogy ne színészkedjen, ne próbáljon meg semmit se csinálni, létezzen minél semlegesebben. Sok a kézikamerás közeli, ahol Lady Gaga csak figyeli a kiválóan játszó Bradley Coopert, így nincs módja ripacskodni.
Bradley Cooper jelentős színésszé érett, teljesen felépít egy figurát, akiben van némi sárm is, de pontosan érzékelhető a kiégettség, és az, ahogy megállíthatatlanul csúszik lefelé egy lejtőn.
A sok kézikamerás, intim jelenetben pár rezdüléssel is megteremti a szituációt. Dühítő, amikor azt mondják, hogy egy színész eszköztelenül játszik. Ez olyan, mintha a szobafestőről mondanák, hogy ecset és henger nélkül festi ki a szobát. Bradley Cooper nagyon finom eszközökkel dolgozik, és az történik, amit más filmekben is lehet látni, hogy a jobb színész húzza magával a gyengébb képességű partnert, igyekszik a saját energiáiból átadni neki. A koncertjelenetek problémátlanok, hiszen ebben Lady Gagának évtizedes tapasztalata van. A bajok a szélsőséges érzelmek kifejezésénél kezdődnek, a veszekedésekben Lady Gaga csak meresztgeti a szemét bele a semmibe.
Minden sutasága, fésületlensége ellenére a Csillag születik hatásos film. Bátran mer érzelmes lenni, kifejezetten megrázó a tragikus végkifejlet. De megérintik a nézőt a szerelmespár idilli, meghitt pillanatai is. Lady Gaga civilségét többnyire sikerült hatástalanítani, Bradley Cooper érett, profi játéka pedig jó élmény. A mellékszerepek sokaságát is erős jelenlétű karakterszínészek kapták. Matthew Libatique személyében elsőrangú operatőrt sikerült szerződtetni, aki a kilencvenes évek közepe óta számos kiváló filmben dolgozott, a Fekete hattyú-ért Oscar-díjra is jelölték. A film tele van zenével, erre mindig is nagy igény volt, és mostanában nem sok zenés film készült.
Bár maga a film hamisan azt sugallja, hogy a szórakoztatóiparban a siker isteni adomány, éppen a negyedik Csillag születik bizonyítja, hogy a kalapáccsal jól bánó szakemberek tudnak sikert kovácsolni.
Bár egy ilyen remake-nél sokat segít a tanulság, hogy a korábbi filmekben mi volt erősebb, mi gyengébb. A Leonard Bernsteinről szóló film ennél nagyobb falat lesz Bradley Coopernek: nagy filmre is lehetőséget ad az alapanyag, de nagyon el is lehet rontani. Saját nézői érdekünkben szurkoljunk Bradley Coopernek, csináljon nekünk egy jó filmet.