A magyar filmek színe-java látható a Magyar Filmhéten

Andorai Péter interjú
2019.03.18
fotó: Csudai Sándor - Origo
Andorai Péter interjú 2019.03.18 fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
A Corvin moziban április 22-27. között rendezett 5. Magyar Filmhét a magyar filmek minden kedvelőjének tartogat valamit: láthatóak klasszikusok, a 2018-as év legjobb mozi-, tévé-, rövid-, doku- és animációs filmjei, de még magyarországi premier is lesz.
Vágólapra másolva!

A Filmhét 22-én vette kezdetét a Corvin moziban rendezett nyitógálával, ahol Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera vesznek át életműdíjat. Andorai Péter és Bánsági Ildikó számára a Bizalom című klasszikusuk rendezője, Szabó István mondott laudációt, Bodrogi Gyulát Sándor Pál (aki a Szerencsés Dániel-ben rendezte a nagy színészt), Koncz Gábort Dörner György köszöntötte, Venczel Verát pedig Kovács István színművész méltatta. A nagy színészek munkáiból válogatták a Filmhéten vetített klasszikusokat is: ezek a Szerencsés Dániel, a Magyarok, az Isten hozta, őrnagy úr, a Bizalom és a Gyula vitéz télen-nyáron. Az életműdíjak átadása után a legendás Zsigmond Vilmosról készült utolsó portréfilmet (Fényképezte Zsigmond Vilmos) vetítették.

Andorai Péter nyilatkozik az Origónak Forrás: Csudai Sándor

Az előző három év Oscar-díjai (Saul fia, Mindenki), jelölései és Arany Medvéje (Testről és lélekről) után 2018 is remek éve volt a magyar filmnek, erről meggyőződhetünk a Filmhét programját látva. Vetítik az év legnagyobb közönségsikerét, a Valami Amerika 3-at, amiről azt írtuk, hogy még a stáblista alatt is vicces. Szintén vígjáték a Nyitva, amit sikamlós szexkomédiának és erős nagyjátékfilmes bemutatkozásnak neveztünk, és a Lajkó - Cigány az űrben, ami Lengyel Balázs rendező szerint minden szatirikussága ellenére nem nélkülözi a valóságalapot. A tartalmas szórakozásra vágyóknak érdemes beülni még a BÚÉK című vígjátékra, ami a Teljesen idegenek című olasz sikerfilm remake-je, de Goda Krisztina rendező szerint szabad adaptáció. Reisz Gábornak is sikerült újat mutatnia első dramedyjéhez, a nagysikerű VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-hoz képest: a Rossz versek-et Richard Linklater filmjéhez, a Sráckor-hoz hasonlítottuk.

Reisz Gábor (Merthner Tamás) és Nagy Katica (Csák Anna, Tamás barátnője) a Rossz versek-ben Forrás: Rossz versek

Aki más műfajokba sorolható filmekre kíváncsi, annak tartogat a Filmhét thrillert, sci-fit és történelmi drámákat is. Thriller például az X - A rendszerből törölve Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér) rendezésében, és az animációs Ruben Brandt, a gyűjtő, amit alkotója, Milorad Krstić a James Bond-filmekhez hasonlított. Sci-fi Pálfi György Az Úr hangja című filmje, ami szerintünk "őrült művészfilm" lett. Nevezhetőek művészfilmnek, szerzői drámának még a kínálatból a Tegnap, a Rossz árnyék és a Genezis is: utóbbi képviselte tavaly Magyarországot a Berlinálén (interjúnk a rendezővel, Bogdán Árpáddal itt olvasható). Cseh Anna Marie játszotta benne a főszerepet, akivel itt beszélgettünk.

Polgár Csaba Az Úr hangja című filmben Fotó: Petr Maur

A program számos filmje a magyar történelmet dolgozza fel: köztük van Oscar-nevezettünk, a Napszállta, az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László második filmje, amiben szerintünk a rendező "képes továbbvinni első nagyjátékfilmjének formanyelvi bravúrját és történelemszemléletét". Kosztümös film még A hentes, a kurva és a félszemű, valamint a szintén Hegedűs D. Géza nevével fémjelzett Vándorszínészek, amit reformkori road movie-nak neveztünk. A történelmi műfaj a tévében dominál csak igazán: Köbli Norbert tollából látható a Filmhéten az Örök tél és a Trezor, a Curtiz című, Kertész Mihályról szóló életrajzi film pedig Topolánszky Tamás Yvan egész estés debütálása.

Csányi Sándor az Örök tél-ben Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ami a debütálásokat illeti, láthatunk a Filmhét programjában Inkubátoros elsőfilmeket, amilyen a Cannes-ban FIPRESCI-díjjal kitüntetett Egy nap, vagy a Virágvölgy, ami szerintünk "megérdemelte a zsűri díját a Karlovy Vary-i fesztiválon". A debütfilmek között vannak a Filmalaptól függetlenül készült alkotások is, amilyen a Paraziták a Paradicsomban, a Parázs a szívnek, és a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:), ami "naprakész és aktuális, szól a zaklatás online változatáról, a következő generációk problémáiról és a tizenévesek mindenkori kihívásairól is". Elsőfilm a Filmhéten magyar premierként vetített Déva is, Szőcs Petra rendezése, ami a Biennale College Cinema tehetséggondozó programjának támogatásával készült, és a 75. Velencei Filmfesztiválon mutatták be.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) Forrás: Vertigo Film

Az 5. Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia Egyesület rendezi az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával április 22-27. között, a Corvin moziban. Idén rekord számú nevezés érkezett, így a kísérő programokkal együtt összesen 203 filmet nézhet meg a közönség, beleértve - idén először - tévésorozatok egyes epizódjait is. A 2018-as évben mozi- és televíziós forgalmazásban, vagy fesztiválon bemutatott filmeket lehetett nevezni. A televíziós forgalmazású filmek ingyenesen tekinthetők meg, a nagyjátékfilmek pedig kedvezményes, 500 Ft-os áron. Idén a szervezők a közönség szavazatait is várják. A nézők április 25-én éjfélig adhatják le voksukat, hogy szerintük melyik volt a tavalyi év legjobb filmje. A szavazók között 50 db páros belépőt sorsolnak ki a 4. Magyar Filmdíj moziforgalmazású filmek április 28-i díjátadó ünnepségére a Vígszínházba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!