Zac Efron sorozatgyilkosáért, Ted Bundyért bolondulnak a nők

Zac Efron

Miután a sorozatgyilkosokról szóló mozifilmek és tévésorozatok szinte már önálló alműfajjá avanzsáltak, elkészült az első nagy hollywoodi produkció az ilyen történetek egyik legfőbb ihletőjéről, Ted Bundyról, akiről eddig csak gyengébb, másodvonalbeli alkotásokat láthattunk. A Bundy exbarátnője, Elizabeth Kendall memoárján alapuló Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány az első nívós film a több tucat nőt megölt rémről.

A sorozatgyilkosokról szóló filmek legjobbjai (A bárányok hallgatnak, Hetedik, Psycho, A texasi láncfűrészes mészárlás) általában nagyrészt fikciós alkotások, amiket csak megihletett egy-egy híres gyilkos, legyen az Ed Gein vagy épp maga Ted Bundy. Sikerük részben azzal is magyarázható, hogy alkotóiknak nem kellett ragaszkodniuk a megtörtént eseményekhez, és szabadjára engedhették a fantáziájukat. Nem ennyire kreatív (és természetesen nem ennyire jó) film az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány: nincs különösebben jól megírva, sőt, alig van egyáltalán megírva.

Lily Collins és Zac Efron a filmben Forrás: Brian Douglas 2017/Brian Douglas

Leginkább olyan, mint egy színészekkel rekonstruált jelenetekből álló dokumentumfilm, viszont bizonyítja, hogy nem feltétlenül szükséges a fikcionalizálás egy jó játékfilmhez: elég találni egy olyan történetet (vagy annak egy szeletét), ami anélkül is olajozottan működik a mozivásznon, hogy radikálisan belenyúlnának. A jólétben nevelkedett, művelt, sármos és körülrajongott sorozatgyilkos prototípusa, Ted Bundy története ilyen, különösen a fináléja, és különösen a gyilkos életének legfontosabb nőjének szemszögéből. A történet ráadásul annyira demoralizálóan alakul, hogy az fikciónak erős lenne, de mivel igaz történet, az alkotók megússzák.

Zac Efron mint Ted Bundy Forrás: Brian Douglas 2017/Brian Douglas

A kezdés meglepően pörgős: 1969-ben járunk Seattle-ben, alig ismerjük meg a mintapasinak kinéző Ted Bundy és barátnője, az egyedülálló anya, Liz Kloepfer (Lily Collins) álomszerűen induló kapcsolatát, a férfit máris lekapcsolják a rendőrök. Aztán a közepére a film kissé ellaposodik: túlontúl részletesen mutatja be, hogyan gyűltek a bizonyítékok, hogyan szorult a hurok az eleinte csak emberrablási kísérlettel vádolt Bundy nyaka körül, és hogyan vágta maga alatt a fát egy-egy szökési kísérlettel. Olykor akkorát ugrunk az időben, hogy elveszítjük a fonalat.

Zac Efron Forrás: Brian Douglas 2017/Brian Douglas

Viszont a fináléban kiderül, miért volt értelme elkészíteni ezt a filmet: Bundy floridai tárgyalását közvetíti a tévé, a média óriási felhajtást csinál az akkor már országosan is sztárnak számító, karizmatikus gyilkos ügyéből, a tárgyalóteremben pedig Bundy éppúgy kiélvezi a reflektorfényt, mint a bíró (John Malkovich) és az ügyész (Jim Parsons). A joghallgató Bundy az ártatlanságát hangoztatja, nem hallgat az ügyvédeire, végül már magát védi, és szinte még a mai nézőt is képes elbizonytalanítani ideig-óráig, olyan vehemensen állítja be magát tévedés áldozatának. Láthatóan ilyenkor van a leginkább elemében Joe Berlinger rendező, aki főleg bűnügyi dokumentumfilmeken és tévésorozatokon dolgozott eddig.

John Malkovich a filmben Forrás: Brian Douglas 2017/Brian Douglas

A film keveset mutat Bundy rémtetteiből, se nem horror, se nem thriller, inkább tárgyalótermi dráma, amit viszont Joe Berlinger nem gondolt egészen komolyan. A színészgárdában az ügyészt alakító Agymenők-komikus, Jim Parsons felbukkanása éppoly kizökkentő, mint a Metallica frontemberének, James Hetfieldnek a feltűnése a Bundyt lekapcsoló rendőr szerepében, vagy a felismerhetetlenre hízott gyereksztár, a Hatodik érzék-kel világhírűvé vált Haley Joel Osment, aki Liz kollégája és lelki támasza.

Efron és Jim Parsons Forrás: Brian Douglas 2017/Brian Douglas

Zac Efronnak ez az eddigi legjobb alakítása, amit viszont még mindig túlzás lenne komoly drámai szerepnek elkönyvelni. A hasonló fizimiska mellett pont azért áll neki jól a figura, mert még a High School Musical után is jóképű nőcsábászokat játszott (Rossz szomszédság, Baywatch). Megformálásában Bundy csupa ellentmondás. Okos és megnyerő, miközben beteg ember. Komoly kapcsolatban él, de nőket öl és erőszakol. Olykor mintha lennének érzelmei, máskor kegyetlenebb nem is lehetne. Imádják a nők: akkor a leginkább, amikor már brutális gyilkosságokkal vádolják.

A film nem hatol a felszín alá: alig sejthetjük, miért hitt Liz sokáig Bundy ártatlanságában, miért vonzotta a floridai tárgyalás a nőket annyira, hogy volt, aki az államba költözött Bundy miatt. Az sincs igazán feltárva, hol ment félre Ted pszichéje, hogy mi volt a sérülése, miért ragaszkodott oly sokáig az ártatlanságához, és hogy milyen mértékig volt tudatában annak, hogy mit tesz. De ezek talán megválaszolhatatlan kérdések, ahhoz viszont kevesebb kétség fér, hogy Bundy tárgyalássorozata mozivásznon ma is éppolyan ideális show-műsor, mint amilyen annak idején a tévék képernyőjén lehetett.