Robin Williams olyan bizonytalan volt, hogy újraforgatta volna a filmjét

Vágólapra másolva!

A Filmalap Fast Forward Programjának keretében tartott mesterkurzust Budapesten az Oscar-díjas Barry Levinson, az Esőember és a Jó reggelt, Vietnam! rendezője. 50 év a filmszakmában - ezzel a címmel hirdették meg a beszélgetést, a 77 éves rendező pedig mesélt éppen Magyarországon forgatott, huszonhetedik nagyjátékfilmjéről (a Harry Haft Danny DeVito és Ben Foster főszereplésével), és csupa bennfentes történettel kápráztatta el a telt házas Uránia közönségét. Elmondta, hogy annak a drogkereskedőnek köszönheti a karrierjét, akiről életrajzi film is készült Johnny Depp főszereplésével (Betépve), hogy Robin Williams a saját pénzéből akarta újraforgatni a Jó reggelt, Vietnam! legjobb jeleneteit, hogy az Esőember producere azt sem tudta, Dustin Hoffman és Tom Cruise közül ki játszik autistát, és hogy mit füllentett Hoffman Bill Clintonnak arról, hogy miről szól politikai szatírájuk, az Amikor a farok csóválja...

Csiger Ádám

Vágólapra másolva!

Robin Williams Barry Levinson Jó reggelt, Vietnam!Filmalap Esőember Fast Forward Program

A rendezővel Osváth Gábor producer beszélgetett, aki elsőként az éppen forgatott Harry Haft-ről kérdezett: a film igaz történeten alapul, egy Auschwitz-túlélő ökölvívóról szól, aki a haláltáborban a többi fogollyal harcolt, traumája azonban még a világháború után is kísértette. Levinson azt mondta, azért érdekelte a forgatókönyv, mert egy gyerekkori emléke jutott róla eszébe. A nagyszüleivel együtt laktak, amikor a nagyanyja fivére váratlanul Amerikába érkezett, és az ő szobája mellett szállásolták el. Az idős rokon rendszeresen felverte őt éjszaka, ugyanis forgolódott és beszélt álmában. A gyerek Levinson se a nyelvet nem értette, se azt, hogy miért vannak számok a férfi karján. Csak egy évtizeddel később állt össze benne a kép. Szerinte

a Harry Haft a poszttraumás stresszről szól, vagyis arról, hogy hiába élte túl valaki a haláltábort, attól még kísérteni fogja a múlt.

Barry Levinson és Osváth Gábor Forrás: Filmalap/Posztós János

A film a kora negyvenes évektől 1963-ig követi a címszereplő életét, nagyrészt Budapesten forog, ami főként New York városát alakítja. Levinson szerint a történet elsősorban a főhős családjával (feleségével és gyerekeivel) való kapcsolatára fókuszál:

a férfi titkolja a traumáját, nem beszél a múltjáról. Csak úgy tud szót érteni a családjával, ha már minden titok napvilágra került.

A főszerepet az a Ben Foster játssza, akit épp Levinson fedezett fel, amikor az akkor még csak 17 éves színészre osztotta a Szabad a szerelem (Liberty Heights, 1999) egyik fontos szerepét.

A beszélgetés a továbbiakban Levinson fél évszázados pályájáról szólt, aminek kezdeteiről azt mondta, hogy sosem tervezett rendezői karriert. Baltimore-ban nőtt fel, amiről azt mondta, hogy

ha megmondtam volna a haverjaimnak, hogy rendező akarok lenni, azt se tudták volna, hogy miről beszélek. Senki nem értett a filmekhez.

Egyetemistaként egy helyi tévénél az volt a munkája, hogy reklámokat vágjon be a késő este sugárzott klasszikusok közé. Napi két filmet nézett végig, heti hat napon. Olyanokat, mint az Aranypolgár, az Érik a gyümölcs, a Casablanca és A máltai sólyom.

Különösen az bűvölt el, hogy mennyire más volt például Orson Welles, John Huston, John Ford és William Wyler stílusa

- mondta példaképeiről.

Ekkor kapott rá a filmekre. Később híradósként dolgozott, ami szintén jó iskola volt neki, de monotonnak találta, így Los Angelesbe költözött, Hollywoodtól egyórányi autóútra, Santa Monica partjára. Ott egy lakótársa, bizonyos George kérte meg, hogy vigye el kocsival Hollywoodba, mert az övé elromlott. George színészkurzusra ment, amire Levinsont is rábeszélte, akit nem érdekelt a színészet, inkább nézőként akart részt venni, de csak úgy maradhatott, ha végigcsinálja a képzést. Felváltva vezettek, de George két hónap után megunta, Levinson viszont maradt. Hollywoodba költözött, és tévés produkciókban dolgozott színészként és forgatókönyvíróként.

A színészkurzuson jöttem rá, hogy ha a karakter fejével gondolkodom, képes vagyok írni is

- mondta.

Hogy mi történt George-dzsal?

Sosem láttam többé

- mondta Levinson, de így folytatta:

2000-ben, több mint 30 év elteltével beültem a feleségemmel a Betépve című, Johnny Depp nevével fémjelzett gengszterfilmre. Santa Monicában játszódott, mondtam is a feleségemnek, hogy éltem itt. A főhőst, akit Depp alakított, George Jungnak hívták, és ekkor tudtam meg, hogy az egykori lakótársamból Észak-Amerika legnagyobb kokainkereskedője lett.

A forgatókönyvírás vezetett Levinson számára a rendezéshez. Két forgatókönyvet írt Mel Brooksnak: a Bombasiker (Silent Movie, 1976) és a Magasfrász (High Anxiety, 1977) című paródiákat, később pedig ezen filmek forgatásán leste el a rendezést a híres vígjátékrendezőtől.

Leültünk, és együtt írtuk mindkét forgatókönyvet. Ő a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam

- mondta Brooksról. Forgatókönyvet bevallása szerint nagyon gyorsan ír. Így pörgeti fel magát:

Elképzelem, hogy valaki más is éppen ezen a sztorin dolgozik, és őt kell megelőznöm.

Nagyon karakterközpontúan gondolkodik: nem a fordulatok érdeklik, szerinte a főhősökkel való nézői azonosulás a legfontosabb. Vallja, hogy

a nézők a karaktereket szeretik. Velük lehet nevetni vagy sírni.

Barry Levinson Forrás: Filmalap/Posztós János

Brooks bátorította, hogy írja meg Az étkezde (Diner,1982) forgatókönyvét, aminek karaktereit a rendező baltimore-i ismerősei inspirálták. Ők meséltek neki annak idején az amerikai igazságszolgáltatás visszásságairól, ebből írta Levinson és akkori felesége, Valerie Curtin Az igazság mindenkié (1979) című filmet, aminek forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölték őket. Első rendezése, Az étkezde stílusát szerinte a színésztanoncként szerzett improvizációs tapasztalatai határozták meg. A stúdió viszont utálta a filmet, nagyon zavarosnak tartották.

Az volt a szerencsém, hogy a filmet menthetetlennek gondolták, különben megvágták volna, így viszont nem nyúltak hozzá

- mondta a filmről, ami limitált kópiával került mozikba, ahol szép lassan kritikai sikerré nőtte ki magát.

A legkülönbözőbb filmekkel folytatta: az Őstehetség (The Natural, 1983) sportfilmje után megrendezte Steven Spielberg felkérésére az Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa (1985) című, speciális effektekre építő mozit, majd visszatért Baltimore-ba a Richard Dreyfuss és Danny DeVito nevével fémjelzett Bádogemberek (Tin Men, 1987) erejéig.

Ezeket követte a Jó reggelt, Vietnam!, ami nem ígérkezett sikerfilmnek: a Disney félt attól, hogyan fognak fogadni egy humoros filmet a vietnámi háborúról (el is halasztották az eredetileg Karácsonyra időzített premiert), Robin Williams pedig akkor még nem számított jövedelmező filmsztárnak. Az addigi filmjei buktak, úgy tűnt, a moziközönséggel nem találja a hangot. Levinson azzal magyarázza a film sikerét, hogy nem ragaszkodtak a forgatókönyvhöz, hanem improvizáltak is. A rádiós jelenetek szövegét együtt kísérletezték ki a forgatáson, a vietnamiakat felvonultató jelenetekben pedig a szereplők a saját szavaikkal adták vissza a forgatókönyv sorait, amire azért is volt szükség, mert az ázsiaiak szájából művinek hangzott az előre megírt angol szöveg. Levinson szerint így felszínre törhetett Williams és az ázsiai szereplők személyisége is. Williams mindenesetre annyira önbizalomhiányos volt, hogy a forgatás után felhívta őt:

kérte, hogy vegyük újra a rádiós jeleneteket, majd ő kifizeti.

A színész aztán ezért a filmért kapta meg élete első Oscar-jelölését.

A Jó reggelt, Vietnam!-ot Levinson legsikeresebb filmje, az Esőember követte, ami rendezői Oscar-díjat hozott neki. Eredetileg Sidney Pollack rendezte volna a filmet, Levinsont az ügynöke kérte meg, hogy véleményezze a forgatókönyvet, és aztán ő lett a B-terv, amikor Pollack kiszállt.

A feleségem mondta, hogy ezt nekem kell megrendeznem

- mondta a motivációiról. Sokallta a történet fordulatait, és ugyan az írósztrájk miatt nem írhatták át a forgatókönyvet, eltérhetett tőle a forgatáson. Élt is a lehetőséggel: a legfontosabb változatása az volt, hogy road movie-t csinált a történetből, ami a két főhős útján keresztül bemutatja Amerika ritkán látott kisvárosi oldalát. Eredetileg az autópályán mentek volna, de ezt Levinson unalmasnak találta, így kitalálták, hogy az autista Ray lásson egy balesetet, ami miatt nem akar majd így utazni. Kronologikusan forgattak, és azzal is szerencséjük volt, hogy a producereket nem érdekelték a kisvárosok, a felügyelet hiánya pedig nagy alkotói szabadságot biztosított nekik. Amikor bezzeg Las Vegasban forgattak, az már vonzotta a producereket:

az egyikük meg is kérdezte, hogy Tom Cruise és Hoffman közül ki alakítja az autistát

- emlékszik vissza nevetve Levinson.

Szerinte nagyon fontos a rugalmasság egy film forgatása közben, az ő projektjei fejlődnek a készítés során, nem erőltet semmit. Azt mondta, az Oscar-díj nem változtatott sokat a pályáján, mivel újabb Baltimore-ban játszódó filmmel folytatta (ez volt a saját családja és rokonai élete által inspirált Avalon 1990-ből). Nem akart szintet lépni, se tudatosan karriert építeni, mindig azzal foglalkozott, ami érdekelte, és már fiatalon is mindenféle műfajú film tetszett neki. A filmjeitől az Oscar-díj után is féltek a stúdiók: sosem tartották eléggé eladhatónak az ötleteit, szerinte például azért tartott 15 évig, mire zöld lámpát kapott a Játékszerek (Toys, 1992) című, élénk színekben tobzódó fekete komédia, mert nem tudta korábbi sikerfilmekhez hasonlítani, nem talált hozzá referenciát.

Hasonlóan furcsa és sötét hangulatú film volt a Jimmy Hollywood (1994) is Joe Pescivel: a főhős egy sikertelen színész, aki felcsap önbíráskodónak, és a videofelvételeket elküldi a tévének. Mindkét film bukott, a kritikusok fanyalogtak, de Levinson reméli, hogy azért, mert megelőzte a korát: a Játékszerek a modern hadviselést, a Jimmy Hollywood a valóságshow térhódítását. Az Amikor a farok csóválja... (1997) viszont aktuálisabb nem is lehetett volna: arról szól, hogy az amerikai elnök házasságtörése pont a választások előtt kerül nyilvánosságra, amiről egy álháborúval próbálják elterelni a figyelmet. A film premierje után mindez tényleg megtörtént Bill Clintonnal, akivel a stáb találkozott is a forgatás alatt.

Clinton megkérdezte, miről szól a film. Egymásra néztünk De Niróval és Hoffmannal, mire Dustin perceken keresztül improvizált egy történetet, Clinton pedig elhitte

- mondta Levinson. A film hősei (tanácsadók és egy hollywoodi producer) ugyanúgy belegabalyodnak a hazugságaikba, mint a Jimmy Hollywood színésze. Levinson szerint Az év embere (2006) című filmje (főszerepben ismét Robin Williams) is megjósolta a jövőt: egy komikusból lesz benne elnök, ami épp megtörtént Ukrajnában.

A nagy sikerei és bukásai után szóba kerültek Levinson késői, kisebb rendezései is, amilyen a szerelemből forgatott The Humbling (Al Pacino színészt játszik benne), vagy a The Bay című áldokumentarista horror. Levinson ekkor jött rá, hogy a minimális büdzsének az is hátránya, hogy ha a finanszírozók keveset költenek, akkor nagyobb rá az esély, hogy mozikba sem küldik a filmet, hogy megspórolják a reklámköltséget. Ezeket a filmeket alig látta valaki, Levinson ma már éppen ezért forgat szívesen tévéfilmeket az HBO-nak (Dr. Halál, Hazugságok mágusa, Paterno): azokat 15 millióan is megnézik. Hozzáteszi persze, hogy még mindig moziban a legjobb filmet nézni:

A premier idején láttam a Psycho-t, egy 2000 fős, telt házas moziban. A zuhanyjelenet alatt mindenki felkiáltott, amitől csak félelmetesebb lett a film. Utána 10 percig teljes volt a káosz a nézőtéren.