40 év alatt csak még merészebb lett az Apokalipszis most

Martin Sheen a filmben

1979. augusztus 15-én, éppen 40 éve került az amerikai mozikban Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmje. Amiről már csak azért is érdemes megemlékezni, mert a legtöbb filmmel ellentétben az Apokalipszis most valamicskét változott is az évek múlásával. Mivel Coppola cége finanszírozta, a film az ő tulajdona, így 2001-ben bemutatott egy 49 perccel hosszabb változatot, idén pedig egy annál 20 perccel rövidebb, de még így is három órás verziót (ez magyar moziforgalmazásba is kerül szeptember 5-én). A rendező 2001-ben azt mondta, hogy az 1979-es vágást egy (viszonylag) piacképes és fogyasztható háborús akciófilmnek szánta, mivel el akarta kerülni az anyagi csődöt (mindezt minden idők egyik legrosszabb hírű forgatása után), miután viszont a film kasszát robbantott, majd kult klasszikussá avanzsált az évtizedek alatt, a rendező egy személyesebb művészfilmet vágott belőle.

Coppola - akiről 80. születésnapja alkalmával itt írtunk - A keresztapa első és második része után rendezte meg az Apokalipszis most-ot, szintén irodalmi alapból, Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregényének laza adaptációjaként (a forgatókönyv első verzióját John Milius, a Conan, a barbár rendezője írta). Coppola szándéka bevallása szerint az volt, hogy úgy induljon a film, mint egy szokványos hollywoodi háborús akciómozi, de aztán - miután a néző már komfortosan érzi magát - átvigye a történetet egy elgondolkodtató és experimentális szerzői művészfilmbe, amilyeneket mindig is készíteni akart.

Martin Sheen a filmben Forrás: Collection Christophel

Ennek megfelelően a film pofonegyszerűen kezdődik: a vietnami háborúban egy katona azt a titkos küldetést kapja, hogy öljön meg egy renegát ezredest, Kurtzot (Marlon Brando), aki a hírek szerint megőrült, és a bennszülöttek istenként imádják. Willard (Martin Sheen) azonban a missziója során éppúgy intellektuális utazáson megy át, ahogy a nézőt is gondolkodásra ösztönzi a háború természetrajza és Kurtz filozófiája. Végül Willard teljesíti a küldetését, de közben egy új Kurtz lesz belőle, (bár Coppola ezt nem reménytelen végkicsengésnek szánta, mivel végül mégsem Kurtz táborának felrobbantását tette a vége-főcím és a stáblista alá, mert túl apokaliptikusnak találta).

Marlon Brando Forrás: Collection Christophel

Mint írtuk, a felszín alatt az Apokalipszis most cselekménye sokban hasonlít A keresztapa első részérének narratívájára, de az 1979-ben bemutatott háborús film már korántsem hollywoodi bérmunka, sokkal inkább Coppola szerelemprojektje volt (Coppola és George Lucas cége, a Zoetrope készítette), a forgatása pedig őrülten merész és hírhedten problémás volt. A tervezett öt hónap helyett két évig húzódott, tájfun döntötte romba a díszleteket, a büdzsé elszabadult, Coppola kirúgta a főszerepre kiszemelt Harvey Keitelt, a helyére érkező Martin Sheen életveszélyes szívrohamot kapott, Marlon Brando túlsúlyosan érkezett, és nem hagyta magát előnytelenül filmezni, és még sorolhatnánk (és sorolják a Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse című dokumentumfilmben, ami a film forgatásáról szól).

Dennis Hopper Forrás: Collection Christophel

A forgatásról érkező rossz hírek és pletykák utat találtak a sajtóba: az amerikai média akkoriban talán sosem foglalkozott még ennyit készülő hollywoodi filmmel. Coppola az 1979-es cannes-i fesztiválon egy három órás, számára félkész vágással megnyerte az Arany Pálmát (megosztva Volker Schlöndorff Bádogdob-jával), ami szerinte megmentette a filmet, ennek ellenére egy két és fél órás verziót küldött a mozikba. 2001-ben, a rendezői változat szintén Cannes-ban tartott premierje idején azt mondta, 1979-ben óriási nyomás volt rajta a zűrös forgatás és a rossz sajtó miatt, ezért nem mert bevállalni egy hosszabb változatot (pedig A keresztapa is három órás volt, és őrületes siker). Később hozzátette, hogy ami ma avantgárd, az évtizedekkel később már elavult, ezért is próbált összevágni egy személyesebb víziót.

Jelenetkép a filmből Forrás: Collection Christophel

Különösen annak a fényében érdemes fenntartásokkal kezelni egy "végső változat", vagy akár csak egy jobban sikerült változat fogalmát is, hogy Coppola idén újabb verzióval állt elő, ez A végső vágás, ami szeptember 5-től magyar moziforgalmazásba is kerül. Nem ritka, hogy egy-egy hírhedten ambiciózus és kísérletező kedvű rendező nem tudja elengedni karrierje legfontosabb projektjét és utólag változtat rajta (lásd Szárnyas fejvadász, Mad Max: A harag útja, Star Wars), viszont ez általában valóban nagy sikert aratott (vagy legalábbis értékes) filmekkel történik meg, másfelől meg lehet érteni.

Jelenetkép a filmből Forrás: Collection Christophel

A maximalista Coppolát ugyanis frusztrálta, hogy a filmek a moziforgalmazásuk végeztével (ami olykor csak pár hétig tart) elérhetetlenné válnak (legalábbis a VHS és a DVD előtt így volt), az utólagos újravágás nála egy módszer a film életben tartására. Az Apokalipszis most esetében megkockáztatjuk, hogy az eredeti moziverzió jobb zsánerfilm, a "Redux" névre keresztelt rendezői változat pedig jobb szerzői film, mivel a plusz jelenetek, még ha próbára is teszik a nagyközönség türelmét, többet visszaadnak Coppola eredeti víziójából. Velük kevésbé áramvonalas az Apokalipszis most műfaji alkotásként, de szerzői műként nézve a komplexitása előnyére válik.

Martin Sheen Forrás: Collection Christophel

Olyan epizódokról van szó, amik kihagyásával a történet koherenciája nem csorbult, a film érthető maradt. A rendezői változatba bekerült jelenetek bemutatják például az őrült Kilgore ezredes (Robert Duvall) szatirikus szörfmániáját, több játékidőt kapnak a Playmate-ek és maga Kurtz is, de a legfontosabb újdonság a francia ültetvényt bemutató, több mint húsz perces, párbeszédekre épülő szcéna, amely történelmi távlatokba helyezi a cselekményt, a franciák ugyanis egy korábbi gyarmatosítás kvázi-kísérteteiként jelennek meg benne.

Az sem utolsó szempont, hogy egy olyan filmből láthatunk többet így, amin csupa mesteri alkotó dolgozott: többet kapunk a háromszoros Oscar-díjas Vittorio Storaro operatőri munkájából, a szintén három Oscart nyert Walter Murch vágásából, és még epizódszerepekben is olyan színészeket láthatunk, mint Harrison Ford, Dennis Hopper, vagy akár a felismerhetetlenül fiatal Laurence Fishbourne. Arról persze lehet vitatkozni, melyik verzió a legjobb - és újra lehet majd vitatkozni a 2019-es A végső vágás megnézése után - de hogy az Apokalipszis most nagy film, azt nehéz kétségbe vonni.