Az II: Szökik a levegő a piros lufiból

Az: Második fejezet

Két éve, a Stephen King nagysikerű regénye alapján készült Az, jött, látott és letarolta a világot. Bevételeit illetően minden idők legsikeresebb horrorja lett, a nézők és kritikusok is többnyire pozitív véleménnyel voltak róla. Nagy várakozás előzte meg a második részt, de mint az előzménynél, érdemes most is a helyén kezelni a filmet.

Huszonhét év telt el a Pennywise-zal (Bill Skarsgard) való találkozás óta, a Vesztesek klubjának tagjai felnőttek és szétszéledtek. Most azonban úgy tűnik, hogy a gyilkos bohóc visszatért, így hőseinknek is haza kell térniük Derry városába.

Bár az Az, kétségtelenül jelenleg a legnézettebb horror a világon, a második rész több szempontból is aggályokra adott okot. Az első felvonás a gyerekektől működött, itt azonban már nem róluk szól a cselekmény, még ha vissza is térnek flashback formájában. A másik tényező a horror faktor, ugyanis az előd nem igazán állta meg a helyét a zsánerben. Akadtak hangulatos, esetenként ijesztő pillanatai, de a zsigeri horrortól messze állt. Végül a legaggasztóbb ok, a film hossza. Ebben a műfajban, csaknem három órásra nyújtani a játékidőt indokolatlannak tűnik.

A cselekmény tökéletesen felosztható szegmensekre. Az első harmadban összegyűlnek a Vesztesek, akik a várost elhagyván maguk mögött hagyták a múltat. Az emlékeik elől azonban nem futhatnak el, a félelmekkel, sérelmekkel való szembesülés ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy Pennywise-t legyőzzék. A második harmadban ezeket az emlékeket, lázálmokat látjuk megelevenedni, hogy aztán a fináléban érkezzen a nagy leszámolás. Kissé leegyszerűsítve hangzik? Ez azért fordulhat elő, mert az Az – Második fejezet ennyire egyszerű. Hiába dolgozza fel a Stephen King-regény második részét, sokszor olyan, mintha az Az remake-jét látnánk, ami görcsösen erőlködik azon, hogy felülmúlja az eredetit, mégis belebukik. Hiába nem szó szerinti folytatás, Andy Muschietti műve beleesett a folytatások csapdájába. A mindenből többet elvet követte, ami papíron szép, de gyakorlatban nem garantálja a minőséget. Több a horror, több a poén, a cselekménynek még sincs kerete. A tét elvész a tanulságosnak szánt monológok közt, illetve hiányzik a szív, ami az elődöt szerethetővé tette.

Az: Második fejezet (Jessica Chastain és Bill Hader) Forrás: Intercom

Karaktereink nem változtak semmit, mindenkiről annyi derül ki, hogy mi lett a foglalkozása, de jellemváltozásnak, menjen bármilyen irányba, nyoma sincs. Igaz ez a "címszereplőre" is. Újfent ritkán látjuk és valahogy a nyáladzás, kimeresztett fogak, valamint a fejrángás nem képesek fenyegetővé tenni. A rém helyett a kínossá váló plátói szerelmi szálat erőltetik, de egyes múltbéli traumákon is sokkal többet időzünk a kelleténél. Apropó idő. Egy kommersz horror egyszerűen képtelen ütőképes lenni majd' három órán keresztül. Hiába vannak hangulatos pillanatai, esetenként ijesztő elemei, sőt, a poénok is kiválóan működnek egy ideig, a 169 perc mégis több mint indokolatlan. Minden lépés kiszámíthatóvá válik, az események súlya elillan és a hatásosnak szánt fináléra csak az egykedvűség marad. Még csak unalmasnak sem lehet nevezni, hiszen mindig történik valami, Muschietti igyekszik változatos húzásokkal fenntartani a figyelmet, de ebben a sztoriban nincs annyi, hogy efféle eposzi hosszúságban végig lekössön.

Az: Második fejezet (James Ransone, Bill Skarsgård, Jessica Chastain és Isaiah Mustafa) Forrás: InterCom

Az Az – Második fejezet túl sokat akart, végül ezen hasalt el. Biztosan hatalmas siker lesz, illetve az egyszeri mozizó jól szórakozhat, mert a film, a hibái ellenére sem rossz. Látványos, az atmoszféra képes megfogni, a könnyedebb, humorosabb gegek pedig jól megférnek a félelmetesnek szánt betétekkel. A gond csak az, hogy a végeredmény nem ér össze koherens egésszé, a cselekmény csapong és egy idő után érdektelenné válik. Muschietti mozija olyan lett, mint a címszereplője. Mások félelmeiből táplálkozva szép nagyra nő, de ha jobban megnézzük, nem is olyan ijesztő, csak egy ártalmatlan jelenség, ami többnek akart látszani.