Ranódy László, a rendező, aki szépirodalommal lázadt a kommunizmusban

Latinovits Zoltán és Ranódy László az Aranysárkány forgatásán

A magyar filmtörténet legszebb irodalmi adaptációi közül legalább kettő – a Pacsirta és az Árvácska – Ranódy László nevéhez köthető. Pályája szintén szépirodalmi feldolgozással indult, 1949-ben, Nádasdy Kálmán társrendezőjeként jegyezte az első, teljes hosszában színes magyar filmet, a Fazekas Mihály elbeszélő költeményéből készült Ludas Matyi-t. De mielőtt a Nyugat szerzőinek – Babits Mihály, Móricz Zsigmond és főleg Kosztolányi Dezső – írásaihoz fordult volna, kortársai (Illyés Gyula, Darvas József, Urbán Ernő) műveiből, forgatókönyveiből dolgozott. Ranódy a második világháború utáni "klasszikus", irodalmi alapanyagra hagyatkozó magyar film egyik kiválósága volt.

Ranódy László egész életműve erősen kötődik a magyar irodalomhoz, tulajdonképpen minden filmje adaptáció. Nem feltétlenül ezért, de egyetlen filmje sem tartozik az újító igényű alkotások közé, mégis, már Nádasdy Kálmán társrendezőjeként (Ludas Matyi és az Illyés Gyula forgatókönyvéből készült, Pudovkin bábáskodása alatt szovjet ízlés szerint kifacsart "negyvennyolcas" Föltámadott a tenger), s kiváltképp első önálló rendezésétől számítva (Hintónjáró szerelem, 1955) a kiszolgáltatott és megnyomorított emberekről készített érzékeny, mégis erős filmeket.

A kiszolgáltatottságot persze saját maga is megtapasztalta. Az 1919. szeptember 14-én, a vajdasági
Zomboron született, 1942-ben Pécsett jogi végzettséget szerzett Ranódy pályáját mintegy kéttucatnyi alkalommal nehezítette a cenzúra. Három és fél évtizedes pályafutása alatt összesen 12 filmet (és néhány tévéfilmet) rendezhetett, felét annak, mint amennyit politikai okokból megtiltottak számára. Először 1943-ban találkozott a cenzúrával. A korszakalkotó Emberek a havason (1942) alkotójával, Szőts Istvánnal közösen jegyzett, Móra Ferenc Ének a búzamezőkról című könyvéből írt forgatókönyvét, illetve a rendezői bemutatkozásának szánt, Darvas József drámájának feldolgozását, a Szakadék-ot az Országos Nemzeti Filmbizottság "osztályellenes izgatás" címén elutasította. Utóbbit néhány nappal a forgatás megkezdése előtt.

Ludas Matyi (Soós Imre) Forrás: Filmarchívum

A gimnazista korától filmrendezőnek készülő, másodéves egyetemistaként 1939-ben a Hunnia Filmgyárhoz gyakornokként, majd forgatókönyvíróként elszegődő (ott Erdélyi István hatására a népi irodalomban elmerülő és a filmre művészetként tekintő) Ranódy az 1943-as dupla betiltás után hat évig szüneteltette rendezői ambícióit. A második világháború után jogi doktorátusát kamatoztatta az új magyar film megalapozásának érdekében (már diplomamunkájának címe is beszédes volt: Közigazgatás és a filmjog): 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt Sarló Filmvállalatát vezette, majd a filmipar 1948-as államosítása után a Nemzeti Filmgyártó Vállalat ügyvezetője lett, Szabó Pál regényéből ő íratta az államosított magyar film első alkotásának, a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi föld (1948) forgatókönyvét.

Hamar ráébredt, hogy a szerep nem neki való (no meg, hogy az általa is kezdeményezett önálló magyar filmművészet létrejöttét teljesen beárnyékolja a politika), ezért miután tisztségéről lemondott, visszatért kamaszkori álmának megvalósításához. Nádasdy Kálmán társrendezőjeként kezdett dolgozni – s a Ludas Matyi-ba a színek mellett életörömet és természetességet víve robbantották be Soós Imre (tragikusan rövid) filmkarrierjét (a Karlovy Vary-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta).

Aztán újabb sokk érte: 1950-ben, mivel nem volt hajlandó változtatni a Csillagosok című, a földek államosítása, a termelőszövetkezetek kialakítása körüli feszültségekről írt forgatókönyvének szatirikus hangvételén, a már egyszer engedélyezett forgatást a hivatalos politikai állásponttal ellenkező rendezői szándékok miatt leállították. A politikai hercehurca olyannyira megviselte a rendezőt, hogy agyvelőgyulladást kapott.

Hintónjáró szerelem (Fónay Márta, Szirtes Ádám és Medgyesi Mária) Forrás: MAFAB

Négy évvel később mutatkozott be első önálló rendezésével, a Hintónjáró szerelem című "népi színművel". A forgatókönyvet az az Urbán Ernő írta, aki a Csillagosok irodalmi alapanyagát is jegyezte, így nem meglepő, hogy a termelési filmek sematizmusát kerülő komédia témája is a téeszesítés – s bár a film a pártközpont elvárásainak megfelelően a szövetkezeti egység életvidám erejét hivatott ábrázolni, a Hintónjáró szerelem mégis furfangos módon rehabilitálta a vásznon a kulákként üldözött középparaszti réteget.

A film sikerének köszönhetően Ranódy végre elkészíthette a két világháború között játszódó, a szegényparasztok küzdelmes sorsát feltáró Szakadék-ot, amely elsőként viselte magán a későbbiekben "ranódysnak" nevezett, jól felismerhető mély érzékenységű, balladisztikus, sajátos ritmikájú lírai stílust, a rendező kivételes képességét, hogy látszólag jelentéktelen kis epizódokat is drámai feszültséggel telítsen.

A Szakadék elfojtott indulatait és kilátástalanságát következő játékfilmjében, A tettes ismeretlen-ben (1957) a második világháború utáni Budapestre, egy teljes társadalmi keresztmetszetet adó, lepusztult vízivárosi bérház miliőjébe helyezte át. A film drámájának katalizátora, a gyerekkézben felrobbanó világháborús akna persze óhatatlanul is ötvenhatos áthallásokkal bírt, a forradalom megtorlásának vészterhes légkörét idézve. Ezt a párhuzamot nem bocsátották meg neki a korabeli kritikák.

A mi házainkban a szocialista rendszerben tizenkét évet töltött magyarok laknak, ezek pedig a kapitalista világ nem magyar kisemberei

– dorgálta meg például az egykori ávós, később országos lapok kultúrigazgatójaként és konferansziéként országos ismertségre szert tett Komlós János.

Ranódy ettől kezdve nem is akart kurrens témákat filmre vinni, kizárólag érzékeny alkatának megfelelő, múltidéző, de kortól elszakítható szépirodalmat választott magának. A Darvas József Vízkereszttől szilveszterig című művéből (és Darvas forgatókönyvéből) készült Akiket a pacsirta elkísér (1959) 1922-ben játszódik, egy tiszántúli faluban. A szegénység és a kilátástalanság filmje, egy béreslegény és egy cselédlány szerelmének líraian megindító története, amely Ranódy keze alatt általános érvényű, klasszikus sorstragédiává nemesedett.

Következő filmjével pedig Ranódy új, érettebb korszakába lépett – s ez az érettség az igazságkeresésben, a boldogság és emberi értékek iránti vágyakozásban, illetve az illúziókkal való leszámolásban öltött testet, mindehhez pedig a rendező gyerekkorának szépirodalmát választotta szűrőnek, saját élményeit kiváltképp Móricz Zsigmond és Kosztolányi Dezső prózájában találta meg, s ezek feldolgozásaiban tudta kiadni magából.

Légy jó mindhalálig (Tóth László és Törőcsik Mari) Forrás: MUBI

A Légy jó mindhalálig (1960) például alkalmat szolgáltatott a rendezőnek, hogy egy gyerek világába lépve mondhassa el véleményét az emberi kiszolgáltatottságról, a méltóság lealázásáról. Nem egyszerű irodalmi adaptáció tehát – Ranódy sokkal inkább egy határozott művészi és eszmei koncepcióhoz választott irodalmi szűrőt, miközben hű is maradt az alapanyaghoz, ugyanakkor az igazságkereső Nyilas Misi Ranódy-féle történetében felsejlik az elnyomó, a felnőttekre is gyerekként tekintő Kádár-rendszer kritikája is.

A Pacsirta (1963) adaptációjába Ranódy finom személyességet bújtatott, azzal, hogy Kosztolányi történetét áthelyezte Sárszegről gyerekkora egyik meghatározó helyszínére, Bajára. A rendezőre jellemző líraiság és erőteljes atmoszférateremtés páratlan alapossággal kivitelezett környezetrajzban is kitapintható – a korabeli magyar filmben kivételes elevenséggel mutatja meg a kisvárost, az újra kitárulkozó társasági élet helyszínei, ahová Vajkayék pár napra kiszabadulhatnak az őket uralma alá hajtó, szerencsétlen-csúf vénkisasszony lányuk elől. A látványhoz Ranódy minden érzékszervre kiterjedő asszociációkat kapcsol, amiben nem csak a magyar operatőr-iskola megteremtője, Illés György volt segítségére, hanem kiváló (s Ranódy által remekül vezetett) színészei is: a cannes-i filmfesztivál díját alakításával elnyerő Páger Antal, Tolnay Klári, Nagy Anna, Latinovits Zoltán, Bara Margit, Darvas Iván, Törőcsik Mari, Bessenyei Ferenc...

A Pacsirta a boldogtalanság és kiszolgáltatottság, a hétköznapi, csendes zsarnokság filmje – és a melankóliáé. A három évvel később készült, ugyancsak Kosztolányi-adaptáció Aranysárkány-t hasonlóképp átszövi a finom melankólia (néhány utalással is a Pacsirtá-ra). És a "rejtett" személyesség: a sorozatos megaláztatások szülte önkezűség történetében felismerhető a sorra elbuktatott filmtervek rendezőjének elkeseredettsége is. A későbbiekben például a kultúrpolitika gáncsoskodása miatt nem készíthetett filmet az Esti Kornél-ból, Benedek István Aranyketrecé-ből vagy Németh László A két Bolyai című drámájából, de elbuktatták Széchenyi-forgatókönyvét is. Ezek ismeretében a Babits Mihály prózájából született Hatholdas rózsakert (1970) ifjú joggyakornokának szerelmi tragikomédiája valóságos örömóda. A múltidéző, látszólag tét nélküli film, végeredményben mégis csak a kitörésről szól – a suta, tutyimutyi hős végül szerencsés módon mégis elkerüli a kényszerházasságot.

Témaválasztásaimban bizonyára szerepe volt a nemzeti önismeret igényének. Ars poeticám sarkalatos pontja, hogy a művészet feladata és célja az ember maga-megismerése, cselekvéseinket determináló ösztön-erőink fölismerése és fölismertetése, munkává és műélvezetté finomítása. A magunk megismerése vezet el oda, hogy másokat is meg tudjunk érteni, és ha másokat meg tudunk érteni, akkor talán egyszer minket is megértenek

– nyilatkozta Ranódy nem sokkal a halála előtt.

Legszebb filmjével, a Móricz-adaptáció Árvácská-val (1976) ismét egy gyermek sorsán keresztül ábrázolta a teljes kiszolgáltatottságot és védtelenséget. Felkavaró, mélyen realista film Móricz felkavaró és mélyen realista regényéből – Ranódy pedig úgy teremtette újjá filmen a prózát, hogy a nyolc pengőért kiárusított lelenclány nyomorúságos történetében, a kegyetlen világban Árvácska minden megaláztatás és boldogtalanság ellenére is a lélek mérhetetlen szépségét hirdesse. A jó végeredményben felülkerekedik a rosszon – Ranódy Árvácská-ja hihetetlen erejű részvétnyilvánítás az elesettek és elnyomottak felé, és súlyos vádirat az érzéketlen kizsákmányolók ellen.

Árvácska Forrás: Filmarchívum

Nem mellékes tény, hogy ahogy Móricz felfedezte a magyar irodalom számára nevelt lánya, Csibe szomorú sorstörténeteit (Móricz Erzsébetet, fogadott lányát 1936-ban a Ferenc József-hídon mentette meg: az akkor 16 éves lány épp arra készült, hogy a halálba meneküljön az őt ért megaláztatások elől), úgy fedezte fel Ranódy Czinkóczi Zsuzsát a magyar film számára (de ugyancsak neki köszönhető például Moór Mariann felfedezése, aki először, akkor még iskolásként A tettes ismeretlen--ben szerepelt). Az Árvácska főszereplőjét Ranódy hétezer gyerek közül választotta ki, a Jászszentlászló-felsőtanyai általános iskola második osztályában talált rá az akkor még olvasni sem tudó hétéves kislányra, akit mély empátiával instruált, s aki elsősorban ösztönből alakította szerepét. Czinkóczi később Mészáros Márta Napló-filmjeinek hősnőjeként hasonló ösztönös szerep-megéléssel gazdagította a magyar filmművészetet.

Ranódy utolsó filmjét tulajdonképpen még az Árvácska előtt forgatta. A nagy Kosztolányi-film, az író életről és alkotásról folytatott gondolati vívódásait, vallomásait megelevenítő Színes tintákról álmodom (1980) három "illusztratív" történetét (A kulcs, a Fürdés és a Kínai kancsó) 1973-ban és 1974-ben készítette a televízió számára – ezeket fűzte aztán egybe, narrációval, az íróról fennmaradt archív felvételekkel. Összegző igényű film, nem csak Kosztolányi, de lelki társa, Ranódy vallomása is az őt foglalkoztató, egyetemes érvényű igazságokról. Nem véletlen, hogy a film végén az utolsó verset, a Számadás-t maga a rendező mondja el (Kosztolányi Dezsőt a fia, Kosztolányi Ádám alakítja):

szemedben éles fény legyen a részvét, úgy közeledj a szenvedők felé.

Ranódy László sajátos stílussal önálló világot teremtett szépirodalmi adaptációival. Alkotásai ugyanakkor nem csupán jellegzetesen magyar filmek, de a legsötétebb megalázottságában is fényre törő emberi lélek megindító vallomásai – egy igazságkutató filmes vallomásai, aki a szépirodalom segítségével vállalt sorsközösséget a szenvedő kisemberrel. Hatvannégy éves korában, 1983. október 14-én halt meg, szívrohamban.