A 2001: Űrodüsszeia vagy a 2015-be előreutazó Vissza a jövőbe-trilógia jövőképéhez hasonlóan a Szárnyas fejvadász-hoz képest is le vagyunk maradva technológiai fejlettségben, nem repkednek például autók Los Angeles utcái fölött. Túlnépesedett, neonreklámok fényében fürdő világvárosok vannak persze, de nem 106 milliósak, és a multicégek sem gyártanak még embernek kinéző és időről időre fellázadó android rabszolgákat, azaz replikánsokat. Meglehetősen sötét (és a 2019-es világunknál jóval sötétebb) képet vázol fel a jövőről ez a film noirt megidéző és a cyberpunk műfaját inspiráló (két éve egy 2049-ben játszódó, sokat késett folytatást is megért) mestermű, amiben az embert lassan, de biztosan felváltja a gép.
1983-ban két 2019-ben játszódó olasz filmet is bemutattak, ráadásul veterán műfaj-specialistáktól. A The New Barbarians rendezője Enzo G. Castellari, akinek a Keoma a leghíresebb rendezése Franco Neróval, de az ő The Inglorious Bastards című filmjéből vette Quentin Tarantino a Becstelen brigantyk címét is. A 2019, After the Fall of New York pedig Sergio Martino rendezése, aki a giallo (azaz olasz horror-thriller) egyik mestere (All the Colors of the Dark, Torso). Mindkét 1983-as film egy nukleáris holokauszt után játszódik, ami viszont inkább csak alibi egy-egy - a Mad Max és a Menekülés New Yorkból koppintásaiként jellemezhető - poszt-apokaliptikus akciófilmhez. A korabeli olasz mozinézők igencsak amerikamániásak voltak, ezért is készített westernt Leone, horrort és thrillert Bava és Argento, a gyakran angolos álnéven filmező olaszok pedig összességében a világ legjobb utánzatait készítették a hatvanastól a nyolcvanas évekig (még Hollywoodra is visszahatottak). A poszt-apokaliptikus szemétdomb-miliő ugyan tökéletesen passzol e két film költségvetéséhez, de mindkét alkotás inkább a trash-bájával tűnik ki.
A Stephen King regényéből Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült film cselekménye ugyan 2017-ben kezdődik, de eltelik két év, mire a koncepciós perben elítélt (tömeggyilkossággal vádolt) izomkolosszus börtönbe kerül, majd megszökik, aztán elkapják, és végül bekerül a "Menekülő ember" című tévéshow-ba. "Isten hozott 2019 Amerikájában: a legjobbak nem elnöknek indulnak, hanem az életükért futnak" - szól a film egyik sokatmondó szlogenje. A címszereplő műsorban elítéltek indulnak egy életre-halálra játszott, borzasztóan népszerű és persze szadista játékban, miután a világgazdaság összeomlott, beütött az olaj- és élelmiszerválság, a katonai diktatúra pedig a média fölött is teljes kontrollt gyakorol. A film se Schwarzenegger, se King legsikerültebb produkciói közé nem sorolható, de megelőzte a korát: a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Az éhezők viadala-regények és filmek mellett Daniel Radcliffe legfrissebb, idei filmje, a Guns Akimbo egyik szellemi elődjének is tekinthető.
A hollywoodi remake-et is megért Páncélba zárt szellem ide vagy oda, Katsuhiro Ôtomo rendezése minden idők talán leghíresebb felnőtt animéje, ami A Mátrix-ra is hatott, és Steven Spielberg is megidézte a Ready Player One-ban (lásd az ikonikus motorbiciklit az első próba versenyén). Ebben a filmben 2019-re már a harmadik világháború is lezajlott, amiben Tokió is odaveszett, az újjáépített megapoliszt pedig utcai bandák és kormányellenes terroristák tépázzák. Egy motorosbanda fiatal tagja összefut egy szökésben lévő kísérleti alannyal, aki megfertőzi őt egyfajta szupererővel, a frusztrált Tetsuo-t azonban vérbeli gonosz szuperhőssé teszi az így nyert hatalom, és olyan pusztítást rendez Tokióban, amit Godzilla is megirigyelne (nem kérdés persze, hogy a japánok látomásai a porig rombolt városokról Hirosimára és Nagaszakira vezethető vissza).
A Ewan McGregor és Scarlett Johansson nevével fémjelzett film egyfajta szintézise a poszt-apokaliptikus disztópiáknak és a Szárnyas fejvadász-nak: egy izolált, túlszabályozott falanszterben kezdődik a történet, ami az emberiség túlélőit óvja meg a nukleárisan szennyezett világban. Aztán a film nagy fordulata leleplezi, hogy mindez hazugság: a kinti világgal semmi gond, a létesítmény valójában illegális klónokat tart fogva, akiket szervdonornak használnak. A felszínes látványfilmek specialistájának tartott Michael Bay (Bad Boys, Transformers) rendezőnek ez az egyik legjobb filmje (persze nem a legerősebb az életmű), az ötletes történet viszont nem illett zökkenőmentesen az akciórendezői stílusához, a film megbukott a kasszáknál.
A 2009-ben bemutatott, Ethan Hawke és Sam Neill nevével fémjelzett film alkotói, Michael és Peter Spierig csak tíz évvel későbbre pozicionálták a történetüket, ami persze azért sem volt merész vállalás, mert ez inkább horror-fantasy, semmint sci-fi. 2019-re egy vámpír-vírus az emberiség nagyját átváltoztatta: annyira kevesen úszták meg a fertőzést, hogy nem jut elegendő vér a társadalomnak, így az emberfaj túlélőit haszonállatként tartják fogva. És még az így nyert vér is kevés, táplálék híján pedig a vámpírokon súlyos elvonási tünetek mutatkoznak, erőszak és káosz tombol az utcákon. A filmbeli vámpír-apokalipszis Richard Matheson Legenda vagyok című, többször is adaptált és sokat utánzott regényét idézi, a "vérválság" pedig nyilvánvalóan a környezetünk kizsákmányolásának a metaforája, a film tehát készítése idejének environmentalista félelmeit tükrözi.