Humphrey Bogart - 24-szer kellett meghalnia, hogy sztár lehessen

Casablanca (Humphrey Bogart és Ingrid Bergman)

Jellegzetes, cinikus félmosoly, szigorúan magabiztos, ugyanakkor szomorúan vágyakozó tekintet, hanyag elegancia (Casablanca) vagy elegáns hanyagság (Afrika királynője), s a végül vesztét okozó, elhagyhatatlan cigaretta a szája sarkában – Humphrey Bogart pusztán megjelenésével olyan karizmatikus ember benyomását keltette, amilyen titkon minden sebzett szívű férfi szeretne lenni. Legalábbis karrierjének csúcsán, a negyvenes években, ellenállhatatlanul hozta azt a rá szabott figurát, amely igazán halhatatlanná tette: a megkérgesedett férfit, akiből még nem halt ki az érzés, az élet peremére szorított keményfiút, aki helyes döntéseivel a társadalom élő lelkiismeretét képviseli. A Bogart hősök cinizmusukkal leplezik az idealistát, egyszersmind mutatnak rá a (férfi) közönség érzelmi dilemmáira. A klasszikus hollywoodi film legnagyobb férfiikonja, Humphrey Bogart 120 éve született, 1899. december 25-én.

Humphrey Bogart azoknak is ismerős, akik egyetlen filmjét sem látták. Gesztusrendszere, gúnyos mondatai, de teljes filmes perszónája kulturális mémmé és általános férfieszménnyé váltak. A máltai sólyom-mal (1941) vagy a Casablancá-val (1942) megteremtett (anti)hősképe nem csupán a hollywoodi filmekben köszönnek vissza minduntalan, de az európai szerzői filmben is – elég a fiatal Jean-Paul Belmondóra gondolni Godard Kifulladásig-jában (1960) – és a mozifilmek nyomán a mindennapi életben, elvégre a filmek (legalábbis az ó-hollywoodiak) erős viselkedésmintákat közvetítenek.

A máltai sólyom Forrás: AFP

A legenda átörökítette magát – nem véletlenül választotta a színészt az amerikai filmintézet (AFI) a klasszikus hollywoodi film elsőszámú férfisztárjának 1999-ben, épp Bogart születésének századik évfordulóján.

Holott Bogart volt saját karrierjének egyik legnagyobb kritikusa, aki mintegy 80 filmjében eljátszott szerepeinek nagy részéről nem volt túl jó véleménnyel.

Első 34 filmemben 12 alkalommal gyilkoltak meg, 12 alkalommal végeztek ki, 9 alkalommal szöktem meg a börtönből, több jelenetet játszottam a földön, haldokolva, mint a lábamon állva

– nyilatkozta korábban. Az egyébként szerepeire mindvégig lelkiismeretesen felkészülő, a forgatások idején bármiféle sztárallűrt kerülő színész karrierje nem is indult jól, elmúlt 40 éves, mire igazán felfedezték.

Mocskos arcú angyalok (Humphrey Bogart és James Cagney) Forrás: AFP

Jó családból származott, neves sebész apa és reklámgrafikus anya fiaként nőtt fel New York előkelő negyedében. Két húgával ellentétben nem volt jó tanuló, az egyetemről fél év után kicsapták, ekkor (1918 májusa) kalandvágyból beállt a haditengerészethez. A hollywoodi legenda szerint a seregnél szerezte felső ajkán azt a forradást, melynek jellegzetes mosolyát köszönhette (csak az alsó ajkát tudta mosolyra húzni): amikor egy őrizetére bízott rab szökni próbált, szájon vágta őt a bilinccsel, ám Bogart természetesen elfogta az őrizetest (mások szerint egy gyerekkori baleset nyomát hordozta a száján).

Leszerelését követően, szintén kalandvágyból lett színész: az 1920-30-as években a Broadway-n próbálkozott, majd fokozatosan beszippantotta a filmipar. 1930-ban forgatta első hangosfilmjét, a John Ford rendezte Felfelé a folyón-ban együtt állt a kamera elé Spencer Tracy-vel (későbbi jó barátjával, akitől a Bogie becenevet is kapta). Ám míg Tracy karrierje rövid időn belül üstökösként ívelt felfelé, Bogart hosszú ideig B-filmek mellékszerepeiben szenvedett.

Megkövült erdő (Bette Davis, Leslie Howard és Humphrey Bogart) Forrás: AFP

Az első komolyabb feltűnést 1936-ban, Archie Mayo Megkövült erdő című filmjében keltette. Szökésben lévő gengsztert alakított, aki túszul ejti Bette Davist és Leslie Howardot egy erdei házban. A szerep elnyerésében sokat számított, hogy Bogart hasonlított a "közellenség" (máskülönben mozibolond) John Dillingerre – de alakításával valóban hitelesen hozta a gonosz és kérlelhetetlen gengsztert, amely szerepbe aztán jó időre be is szorult (A Galahad-kölyök, Zsákutca, Mocskos arcú angyalok, Az alvilág alkonya...).

A Magas-Sierra (r.: Raoul Walsh, 1941) összetettebb, emberi érzéseket is mutató gengszterfigurája és A máltai sólyom (r.: John Huston) kiégett magánnyomozója indította el a sztárság felé. Mindkét szerepet ivócimborájának és kártyapartnerének, John Hustonnak köszönhette, aki forgatókönyvíróként (Magas-Sierra) és rendezőként (A máltai sólyom) is igyekezett cáfolni barátja beletörődve panaszkodó megjegyzését, miszerint jellegzetes külseje a gonosztevők megformálására predesztinálja. Igaz, Raoul Walsh-t győzködnie kellett Hustonnak, hogy ne a kiszemelt George Raftre, hanem Bogartra ossza a céltudatos, ugyanakkor romantikus érzésű bűnöző, Roy "Mad Dog" Earle szerepét.

Magas-Sierra (Ida Lupino és Humphrey Bogart) Forrás: AFP

A Huston rendezői bemutatkozásával, Dashiell Hammett keményvonalas krimijéből készült, a film noir stílusát megalapozó A máltai sólyom számít persze Bogart első igazi nagy sikerének. Ebben építette fel azt a karaktert, amelynek variánsait következetesen vonultatta tovább a Casablancá-ban, Szegények és gazdagok-ban (1944), a Hosszú álom-ban (1946), a Gyanúba keveredvé-ben (1947) vagy a Key Largó-ban (1948).

Sam Spade-ként egy évtizedre meghatározta nem csak a saját, de más színészek számára is a kiégett, látszólag érzéketlen, cinikus aranyköpéseket ontó hősök figuráját – amelyek aztán, megkopva bár, mégis hasznos örökségként élnek tovább az utókor mozihőseiben.

Én senkiért nem fogom a nyakam hurokba dugni

– ezt már az ó-hollywoodi filmkészítés legmegbízhatóbb elemeit tökéletes összhangban felvonultató Casablancá-ban mondta, Kertész Mihály romantikusra hangszerelt második világháborús drámájának kívülállásra törekvő bártulajdonosaként. Aztán példát mutat férfias áldozatkészségből, ezzel az egy, finoman árnyalt alakításával (első igazi romantikus szerepével) örökre beírva nevét a filmtörténet kánonjába.

Casablanca (Humphrey Bogart és Ingrid Bergman) Forrás: AFP

Rick Blaine romantikus hős, de ugyanaz az illúziómentes élettapasztalat jellemzi, mint Bogart bűnfilmes alakjait. Kétségkívül, a színész beépítette saját életét filmszerepeibe, nem csupán karrierjének hosszúra nyúlt korai szakaszának csalódottságát, de magánéleti válságait is, azt hogy idomult a balhés, csípős modorú, iszákos és szoknyabolond imázshoz. Háromszor is megnősült (és rendre nők miatt vált), mire rátalált élete igazi szerelmére, negyedik feleségére és két gyereke anyjára, a nála 25 évvel fiatalabb Lauren Bacallra.

1944-ben találkoztak, a Casablancá-ra sokban hasonlító, máskülönben Ernest Hemingway azonos című regényéből (William Faulkner átirítában) készült Szegények és gazdagok (r.: Howard Hawks) forgatásán. Bogart nem csak felkarolta a kezdő, modellből lett színésznőt, nyomban belé is szeretett – a kritikusok pedig nem győzték kiemelni, mennyire működik a két színész között a kémia. 1945-ben házasodtak össze, s még három filmet forgattak együtt.

Hosszú álom (Lauren Bacall és Humphrey Bogart) Forrás: AFP

A Howard Hawks rendezte, Raymond Chandler regényéből (ismét Faulkner közreműködésével) készült Hosszú álom hírverését már a "Bogie-Bacall" házaspár szenvedélytől izzó fotóival járatták csúcsra. Hawks az egyik legszövevényesebb krimiből készítette el a film noir egyik legbonyolultabb cselekményű darabját, ahol maga a rendező, de az író sem volt biztos abban, mi miért történik (asszisztensével Hawks táviratot küldetett Chandlernek, vajon a sofőr Taylort megölték, vagy öngyilkos lett, de már az író sem tudta megmondani), de mindez sem a korabeli, sem a mai közönséget nem izgatja különösebben. Elvégre a Hosszú álom magáról a nyomozásról és nem annak végeredményéről, valamint a detektív (Bogart, mint Philip Marlowe) és megbízójának femme fatale lánya (Bacall) közötti bizalmi-bizalmatlansági viszonyról szól.

Az egyébként pazar noir Sötét átjáró (r.: Delmer Daves,1947) és Key Largo (r.: John Huston, 1948) már-már rutinnak számított a házaspárnak – azt, hogy Bogart színészetében van valami férfiasan hemingway-i, sokkal szembetűnőbben mutatta meg A Sierra Madre kincse (1948), John Huston, az emberi gyarlóság teljes skáláját a kapzsi aranyásók világába helyező tanmeséje.

A Sierra Madre kincse és egy másik, hemingway-i szerep az Afrika királynő-jében (r.: John Huston, 1951) jelezte Bogart nagy korszakának végét, amikor már nem csak a szív, de a fizikum is visszavonhatatlanul megkérgesedett. A C.S. Forester regényéből készült, az I. világháborús, német fennhatóság alatt álló afrikai vidéken játszódó drámában egy bigott vénkisasszony és egy életúnt iszákos hajóskapitány talál egymásra, kapaszkodik a másikba és a későn megtalált boldogságba.

Afrika királynője (Katharine Hepburn és Humphrey Bogart) Forrás: AFP

Alakításáért Bogart Oscar-díjat kapott (korábban a Casablancá-ért, később az 1954-es Zendülés a Caine hadihajón-ért jelölték). Szakmailag egyszerre ért a csúcsra, és szorult le onnan – továbbra is megbízhatóan alakította szerepeit, de már egyre erősebben dolgozott benne a megfáradt rutin.

Jegyzett filmekben szerepelt (Lapzárta, 1952, Sabrina és Zendülés..., 1954; Annál súlyosabb a bukásuk..., 1956), de szigorúan filmes perszónáját illetően egyedül William Wyler A félelem órái (1955) című noirjában tudott megújulni. Pontosabban, ez a késői (és egyben utolsó) gengszterszerep voltaképp visszatérés a Megkövült erdő-höz, maga Bogart is úgy tekintett az általa életre keltett bűnözőre, mint az 1936-os film jellemrajz-folytatására.

A félelem órái Forrás: AFP

A film bemutatásakor már beteg volt. A láncdohányos, masszív alkoholfogyasztó Bogartot 1955 végén gégerákkal diagnosztizáltak, s bár a daganatot nem sokkal később eltávolították, állapota egyre romlott. 1957. január 14-én halt meg.

Emlékezetét szerencsére a filmvilág nem hagyta csorbulni. Az egyik legszebb példa Woody Allen és Herbert Ross filmje, a Játszd újra, Sam! (1972), amelyben a magánéleti problémáktól és komplexusoktól szenvedő filmkritikusnak (Allen) a Casablancá-ból életre vizionált Bogart-szellem ad leckét férfiasságból, rávezetve a csetlő-botló (anti)hőst, hogy a legjobb, ha önmagát adja. Elvégre Humphrey Bogart is ezt tette – filmjeivel viselkedésmintát adott, de az egyéniséget utánozni lehetetlen.