Wes Anderson vonattal jött Budapestre, ebből lett A Grand Budapest Hotel

Ralph Fiennes A Grand Budapest Hotel-ben

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotókiállítás filmes zsűrielnöke idén Karl Markovics osztrák színész-író-rendező volt, akivel Budapesten volt alkalmunk beszélgetni a fesztivál alatt. Karl Markovicsot színészként a Rex felügyelő Stockinger nyomozójaként ismerhettünk meg, de főszerepet játszott többek között a legjobb idegen nyelvű filmként Oscar-díjat nyert Pénzhamisítók-ban, szerepelt Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmjében (ami Németországan forgott), Liam Neeson oldalán az Ismeretlen férfi-ben, és Terrence Malick idén Cannes-ban debütált A Hidden Life című alkotásában (amit Dél-Tirolban vettek fel). Karl Markovics közben három filmet írt és rendezett is: Lélegzés című első filmje Cannes-ban debütált (idehaza a miskolci CineFesten nyert), a 2015-ös Superworld-öt szintén Miskolcon és a budapesti Szemrevalón láthattuk, a Nobadi pedig az idei Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be. Kérdéseinkre elmondta, mit mesélt neki Budapestről Wes Anderson, hogy Terrence Malick Martin Heideggerrel és Hannah Arendttel is találkozott, hogy hogyan függ össze írás, rendezés és színészet, hogy miért nehéz történelmi filmet készíteni, és hogyan lehet elrontani őket.

Origo: Milyen filmeket zsűrizik a Faludi Nemzetközi Filmszemlén?

Karl Markovics: Dokumentum- és rövidfilmeket, utóbbiból animációt és élőszereplőset egyaránt. Négy nap alatt vagy ötven filmet nézünk meg, amit több mint négyszázból választottak ki. Naponta 2-3 blokkban nézzük meg őket, köztük rövid szünettel. Nagy kihívás ennyi különböző formátumú filmre koncentrálni. Meglepően kevés a női rendező, pedig ezeket nagyrészt fiatalabbak készítették, de ezek szerint ezt a generációt is férfiak dominálják.

Origo: Gyakran jár moziba, vagy inkább a saját munkáira fókuszál, és máshol keres ihletet?

Karl Markovics: Nem mintha próbálnám kerülni, hogy rendezők és filmek inspiráljanak, de tény, hogy a saját munkáimat inkább ihletik festmények, zene, építészet, tájak, séták, utazások. Fogyasztok annyi filmet, mint bárki más, rendszeresen járok moziba és tévésorozatokat is szoktam nézni a számítógépemen. Persze azért túl sokat sem nézek: ha nem is tudatosan, de igyekszem nyitva tartani a szemem a valóságra. A valóságot szeretem kiszínezni a munkáimmal, úgyhogy a nem eleve kiszínezett valóság inspirál.

Karl Markovics Forrás: Csudai Sándor - Origo

Origo: Mindenevő, vagy van kedvenc műfaja? Közönségfilmeket vagy művészfilmeket néz?

Karl Markovics: Nincs kedvencem, szeretem a meglepetéseket és a váratlan fordulatokat. Az a legjobb, ha fogalmam sincs, mire fog kifutni egy film. Nem csak nézőként, de rendezőként, íróként és színészként is a kiszámíthatatlan projektek érdekelnek. Amikor írok, sosem tudom előre, hová fogok kilyukadni a történettel.

Origo: Más művészeti ágazatok vagy valóság inspirálták például a Lélegzés-t vagy a Superworld-öt?

Karl Markovics: Nem úgy ülök le forgatókönyvet írni, hogy egy ötletről, karakterről, szituációról vagy témáról akarok beszélni, hanem egyetlen kép van a fejemben. Egy nagyon markáns kép, ami egyre tisztábbá és tisztábbá válik. Minél tovább marad meg a fejemben egy ilyen kép, annál inkább úgy érzem, hogy történetté kell átformálni. Van, hogy a kép hamar eltűnik, és onnan tudom, hogy még nem érett meg bennem a történet. Ha viszont marad, akkor elkezd térré tágulni, ahol már van mozgásterem, ajtókat nyithatok ki.

Origo: Mi volt ez a kép a Lélegzés és a Superworld alkalmával?

Karl Markovics: A Lélegzés alkalmával egy régi lakás szobája, amiben egy idős nő fekszik a földön, holtan. Éjszaka halhatott meg. A történet innentől kezdve szólt halottakról, illetve olyanokról, akik holttestekkel dolgoznak, egy halottasházban. A Superworld-öt egy emlék indította el egy olyan pillanatról, amit átéltem. Egy átlagos szupermarketben figyeltem fel egy eladónőre, aki épp elgondolkodott valamin, amikor nem volt vevő a pénztárnál. Ráesett a nap fénye, és mozdulatlan maradt, úgyhogy olyan volt, mint egy festmény. Történet vagy mozgás sosem inspirál, csak állóképek. A harmadik rendezésemet, a Nobodi-t Théodore Géricault festményei ihlették, főleg a Medúza tutaja. Róla egyébként, úgy tudom, Jesse Eisenberg főszereplésével készül épp film. A festmény egy hajótörés túlélőit ábrázolja, akik végül már egymást ették. Géricault a francia forradalom idején élt, kórházakba és a halottasházakba járt, majd halott emberi testrészeket festett, nagyon békésen és furcsa szépséggel, mindenféle kegyetlenség nélkül. Engem az ember sebezhetősége érdekelt, amire mindez visszavezethető. Egy másik nagy festő, Francis Bacon azt mondta, hogy minden nagyszerű művészet az emberi lény sebezhetőségéről szól. A filmemnek persze semmi köze Géricault korához, de az emberi létélményről, a létezésünk sebezhetőségéről viszont szól. A filmjeim szerintem a maguk módján tündérmesék, allegóriák. Egyszerűen, valós környezetben elmesélt történetek átlagemberekről, amik remélhetőleg túlmutatnak önmagukon.

Karl Markovics Forrás: Csudai Sándor - Origo

Origo: A következő rendezése is ilyen lesz?

Karl Markovics: Rendeztem egy tévéfilmet, Az utolsó probléma a címe, januárban kerül majd adásba. Felajánlották a projektet, és izgalmasnak találtam a forgatókönyvet, ami egy híres osztrák-német író munkája. Nem csak rendeztem, de én játszottam a főszerepet is. Műfaji film, régimódi, gótikus bűnügyi történet. Emberek rekednek egy hotelben, gyilkosságok történnek, és persze véletlenül egy nyomozó is van a vendégek között, aki vizsgálódni kezd az ügyben. Ez a film nagyon más, mint az eddigi rendezéseim.

Origo: Tehát nem csak olyan filmet rendez, aminek a forgatókönyvét is jegyzi.

Karl Markovics: Nem muszáj nekem írnom a filmet, de kevés jó forgatókönyvvel találkozom, ezért is kezdtem magam írni őket. Nagyon nehéz jó forgatókönyvet írni. Van, hogy évekig tart. Mindennek össze kell állnia, mindennek a helyére kell kerülnie. Ahogy mondtam, szeretem nem tudni, hogy merre visz majd a történet, másrészt a forgatáson kontrollmániás vagyok. Nagyon sokat készülök a rendezéseimre, és a színészek nem térhetnek el a szövegeimtől. Kivéve persze, ha nekem jobban tetszik, amit ők javasolnak. De ritkán jobb, amit ajánlanak, mert évekig dolgozom a dialógusokon, szerintem a párbeszéd az erősségem. Általában karakterből indulok ki, hogy az illető vajon mit mondana, mit üzen nekem. Sosem a történetnek rendelem alá a dialógust, még a legkisebb szerepet betöltő figurák mondanivalóján is elgondolkodom. Inkább a karakterek alakítják a történetet, mint fordítva.

Origo: Más rendezőnek írna forgatókönyvet, ha kapna ilyen felkérést?

Karl Markovics: Nem nagyon tudom elképzelni. Nem adnám ki a kezemből a gyerekemet. Szerintem, ha az ember rendez is, akkor ez nem megy. Tarantino például íróként kezdte, és aztán lett rendező, de aki már rendezett, az nehezen ír másnak.

Karl Markovics Forrás: Csudai Sándor - Origo

Origo: Min múlik, hogy szerepel-e az Ön által rendezett filmben? Az utolsó problémá-ban játszik, de a három mozifilmjében nem.

Karl Markovics: Sosem akartam játszani a saját rendezéseimben, a tévéfilm alkalmával két oka is volt. Először is, nem egyedül írtam a forgatókönyvet, így megosztoztam a felelősségen. Maradt energiám a forgatókönyvön való közös munka és a gyártás előkészítése után. Másrészt elkezdtem hasonlónak érezni magamat a nyomozó karakteréhez. Ahogy megismertem, egyre jobban megkedveltem. Nagyon fura karakter, a végén egy nagy fordulat keretében kiderül róla, hogy nem egészen normális. Ahogy készültem a filmre, rájöttem, hogy ezt a szerepet nem adhatom másnak. Olyan alakítást szerettem volna látni a színésztől, ahogy én játszottam volna a karaktert. Egyikünknek sem lett volna jó ez a felállás. Javaslatokat lehet tenni a színészek felé, de tisztelni kell a saját személyiségüket, az ő gondolataikat a történetről és a karakterükről. Legalább esélyt kell nekik adni, hogy előadják az ő verziójukat. Nekem ezúttal túl szilárd elképzelésem volt a figuráról, féltem, hogy esélye sem lenne meggyőznie a színésznek.

Origo: Kosztümös vagy kortárs film Az utolsó probléma?

Karl Markovics: Kortárs, de a díszlet és a képi világ alapján kicsit olyan a film, mintha Wes Anderson rendezte volna. A helyszín egy régi hotel az Alpokban, ahol a nagy hó csapdába ejti a vendégeket. Kicsit olyan, mint egy időutazás. A kosztümök a 70-es, 80-as éveket idézik, bár nem tolakodóan. A kortárs tévés produkciókat szürkés, hűvös színek dominálják, nálunk viszont rengeteg élénk szín játszik, a sok hó pedig csak intenzívebbé teszi a fényeket. A Ragyogás volt az egyik példa, ami a szemem előtt lebegett: az egyik kedvencem, briliáns film, amit szinte végig stúdióban forgattak. Nagyon fontosnak bizonyult a díszlet, a smink és a kosztüm. Mindez remekül felkészíti a színészeket. Egy kosztüm sosem csak egy kosztüm, hanem szinte átformálja a viselőjét. Tudják a színészek, hogy sok munka van abban, hogy mi van rajtuk, és a többiek jelmezének látványa is segíti őket. Ez sokkal többet ér, mintha a rendező sokat mesél nekik a korról vagy a karakter pszichológiájáról. Az számít, amit meg lehet fogni.

Origo: Számos történelmi filmben szerepelt színészként, de az eddigi rendezései mind napjainkban játszódnak.

Karl Markovics: Ijesztő történelmi filmet készíteni. Nagyon drágák, másrészt úgy kell helyszínt választani, hogy aztán nem lesz mozgástered, nem tudsz máshová menni, mondjuk jobb fényekért, mert rögtön belebotlasz valami modernbe, legyen az egy felüljáró, egy gyár vagy egy utcalámpa. Nem is nagyon érzem szükségét annak, hogy a múltban játszódjon a történetem. Sok történelmi film regény alapján készül, és pont azért rossz, mert a regény is csak annak idején volt jó, vagy csak regényként működik, és nem filmként. Nem vagyok se nosztalgikus, se szentimentális. A történelmi filmek látványosak, de a szem pár perc alatt megszokja a képi világot, és utána valami olyasmiről kell szólnia a történetnek, ami a mai életünkről mond el valamit.

Karl Markovics Forrás: Csudai Sándor - Origo

Origo: Mi a véleménye Wes Anderson A Grand Budapest Hotel-jéről, amiben játszott egy kisebb szerepet, és ami szintén kosztümös film, és Stefan Zweig osztrák regényíró munkássága ihlete?

Karl Markovics: Az a film egy párhuzamos univerzumban játszódik. Akár tetszik, akár nem, nem nagyon tudsz hozzászólni. Kevés köze van a való élethez, minden művi benne, de persze nagyon különleges és egyedi módon. Mosolyogtam a bajszom alatt, amikor elmesélte, hogy vonattal utazott Budapestre megnézni a város építészetét, hogy nagyon kényelmes volt az osztrák Railjet, amin Stefan Zweiget olvasott. Szerintem nem sok köze van a filmnek se a történelmi múlthoz, se Stefan Zweighez. Ez a film Wes Anderson világában játszódik: egy amerikai idea egy olyan Európáról, ami sosem létezett. Csodálatosan, briliánsan viccesen mesél viszont történetet. Régimódi szórakozás, mint egy vidámpark.

Origo: Játszik Terrence Malick A Hidden Life című új filmjében is. Szintén amerikai film Európáról. Terrence Malick egy szinte megközelíthetetlen és legendás rendező, milyen volt vele dolgozni?

Karl Markovics: Inkább a publikum számára megközelíthetetlen. Nem szeret interjúkat adni, vagy a munkájáról beszélni a közönséggel. A színészekkel viszont nagyon nyílt, közvetlen és finom. Nagy mázlim volt, hogy a forgatás elején volt szerepem, mert akkor együtt vacsorázott a színészekkel. Elmesélte, hogy találkozott Martin Heideggerrel a II. világháború után, Hannah Arendt hívta meg, hogy kísérje el egy hétvégére. Malick a tökéletes ellentéte Wes Andersonnak. Anderson egy popművész, egy kultfigura, egy dandy, Malick pedig a filozófia vagy a történelem professzora is lehetne egy egyetemen, de akár egy szerzeteshez is lehetne hasonlítani. Intellektuális, érzékeny és spirituális. Minden szempontból nagyon különleges élmény volt vele dolgozni. Kis szerepem van a filmben, August Diehl főhősének a falujában vagyok a polgármester, kevés sorral. Az első forgatási nap előestéjén kopogtak a hotelszobám ajtaján, a személyzettől kaptam egy borítékot, benne két darab A4-es papírral, és azon volt a szövegem, de az is csak improvizációhoz. Ha léteznek is forgatókönyvei, azok csak a producereknek készülnek, hogy legyen valami fogalmuk arról, mire számíthatnak. A forgatáson annyira közel ül a színészhez, hogy az operatőrnek figyelnie kell arra, nehogy belelógjon a képbe. Szinte úgy instruál, hogy a füledbe suttog. Próbálja a lehető leghitelesebb pillanatokat elkapni, szinte véletlenszerűen. Nagyon szokatlanul dolgozik.

Origo: Milyen rendezésre készül most?

Karl Markovics: Színészként is sok munkám van, de rendezőként most épp egy minisorozaton dolgozom egy nagy csatornának, ami elég nagy kihívás, remélem, hogy dűlőre jutok vele, mindenesetre igyekszem. Még csak fejlesztjük, és ez is nagyon más, mint amit eddig csináltam. Még ki kell találnom, el tudom-e adni a lelkem, hogy évekig csak ezen a minisorozaton dolgozzak. Kicsit félek egy ekkora elköteleződéstől.